Van az úgy hogy odakinn pocsék, esős idő honol és Te otthon ülsz a barátnőddel, megnéztetek már két filmet és azon filóztok, mivel üssétek el az időt. Ha van otthon konzol két kontrollerrel, már nyert ügyetek van. Én magam mindig is Sony-párti voltam, PSOne-al kezdtem és azóta is a nappalimban figyel egy PlayStation 3 és egy PlayStation 4. Mivel a játékok ára kurvára felment, most már igyekszem megnézni hogy miket vásárolok. Szerencsére PlayStation 3-ra továbbra is találni igen olcsón, igen klassz játékokat. Store-ban például havonta akad valamilyen frankó leárazás. Ám ezúttal én kizárólag a kooperatív játékokra koncentráltam, amiket lehet otthon, kettesben tolni barátnővel vagy baráttal, unalmas vasárnap délutánokon.

Nem szedtem össze MINDEN kooperatív módban játszható játékot erre a platformra, igyekeztem kizárólag a személyes kedvenceimre szorítkozni. Elsődleges szempontnak pedig azt tartottam hogy kifejezetten olyan játékok szerepeljenek az összeállításban, melyeket odahaza ketten, a kanapén ülve is lehet tolni. Ezt az angol "couch co-op"-nak hívja, tehát még ha van is online co-op beépítve a játékba, akkor sem kötelező használni. Helyette kényelmesen, akár offline, néha osztott képernyőn is tolhatjuk a kalandot ami így esetenként 2x olyan nagy élményt kínál. Kezdjük egy horrorral:

Resident Evil 5 (2009)

Megkockáztatom hogy az egyik legjobb választás ez a rész, ha kettesben, egymást támogatva szeretnétek akciójátékkal játszani. Resident Evil rajongóként számomra mindig is kakukktojás volt ez az epizód, hiszen a horror helyett már durván eltolták az akció irányába. Ettől függetlenül izgalmas és tartalmas kikapcsolódást nyújt, végig érezhető benne hogy a co-op módra hegyezték ki. Öt évvel a Resident Evil 4 eseményei után Chris Redfield Afrikába érkezik, ahol meglehetősen furcsa dolgok történnek a helyi lakosság között. Segítségére lesz a harcos amazon Sheva Alomar, a háttérben a szálakat pedig az örökös rosszcsont Albert Wesker mozgatja, újfent. Zombihentelés felsőfokon, illetve jókora, undorító monszták miszlikbe lövése és esetenként néhány logikai feladvány megoldása - ezekből áll össze a Resident Evil 5. Érdemes a Gold Edition változatot megvenni - ma már fillérekért dobálják - mert abban akadnak dettó co-op módban játszható DLC-k. Az egyik a Lost in Nightmares, ami az első részig nyúl vissza és szerencsére itt már a horrort helyezték előtérbe. Ez a DLC az első részből jól ismert Spencer villában játszódik. A Desperate Escape DLC viszont kifejezetten nehéz, néha frusztráló, de kellemes időtöltés a fő sztori mellett.

Különös kapcsolatban állok a Far Cry játékokkal. A 2004-es első részre még úgy emlékszem, mint ha ma jelent volna meg. Akkoriban - 2003/2004 környékén - úgy vártuk, mint a messiást. Elsősorban persze a lélegzetelállító grafikája miatt, mely a buja dzsungeleket és kristálytiszta tengert az orrunk elé varázsolta - videokártyánkat jócskán megizzasztva. Az én kis Geforce 2 MX 400-am meg sem próbált megbirkózni a játékkal, így maradt a gamer magazinokban lévő képekre való nyálcsorgatás.

Aztán olyan 2007 környékén, immár új PC mellett megvettem olcsón és végigtoltam otthon a játékot. Bevallom, eleinte nagyon tetszett de a későbbi részeken - a végénél a vulkánnál - már nagyon erőltetettnek éreztem. Mikor már a kísérleti laborokból elszabadult szörnyekkel kellett hadakoznom, ott úgy éreztem, ez nem annyira nekem való. Pedig a Far Cry az alapokat már ott lefektette. Taktikusan, a környezeti elemeket kihasználva tudtuk levadászni az ellenfeleket és a járművezetés is fontos szerepet kapott. A Far Cry 2 nekem kimaradt, talán egyszer majd pótolom. A Far Cry 3 már konzolon talált meg, egyszer akciós volt Store-ban és megvettem, próbaképp. Szinte azonnal berántott. Már az intro is azonnal meggyőzött: trópusi sziget, bulizó fiatalok, M.I.A. - Paper Planes, majd beüt a krach. Gyilkolászás, lövöldözés, belép a képbe egy teljesen zakkant főgonosz - Vaas zseniális! - és menekülhetünk. A dzsungelben megbújva és szövetségesekre találva pedig szépen lassan magunknak kell felfejlődnünk hogy egyre erősebbek lehessünk és túléljük a kalandot.

Egyetlen co-op küldetés hiányzik nekem a Far Cry 3-ban a platina trófeához és a 100%-os teljesítéshez. Ennyire magával ragadott Jason Brody kalandja. Talán a legelvakultabb FPS-rajongók is emlékeznek még arra a részre amikor kannabisz ültetvényeket kellett felégetni és felcsendült a Skrillex feat. Damian Marley - Make it Bun Dem c. szám. Na, az valami epic pillanat volt. A Far Cry 4-et is végigtoltam, az se volt rossz. De inkább érződött egy kibővített, más környezetbe áthelyezett Far Cry 3-nak. Ajay Ghale utazása Kyrat hófödte hegyeibe tartalmas szórakozásnak bizonyult, ám koránt sem volt akkora durranás mint a 3. rész, Pagan Min ide vagy oda.

Ezek után én is kíváncsian vártam hogy merre megy tovább a franchise, hisz az új környezet megválasztása egy Far Cry játéknál már legalább annyira fontos mint egy új Assassin's Creed résznél. Mindezek tudatában én is baromira ledöbbentem hogy a Far Cry Primal az őskorban fog játszódni. Viszont örültem neki hogy a Primal nem egy olyan kiegészítő rész lesz mint a Blood Dragon, hanem teljes értékű epizód. Páran felvetették hogy ha a téma ennyire elüt az eddigi szériától, akkor miért tartották meg a Far Cry nevet? Nos, azért annyira nem üt el. És különben meg ha új névvel, különálló játékként adják el, akkor meg úgyis ráfogják sokan hogy Far Cry copy az egész.

Szerencsére a Far Cry Primal kifogástalan lett.

Ez a legutóbbi - mivel a P.T. kiesett - "nagygépes" epizód. Sajnos csak kölcsönbe tudtam elkérni de mindenképp beruházok majd rá, ha kicsit lejjebb megy az ára. Teljesen méltó a Silent Hill névhez. Végre visszahoztak benne olyan dolgokat is mint például a különféle fejtörők és logikai feladványok nehézségi szintjének beállítása. Emellett újdonságokkal is telepakolták. Például vannak benne mellékküldetések. Igen, mellékküldetések. Ugyanis Silent Hill városa teljesen szabadon bejárható. Arra megyünk amerre csak kedvünk tartja (persze néhány fontosabb rész le van zárva egy ideig), de készüljünk fel mert a ködös utcák újfent rejtenek pár kellemetlen meglepetést, ránk törő ellenfelek személyében. A történet főhőse ezúttal Murphy Pendleton elítélt, akinek életébe a fegyházban töltött évei alatt kapcsolódunk be. A helyszínen börtönlázadás tör ki, ezt követően másik intézetbe szállítják karakterünket, de a transzport kellős közepén egy szerencsétlen baleset folytán a busz kisodródik az útról és az árokban landol. Tetteink, múltunk részleteit egyelőre homály fedi, de a jövőnkért (és a szabadságért) folytatott harc innentől a mi kezünkben van. Kifejezetten tetszett nekem, hogy a játék első pár órájában még el sem jutunk Silent Hill városába. Csak a környező erdőkben, bányákban mászkálgatunk fel-alá. Nagyon hangulatos. De magára a városra sem lehet panasz. Még véletlenül sem borult virágba az egész, továbbra is ugyanolyan nyomasztó mint amilyen az előző részekben volt. Talán még rá is tettek egy lapáttal hiszen a Downpour olyan alkotás lett amely idegtépően félelmetes és ránehezedik az ember lelkére. Emiatt pedig képtelenség vele hosszabb ideig egyfolytában játszani, érdemes beiktatni pár szünetet.

A Homecoming 2008-ban jelent meg, négy évvel Henry szobában ragadt kalandjai után. Persze addig még volt néhány kézi konzolos, mobilos, meg ki tudja még milyen mellék-epizód is de azokról én most nem írnék mert nem próbáltam őket. Ezt a részt egyébként PS3 konzolon, Oni haveromnál toltuk végig. Jópár helyen savazták a játékot holott szerintem igenis jóra sikeredett. Mindjárt kifejtem, miért is. A Homecoming "in medias res" módon nyit: a főszereplő, Alex Shephard, egy kórházban találja magát, ahol a megannyi sokkoló műtét látványa mellett egyéb problémák is foglalkoztatják. Ébredése után többször is találkozik öccsével, aki nem igazán hajlandó arra, hogy békésen, kézenfogva hazavezessék. És a helyszínen megjelenő furcsa lények sem arra utalnak, hogy minden rendben lenne. Stílszerűen kiderül persze, hogy mindez csupán egy rémálom volt, Alex pedig éppen leszerelt katonaként útban van hazafelé, kicsiny városába: a Silent Hill-hez közeli Sephard's Glen-be.

Világos és békés váltás helyett az otthoni hangulat marad továbbra is nyomasztó: a városkában nem mennek jól a dolgok. Az utcák kihaltak, a különös köd csak nem akar eloszlani, és az összes ember, akivel találkozunk, egy komolyabb depresszió tüneteit mutatja. Alexre természetesen nem pihenés vár, öccse eltűnt, édesanyja letargiában van, apánkról semmi hír egy ideje, a pincében meg áll a víz: eljött az idő, hogy megoldjuk a családi problémákat, és nem mellékesen fényt derítsünk arra is, hogy mi történt a néhány éve még teljesen rendben lévő várossal. Tehát a központi szerepet itt sem Silent Hill városa kapja majd, de megnyugtatok mindenkit: Sephard's Glen sem az a turistacsalogató kisváros. Az elmúlás erősen érezteti hatását az épületeken (kívül és belül egyaránt), az pedig már csak külön hozzátesz a hangulathoz, hogy olyan helyeken is meg lehet fordulni benne mint az ódon temető, a börtön, vagy a kórház de még Shephard saját családi háza sem valami bizalomgerjesztő. Szóval a hangulat adott. Nyomasztó és félelmetes, ahogyan az elvárható volt.