Az újkori indie filmgyártás legragyogóbb csillaga, az A24, ritkán lő mellé. A remek Green Room mellett tavaly megkaptuk a szerény véleményem szerint az utóbbi évek egyik legfélelmetesebb, legszebb "horror" drámáját, a The VVitch személyében. Simán 2016 legjobbjának kiáltottam ki és ezt továbbra is tartom, hiszen végre olyan nyúlt a boszorkányok több száz évvel ezelőtti miszticizmusához, aki értett is hozzá - a gyönyörű fényképezés és a hátborzongató zene pedig már csak hab volt a tortán. Az It Comes at Night esetében Trey Edward Shults rendező azért nem ment annyira messzire, mint a The VVitch készítői (itt nincs kisbaba gyilkosság meg egyéb borzalmak), viszont filmje még így is bőven jó lett.
A nyitójelenet egészen hatásos. Amint szabályosan kivégzik a valamilyen vírus által megfertőzött öreg nagybácsit az erdő közepén, majd elégetik a holttestét, az már egyértelművé teszi, hogy nem egy habkönnyű témával állunk szemben. Azt ugyan nem tudjuk, hogy miféle vírus söpört végig az emberiségen, mely végül a majdnem teljes kihalásukat okozta (erre sajnos később sem kapunk választ, csak az egyik festmény sejteti ami alapján egy modern pestisként is felfoghatjuk), azonban a jelekből láthatjuk, hogy a fertőzés roppant könnyen terjedhet. A középpontban egy család áll, akik elszigetelten élnek az erdő közepén és életüket szigorú szabályok szerint élik: a házon kívülre csak fegyverrel mennek, ha bármilyen hangot hallanak azonnal gázmaszkot húznak (ezek szerint a vírus a levegőben is terjedhet?) és természetesen messziről kerülnek más embereket. Ez az utolsó szabály azonban megdől, mikor egy este egy idegen férfi tör be hozzájuk, és a fater nyakon csípi. Az alak elmondja, hogy ő csak a családja megmentése érdekében keresett egy kis iható vizet és egyébként ha elengedik, akkor átcuccolnának a famíliával, meg hoznának még ezt-azt, például haszonállatokat az életbenmaradáshoz. A fater belemegy az alkuba és hamarosan a két család összeköltözik. Az idilli élet azonban - mily meglepő - nem tart sokáig.
A cselekményről ennyi bőven elég is. A film érdekessége, hogy a horror csak nagyon felszínesen jelenik meg és akkor is csak az álomjelenetekben. Illetve mint már említettem, a fertőzésről sem tudunk meg semmi konkrétumot, sőt, még azt sem láthatjuk, hogy mivé válik tőle az ember ha bevégeztetett. És bár mindez hozzátesz a misztikumhoz, illetve a rendező célja sem egy százbarágós, Walking Dead -szerű tévéfilm volt, azért mégiscsak hiányzik a magyarázat vagy legalább valami apró utalás, hogy mi okozta a posztapokaliptikus állapotot (tavaly a Cloverfield Lane 10 ezt ügyesen megoldotta). Bár ha jobban belegondolok, maga a fertőzés is csak egy eszköz. Nem az a film lényege, hogy válaszokat adjon, hanem hogy szemléltesse, mivé válik az ember egy ilyen keserű szituációban, hogyan próbálja túlélni a mindennapokat és mi történik, ha új jövevények zavarják meg a napi rutint.
Az It Comes at Night sokak számára unalmas film lehet, hiszen zombi-hordák helyett a belső konfliktusokra, a családi összetartásra, a bizalomra, a szexuális feszültségre és még egy tucatnyi olyan témára helyezi a hangsúlyt, amit pont nem várnánk egy ilyen filmtől. Ezekhez pedig a színészek nagyon sokat tesznek hozzá. Joel Edgerton zseniális a családját az élete árán is védeni próbáló apaként. Hátborzongatóan erős jelenet, mikor a túszul ejtett pasassal elindulnak felkeresni annak családját és az apa úgy köszön el feleségétől illetve egyetlen fiától, hogy "ha nem térnék vissza, ne keressetek". A fiút játszó Kelvin Harrison Jr. is hatalmasat alakít, biztos vagyok benne, hogy találkozunk még vele a jövőben.
Talán a film vége lett csak kissé összecsapott. Én vártam valami csavart - vagy legalább pár magyarázatot, például, hogy mi van az erdőben -, de végül egy szomorú, ám igen hamari lezárást kap a film, amiben feleannyi katarzis sincs, mint a Green Room avagy a The VVitch esetében. Nem véletlenül említettem végig ezt a két filmet párhuzamként, az It Comes at Night simán odatehető melléjük mint szellemi örökös, azonban összességében elmarad mögöttük. Emészteni kell - és elfogadni a lassú tempót -, viszont egy megtekintésre mindenképpen ajánlanám a posztapokaliptikus- és művészfilmek kedvelőinek is.
