Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Peninsula (2020)

Erre inkább ne válts jegyet

2020. szeptember 07. - -Britpopper-

Nálam a Train to Busan az utóbbi évek legkellemesebb zombifilmje volt, úgyhogy nagyon vártam a folytatását. A Peninsula előzetese egész látványosra sikeredett, ami csak fokozta a várakozásomat. Néhány napja megnéztem a teljes filmet, és azt kell mondjam, amekkora pozitív csalódás volt az elődje, ez akkora szégyenfolt lett.

rmjedpxk6z251.jpg

A történet szerint egy fegyveres csapat ellátogat a zombik által fertőzött félszigetre, méghozzá azon okból kifolyólag, hogy megkeressenek egy pénzzel teli teherautót. "Semmi gond, hiszen a zombik éjjel nem látnak!" - gondolják nagy naivan főhőseink. Igen ám, csak azzal nem számoltak, hogy a területet a Mad Max mintájára fosztogatók vették át, akik nem látják szívesen az új jövevényeket. Elszabadulnak az indulatok, és velük együtt az élőholtak is, hogy megkezdődjön egy ügyefogyott mentőakció, és a kijutás a halál torkából.

peninsula-2.jpg

Ennek a filmnek az elődjéhez annyi köze van, hogy pár másodpercben elmondják az elején egy tévéinterjúban, hogy mi lett az ott kitört vírus végeredménye. Ennyi. Innentől fogva se a vírus, se egy árva vonat nem kerül elő, úgyhogy a "Train to Busan 2" alcím teljesen felesleges is. A sztori lényegében elmenne, de az egészet hazavágja a botrányosan gyenge CGI. Ilyen ótvar, bármiféle fizikát teljesen nélkülöző autós üldözéseket utoljára a PlayStation 2 idejében láttam, és már ott is vércikinek számítottak. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, amikor az összes járművezetős akciórész, olyan volt, mintha a Need for Speed a The Last of Us világában játszódna. Irreális sebességek (még egy kisteherautóval is!), tökéletesen kicentizett kanyarok, az elkaszált zombik meg úgy pattannak le a kocsiról, mint a gumilabdák. És a slusszpoén, hogy hőseink oldaláról a járgányt egy 14-15 éves kamaszlány vezeti! Úgy látszik, a zombiapokalipszis pozitív hatással volt a vezetési skillekre, mert ez a gyerek rally-pilótákat megszégyenítően manőverezik és farol be a legszűkebb sikátorba is.

00peninsula-mobilemasterat3x-v2.jpg

Mélységesen csalódtam ebben a szörnyszülöttben, mert ha teljesen önálló horrorként jelenik meg, akkor a kutyát nem érdekelte volna. De így, hogy kvázi folytatása minden idők legjobb dél-koreai zombifilmjének, iszonyú keserű szájízzel álltam fel előle. Nagyjából ugyanazt éreztem, mint anno a Resident Evil 2 mozifilm után: adott volt egy korrekt első rész, amit teljesen szétbarmoltak a folytatással. Egy ígéretes alapötlet ment a kukába, amit még az akciószegmensek sem tudtak megmenteni, hiszen jelen esetben hiába a nagyobb költségvetés, ha valaki jó ötletnek tartotta, hogy majd a CGI megold mindent - nem jött be. A Peninsula nálam az idei év legrosszabb filmes élménye és tényleg csak azoknak ajánlom a megtekintését, akiknek mondjuk a The Walking Dead még izgalmas.

pvz2_b_zombie_no_hair_23288_1435613118_1280_1280.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr5516192634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása