"Nem tudok aludni - suttogta fülembe, mikor bemászott mellém az ágyba. Fázva ébredtem, azt a ruhát ölelve, amiben eltemettük..."
Közeledik a Halloween, érkeznek szépen az erre az ünnepre szánt horrorfilmek is a mozikba, online filmszolgáltatókhoz, vagy egyenesen lemezre. A Scary Stories to Tell in the Dark (itthon: "Lidérces mesék éjszakája") talán a legfelkapottabb ilyen alkotás mind közül, mert igen szép hype előzte meg - hiába no, a jó öreg Guillermo del Toro neve mindig garancia egy kis borzongásra! -, és éppen ideális volt Halloween tájékára időzíteni, hiszen akkor amúgy is mindent eluralnak a kísértetek meg az élőholtak.
Maga a film is Halloween idején kezdődik, mégpedig 1968-ban, egy Mill Valley nevű kisvárosban. Három jóbarátot (Stella, Auggie és Chuck) ismerhetünk meg, akik összetűzésbe keverednek az egyik helyi kiafaszagyerekkel, Tommyval, majd némi fogócska után egy autósmoziban (ahol épp a Night of the Living Dead megy!) belefutnak Ramónba, a besorozás elől bujkáló srácba. Miután elcsendesedett a helyzet, a kis csapat Stella ötletén felbuzdulva elindul meglátogatni egy régóta elhagyatott, és az enyészet martalékává vált öreg házat, melyről a helyiek azt tartják, hogy elátkozott. Hőseink a legnagyobb természetességgel törik fel a zárat az éjszaka közepén, és lépnek be egy olyan épületbe, ahol még az Addams-család is kétszer meggondolná a beköltözést. A ház ugyanis korábban a Bellows-família tulajdonában állt, Sarah Bellows pedig állítólag gyerekeket ölt meg, és vérükkel írta meg híres könyvét, melybe válogatott horror-sztorikat gyűjtött. Mit ad isten, Stella véletlenül rá is lel erre a könyvre egy titkos szobában, onnantól kezdve pedig vészesen felgyorsulnak az események, a könyv ugyanis saját magát írja, és minden egyes új történet kapcsolódik valamelyikükhöz.
Az első sztori "Harold", az alapból elég creepy madárijesztő meséje, akit a film plakátjain is látni. De lesz itt még lábujj nélküli élőhalott, pókok, lidércek, vérszomjas zombi, és Chuckhoz kötődik a leges-legijesztőbb rémség, a Pale Lady. Ez utóbbit sikerült tényleg annyira groteszkre megalkotni, hogy az embert kirázza a hideg már attól is, ha csak ránéz. Itt jegyezném meg, hogy André Øvredal rendező (Trollhunter, The Autopsy of Jane Doe) tökéletesen játszik a néző idegeivel, és bár ez a film is főként az ijesztgetésekre épül, végig érződik rajta, hogy a hangulatkeltést legalább annyira fontosnak tartották a forgatás alatt, mint a remek maszkokat és díszleteket. Ötletes, hogy bár van egy központi rejtély (Sarah Bellows hánytatott sorsa és maga a könyv), a megelevenedő horror-sztorik önmagukban is megállnák a helyüket - feltéve ha több játékidőt kapnának. Sajnos itt bukik ki, hogy mennyivel jobban működött volna a Scary Stories to Tell in the Dark sorozatként, mint egy 108 perces horrorfilmként. A "The Big Toe", a "The Red Spot", de akár még a "Me Tie Dough-ty Walker" is olyan remekül lettek megírva, hogy ezeket szívesebben néztem volna még tovább, mondjuk 40-50 perces sorozatrészekre lebontva. És akkor itt jön a képbe, hogy például az "Old Woman All Skin and Bone", a "The Girl Who Stood on a Grave", a "The Attic", vagy épp az "Aaron Kelly's Bones" már bele sem fért a szűkre szabott játékidőbe.
Ettől függetlenül aki azért ülne be a filmre, hogy borzongjon egy jót, az maradéktalanul ki lesz szolgálva! Az atmoszféra erős, az ijesztgetések vérprofik, a CGI pedig teljesen rendben van. A folytatás pedig már most borítékolható, hiszen az egész alapötlet Alvin Schwartz egyik regényére lett felépítve, szóval egy "More Scary Stories to Tell in the Dark" még biztosan érkezik a jövőben, de ha Sarah Bellows szelleme is úgy akarja, akkor idővel a befejező "Scary Stories 3 : More Tales to Chill Your Bones" is megfilmesítésre kerülhet. Halloween alkalmából jó választás lehet tehát ez a film, amit mindenképp érdemes moziban megnézni!
