1981-ben az akkor 19 éves Arne Cheyenne Johnson látszólag bármiféle előjel nélkül, 22 késszúrással megölte a főbérlőjét. Az eset nem csak azért sokkolta a nyilvánosságot, mert Brookline (Connecticut) városában azelőtt 193 évig semmiféle gyilkosság nem történt, hanem azért is, mert a fiú állítólag démoni megszállottság alatt állt, miközben a bestiális tettet elkövette. Ed és Lorraine Warren kezdett hozzá az eset kivizsgálásához, ezért adta magát, hogy a Démonok között 3 – Az ördög kényszerített (The Conjuring: The Devil Made Me Do It) ezt a témát fogja feldolgozni.
James Wan ezúttal már csak produceri feladatokat látott el, a filmet az a Michael Chaves rendezte, aki a rosszemlékű A gyászoló asszony átka című spin-offot is készítette. Ez nem túl jó ajánlólevél, hiszen az említett film Az apáca után a második leginkább gyűlölt Démonok között spin-off, ami valaha készült. Chaves-nek tehát bizonyítania kellett, ráadásul nem egy újabb mellék-sztori, hanem egy komplett számozott folytatás képében.
A Démonok között filmek történelmében ez az első eset, hogy eltávolodunk végre a lerágott csont szellemes / démonos vonaltól, és helyette jóval nagyobb szerepet kap az ördögi megszállottság, a sátánizmus és a boszorkányság. Emellett viszont ugyanannyira nagy szerepet jut a nyomozásnak, és természetesen az ijesztgetésnek is, hiszen mégiscsak egy horrorról beszélünk. Sőt, szerintem mindenkit az érdekel a leginkább, hogy mennyire lett ijesztő a film? Nos, tisztességesen felmondja a leckét, ha félelemkeltésről van szó. Valahol az Annabelle 2 idején jött be a fake-jumpscare fogalma, azaz mikor egy jelenet úgy van felépítve, hogy az ember idegei pattanásig feszültnek, aztán mégsem történik semmi – ezt maga Wan is használta később. Sajnos Michael Chaves nem él ilyesmivel. A Démonok között 3 többször is kifejezetten ijesztő, de egyáltalán nem váratlanul. Ha láttál már 10-15 másik modern horrorfilmet, akkor pontosan tudni fogod, hogy mikor akarja rád hozni a frászt.
Ez egy picit talán negatívan hangzik, pedig nekem összességében nagyon is tetszett a film. Először is, baromi szépen van fényképezve. Olyan gyönyörű fény-árnyék hatások és belassítások vannak benne, hogy csak kapkodtam a fejemet. Másodszor pedig még mindig itt van nekünk az összeszokott párosunk, Patrick Wilson és Vera Farmiga, akik ezúttal sokkal személyesebb, sokkal drámaibb szerepet kapnak. Az előző két rész lépten-nyomon behozott egy-egy új rémséget, melyekből később önálló spin-off filmek lettek – ma már tudjuk, hogy ezek minősége elég ingadozó lett. Ezt akkor még jó ötletnek tartottam, de később beláttam, hogy az adott cselekmény rovására ment, hiszen csapongóvá vált tőle az egész. Ezúttal ilyesmi nincs. Nem rémisztgetnek leendő mellékkarakterek, ezáltal sokkal több idő jut a központi történetszál kibontására, ami mindenképp egy kiemelendő pozitívum.
A végjátékra egy kicsit elfárad a film, de még így is teljes mértékben megfelel a mai igényeknek, és számomra egész kellemes meglepetés volt. Egyáltalán nem vártam tőle sokat, de egy jól felépített, érdekes történettel megáldott, hatásos ijesztgetésekkel operáló horror lett, ami abszolút jól illeszkedik a korábbi részekhez. Több külföldi kritika is kiemeli AZT a bizonyos hullaházas jelenetet, és való igaz, hogy szerintem is a film egyértelműen csúcspontja – ha megnézitek, érteni fogjátok, mire gondolok. Talán a legnagyobb dicséret a Démonok között 3-al kapcsolatban, hogy én nem éreztem rajta, hogy ezt már nem James Wan rendezte. Korrekt, hangulatos horror, a szokásosnál egy csipetnyivel több drámával. A gyászoló asszony átkát nyugodtan el lehet felejteni, Michael Chaves nagyot lépett előre ezzel a rendezésével.
A The Conjuring Universe pedig robog tovább. Ugye kilátásba lett helyezve Az apáca folytatása, illetve a nyakigláb The Crooked Man is, de ezekről egyelőre még semmi hír. Nem úgy néz ki, hogy ez az a franchise, ami egyhamar ki fog fulladni, hiszen az igények nagyon alacsonyan vannak. Elég 2-3 durvább jumpscare, és az emberek szinte már álló tapssal éljenzik az adott filmet. Éppen ezért örvendetes, mikor egy rendező mer karakterépítést belevinni egy folytatásba, és jelen esetben pont ez a helyzet. Ed és Lorraine Warren hátborzongató történeteit 2013 óta követhetjük nyomon, körmeinket lerágva, ám úgy tűnik, tudnak még ők is újat mutatni. Ezekben az ínséges időkben ennyi nekem pedig bőven elég.
