Tinikorom meghatározó filmje, mely azóta is a legnagyobb favoritom. Azon túl, hogy ez volt az első komolyabb, elgondolkodtató film amit láttam, olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy másnap újra megnéztem. Aztán rá következő nap megint, csak eredeti nyelven. Aztán rá pár napra megint, a családommal (bár nem emlékszem, hogy miként vettem rá őket egy ilyen filmre). Aztán évről évre mindig, újra és újra. Richard Kelly indie filmje mesterien ötvözi a dráma, a horror, és a sci-fi védjegyeit, miközben az összhatás mégis teljesen egyedi és utánozhatatlan. Az akkoriban még csak épp a szárnyait próbálgató Jake Gyllenhaal tökéletes választás volt Donnie Darko szerepére. A csendes, befelé forduló sráccal egyszerűen nem tudtam nem azonosulni. Az egész film borzasztó baljós hangulatú, a közelgő, 28 napon belül esedékes világvége árnyéka és Donnie folytonos hallucinációi - a rengeteg filozófiai kérdéssel megspékelve - olyan egyveleget alkotnak, amely méltán emeli ki eme műremeket a hasonszőrű filmek sokaságából és teszi instant klasszikussá.

Nem elég, hogy a film tömve van klasszikussá vált idézetekkel (amiket a mai napig szívesen idézgetek magam is), a mellékszerepekben olyan nagy sztárokat láthatunk viszont mint például Patrick Swayze avagy Drew Barrymore. A tökéletes filmzene pedig egy külön bejegyzést is megérne, hiszen olyannyira szerves részét képezi a látottaknak, hogy ezen dalok nélkül a film feleennyire sem működhetett volna. Többek közt a Duran Duran, az INXS, a The Church, az Echo & The Bunnymen és legnagyobb kedvencem, a Joy Division szolgáltatják a háttérzenét a látottakhoz, utóbbi együttes Love Will Tear Us Apart c. száma itt lett újra felkapott, melyet a mai napig használnak még különféle filmek és sorozatok (legutóbb például a Netflixes 13 Reasons Why rögtön az első részében). Engem is megihletett zenei fronton a Donnie Darko, magam is készítettem hozzá saját zenét 2015 szeptemberében:

Sötét tónusú, elgondolkodtató és szívbe markolóan gyönyörű film a Donnie Darko amelynek készült ugyan egy folytatása de az még arra sem érdemes, hogy egyáltalán a címét megemlítsem. Én amondó vagyok, hogy a Donnie Darko az a film, amelyet mindenkinek látnia kell és garantálom, hogy utána még nagyon sokáig nem fog szabadulni a hatása alól. A modern független filmművészet egyik legragyogóbb ékköve ez.

Retrospektív: Max Payne

Retrospektív: Max Payne II – The Fall of Max Payne

A Max Payne első része még 2001-ben jelent meg PC-re (csak zárójelben jegyzem meg, hogy az Xbox-os portot az a Rockstar Games készítette akik a jelen tárgyalt harmadik részt is fejlesztették). Film noir stílusával - a képregényes átvezetők igazi csemegék voltak -, depresszív, igazán felnőttes sztorijával és az akkoriban még csak a Mátrix című filmben látott időlassítós, úgynevezett "bullet-time" rendszerrel operáló játékmenetével azonnal belopta magát a játékosok és a kritikusok szívébe egyaránt. Akkoriban eléggé merész vállalkozás volt egy ilyen sémájú TPS videojáték, de a finn Remedy fejlesztőcsapat merte vállalni a kockázatot. A Max Payne első része szép sikereket ért el, így borítékolható volt a folytatás. 2003-ban aztán Max vissza is tért. A Fall of Max Payne alcímmel ellátott második rész egy film noir love story volt. Tovább fejlesztették a bullet-time rendszert amelyet nagyjából úgy képzeljetek el, hogy ha akartad akkor lövöldözés előtt "bevetődhettél" az ellenfelek elé, lelassítva az időt. Miközben a levegőben úszva elsüvítettek melletted a golyók, vígan oszthattad az áldást fegyveredből és csodálhattad amint az ellenfelek lassítva zuhannak össze holtan. Ez a feature a játékmenetet nagyon sok esetben könnyítette meg hiszen a Max Payne széria sosem arról volt híres, hogy könnyedén végig tudta volna verekedni rajta magát a casual játékos.

Helyenként vért kellett izzadni a továbbjutás érdekében. Szóval a második rész fejlesztett ezen a mechanikán, behoztak egy olyan újítást is, hogy mikor a megfelelő szintre emelkedett a bullet-time akkor egy gombnyomásra Max körül körbepörgött a kamera és ő leszedett minden közelben álló ellent. De ez csak egy volt az új lehetőségek közül. Sorolok még párat: a grafika iszonyatosan szép lett, New York lepukkant, drogosok és lecsúszott ipsék által lakott részeit annyira jól sikerült visszaadni, hogy a játékos szinte érezte az orrfacsaró bűzt és az apró tűszúrásokként érkező, szemerkélő esőt. A mélyen depresszív sztori is maradt a régi. Max az első részben történt események után visszatért a rendőrséghez és egy gyilkossági ügy kapcsán üldözőbe veszi Mona Sax kisasszonyt aki a játék során egyfajta "végzet asszonya" titulust tölt be. A csinos bérgyilkos hölgy (aki egyébként a játék egy pontján irányíthatóvá is válik) és Max között szerelmi viszony szövődik, egyúttal Max egyre közelebb jut családja kiirtásának valódi okaihoz. A játék vége borzasztó szomorú és fájdalmas. A stáblista végén pedig ez olvasható: "Max útja az éjszakán keresztül folytatódni fog". Több mint nyolc évet kellett várni, hogy ez a kijelentés létjogosultságot nyerjen. 2012-ben aztán befutott.

Emlékszem, hogy mikor megnéztem anno ezt a filmet, utána még napokkal később is beszélgettünk róla a haverokkal, hogy mennyire komolyan megcsinálták, felépítették a készítők ezt az egész blair-i boszorkány mendemondát. A sztori annyiból áll, hogy adott három lelkes fiatal akik beveszik magukat a blair-i erdőbe, hátha sikerül lefilmezniük a hírhedt boszorkányt aki egykoron ott élt és rémisztgette a helyieket. Furcsa, hogy tini fejjel mennyire megfogott a film. Egészen beszopódtam a kreált mitológiába mely ál-weboldalakkal és három videojátékkal volt kitömve. Az egész film sikeréhez jócskán hozzájárult az a tucatnyi hitelesnek beállított kamu információ amelyeket direkt azért hoztak létre, hogy a legenda még reálisabbnak tűnjön. Ezekkel az információkkal tulajdonképpen egy remek kis háttértörténetet adtak a kíváncsiskodóknak akik nem voltak restek utánakeresni a filmben látott dolgoknak. Még egy videojáték trilógia is épült a történet köré, bár ez is inkább a háttérsztorit mélyítette, érdemi köze a filmhez nem sok volt - azért én megcsináltam benne, hogy ráváltottam az éjjellátóra és úgy rohangáltam az erdőben FPS nézetben, az úgy eléggé jól visszaadta a film stílusát. Nem titok, hogy a már említett három fiatal súlyosan eltéved az erdőben. Körbe-körbe mászkálnak, miközben különféle különös éjszakai zajok / neszezések és botokból meg kövekből készített alakzatok hozzák rájuk a frászt. És még az az átkozott térkép is kámforrá válik, hát rohadj meg Mike! Rettegve pánikolás LVL 80

Akkoriban még Bear Grylls sem mutogatta túlélő tudományát egy műsorban sem, így egyenes ágon következik, hogy a három fiatal a céltalan túrázástól hamar bekattan. Eszükbe sem jut élve felfalni néhány mókust, vagy fák odvaiban lárvák után kutatni. Inkább mindent lefilmeznek amivel út közben találkoznak. Később maguk is meggyőződhetnek róla, hogy a városban hallott legendáknak bizony nem kevés valóságalapja is van. A film 1999-ben jelent meg és akkoriban a nézők még nem voltak felkészülve ilyen parás jelenetekre, a befejezésről már nem is beszélve. Nagyon sokan elhitték, hogy amit látnak az igaz. A második rész - amely már nem found footage stílusban készült - aztán egy évvel később szépen szétrombolta a találgatásokat és egyértelművé tette, hogy az Ideglelés első része kamu volt. De teljesen mindegy, akkor is klasszikusról beszélünk. Érdekesség hogy magát a legendát már a film elkészülte előtt kitalálták és elkezdték terjeszteni, illetve hogy szerencsétlen szereplőknek semmi konkrét instrukciót nem adtak a forgatás alatt, a stáb direkt jó messziről követte csak őket. Amikor például kiakadnak hogy körbe-körbe mászkálnak mert ugyanannál a sziklánál kötnek ki, az teljesen valós reakció. Josh eltűnésére a filmből azért volt szükség mert már annyira összevesztek Heatherrel hogy a viszonyuk komolyan veszélyeztette a film elkészültét. Mike pedig, hát Mikehoz kötődik egy érdekes eset. A filmben eredetileg megmutatták volna a boszit, ott állt az éjszaka sötétjében a fák között és akkor kellett volna ráirányítani a kamerát mikor fejvesztve kirontanak a sátorból. Csakhogy Mike a nagy pánik közepette elfelejtette ezt, így sosem láthattuk a filmbéli boszit. Azért képzeljük csak el, mennyire hatásos lett volna. A 2016-os folytatásról inkább nem szólnék mert a megerőszakolása az eredetinek.

A híres-neves Martin Scorsese sosem tartozott a kedvenc rendezőim közé. Az egyetlen film amit tinikoromban láttam tőle, az a Nagymenők volt. Tetszett, tetszett, de egyébként is akkoriban tombolt a nagy Maffiózók (The Sopranos) -láz ezért talán ez is közrejátszott nálam abban, hogy a Nagymenők több volt számomra mint egyszerű gengszterfilm. Ez utóbbi kategóriát amúgy sem szívlelem. Ugyan végignéztem a Keresztapa-trilógiát, a nagy maffiás miliő sosem ragadott meg. A Tégla azért volt kivétel ez alól mert sokkal inkább egy agyafúrt krimi, mintsem egy brutális gengszterfilm. Ugyan a Szigorúan piszkos ügyek című ázsiai krimi feldolgozása (ami szintén egy remek alkotás), mégis sikerült úgy új környezetbe helyezni, hogy egy ízig-vérig egyedi és friss koncepció szülessen belőle, Scorsese pedig bezsebelhesse végre az Oscar-díjat. Mondjuk ez utóbbi épp erre a filmre talán enyhe túlzás volt az Akadémia részéről, de teljesen mindegy. A Tégla amúgy is egy kiváló film.

Nagyon ügyesen machinál benne a történettel amelynek keretében a jó zsaruból (Leonardo DiCaprio szuper jó alakítása) beépített gengszter, a gengszterből (Matt Damon jóval visszafogottabb) pedig "beépített rendőr" lesz, a háttérben pedig a szálakat a fő-fő-fő maffiózó (Jack Nicholson remek, mint mindig) mozgatja. Ez a macska-egér játék az egész film alatt remekül működik, de szerencsére a végére azért akad jópár nagy csavar, hogy a néző elgondolkodhasson az addig látottakon és átértelmezhesse a karakterek motivációit. Ütős kis krimi-thriller lett a Tégla. Én nem is vártam volna, hogy majd ennyire megtetszik még nekem is. Csavaros, izgalmas, a szereplők pedig brillíroznak. Leonardo DiCaprio eme alkotás után lett a kedvenc férfi-színészem (persze csak Michael Fassbender mellett), végre Matt Damon is megmutatja, hogy ki tud ő törni a Bourne karakterből és Jack Nicholson pedig, nos, az öreg nagyon elemében van, ez süt az egész alakításáról. Le a kalappal előtte! Scorsese biztos kézzel terelgette a sztorit, ügyelt mindenre. Emiatt a Tégla bőven az utóbbi idők egyik legjobb gengszterfilmje, DiCaprio pedig itt kezdett valódi nagy színésszé válni.

Legjobb jelenet: Az áfonyalés a bárban