Juha (Pekka Strang) épp a tóparti házukban élvezi a jóleső pihenést családja társaságában, mikor feleségének nyoma vész. Kislányuk sírásából rögtön tudja, hogy tragédia történt, ezért azonnal a tóba veti magát, de már késő: a nő megfulladt. Mielőtt kimentenék, egy pillanatra Juha is meghal a vízben. Évek telnek el, és nem képes túltenni magát az asszony halálán. Lányával abszolút felszínes lesz a viszonya, szívsebész melóját pedig robot módjára végzi. Egészen addig, amíg egy este el nem kíséri a lányát egy piercing-szalonba, ahol várakozás közben az alagsorba téved, ahol épp egy kikötözött férfit büntet egy domina. Juha teljesen a hatása alá kerül az élménynek, és minduntalan visszajár a nőhöz, aki szíves örömest húz szemetes-zsákot a pasas fejére, hogy addig fojtogassa, amíg az eszméletét nem veszti. Juha számára azonban ez nem a szexuális kielégülés miatt kell, hanem mert félig halott állapotban ismét láthatja volt feleségét. A dolgok akkor kezdenek érdekesebbre fordulni, mikor a domina, Mona (Krista Kosonen) is egyre jobban élvezi már, hogy valaki ennyire kiszolgáltatott, és tulajdonképpen azt tehet vele, amit csak akar.

A Dogs Don’t Wear Pants (A kutyák nem hordanak nadrágot) a skandináv filmekre jellemző rideg, komor hangulattal operál, néha kifejezetten megrázó képekkel (például itt kapjuk meg minden idők legdurvább fogkitépését harapófogóval), de a fájdalom a szereplők számára csak másodlagos. Juhának egy kapu ahhoz, hogy ismét láthassa elhunyt feleségét (még ha ehhez ájulásig is kell őt fojtogatni), Monának pedig a saját korlátai feszegetése, amit másokkal nem tehet meg. A BDSM-körítés ellenére már-már mondhatnánk azt is, hogy ez egy romantikus film, csak épp néha bőrszerkóban ostorral vernek el valakit, vagy premier plánban láthatjuk, amint Juha letépi a saját körmét. Aki kedveli az elvontabb filmeket, az nyugodtan próbálja be.