Egy dán család az olaszországi nyaralásukon összefut egy holland családdal. Beszédbe elegyednek, összebarátkoznak, végül együtt is vacsoráznak. Minél jobban megismerik egymást, annál szórakoztatóbbá válik a közös időtöltés. Végül a hollandok meghívják vendégségbe a dánokat, akik ennek eleget is tesznek. Egy hétvégére leugranak hozzájuk, és eleinte minden szép és jó, aztán kiderül szép lassan, hogy vendéglátóik bizony nem egészen azok, mint akiknek az olasz nyaralás alatt mutatták magukat.

Semmi többet nem szeretnék elárulni, mert lazán az év egyik legerősebb, húsba maró filmélményéről beszélünk. Ahogy a tökéletesség álcája darabokra hullik, ahogy előkerülnek a piszkos titkok, és ahogy főszereplőink reagálnak az eseményekre, az kifejezetten életszerű, és a Speak No Evil mindvégig erre építkezik. A szereplők között rettenetesen jól működik a kémia, és ez elsősorban a nagyszerű színészeknek köszönhető. Ami felteszi a pontot az i-re, az a befejezés. Az Eden Lake óta nem adott ekkora gyomrost nekem egy film, és úgy velem maradt, hogy még a megtekintése után is megébredtem éjjel, és a történések jártak a fejemben. Düh és tehetetlenség - ezek kavarogtak bennem. Erősen ajánlom, angol felirattal tékázható, de lelkileg ki fog facsarni, mint egy citromot.