Általában mindig én jövök a kevésbé ismert, radar alatt maradt horrorfilmekkel, amiket a jó ég tudja, hogy találok meg, de sokszor elég pozitívan csalódom. A My Heart Can't Beat Unless You Tell It To azért érdekelt nagyon, mert alig egy hét alatt mászott fel Rotten-en az idei év legjobb horrorfilmjei listájának első helyére.

Dwight, Jessie és Thomas testvérek. Szerény körülmények között élnek: Jessie a helyi étteremben felszolgáló, Dwight munkanélküli, Thomas pedig...vámpír. Igen, ez egy vámpíros film, de nem a megszokott módon. Az, hogy egy fénytől rettegő, vérre szomjazó, törékeny lény vagy, nem előny, hanem sokkal inkább betegség. Thomas olyan, mint egy junkie. Járni is alig tud, ha nem kap vért pár napig súlyosan lebetegszik, a bezártságot és a magányt pedig egyre nehezebben viseli, pláne, mikor nappal felébredve hallja az utcán játszó többi gyerek nevetését. Dwight és Jessie intézik az etetését, hajléktalanokat és prostituáltakat elrabolva és legyilkolva, vérüket lecsapolva (egy kis Engedj be! áthallás). Gyűlölik az egész helyzetet, de nincs mit tenni, hiszen Thomas mégiscsak a testvérük, gondoskodniuk kell róla. Dwight-nál azonban kezd elszakadni a cérna. Egyre többet hibázik, szabadulni, menekülni akar, és ez borzalmas tragédiákhoz vezet.

Bár nem reformálja meg a vámpíros filmek műfaját, már azzal is nagyon egyedi ízt képvisel, hogy betegségként, függőségként kezeli mindezt. A lelki vívódások állnak a középpontban. Itt már nem arról van szó, hogy meg kell ölni egy embert ahhoz, hogy a testvérünk életben maradhasson, hanem arról, hogy a századik megölt ember után már lehet jobb lenne egyszerűen csak elhúzni a függönyöket délben a szobájában, és megszűnne minden teher. Az utolsó képsorok kegyetlen erősek. Mit ér a szabadság, ha a lelkünk már így is darabokban? Meddig képes ép ésszel elviselni egy ember, hogy a saját családjáért nap mint nap súlyos áldozatokat kell hoznia? A Caveat mellett a My Heart Can't Beat Unless You Tell It To nálam az idei év egyik legerősebb horrorja.