Kiadó: Transgressive

Műfaj: Indie rock/Alternative rock

Ezt hallgasd meg: Mountain At My Gates

Épp a napokban hallgattam az Antidotes albumot a Foals-tól és azon töprengtem, vajon mi vette rá őket anno hogy a kezdeti indie / nu rave vonalat hátrahagyva teljes mértékben megkomolyodjanak (lásd: Total Life Forever). Hát nyilvánvalóan az hogy nem akartak tucatzenekarokká válni mint amilyen mondjuk a Bloc Party lett, szerettek volna  a felszínen maradni. Ez pedig maradéktalanul sikerült is nekik, ezt ma már nyugodtan kijelenthetjük. A nálunk már a VOLT-ot és idén a Szigetet is megjárt világhírű zenekar a napokban jelentette meg új albumát, mely a What Went Down címet kapta. A Holy Fire zúzásai után kíváncsian vártam hogy mit tud felmutatni a Yannis Philippakis vezette oxford-i zenekar, de igencsak felemás érzésekkel álltam fel az album végighallgatása után.

A What Went Down rögtön egy egész pofás kezdésnek bizonyul, amit csak tetéz a Mountain at My Gates, mely szimplán az album legjobbja. Szerintem meggondolatlanság volt ezt már az album elején ellőni, igazán hagyhatták volna későbbre. Egyébként egy húzós rock-dalról van szó amely abszolút beleillik a Foals mostanában előszeretettel preferált "keményebb", gitárcentrikusabb stílusába. Csak az a baj hogy amíg 2010-ben egy olyan lemezzel rukkoltak elő amely hatalmas változást jelentett az addigi munkásságuk után, addig a jelenlegi LP szinte semmivel sem több mint a Holy Fire anyaga. Az egy dolog hogy Yannis megint kiénekelte magából a maximumot, sikerült megint remek riffeket és dallamokat összehozni, node ettől még a legtöbb dal kifejezetten egysíkú és szinte összefolynak.A Birch Tree még szódával elmegy, de az utána belépő Give It All és Albatross kettőse olyan szinten unalmas (!) hogy még a Spanish Saharát imádók is simán skippelik. A Snake Oil viszont olyasmi mint amilyen az előző LP-n lévő Providence volt: tömör zúzás, a végén szinte káoszba fulladó hömpölygés, egy igazi adrenalinbomba a többnyire középtempós dalok között. A Night Swimmers nem igazán ragadt meg bennem, a belassult London Thunder kifejezetten szép, de mintha egy kissé túlságosan visszafogott lenne. A Lonely Hunter és a közel 7 perces A Knife in the Ocean pedig egybefolyóan zárják le ezt az abszolút profi, ám annál "unalmasabb" lemezt. A Foals még mindig az egyik legjobb brit "indie" zenekar a jelenlegi felhozatalból, viszont egyetlen lépéssel sem voltak képesek továbblépni a Holy Fire hangzásvilágánál. Ami ott újnak és frissnek (mi több, menőnek!) számított, az mostanra nem több egyszerű stílusgyakorlatnál. Én bízom benne hogy a következő lemezükre már kitalálnak valami igazán újat, mondjuk kicsit visszakanyarodhatnának az elektronikához. Nekik igazából bármi jól állna, akármilyen új műfajjal kísérletezhetnének. Csak ez, hogy kvázi egy majdnem egy copy / paste lemezt tesznek le az asztalra, ami kísértetiesen emlékeztet az előzőre, nekem nem fekszik. És azt is sajnálom hogy a Mountain At My Gates rádióbarát "slágerét" leszámítva alig akad emlékezetes momentum rajta. Eszem ágában sem volt olyasmit várni mint a Cassius, a Balloons vagy a Miami - de egy Late Night kaliberű dal elfért volna. Most már a Foals egy kissé túlságosan belemerült a komolykodásba, jó lenne ha a maximalizmus mellett szorítanának helyet a kísérletezésre is.

Értékelés: 10/6