Nagyon szeretem a történetközpontú indie játékokat, a LIMBO, az INSIDE, a Little Nightmares, vagy épp a Black The Fall után pedig a 2018-as - ám konzolra csak mostanában megjelent - FAR: Lone Sails is ilyesmivel kecsegtetett, azaz a játék mellőzi a narrációt, nincsenek benne átvezetők, az első pillanattól fogva csupán mi vagyunk és a körülöttünk lévő világ, mely a vizuális történetmesélés alapkelléke lesz utunk során. A sztoriról vajmi keveset árul el nekünk a FAR, mindössze annyiban lehetünk biztosak, hogy egy aprócska kislányt (?) alakítunk, akinek elhunyt nagyapja híres feltaláló volt, és így a gyermek maga is csodabogárrá vált, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy épített magának egy jókora steampunk járgányt, ami egyszerre mozdony és egyszerre hajó - vele kell haladnunk minél előrébb a kopár, zord vidéken.
Ez viszont nem lesz egyszerű művelet, legalábbis eleinte semmiképp. A jármű fémóriás módjára zabálja az üzemanyagot, az elektromos kütyük könnyedén kisülhetnek benne (ezzel tüzet okozva) ám csak segítségével haladhatunk tovább, ezért hamar a legjobb barátunkká válik majd. Üzemanyagot találhatunk elszórva különféle ládákban és hordókban, a fehérek egy minimális mennyiséget töltenek vissza a tartályba, míg a pirosak maximumra tornázzák a nafta szintjét. Fontos megjegyezni, hogy a járgányon belül mindent NEKÜNK kell elvégeznünk: utántölteni a benzint, gázt adni, fékezni, megállni, túlhevülés ellen gyakran kiereszteni a gőzt, ha bármi gikszer beüt, akkor minél hamarabb korrigálni. Később már vitorlát is kapunk szeretett járművünkre, amivel szeles idő esetén megspórolhatjuk a benzint, hiszen csak fel kell húzni a szakadozott vitorlát és már suhanunk is előre. Elsődleges gyűjtögetnivalónk tehát az üzemanyag lesz, amiket az út során elszórt ládákból és hordókból nyerhetünk ki. Ezeket fel kell vinnünk a járgányra, majd ott gondosan elhelyezni akár a raktérben, akár kicsit közelebb a lifthez, mely gombnyomásra felszippantja és betölti őket a kazánba. Érdemes összerendezni a talált cuccokat, mert a terep nem mindig könnyű, elég egy-két huppanó és máris azon kapjuk magunkat, hogy az összes holmink szanaszét szóródott. és rendezkedhetünk ismételten.
A továbbiakban SPOILEREK előfordulhatnak!
Nagyon tetszett az atmoszféraépítés. Elindulunk a semmi közepén, robogunk folyamatosan és közben szépen kirajzolódik körülöttünk a táj: partra vetett hajóroncsok, elnéptelenedett vidéki kisvárosok, majd a poszt-apokaliptikus műfaj legnagyobb jellegzetességei jönnek, óriási gyárakkal, elpusztult erdőkkel, sivár és kietlen környezettel. Érdemes megnézni, hogy miként vált hangnemet a játék. Eleinte még aranyos tehenekkel is találkozhatunk, akik kérdőn néznek hatalmas steampunk masinánkra, majd az idillinek tűnő hegyi városka után Orwell 1984-e kezd el kibontakozni szemünk előtt, amint egyre több gyárépület és katonai létesítmény mellett haladunk el, hogy aztán a FAR legvégén eljuthassunk végre a tengerhez. Ahol...ahol nincs semmi. Az odáig vezető út tele van érzelmekkel, a pláne pedig az egészben az, hogy érzelmeket nem is az általunk irányított főszereplő, hanem az ő által irányított fémszörnyeteg iránt fogunk táplálni: gondját viseljük, alkalomadtán fejlesztjük, ha lerobban, akkor kézzel húzva vontatjuk védett helyre, óvjuk az esőtől, az utolsó pár percben pedig - mikor épp kikeveredünk egy szörnyűséges tornádóból, ám járművünk így is kettétörik - kétségbeesve próbáltam menteni szerencsétlent, ám mind hiába. Már csak a roncsát húzhattam egy darabon magammal, benne az összeszedett értékes tárgyaimmal.
A látványvilág és a zene pazar, a gyönyörűen megrajzolt hátterek remekül adják vissza az elpusztult világ utáni állapotokat. Nem tudhatjuk pontosan, hogy mi történt, sőt, még azt sem, hogy melyik évben járunk. A játék elején látható hatalmas, partra vetett teherszállító hajók az 1980-as évek végén voltak népszerűek, azonban rengeteg egyéb eszköz a modernebb éveket idézi, ergo én arra tippelek, hogy valamikor a 20. század végén járhatunk, egy hatalmas természeti katasztrófa után, ami valószínűleg az extrém időjárásbeli anomáliák miatt következett be. A cikk elején említett tudós gigászi lépegetőjét később megtaláljuk, sőt, egy darabon benne haladhatunk tovább. Ott találhatunk az öregről festményeket, melyek azt sugallják, hogy valóban nagy feltaláló volt, és az emberiség megmentésén dolgozott. A játék vége ebből a szempontból beszédes, hiszen a félbetört járgányunkkal valóban eljutunk a tengerpartra, ám ott csak még több hasonló roncsot találunk. Utolsó szalmaszálba kapaszkodva meggyújtunk egy jelzőfényt, majd a kamera távolodni kezd, a stáblista előtt azonban még hallunk egy hajókürtöt. Ezek szerint megmentettek minket? Létezik egy jobb és szebb világ a tengerentúlon, ahol talán még nem pusztult el minden? Avagy a megmaradt emberiség pont egy hajón él tovább? Ezekre persze már nem kapunk választ, de jobb is, hiszen pont ettől válik egyedivé a FAR: Lone Sails történetvezetése, hogy mi magunk szőjük köré a sztorit, a teóriáinkat, az elképzeléseinket, és így az élmény tovább velünk marad.
