Molly (Cecilia Milocco) utolsó napját tölti a pszichiátrián. Borzalmas trauma érte korábban, de már jobban van, és készen áll visszanyerni a régi életét. Amint kilép a szabadba, szorongani kezd. Hazamegy, és megpróbál úgy élni, mint korábban: követi a napi rutint, bevásárol, növényeket vesz a lakásába. Új szomszédokkal is megismerkedik a jókora panelből, ám egy éjjel különös kopogást kezd hallani odafentről. Körbekérdezősködik a szomszédoknál, hogy ki okozhatja a zajt, de mindenki csak kérdőn néz rá, ugyanis ők semmiféle kopogást nem hallanak. Molly azonban minden este hallja, egyre erősebben, és mintha morzekódok lennének. Mikor már halk sírást és nyöszörgést is hall a szellőzőn át, meggyőződésévé válik, hogy valamelyik lakásban fogva tartanak egy lányt, aki haldoklik. Saját szakállára kezd nyomozásba, miközben múltja is egyre jobban kísérti.

A Knocking egy nyomasztó svéd thriller, ami néhol Hitchcock filmjeit is eszünkbe juttathatja. Molly egymaga próbálja kideríteni az igazságot, hallgatózik és kémkedik, de mivel mégiscsak egy pszichiátriáról jött, mi, nézők sem lehetünk biztosak benne, hogy amiket lát és hall, azok megfelelnek az igazságnak. A múltjában történt tragédiáról (ami miatt a nő teljesen összeomlott) csak bevágásokat kapunk, a teljes igazságot elrejti előlünk a film, de a Knocking legszebb, legérzelmesebb pillanata pont ehhez kapcsolódik. Külön kiemelném a fényképezést. Mikor Molly egyre zavarodottabb, bepánikol és mindenki gyanússá válik neki, akkor a Rekviem egy álomértban is látott, testre szerelt, a karakter arcára fókuszáló kameranézetet kapunk. Cecilia Milocco erős alakítást szállít a lelkileg megtört, a gödör mélyéről felállni próbáló nő szerepében, és a szimbolikára is érdemes odafigyelni.