Az új-zélandi születésű Peter Jackson rendező neve a nagyvilág számára a Gyűrűk ura trilógia (és azóta a Hobbit) révén vált ismertté és elismertté. Azt viszont kevesen tudják, hogy a rendezőnek akadnak még ezen kívül is remek filmjei. A korai Hullajó egyedi humorával (amit a Törjön ki a frász! is továbbvitt), a jelen tárgyalt Komfortos mennyország pedig drámaiságával emelkedik ki. Én mérget mernék venni rá, hogy eme filmet nem sokan ismerik, holott - véleményem szerint - egy nagyszerű alkotásról beszélhetünk. A film egy átlag-amerikai család bemutatásával kezdődik, valamikor a '70-es évek elején. Itt ismerhetjük meg a főszereplőt, Susie (Saoirse Ronan) személyében aki éli az átlag-tinédzserek gondtalan életét. Az apja (Mark Wahlberg) és az anyja (Rachel Weisz) igyekeznek mindent megadni gyermekeiknek ám a veszély állandóan ott leselkedik a mindennapokban. Ez ebben a filmben a rejtélyes szomszéd (Stanley Tucci Oscar-díjra jelölt alakításával) által jelenik meg aki - és ezzel nem árulok el nagy titkot - egy beteg sorozatgyilkos. A film szólhatott volna arról is, hogy Susie megpróbálja kinyomozni, hogy ki lehet ez a rejtélyes idegen ám akkor az egész nagyon hamar átment volna egy Hátsó ablak koppintásba. Ehelyett a cselekmény az, hogy eme titokzatos szomszéd egy napon meggyilkolja Susie-t és innentől a film vesz egy fordulatot. A meggyilkolt lány szelleme ugyanis két világ határán reked.

Egyrészt megpróbál segíteni a gyászoló szüleinek és kézre keríteni a gyilkosát, másrészt ezzel párhuzamosan felfedezi az álomszerű túlvilágot is. Gyerekek, ez a film rohadt szomorú. Lesújtóan. Ha belegondolunk, hogy ilyen dolgok tényleg nap mint nap megtörténhetnek (és nem csak Amerikában, bár ott a sorozatgyilkosok száma mindig is kimagasló volt) akkor az csak még keserűbb élménnyé teheti a filmet. És ez a szál meglehetősen jól ki lett dolgozva benne. Láthatjuk a korábbi áldozatokat, bepillantást nyerhetünk a gyilkos lelki világába és mindennapjaiba, emellett pedig láthatjuk a megkeseredett apa szomorú hajszáját lánya gyilkosa után. A fantázia és a valóság összekeveredik. Előbbiben Susie csodálatos világokban jár, míg utóbbiban megmarad a gyász és a fájdalom. Eme kettősség hozza a film pikantériáját és pont ettől válik különlegessé. Nem egy könnyű alkotás (képes mély nyomot hagyni a nézőben), de vétek lenne kihagynia bárkinek is aki kicsit is vonzódik a húsba maró lelki-drámákhoz. A korrajz, a képi világ, a zenék és a színészek is tökéletesek.

Legjobb jelenet: A vége. Egyszerre könnyfacsaróan szomorú és mégis örömteli

Az Assassin's Creed Syndicate még mindig egy baromi hangulatos játék, a Jack the Ripper DLC pedig 1888-ba, a rettegett Hasfelmetsző Jack vérzivataros évébe kalauzol el bennünket. Cudar idők jártak ekkoriban a mélyszegénységben élő londoni-i népre és amíg a tehetős urak és hölgyek puccos partikon szürcsölgették ki az olívabogyót a koktélból, addig pár utcasarokkal odébb éppen kiraboltak vagy agyonvertek egy szerencsétlen párát. Ezekben a kegyetlen időkben időkben gyilkolt Hasfelmetsző Jack, aki 1888-ban öt nőt - négy korosodó prostituáltat és egy fiatal nőt - ölt meg a Whitechapel nyomornegyedben. Itt tettem egy sétát:

Mivel már szinte az összes found footage horrort láttam, biztos állíthatom hogy a 2011-es Grave Encounters messze nem egy rossz film. Persze bugyuta, a színészek háromnegyede baromi szar és egyértelmű hogy a jumpscare-ijesztgetésekre hegyezték ki az egészet, de akkor is működik. Szépen, fokozatosan teremt hangulatot. Nem dob be rögtön a sűrűjébe, épp elég időt hagy arra hogy megismerjük a helyszínt - itt egy rég bezárt elmegyógyintézetet - és okosan adagolja a feszültséget. Legnagyobb hibája talán pont az, hogy a rémségeket megmutogatja és nem hagyja a nézőt a saját fantáziájának rémképeire hagyatkozni.

Nyilvánvaló volt hogy a siker miatt el fog készülni a folytatás és 2012-ben be is futott a Grave Encounters 2, melyben egy Alex (Richard Harmon) nevű vlogger - aki mániákusan rajong a horrorfilmekért - arra a következtetésre jut, hogy az első Grave Encounters film valójában nem is film volt, hanem az események tényleg megtörténtek benne. Oké, klisés kezdés de ez, hogy ténylegesen filmként kezelik az első részt, szerintem hatalmas ötlet volt. Persze meglépte ezt már anno az Ideglelés 2. része is, de itt tök jól működik - a film ezen részével nincs is baj. Alex és barátai nekiállnak az igazság felderítésének és kiderül hogy a stúdió csak azért adta ki anno a filmet mert pénzt akart keresni, a szereplők viszont vagy eltűntek vagy meghaltak. Na, több sem kell Alexéknek és egy titkos feladó emailjeit követve hamar megtalálják az elhagyatott kanadai elmegyógyintézetet, mely helyt adott az első filmnek. Be is merészkednek és innentől fogva vált át totális baromságcunamiba a Grave Encounters 2. Mert az egy dolog hogy a kamerákat szinte pöccre pontosan oda állítják fel ahová tette azt korábban az első stáb is, de hogy már megint megjelennek a gagyi CGI szellemek és jumpscare-ijesztgetések, az már rohadt elcsépelt húzás volt a készítőktől. Az nekem mondjuk kifejezetten tetszett hogy megjelenik Lance Preston (Sean Rogerson), aki már 10 éve ott dekkol az intézet falai között mint egy zakkant remete és patkányokat eszik.

Nagyjából még a film vége is rendben van, az a portálos megoldás nekem tetszett de az már nem, hogy rengeteg ötletet pofátlanul lenyúltak innen-onnan, pl a [•REC]² letagadhatatlanul megidéződik az utolsó negyed órában. Oké, ettől függetlenül nem nézhetetlenül szar a Grave Encounters 2, csak épp sokkal többet is ki lehetett volna hozni ebből a sztoriból. Jó, mondjuk a liftes jelenet az kibaszott jó volt. Nem akarom ellőni, aki akarja, az majd úgy is megnézi, de az a jelenet ütött. Ahogy a film vége is tetszett, mikor az utolsó másodpercekben felvillan pár koordináta - gyorsan rá kell tenyerelni a pause gombra hogy láthassuk őket - melyek egyébként a Riverview Hospital épületre mutatnak, Kanadában.

Nézhető, de maximálisan hanyagolható alkotás is egyben a Grave Encounters 2. Mint említettem, nekem az eleje kifejezetten tetszett, ez az oknyomozós szál jót tett a történetnek, azonban amint újra középpontba kerül az elmegyógyintézet, a film átmegy az első rész tűpontos másolatává, vajmi kevés újdonsággal szolgálva a nézőknek. Kár érte, ahogy azért is, hogy nem készült több folytatás, a készítő The Vicious Brothers páros inkább lelépett megcsinálni az Extraterrestrial c. sci-fi horrort, ami dettó nem lett túl jó film.

Talán lesz még egyszer Grave Encounters 3 is, ki tudja?

Gyerekkorom kedvenc hőse volt Indiana Jones, a merész régészprofesszor aki ősi sírokban kutatott mindenféle értékes kincs után. Emlékszem, hogy az első három részt egyben, videokazetta-gyűjteményben kaptam meg egy szülinapom alkalmával. Az Elveszett frigyláda fosztogatói azonnal magával ragadott. Nagyon, de nagyon élveztem a filmet és még aznap ledaráltam a többi részt is. A Végzet temploma helyenként olyannyira félelmetes volt, hogy odanézni sem mertem - a palota belsejéből nyíló barlangban az összeaszott hullák kicsinálták idegeim -, az Utolsó kereszteslovag pedig méltó lezárása volt a filmnézős szülinapnak és a trilógiának is. Úgy aludtam el hogy álmomban felfedezetlen helyeken kalandoztam. Másnap rohantam is ki a kertbe és magam is ásatásokba kezdtem, hátha előkotrok valami értékeset az almafa alól. Többnyire csak rozsdás fémdarabokat, meg gyökereket sikerült találnom, illetve Döfi - egykori cicánk - sárga csontjait de aztán nagymamám megmutatta, hogy hol ássak a kertben olyan helyen ahol biztosan akad valami kincs számomra és az aznapi délután folyamán rengeteg váza és cserépdarabot túrtam ki, amelyeket mind értékes leleteknek tekintettem. Odáig sosem jutottam, hogy ostorral hadonásszak magam körül de unokatesóimmal jó kis Indiana Jonesos játékokat találtunk ki a kertben és emellett én is előszeretettel rajzolgattam - hiszen gyerekkoromban én is imádtam rajzolni - saját Indiana Jones kalandokat képregények formájában ahol Indy zombik és vámpírok ellen is küzdött.

Külön kalandokat kreáltam neki, a legdurvább egy A4-es füzet volt amelyet telerajzoltam Indy egyedi kalandjaival. Ha jól emlékszem, valami misztikus japán ereklye után kutatott benne. Természetesen végigjátszottam a PC-re kiadott hivatalos videojátékokat is a témában - a két legnagyobb kedvencem a point n' click Fate of Atlantis és a TPS-mechanikájú Emperor's Tomb volt - de hibái ellenére nagyon élveztem a 2008-ban kijött negyedik filmet, a Kristálykoponya királyságát is. Lucas és Speilberg olyan klasszikus hőst teremtettek akinek komolyabb kihívója azóta sem akadt - ilyen karaktertípussal csak a Múmia-filmek és a Nemzet aranya próbálkozott azóta, persze Lara Croft kivételével de ő ugyebár nő. Az Indiana Jones filmek időtállóak és minden egyes újranézési alkalommal kitűnő szórakozást nyújtanak.

Legjobb jelenet: Szerintem másnál is nagy kedvenc az Elveszett frigyláda fosztogatóiban az a rész amikor Indy előtt megjelenik egy vérszomjas kardos ellenfél, ő meg egyszerűen lelövi. A jelenet pikantériája, hogy oda egy hosszú kardozós jelenetet szántak ám Harrison Ford pár nappal előtte ételmérgezést kapott és nem volt ereje ilyesmit véghezvinni. Ezért egyszerűen csak lepuffantotta a hadonászó tagot