Bár elvitathatatlan, hogy az első Layers of Fear a megboldogult P.T.-ből nőtte ki magát, a lengyel készítőknek azonban mégis sikerült hozzáadniuk egy teljesen egyedi, és meglepően bevállalós történeti szálat (volt benne minden, az alkoholizmustól kezdve az elhidegülésen át a keserű öngyilkosságig), ami miatt emlékezetes maradt. Az első előzetesek alapján már tudvalevő volt, hogy a Layers of Fear 2 ezúttal mellőzi az ódon viktoriánus korabeli családi házat, és helyette egy hajót tesz meg központi helyszínnek, az előző részben látott festészetet pedig egy új művészeti ág váltja: a film. A mozi varázsa végig belengi a játékot, sőt, konkrét utalásokat is kapunk klasszikus filmekre - de ezekről majd később. A cselekmény időpontját nehéz behatárolni, hiszen erre nem tér ki külön a játék. Találtam viszont menet közben különféle újságcikkeket, amiket közelebbről szemügyre véve, egy szalagcím megragadta a figyelmemet: "President Wilson takes office." Szóval ha nem tévedek, ez Thomas Woodrow Wilson, az Amerikai Egyesült Államok 28. elnökére vonatkozik, ő pedig 1913-ban kezdte meg elnöki tevékenységét, ergo az időpontunk nagy valószínűséggel 1913 lehet. Egy luxus óceánjáró hajón térünk magunkhoz, szokásos módon fogalmunk sincs arról, hogy mit keresünk ott - legalábbis eleinte -, vagy hogy mit kéne pontosan csinálnunk.

Annyi biztos, hogy egy színésszel portyázhatunk fel-alá, miközben egy rejtélyes rendező narrálja az eseményeket, és adja ki nekünk az újabb és újabb utasításokat. Jópofa, hogy a játéknak három befejezése is van, attól függően, hogy miként viszonyulunk a rendezőhöz: tehetjük kötelességtudóan mindazt, amiket dirigál, de akár figyelmen kívül is hagyhatjuk, sőt, fele-fele arányban is cselekedhetünk, ami így egy egészen egyedi végkifejlettel bír majd. Ez persze nem újdonság, már az első Layers of Fear is több befejezéssel rendelkezett, mindenesetre örvendetes, hogy ismét beleszólhatunk a végkimenetelbe. Az alap mechanika egyébként nem változott, ugyanúgy walking simulator módjára kell haladnunk előre, miközben néha megváltozik mögöttünk a játéktér, beköszön pár erőtlen jumpscare és folyamatosan bontakozik ki a történet - utóbbiról spoileresen a cikk végén értekezem majd! Színesíti a játékmenetet néhány jópofa puzzle feladvány, és sajnos sokszor menekülnünk is kell egy életünkre törő rémség elől. Ez utóbbi szerintem a Layers of Fear 2 egyértelműen leggyengébb pontja. Ugyebár az első részben elég volt elkerülnünk az összeégett, torz feleségünk kísértetének tekintetét, de még a készítők újabb, cyberpunk settingbe helyezett - és szintén zseniális - Observerében is elosonhattunk a gépesített fenevad mellett. A Layers of Fear 2 viszont nem kínál fel ilyesmit, ha itt megjelenik a szörny, akkor bizony futnunk kell!

Ez elvesz a nyomasztó hangulatból, pedig az atmoszféraépítés helyenként egész kiválóan működik. A hajó belső része folyamatosan változik, az újabb fejezetek pedig mind új helyszínekre vezetnek bennünket. Tisztán érződik a programon, hogy a készítői mennyire rajonganak a mozi műfajáért, hiszen lépten-nyomon belefuthatunk utalásokba és easter eggekbe: a David Fincher -féle Hetedik több ízben is megidéződik (konkrét helyszíneket emeltek át), de láthatjuk a Psycho híres zuhanyzós jelenetét, a Twin Peaks vörös szobáját, az 1902-es Trip To The Moon ikonikus képét, de visszaköszön még az Óz, a csodák csodája, a Kör, a The Iron Giant, a Kubrick -féle Ragyogásból pedig lőttem két videót is, amiket megtekinthettek kicsit lentebb. És természetesen ha már a lengyel csapat ennyire szeret visszautalgatni, akkor nem maradhatott ki az első Layers of Fear megidézése sem: az elmeháborodott festőművész kabinját mindjárt a játék elején meglelhetjük, a szekrényt kinyitva pedig stílszerűen rengeteg borosüveggel találhatjuk magunkat szemben. A látványvilág kifejezetten szép, sokkal ügyesebben játszanak itt a fényekkel és a színekkel, mint korábban. Már nincs olyasmi, hogy minden harmadik lépésünk után megváltozik körülöttünk a játéktér, sokkal inkább a folyamatos haladásra és felfedezésre helyeződik a hangsúly, meg persze az elkerülhetetlen - és szerintem továbbra is holt felesleges - menekülős szakaszokra. Gyűjtögethetünk moziplakátokat, fonográfokat, fotó-diákat, különleges tárgyakat, sőt, még öt rejtélyes kellék is azt várja, hogy megtaláljuk. Azt nem mondom, hogy lehetetlen elsőre felszedni az összeset, de tény, hogy hálás szerepet tölt be a New Game+, én például egy menekülős rész folytán így találtam egy titkos lejáratot, mely egy olyan szobába vitt, ahol felrobbanthattam egy egész várost - ez egyébként erős Harcosok Klubja áthallás volt.

Összességében a Layers of Fear 2 bár korrekt folytatás lett, nem képes felnőni az előző rész, de még csak az Observer szintjéig sem. Az ijesztgetések kiszámíthatóak, a játékmenet egy teáskanálnyit sem mozdult előrébb, az iderángatott menekülős szakaszokat pedig egész nyugodtan kihagyhatták volna, mert inkább csak elvesznek a hangulatból, nem pedig hozzáadnak - pláne amikor hetedszer halunk meg azért, mert nem egyértelmű, merre kéne tovább futni. A történet és a mozifilmes setting azonban mégis feljebb billenti a mérleg pozitívumokkal megrakott végét, mert bár az egész mozis témával látványosan nem kezdenek semmi értékelhetőt (a The Evil Within 2 speciel sokkal jobban kihasználta mindezt az elmeroggyant Stefano Valentini által prezentálva), az időről-időre megjelenő filmes utalások és easter eggek lazán megdobogtatják minden (horror)filmkedvelő szívét. Egyedül az árát tartom egy kissé borsosnak, közel 10.000 Ft egy négy-öt óra alatt végigjátszható játékért szerintem egy kissé sok, még akkor is, ha ezt a New Game+ és az összes felszedhető tárgy levadászása apropóján kitolhatjuk még másfél-két órával tovább. Egy leárazást inkább várjatok meg vele, de utána mindenképp érdemes beszerezni, mert szerencsére egész korrekt modern horrorjáték lett, több tucatnyi filmes utalással és egy megkapóan erős sztorival - nekem ennyi már bőven elég manapság egy jó kis borzongáshoz!

Értékelés: 7/10

A történetről:

Szóval térjünk rá egy kicsit a sztorira, ugye értelemszerűen spoilerekkel gazdagon a továbbiakban. Két gyerek áll a középpontban, Lily és James, de hogy miért épp Harry Potter szüleiről kapták a nevüket, azt ne kérdezzétek. Az apjuk talán filmproducer / rendező (?), az anyjuk pedig meghalt. Kalózosdit játszanak a hajón, mikor tűz üt ki, és pillanatok alatt eluralkodik a káosz. A végső menekülést mi magunk is átélhetjük, ekkor látjuk azonban, hogy James éppen hogy megmenekül, a leomló fedélzet túloldalán Lily-re viszont a biztos halál vár, mikor egy hatalmas robbanás következik be. James ezek után felnő, színésznek áll, majd csak úgy, mint az első rész főszereplője, ő is megpróbálja halhatatlanná tenni tragikus körülmények között elhunyt szerettét, csak épp nem festmények, hanem a mozi varázsa által. Fejezetenként idézzük vissza a szörnyű múltat, miközben pont azon vagyunk, hogy végleg eltöröljük a rosszat, és így talán Lily - akit később felnőtt alakban is viszontláthatunk egy nagyon creepy nő képében - tovább élhet.