Jimmy barátom újabb vendégposztja

Sziasztok!

Szeretnék egy szériát elindítani itt a Focker blogon, melynek célja régi, nálunk nem nagyon ismert hip-hop dalok bemutatása. A legfontosabb szabály számomra az, hogy a posztot – mint egy virtuális lemezbolt bakelitpolcát – öt perc alatt át lehessen böngészni és tényleg újdonságokkal szolgáljon.

Jó szórakozást!

Yaggfu Front - Lookin' For A Contract (1993)

Négy North Carolina-i DJ által alkotott formáció, akik az egész munkásságukra hobbiként tekintettek. (Nevük jelentése You Are Gonna Get Fucked Up Front). 1994-ben adták ki első lemezüket az "Action Packed Adventure"-t, majd mindenfajta apróbb munkában segítettek más előadóknak, hogy egy évre rá megunják az egészet és "kilépjenek a játékból". 2002-ben még visszatértek a "Secret Tapes" albummal, ami egy válogatás az 1992-1996 közötti anyagaikból.

https://www.youtube.com/watch?v=C5lluCHEqVM

Tony D - Check The Elevation (1991)

1976-ban született, New Jerseyben, annak is Trenton negyedében. Kilenc albuma jelent meg 1988 és 2002 között. Ezek közül egy még a San Franciscó-i illetőségű Soma FM "Groove Salad" névre hallgató ambient rádióján is elcsíphető stílusa miatt. Produceri karrierje sajnos beárnyékolta rap tehetségét, így sokan inkább emiatt emlékeznek rá. 2009-ben, 42 évesen halt meg egy autóbalesetben.

https://www.youtube.com/watch?v=Sdi38GUJ1g8

3 Steps From Nowhere - Pass It On (1993)

"One-hit wonder", azaz "egyslágeres" együttes '93-ból, egyetlen egy slágerré vált daluk az underground kultúrában az alábbi számuk. Kár értük, mert albumok a "30° Below Funk" a kor szakértői szerint egyike az évtized minőségi albumainak.

https://www.youtube.com/watch?v=YhCaEH-mlWc

Mack da Maniak - What Goes Up (1996)

Bizonyos szögből nézve akár Lamar Davisre is hasonlíthatna a GTA V-ből, de az M. Shepard néven is dolgozó előadó szintén "egyslágeres" előadó maradt. Egyetlen híres dala még egy remixet is megélt, de ez édeskevés, hogy a csúcson maradjon és irónikus módon ő is "lejött".

https://www.youtube.com/watch?v=tIb3Y7Bni2o

Real Live - The Turnaround (1996)

A K-Def és Larry-O alkotta duo – akik egyébként rokonok – célja nem más, minthogy meg mutassa a többi előadónak, hogyan is kell a hip-hop művészetét valóban művelni. Utóbbi rímelési képességét valójában egy ismerőse fedezte fel, majd pedig ajánlotta K-Defnek, ami egyből az együttes megalapítására sarkalta őket.

https://www.youtube.com/watch?v=Lqs4CsnUsOk

Ennyi fért most a polcra, de ne aggódjatok. Van még legközelebbre is!

Kissé tartottam ettől a filmtől, mert nagyon sok negatív kritikát olvastam róla korábban. Az eredetihez akkor még nem volt szerencsém, azóta pótoltam. Szerencsére pozitívan csalódtam, mert ez a remake koránt sem annyira pocsék, mint amilyennek beállítják sok kritikában. A sztori egy indokolatlanul idióta és ügyetlen nagyvárosi íróról, Jenniferről szól, aki leutazik vidékre (nagyon-nagyon vidékre) hogy ott csendben és nyugalomban tudjon dolgozni legújabb könyvén (ennyi ésszel biztos csak valami újhullámos vámpíros hülyeséget írhat). Kibérel egy kis erdei vityillót ott ahol még a madár se jár, majd beköltözvén nekikezd az írásnak. Igen ám, de a helyi suttyók szemet vetnek rá és a főgeci elhatározza hogy egyik este meglátogatják a kisasszonyt, nem épp csevegés avagy egy közös grillezés apropójából. A sztori egyébként innentől szerintem sokak előtt ismeretes de simán ki is lehet találni. Betörnek hozzá, bántalmazzák de Jennifernek szerencsés módon sikerül meglépnie és az erdőben pánikolva futkosván éppen az arra vadászó sheriff meg a helyi félkegyelmű elé rohan. A sheriff felajánlja hogy visszakíséri a házhoz és tisztázzák a dolgokat a kanos keménylegényekkel. Igen ám de mikor azok újból feltűnnek, csakhamar kiderül hogy a sheriff is az ő oldalukon áll. Innentől eléggé bedurvul a film. Jennifert mindegyik megerőszakolja, ütik-verik, csaknem megölik. Ezek a jelenetek roppant erőszakosra sikeredtek, nekem speciel ökölbe szorult a kezem amikor elkezdték a megerőszakolós procedúrát. Alapból ez a téma olyan amit ki nem állhatok, de még filmeken sem. A Köpök a sírodra pedig eléggé megrázóan és naturalisztikusan tolja a néző arcába a szenvedést, a mageláztatottságot és a kínkeserves tehetetlenséget. A film legdurvább (és elég hosszúra nyújtott) jelenete ez. Utána, dolguk végeztével, a suttyók a sheriff hathatós közbenjárásával végleg pontot akarnak tenni az ügy végére és nekikészülnek agyonlőni Jennifert, aki épp botladozva, magát vonszolva próbál menekülni. Óriási mázlija van azonban hogy még pont fel tud érni egy hídra ahonnét aztán a sebes sodrású folyóba vetheti magát. A sheriff meg a többiek káromkodnak és égre-földre keresik őt de sehol sem lelik meg. Elkönyvelik hát hogy megfulladt, vagy széttépték az aligátorok. Eltelik egy hónap. Látszólag minden visszaállt a normális (?) kerékvágásba. De akkor furcsa dolgok kezdenek el történni. Meglehetősen furcsa dolgok.

Oké, tisztázzuk: Jennifer nem hal meg és nem tér vissza a sírból, hogy hófehérre meszelt arccal, kísértetként álljon bosszút az őt megerőszakolókon. Bosszúhadjárata azonban így is kibaszott hatásos. A film második fele ugyanis klasszikus, nyers torture porn. A lelkileg teljesen összetört és kifacsart nő egyenként áll bosszút az összes férfin aki megerőszakolta, és pozitívuma a filmnek hogy ezek a halálnemek valami iszonyatosan durvára sikeredtek. Semmit nem akarok elárulni mert sokkal hatásosabb ha megnézitek. De készüljetek fel a sok ''anyád!'' és ''baszdmeg!'' felszisszenésekre mert a készítők bizony nem fogták vissza magukat. Méltó büntetést kap mindegyik suttyó de a legjobban talán pont a sheriff jár pórul. A Köpök a sírodra ugyan nem egy kiemelkedő alkotás, viszont vannak elvitathatatlan érdemei. A merész témaválasztás, a borzasztóan naturalisztikus ábrázolásmód és a szerény véleményem szerint remek fényképezés mind-mind elcipelik a hátukon és emígy még az egyetlen rossz pontját, a szörnyen irritáló és idegesítő főszereplőt is meg tudtam bocsájtani neki. Egy másik színésznővel jobban működött volna, azért. Érdekes módon a többi szereplő tökéletesen illett a karakteréhez. Na mindegy, a lényeg az hogy a Köpök a sírodra még így is egy bőven fogyasztható, durva, megrázó film lett, amely már csak azért is kapott helyet a blogon, mert ez a megerőszakolós téma tényleg olyan amit szívemből gyűlölök és ebben a filmben az erőszaktevők legalább elnyerik méltó büntetésüket. Nem is akármilyen módokon. Egyszer mindenképp érdemes vetni rá egy pillantást, a jobban sikerült remake-ek táborát gyarapítja.

A 2009-es Harry Brown egy kifejezetten merész angol thriller, amely egyszerre idézi az 1995-ös La Haine (A gyűlölet) és a 2008-as Eden Lake filmeket. Nem mellesleg kiadásának évében be sem mutathatták, ugyanis épp akkoriban dúltak a lázongások Angliában és a film nagyon sok szempontból mutatott azonosságot velük. Témája - az Eden Lake mögöttes tartalmához hasonlóan - a modern elkanászodott, megromlott fiatalság rétege és annak minden árnyoldala. Főszereplője Harry Brown (a mindig nagyszerű Michael Caine) aki London egyik rosszabb hírű kerületében tengeti nyugdíjas napjait. A placcot drogosok, dílerek, piti bűnözők lakják. Harry egyetlen szórakozása, hogy legjobb barátjával sakkozik néhanapján. Igen ám, csakhogy ezen legjobb barátja hamarosan összetűzésbe keveredik az egyik helyi bandával. Azok megölik, a gyilkosságról pedig még felvételt is készítenek. Harry miután minderről tudomást szerez, a saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást. Egymaga indul el felkutatni mindenkit, aki részt vett a gyilkosságban és bosszúja nem ismer kegyelmet.

Túlságosan sok a film valóságalapja. Mint említettem, pár évig be volt tiltva, ugyanis rengeteg párhuzamot lehetett találni a film és az akkori angol valóság között. A fiatalok tomboltak az utcákon, kocsikat gyújtottak fel, emberekre támadtak rá - a Harry Brown pedig ugyanezt prezentálja, csak még több erőszakkal. Lényege az emberi kegyetlenség és a lezüllött fiatalság legsötétebb oldala. Nem is a drog, a pia és a szex. Sokkal inkább a szánt szándékkal elkövetett kegyetlenségek (a mobillal felvett gyilkosság nem kicsit megrázó), a törvényre magasról szarás, avagy a felelősségvállalás teljes hiánya. A Harry Brown nem foglalkozik a tabukkal, a filmben Harry pont ugyanúgy agyonlő egy drogost mint egy besúgó fiatal srácot. Megadja a lehetőséget a morális dilemmázásra, de mikor saját szemünkkel látjuk, hogy mennyire kegyetlenek a filmben szereplő piti bűnözők, akkor 100% hogy nem fogunk szimpatizálni egyikkel sem. A Harry Brown azért ennyire kemény film, mert a valóságot adja át. Minden egyes ország, minden egyes városának, minden egyes szegletében találhatunk olyan helyeket mint amilyenek ebben a filmben is szerepelnek. Ahová még nappal sem szívesen megyünk (Dankó utca, ismerős?), ahol túlburjánzik a mocsok és az erőszak. Ahová gázpisztoly, vagy valamilyen szúró-alkalmatosság nélkül be nem tennénk a lábunkat. Nos, a Harry Brown egy ilyen helyet mutat be. Olyan társadalmi réteg lakhelyét akik jómódukban és unalmukban babakocsit tologató anyákra lövöldöznek a parkban, avagy öreg vénembereket szurkálnak halálra pusztán szórakozásból. És ez bizonyos helyeken bizony valóban mindennapos.

Címéhez méltón a 2002-es Irréversible stílszerűen a végénél kezdődik és visszafelé játszódik le az egész történet. A középpontban egyébként három barát - két férfi és egy nő - áll, akik együtt indulnak el bulizni, csakhogy az este szörnyű véget ér, mikor a nő egyedül hazaindulván egy kihalt aluljáróban brutális nemi erőszak áldozatává válik. Pasija és annak barátja már akkor érnek oda, amikor a nőt épp a mentőbe teszik. Arcát, melyet pár órája még elegáns smink díszített, véres zúzódások borítják. A pasija (Vincent Cassel iszonyat erős alakítása) bosszút esküszik és barátjával együtt elindulnak az éjszakába hogy felkutassák azt, aki ezt a szörnyűséget elkövette. Parádés, hogy a film eme revans beérésével nyit. Előre tudhatjuk már, hogy mi lesz a végkifejlet, az előzményekkel azonban még nem vagyunk tisztában, melyek fő mozgatórugója egyértelműen a nemi erőszak.

A megerőszakolós jelenet tényleg elviselhetetlenül, nézhetetlenül kemény lett. Borzasztóan el van nyújtva, percekkel hosszabb mint kellene lennie, már-már a "most kikapcsolom a picsába!" határán mozog. Gáspár Noé rendező mindig is híres volt polgárpukkasztó, tabudöntögető stílusáról, de amit ebben a filmben véghezvitt, az minden, csak nem nézőbarát. Gyűlölöm a nemi erőszakot, ez a film pedig percekig kényszeríti rá, hogy végignézzek egy ilyet. Az egész ráadásul egy metró aluljáróban történik meg, tehát az ember valamilyen szinten még várná is, hogy majd egy arra tévedő járókelő véget vet az egésznek. De nem, ilyesmiről szó sincs. Monica Bellucci alakítása legalább annyira erős mint Cassel-é, kettejük párosa intenzíven vibrál az egész film alatt. Furcsa az egész koncepció azáltal, hogy a végéről kezdve haladunk visszafelé az időben, de a francia filmművészet már csak ilyen elvont. Erős film, kegyetlen és durva ám bravúrosan megrendezett.