Kiadás éve: 2007
Kiadó: B-Unique
Műfaj: Indie rock/Britpop/New Wave
Ezt hallgasd meg: Ruby
Hatalmas volt a nyomás a leeds-i Kaiser Chiefs tagjain mikor elő kellett rukkolniuk a következő albumukkal. Az indie-színtér egyébként is borzasztóan kényes volt ebben az időben. Pontosabban 2007 környékén. Az Arctic Monkeys egy évvel korábban szinte letarolta az egész mezőnyt, előtte egy évvel a Bloc Party művelte ugyanezt, őelőttük egy évvel pedig a Franz Ferdinand hatalmasat visszhangot kapott debütje. A Kaiser Chiefs tagjainak be kellett bizonyítaniuk hogy a több mint 3 milliós példányszámban eladott Employment (ajánlóm ITT) után is képesek még a felszínen maradni és remek dalokat írni. Nos, a Yours Truly, Angry Mob végső soron előrelépés a zenekar történelmében meg nem is. Mindenképpen dicsérendő hogy képesek voltak kissé komolyabbra venni a figurát és a sok "lá-lá-lá" mellé merőben sötétebb humorral átszőtt dalszövegeket és érettebb, kiforrottabb hangzást párosítottak. Ugyanakkor ebből a lemezből már szinte végleg kiveszett az a csibészség, pajkosság, önfeledt bohóckodás ami az előző albumnál nagyon jól működött és szinte védjegyükké válhatott volna. Ennek ellenére a Kaisers második albuma roppant fontos produktum, egy indie-rajongó számára legalábbis biztosan.
Az első dal az első kislemezként már jóval korábban beharangozott – egyébként abszolút tempós és azonnal táncba csábító – Ruby. Kissé megtévesztő szerzemény. Egyrészt a Kaisers talán eddigi legnagyobb és leghíresebb slágere amely nagyon gyorsan jutott el a slágerlisták legfelső fokáig. Másrészt a teljes album megjelenése előtt erről a dalról következtetvén az emberek azt hihették hogy ez az album is majd egy előzőhöz hasonló, vidám, pattogós, bohókás dalcsokor lesz. Csakhogy a végeredmény lényegében merőben más lett. De erről majd később. A The Angry Mob már jóval sötétebb egyúttal a társadalomkritika is jobban szerepet kap benne. A végén pedig a "We are the angry mob/We read the papers everyday day/We like who like/We hate who we hate/But we're also easily swayed" sorok ismételgetése végett kap egyfajta "fenyegetőbb" hangulatot de lehet hogy ezt már csak én képzeltem bele. Mindenesetre az utána belépő Heat Dies Down sokkal energikusabb. Önfeledt, a britpop legszebb éveit visszaidéző dalocska. Eléggé az előző album szellemiségét hozza. Az utána érkező Highroyds a poszt-punk jegyében fogant, zúzós menetelés miközben a dalszöveg a múltban történt eseményeket elemezgeti (meglehetősen vicces formában). Nekem ez a dal mindig is nagyon-nagyon bejött. Nem is tudom, talán a poénos dalszövege miatt amely olyan sorokat tartalmaz mint például "Got a text from an ex/She wants to know when we're in London next/Will you write a song about me?/I don't think so!" és amelyeken mindig el tudok mosolyodni holott már rengetegszer hallgattam. A Love's Not a Competition (But I'm Winning) egy meglehetősen lassú, kellemes szerelmes dal, a Thank You Very Much viszont ismét felpörgeti a hangulatot. A megszokott Blur -hatások mellett befigyel még a The Smith de a Madness és a "modernebb" érából érkező Supergrass hatások is egyértelműek. Az I Can Do It Without You viszont eléggé leülteti a lemezt. Én nem tudom hogy ez szándékos lépés volt-e a srácoktól és így akartak elmozdulni kicsit az indie elemekkel kevert pszichedelia irányába, avagy sem, mindenesetre ez dal pont olyan mintha reggel, fogmosás közben született volna. Bár ez a pszichedelia-teória nem is hülyeség hiszen a soron következő My Kind of Guy is megfürdik benne. Szerintem itt már ők is érezték hogy kezd lapossá válni a lemez ezért gyorsan betolták az Everything Is Average Nowadays című azonnal ütő slágert amely végre felébreszti a túlzott pszichedelia okán elszenderedő hallgatót. Ezt követi a zongorás Boxing Champ amelyet nem a frontember Ricky Wilson, hanem a dobos, Nick Hodgson énekel (és kísértetiesen megidézi John Lennon zsenialitását). Fura mert az én CD-változatomon (szintén import) ez a dal nincs feltüntetve sem a hátoldalon, sem a szövegkönyvben. Pedig létezik és ott van közvetlenül az abszolút britpop Learnt My Lesson Well előtt. Utóbbi szerzemény nekem lassúsága ellenére is tetszett. Ám az ezt követő Try Your Best már kevésbé. Szerintem nyugodtan lehagyhatták volna az albumról avagy beválogathattak volna a helyére egy B-oldalas szerzeményt mert azok már megint remekek lettek. A zárást a Retirement hozza el. Rendkívül lendületes, masírozós, pattogós tempóval operáló szerzemény. Én amondó vagyok hogy zárásnak tökéletes. Összességében pedig az a véleményem hogy a Kaiser Chiefs jobban tette volna hogyha még egy rövid ideig dolgoznak a lemezen, szelektálnak róla bizonyos dalokat és tovább csiszolják a saját stílusukat. A Yours Truly, Angry Mob így is egy tisztességes, korrekt album lett. Csakhogy messze elmarad az Employment frissességétől és ötletgazdagságától. Ez egyébként az értékelésekben is visszaköszönt anno. Én határozottan szeretem ezt az albumot (az albumborító posztere is kinn van a szobám falán) de tény és való hogy a srácok jóval többet is kihozhattak volna belőle ha nagyon akarnak. Míg az Employment akkorát robbant 2005-ben mint egy kézigránát addig a jelen tárgyalt Yours Truly, Angry Mob 2007-ben mindössze csak egy petárda pukkanásával ért fel. Persze látták ezt a Kaiser Chiefs tagjai is és rá egy évre valami egészen új, merész koncepcióval próbálkoztak. De hogy pontosan mivel is, azt majd a következő albumajánló kapcsán fogom leírni.
Értékelés: 10/7
