A '80-as évek Angliájában járunk. Enid (Niamh Algar - A farkas gyermekei) a brit korhatár bizottságnak dolgozik, ahol napi szinten olyan filmeket kell nézniük, amik tele vannak vérrel, gyilkosságokkal, nemi erőszakkal és egyéb borzalmakkal. Ők határozzák meg, hogy mi kerülhet a nyilvánosság elé, és mi az, amit ki kell vágni, esetleg az egészet a szemétbe vetni. Enid eléggé magának való, nem igazán vannak barátai, szüleivel pedig rideg kapcsolatot ápol, mióta gyerekkorukban nővére a szeme láttára tűnt el egy erdőben. Enid meggyőződése, hogy elrabolták és valaha még viszontláthatja, amikor pedig az egyik megvágandó filmben felfedezni véli a lányt, nyomozásba kezd. Csakhogy ezzel egy olyan ajtón nyit be, ami talán jobb lett volna, ha örökre zárva marad. A film tulajdonképpen Enid mentális leépülését, és pokolraszállását mutatja be, aki foggal-körömmel ragaszkodik a tudathoz, hogy testvérét megtalálhatja még. Az álmok és a valóság határa összemosódik, amint egyre mélyebbre jut a nyúl üregében. Szépen fényképezett, remek zenével és erős színészi alakításokkal felvértezett horror lett a Censor, ami hangulatát tekintve talán a Berberian Sound Studio-hoz áll legközelebb. A végét külön kiemelném, ahol a másodpercnyi bevágásokkal a rendező éles kontrasztot teremt valóság és fikció között - a végeredmény egészen hátborzongató.