Kiadás éve: 2011
Kiadó: Because
Műfaj: Indietronica/Indie-pop/Elektro-pop
Ezt hallgasd meg: She Wants
Furcsa a viszonyom ezzel a Metronomy albummal. A múltkor írtam nektek a zene fontosságáról, hát, azok közé az említett szerzemények közé bőven beférne eme lemez is. Párszor végighallgattam anno de nem hagyott bennem túl mély nyomot. Sőt, kissé még buzisnak is éreztem akkor de ezt tudjuk be annak hogy akkoriban öcsém még előszeretettel bömböltette itthon a Kárpátia zenekar különféle nótáit, emígy pedig igencsak nehezen rúghatott labdába nálunk egy kifinomult art-pop lemez. Történt mindez valamikor 2011-ben. Aztán eljött az év vége és én felhúzott szemöldökkel csodálkoztam rá arra hogy a The English Riviera majdnem minden év végi összeállításban ott szerepelt a top 5-ben (az NME például a 2. helyet szavazta meg neki a 2011-es év lemezei közt). Végighallgattam hát még egyszer, alaposabban, jobban odafigyelve. Sőt, az egyébként szintén angol illetőségű Metronomy korábbi albumait is végighallgattam, csak hogy tudjam mihez viszonyítani az aktuális művet. Sokkal jobban megragadott azonban idővel megint csak átsuhantam felette hiszen más zenekarok kötötték le a figyelmemet. Persze ettől függetlenül fontosságát és erényeit elismertem már akkor is. Aztán telt-múlt az idő és idén nyáron valahogyan ismét csak a lejátszómon landolt az album. Emlékszem, dög meleg volt. Izzadtam mint az állat. 40 fok biztosan volt. Besötétített szobában ültem itthon, meló után, fáradtan, tétlenül. Rajtam kívül az egész lakásban sehol senki. Semmi dolgom nem volt már aznapra. Mondjuk épp kedvem sem lett volna semmihez, pont a hatalmas, tikkasztó hőség miatt. Leheveredtem hát a díványra. Kényelmesen elhelyezkedtem, felkutattam a lejátszómon a The English Riviera albumot és elindítottam.
A címadó és mindössze kicsit több mint fél perces The English Riviera stílszerűen sirályok és a partnak csapódó hullámok hangjaival vezeti be a hallgatót e nem mindennapi utazásba. A We Broke Free pedig szinte azonnal prezentálja azt a különleges hangzást amelyet eme album annyira remekül hoz. Nekem valamiért mindig Agatha Christie "Nyaraló Gyilkosok" című regénye ugrik be róla. Dunsztom sincs miért. Az angol Riviéra napsütötte ám koránt sem forró kánikulába torkolló hangulata. Tengerpart a lábunk előtt, valamikor az 1900-as évek elején. Az Everything Goes My Way a női vokál apropóján még kiemelkedőbb, a The Look viszont az álomszerű atmoszférájával még beljebb terel a retró világába. Nyáron ennél a dalnál húztam el a függönyt (a nagy meleg ellenére) és visszafeküdvén a díványra, álmodozóan tekintgettem kifelé az ablakon. Homokos tengerpartot és égszínkék vizet vizionáltam az utca helyére, napernyőkkel, ízléstelen fürdőruhákba bújt emberekkel és a horizonton a lenyugvó Nap vöröses fényével. A She Wants csak dobott ezen a hangulaton, nem mellesleg a The English Riviera legjobb daláról van szó. A hátamra feküdtem és a plafont bámultam. Képzeletben hófehér bárányfelhők kúsztak végig felettem, az azúrkék égbolton. A Trouble alatt majdnem bealudtam (persze nem azért mert unalmas lenne, inkább azért mert altató-jellege van), de szerencsére a The Bay azonnal felébresztett. Gyerekek, ha én egyszer eljutok a Riviérára akkor ott egészen biztosan meg fogom hallgatni ezt a dalt. Zseniális hangulat-bomba. Remekül illeszkednek benne a retró-hangszerek a modernkori szintikre és úgy cakk-pakk az elektro-pop hangzásra. Kifinomult, művészi (mondjuk hogy hipszter, na!) indietronica ez, nem is kérdéses. A Loving Arm már kissé sötétebb tónusokkal operál ám ennek ellenére sem lóg ki a sorból. A szinti pedig remekül illik bele. A Corinne feljebb tornázza a ritmust, pattogós, újhullámos (new wave) menetelése közben szinte észre sem veszi az ember hogy a dal központi témája egy szerelmi vívódás. A Some Written a maga több mint 6 percével klassz kis aláfestő-zene ahhoz hogy a hallgató elkezdjen végre visszaereszkedni a Földre és ráeszméljen hogy az áhított Riviéra nincs is annyira közel mint amennyire hitte, majd a Love Underlined végére minden visszaáll a régi, jól megszokott kerékvágásba. Nehéz a The English Riviera hangulatáról úgy írnom hogy átadjam azt az érzést amelyet adni tud, ha az ember eléggé befogadó vele kapcsolatban. Retrós, a régi időket idézően nosztalgikus ám mégis teljesen mai és korszerű. Elektro-pop és indie(tronica) keveredése a fene tudja még mennyi al-műfajjal és mindez nyakon öntve az art-pop merész kísérletezéseivel és stíluskavalkádjával. Egy nap az angol Riviérán. – leginkább ezzel lehetne a legjobban körülírni a The English Riviera hangulatát. Nem ajánlom sem utazáshoz, sem baráti avagy szerelmi együttlétek aláfestő-zenéjeként de még csak otthoni, mindennapos gépezés mellé sem amikor egyszerre van megnyitva a Facebook meg valami kedvenc blog-os oldal (lehet hogy éppen ez, muhaha!) amiket olvasgatni szoktatok. Nem, ezt az albumot csak és kizárólag akkor ajánlom hallgatásra amikor egyedül vagytok otthon és bezuhantok az ágyba egy fárasztó nap végén, az eszetek pedig azon jár hogy "ejj, de jó lenne meglépni ebből a városból akár csak egy kevés kis időre is!" Nos, ilyenkor indítsátok el a The English Riviera-t és élvezzétek azt a sok-sok élményt amelyeket átad nektek. Jelen Ősz néhanapján 25 fokig melegedő időjárásában pont ideális hallgatnivaló. Jeges tea mellé természetesen.
Értékelés: 10/9
