Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Szoba kilátással

2017. április 13. - -Britpopper-

maxresdefault_20.jpg

Eme epizód 2004-ben látott napvilágot és eléggé megosztotta mind a rajongókat, mind a kritikusokat. Véleményem szerint egy erősen közepes rész lett amely már nem tudott sok újat mutatni, a meglévőket pedig nem variálta túl előnyösen. Emellett rengeteg gyermekhibája is van amelyekre azért egy olyan nagy cég mint a Konami, igazán figyelhetett volna. Magyar szinkron ugyan nem, de korrekt kis honosítás készült a játékhoz. Ezt mindenképpen érdemes letöltenie azoknak akik tesznek vele egy próbát. A történet: Henry Townshend Dél-Ashfield-ben él, egy kisvárosban, ami kb. egy napi járásra van Silent Hill-től. Egy napon bezárva találja magát a saját apartman szobájában. Nem képes elmenekülni sem az ablakokon át, melyek teljesen leragadtak, sem pedig a kivezető ajtón, amit valaki belülről leláncolt. Hiába kopog vagy ordít torkaszakadtából, senki sem hallja meg a hangját, még akkor se, amikor közvetlenül az ajtója előtt állnak, és ő csapdossa azt. A telefon pedig nem működik. Arról nem is beszélve, hogy Henry-t folyamatos, ismétlődő rémálmok gyötrik. Így kezdődik a játék is. Öt nap után a csapdába esett Henry észreveszi azt, hogy a fürdőszobájában valami kiütötte a fal egy részét, és egy méretes, mély lyukat alkotott benne, ami inkább egy járatnak tűnik. Miután a falból kitépi az útjában álló vascsövet, magával visz a hűtőjéből egy borosüveget és egy kakaós tejet is. Ezek után bemászik a lyukba, ami azonban a Silent Hill -féle őrületekbe vezet, és mindazt megtapasztalja, amit a rémálmában látott. Nem a wannabe ezermester szomszéd ütötte azt a lyukat, ezt jobb ha már az elején tisztázzuk. Ahogyan azt is, hogy maga a játék alig kapcsolódik Silent Hill városához. Inkább csak annak környékét lehet bejárni.

silent_hill_4_4_kep.jpg

Valamiért túl erőltetett volt nekem az összhatás, hiányzott a komor történet és a paráztatós hangulat is. Ezek mellett az irányítás sem lett valami kézre álló. Henry szobájában például csak FPS módban lehet közlekedni ami nem csak elsőre volt furcsa, nekem később sem sikerült megbarátkoznom vele. Elvileg a klausztrofóbiás érzést akarták megteremteni vele de ezt ilyen formában igazán kihagyhatták volna. A zenét pedig mindenképp meg kell említenem külön is hiszen például a Room of Angel a mai napig az egyik legszebb, legjobb, legmegérintőbb játékhoz készült betétdal amit valaha hallottam. Összességében a The Room kissé már rétestészta szerű. Olyasmi mint amilyenné a Tomb Raider széria vált a harmadik rész környékén. Rókabőr lehúzás. Akit nagyon érdekel az azért tegyen vele egy próbát. Aki viszont inkább nem töltené le az nézze meg a végigjátszást magyarul Youtube-on. A rajongók is hőbörögtek, az online és offline szaklapok sem bántak kesztyűs kézzel eme epizóddal. Előbbiek a jól megszokott és bejáratott Silent Hill -féle hangulatot, míg utóbbiak a játékban hagyott programhibákat kifogásolták. Ezek után a Konami egy kicsit magába szállt és külsős, immár amerikai fejlesztőkre bízták az új részt.

Jól tették?

Véres óriás nyuszik

img.jpg

A Silent Hill 3 2003 novemberében jelent meg. Én PC-n játszottam vele. A Kinyilatkoztatás mozifilm eme résznek a történetét vette alapul - de bár ne tette volna. Tizenhét év telt el a Silent Hill első részének eseményei óta. Heather egy hétköznapi, ám komoly tinédzser lány, aki szeret vásárolgatni. Egészen addig, ameddig a saját múltja el nem éri. Egy detektív közelíti meg Heather-t a bevásárlóközpontban és nem körömlakkot akar venni neki, de még csak nem is akciós fehérneműt. Heather nem figyel rá, és azt mondja neki, hogy hagyja békén, miközben az folyamatosan olyan kérdéseket tesz fel, amik Heather-ben elfeledett emlékeket idéznek elő. Sikerül elkerülnie, de miután ismét visszamerészkedik a bevásárlóközpontba, észreveszi azt, hogy mindenki eltűnt, ezzel magára maradt. Ahogy aztán egyedül vándorol a bevásárlóközpontban, rádöbben arra, hogy nem oda tért vissza, ahová kellett volna - sehol egy Bershka!. Átlépte a képzelet és a valóság határát, és minden olyanná válik, mintha valaki rémálmában kószálna, amiből azonban nem tud kijutni. Groteszk lények tűnnek fel az árnyak közül, és időnként minden átalakul. A falakat rozsda és vér kezdi borítani, és olyan dolgok jelennek meg olyan helyeken, amiknek semmi keresnivalója se lenne ott. Az egyetlen reménye az otthona, ám amikor hazaér rádöbben arra, hogy neki is erős köze van a vele történtekhez. Rájön, hogy tulajdonképpen ő testesíti meg az első rész Alessájának a lelkét, a történet előrehaladtával kezd visszaemlékezni "régi énjére", és azokra a dolgokra, amiket Alessa élt át. A végén épp hogy sikerül elkerülnie azt a sorsot, amit még az első részben szántak Alessának.

screenshot11.jpg

Már csak a sztori miatt is érdemes végigjátszani a harmadik részt hiszen nagyon sok mindent meg lehet tudni Silent Hill múltjáról és a múltban történt eseményekről. Fontos megemlíteni, hogy a második résszel ellentétben eme epizód szorosan kapcsolódik az 1999-es előzményhez. A horror is nagyobb szerephez jutott, sokkal többször ijedhet meg a játékos a végigjátszás során mint az előző részek alatt. A "kifordított" pályák kellően betegek és szürreálisak (de legalábbis nagyon elvontak). Ennél a résznél én már teljesen ráfüggtem a szériára, magával ragadott a történet és az atmoszféra. A játék még a régi hagyományokat követi, tehát nem kevés logikai feladvány is helyett kapott benne. Ezek szerepeltetése pozitívum, hiszen legalább az agyat is megmozgatják néha-néha. És persze itt is több befejezés is lehetséges, csak úgy mint az előző rész esetében. Kapcsolódási pont még nekünk magyaroknak, hogy ehhez is készült magyar szinkron amely ingyenesen letölthető. Csupán a gyatra PC-s irányítás és a főszereplő Heather gyenge karaktere rontják az összképet ám ezeken túl lehet jutni nagyon hamar. Ízig-vérig Silent Hill alkotás, érdemes pótolni.

The Void (2017)

void_ver4.jpg

Spoilereket tartalmaz!

Testhorror. A Starry Eyes és a Spring óta nem hittem hogy ilyen hamar látok egy értékelhető alkotást ebben a témában, azonban a The Void rám cáfolt. Az író-rendező páros Jeremy Gillespie és Steven Kostanski instant klasszikust tettek le az asztalra, ami ugyan nem fogja mindenkinek elnyerni a tetszését, de akik imádták David Cronenberg és John Carpenter hasonló műfajú filmjeit (Videodrome avagy a The Thing), azok mind a tíz ujjukat megnyalják majd eme celluloid csoda láttán.

the-void-slice-600x200.png

void_04.jpg

Egy férfi ront ki egy házból az éjszaka közepén, mögötte két fegyveres és egy nő akit hátba lőnek. Elvonszolja magát még pár méterre, ekkor azonban a támadók beérik. Benzint locsolnak rá és felgyújtják, a sikolya megtölti a rideg éjszaka párás levegőjét. Nem messze Daniel Carter (Aaron Poole) közrendőr éppen éjszakai őrségét tölti. Unalmasabb az este már nem is lehetne, mikor az erdőből elé veti magát a házból kirontott, fejvesztve menekülő férfi. Daniel azonnal segít neki és a helyi kórházba viszi. Igen ám, de a támadók oda is követik őket. Viszont az igazi veszélyt nem ők jelentik. Dr. Powell (Kenneth Walsh) ellátja a férfi sérüléseit de egyre különösebb dolgok kezdenek el történni a kórház falai között az éjszaka közepén. Az egyik nővér bekattan és orvosi szikével szétszabdal egy beteget, majd nekiront Danielnek aki nem rest lelőni a mániákust. És ez még csak a borzalmak kezdete. Az emberek átváltoznak, undorító, nyálkás, csápos lényekké avanzsálódnak, odakinn - a kórházon kívül - pedig fehér leplekbe öltözött szektatagok vigyázzák hogy senki ne menekülhessen el a kórházból. A bentiek csapdába estek és mutáns szörnyetegek lesnek rájuk.

Tovább

James Sunderland eltévedt

Hosszabb retrospektív a játékról:

Silent Hill 2 (2001)

A Silent Hill játékok mindig is garanciát jelentettek a minőségi túlélő-horror kalandozásra. A leges-legjobb epizód szerintem mindmáig a 2. rész, abból is a Director's Cut verzió. Ez egy felnőtt sztori, felnőtteknek. Fiatalabb játékosoknál bőven kicsaphatta ama bizonyos biztosítékot már régebben is de szerintem még mostanság is áll ez a feltevés. A Silent Hill 2 nem kegyelmez a játékos lelki világának. A történetben James Sunderland, a főszereplő, levelet kap az elhunyt feleségétől, Mary-től, akit elvitt egy betegség három évvel a történet kezdete előtt. Azt írja benne, hogy vár rá a ''különleges helyükön'', a békés, csendes üdülővárosban, Silent Hill-ben. Jól tudja azt, hogy a felesége már halott, de mindennél jobban hiányzik neki, és bármit megtenne azért, hogy ismét vele lehessen. Emiatt nem is gondol bele abba, hogy esetleg a levél hamis (a kézírás amúgy is teljesen egyezik Mary-ével), azonnal a városba megy, reménykedve abban, hogy Mary nem halt meg. Mikor azonban megérkezik a városba, az már egészen más helyre emlékeztet, mint ahová ő és a felesége szerettek jönni. A városra sűrű köd telepedett, és konganak az utcák az ürességtől. Később embertelen alakú, groteszk és különös lények tűnnek elő a ködben, amiért is elkezdi megkérdőjelezni a saját elméje tisztaságát. Ahogy halad egyre előrébb, úgy találkozik néhány hasonló sorstársával, akik szintén Silent Hill-be jöttek, ránézésre ismeretlen okokból. Lassan rájön, hogy valamilyen módon a város kapcsolatban áll önmagával, és az ide érkező néhány emberrel. A történet végén pedig rádöbben a nagy igazságra, hogy mi is volt a valódi oka arra, hogy Silent Hill-be látogasson. Kezdetben a ködbe burkolózó városka felfedezése még inkább izgalmas mintsem félelmetes, ám a játék csakhamar rémálomba fordul.

silent_hill_2_ismerteto_2.jpg

mannequins_de_silent_hill_2.jpg

A sztori remek. Sötét, nyomasztó és tele van elfeledett tragédiákkal amelyeket mind a város hoz újra felszínre. Ez egyébként teljesen megszokott irányvonal a Silent Hill játékok esetében. Mármint hogy a város szembesíti az oda látogatót régi bűneivel. A játék hangulata nagyon komor. Világos rész szinte nincs is benne, nagyon sokat kell sötét helyeken mászkálni és a város utcáit is áthatolhatatlan köd-takaró borítja. Mocskos, véres, rozsdás és halott minden egyes ház, minden egyes épület. Nem csak kívül, belül is. Torz kreatúrák vánszorognak mindenfelé (ezek jelenlétére az adóvevő sistergése hívja fel a figyelmet) és egy idő után már ember legyen a talpán aki különbséget tud tenni álom és valóság között. Emlékezetes jelenetekben sincs hiány. Ott van példának okáért az a képsor amikor egy Piramisfej "megerőszakol" egy groteszk teremtményt. Avagy amikor James egy végeláthatatlanul hosszúnak tűnő lépcsősoron ereszkedik alá Silent Hill (jelképesen inkább a Pokol) világának mélyére. Kuriózum, hogy a játékhoz magyar szinkron is készült és az is, hogy szintén lelkes amatőrök már optimalizáló javítást is összedobtak, így akár Win7-en is gond nélkül élvezhetjük a 2. rész eléggé borongósra és ijesztőre sikerült történetét.

Kötelező alkotás. Nemcsak a túlélő-horror rajongóinak, de minden játékosnak is.

2436710-1639032831-silen.jpg

süti beállítások módosítása