Mikor először megnéztem, úgy éreztem: megtaláltam életem filmjét. De tényleg. Akkor még a Scott Pilgrim képregényeket sem ismertem (később beszereztem párat antikváriumból). Csak betoppant ez a film, jött, látott és győzött. Annyira magával rántott, hogy akárhányszor csak rá gondoltam, széles vigyor kúszott az arcomra. Azt aláírom, hogy valamilyen szinten ez valóban egy geek film. De ha ilyen aspektusból nézzük akkor ennyi erővel a Bosszúállók is az, avagy bármelyik másik képregény-film. A Scott Pilgrim a világ ellen nem a nagyon fiataloknak és nem is a nagyon időseknek szól. Bár tény, hogy ezen két korosztály is remekül szórakozhat rajta (pont ilyen volt az összes eddigi Pixar film is amelyeken még én is hangosan röhögtem néha). Tele van az egész olyan popkultúrális utalásokkal amelyeket igazán csak az érhet aki már elmúlt 15 és van egy kis fogalma mondjuk arról, hogy mi az a 8bit, az old-school videojáték avagy az indie rock és a garázszenekar. A sztori szerint Scott Pilgrim (Michael Cera) egy teljesen átlagos srác aki egy hobbi rockbandában (a Sex Bob-Omb) zenélget gitárosként, különcebbnél különcebb haverjai vannak és csak úgy szimplán éldegéli mindennapjait. Egészen addig amíg be nem állít hozzá az igazi szerelem Ramona Flowers (Mary Elizabeth Winstead, új szerelmem a Cloverfield Lane 10-ből és a Fargo 3. évadából) személyében. Rózsaszirmok és csilingelő harangocskák helyett azonban Scottnak szerelme beteljesedéséhez előbb le kell győznie újdonsült barátnője hét expasiját akik különlegesebbnél különlegesebb képességekkel rendelkeznek. Oké, szóval ezt a filmet egyáltalán nem szabad komolyan venni mert egy akkora poén az egész, hogy kiveri a ház falát.

Ha pedig kicsit is képben vagy videojátékok terén akkor még inkább fogod értékelni. Hiszen melyik másik filmben láthatsz például olyasmit, hogy a főszereplő srác be akar menni egy buliba de ott konkrétan szarrá verik, mire ő "aktivál egy életvisszatöltőt" és mint valami checkpoint rendszer, nekiindul újra, ezúttal már előre felkészülvén rá, hogy honnan jönnek az ütések. Epic moment. De ugyanilyen kikacsintásokat találhatunk a zenei szcénára is. Erre pedig a legjobb példa Scott bandájának koncertje. Ja igen, a filmzene pedig külön is megállja a helyét. Valami eszméletlen jó soundtracket sikerült összehozni, én nagyjából három hónapig szinte minden nap meghallgattam róla minimum egy dalt, akad rajta Beck, Metric, Black Lips, de még The Rolling Stones is. Persze nem hátrány ha az ember nem ágál a 8bites chiptune hangzás avagy az indie stílus ellen. Summa summarum, a Scott Pilgrim a világ ellen kihagyhatatlan film ha még nem múltál el 70 és szereted a zseniális vígjátékokat.

Legjobb jelenet: Számomra az iszonyat hangulatos koncert

A spanyolok is alaposan kivették a részüket a műfajból, hiszen miért is ne? Jókora szeletet hasítottak maguknak a horrorfilmek véres epres tortájából. Ők amúgy is nagyon ott vannak a horrorban, különösen a lélektani horrorban. Gondoljunk csak például az Árvaház című filmre. A [•REC] a zombis horrorfilmek előtt tiszteleg, a központ helyszín pedig egy társasház. Főszereplőink egy tévés stáb akik a helyi tűzoltóknál forgatnak mit sem sejtve, mikor is bejön a riasztás, hogy azonnal ki kell menni a már említett társasházhoz ugyanis egy idős néni bezárkózott az emeleti lakásába és vélhetőleg nagyon rosszul van de nem azért, mert romlott parizert vásárolt volna a sarki ABC-ben. Sok mindent nem akarok elárulni a sztoriról mert tuti van még aki nem látta, a lényeg annyi, hogy természetesen a néni nem súlyos beteg aki bottal jár egyik szobából a másikba, hanem konkrétan fertőzött. Valahogy úgy tessék elképzelni mint a 28 nappal később című film esetében, tehát hogy a fertőzöttek - hisz természetesen lesz több is - nem lassú mozgású, csoszogó, nyáladzó zombik hanem igen mozgékony, vérre szomjazó egyedek akik puszta kézzel tépnék ki az ember szívét. És nem ismernek kegyelmet.

Nem kicsit para amikor a lakásokban szobáról szobára halad az operatőr, miközben mi is pontosan tudjuk, hogy bármelyik sarokból előugorhat egy rémség. Ezer fokon pörög a [•REC], a kezdeti tűzoltóállomásos bevezetés után rögtön belecsap a lecsóba és nem hagyja lankadni a figyelmet illetve a feszültséget. A film vége igazán durvára sikeredett, ugyanis kiderül, hogy a rejtélyek megválaszolására legalkalmasabb hely a padlás ahol egy olyan teremtmény él amely utána még sokáig fog kísérteni rémálmainkban. A film utolsó pár perce még tovább fokozza a rettegést, már-már elviselhetetlen szintre tornázva. Olyan irányba tereli a történetet amely miatt még másfél órán keresztül szívesen néznénk tovább az eseményeket de az idegrendszerünk már veszettül tiltakozik ez ellen. Szerencsére a második rész pont ott folytatja ahol az első rész véget ér, úgyhogy panaszra nem lehet okunk.

Ugyan nem friss hír, de mindenképp fontos kiemelni hogy érkezik az igen nagy sikert aratott, 2014-es The Evil Within folytatása, melyben ismét Sebastian Castellanos nyomozó bőrébe bújhatunk, akit ezúttal sem hagy nyugodni a múltja és különféle rémalakok keserítik meg életét - a borzalmas hallucinációiról már nem is beszélve. Sebastian ezúttal egy erősen rémálomszerű kisvárosba látogat, mely egyébként rég halottnak hitt lánya, Lily kivetült víziója. Itt kell helytállnia és végigküzdenie magát rengeteg rémségen, melyek mintha egy beteg elme fejéből pattantak volna ki. A folytatást ismét a Tango Gameworks hegeszti, a felelős vezető pedig még mindig Shinji Mikami ami több mint jó hír. Egy baromi hangulatos előzetest is kitoltak még a Bethesda E3-as konferenciáján a népnek - amiben egyébként a Duran Duran zenekar "Ordinary World" dala szól, persze átdolgozva - viszont azóta érkezett már egy gameplay trailer is. Ebből kiderül hogy ismét iszonyú rusnya és vérszomjas monszták lesnek ránk a sötétből, Sebastian ép elméje (?) pedig újfent próbára tétetik. Csak most már a lánya életét és lelkét is meg kell mentenie. A The Evil Within 2 stílszerűen péntek 13-án jelenik meg, októberben és ha csak feleannyira lesz klassz mint az első, akkor is tuti vétel nálam.

Az az igazság, hogy nem igazán vagyok oda a képregény feldolgozásokért. És ennek megvannak a maga okai. Számomra még az agyon hypeolt Bosszúállók 3D is unalmas és erőltetett volt 2012-ben. Popcorn-mozinak elment, de nem estem hanyatt tőle és a végén már feszengtem. És sajnos a Marvel filmek legtöbbjével így vagyok. Már amennyit láttam belőlük, mert azért igyekszem módszeresen elkerülni őket. A DC filmekkel már más a helyzet. Hatalmas Batman + Superman fanként zsigerből harapok bármire amire két kedvenc szuperhősömmel érkezik, legyen az film, animációs film, videojáték vagy műanyag pohár. A 2009-es Watchmen viszont egészen más mint ezek a szuperhősös képregényfilmek. Ugyan ez is egy képregény feldolgozás és ebben is szuperhősök vannak, a stílus mégis egészen más. Zack Snyder audiovizuális remekműve még jobban sikerült mint a 300 - pedig az is egy bitang erős alkotás - és képes volt vele egy olyan univerzumot átadni a nézőnek amely - ha jobban belemélyedünk - tulajdonképpen egy alternatív jövőkép, egy tökéletes disztópia vázlata. A szuperhősök benne nem csupán azért vannak, hogy állandóan a város megmentésére siessenek, hanem bizony szerves részét képezik a társadalomnak is. Láthatjuk magánéletüket, konfliktusaikat, amint megöregedve a múltról, a régi szép időkről nosztalgiáznak - amint belefáradtak életükbe.

Fantasztikus atmoszférát áraszt a film. Sikerült a giccset teljes mértékben mellőzni, helyette depresszív, mocskos, sötét hangulatú az egész cucc. Igen, ha lennének a való életben is szuperhősök, akkor valószínűleg ilyen közegben "dolgoznának" - mint ahogyan a Ha/Ver is felvázolta ezt előttünk. Manapság már mindennél jobban elterjedtek a képregény feldolgozások és a mozik ontják a Vasember, Thor, Amerika kapitány, meg Pókember folytatásokat. De a legtöbb megmarad látványfilmnek. Utoljára a Logan volt az, amire azt mondtam hogy igen, ennek a karakternek tényleg ilyen filmet kellett volna kapnia már a kezdetektől fogva. A Watchmen is ilyen. Éppen ezért szeretem annyira, hiszen amellett, hogy alázattal nyúl az eredeti képregényhez, tetejébe még egy remek alternatív világképet is felfest a néző előtt és alaposságával eléri, hogy ne csak egyszeri filmnézős kaland legyen. Kifejezetten ajánlom a bővített változatot, mely Ultimate Cut néven fut. 215 perces és ebben helyet kapott az animációs Tales of The Black Freighter is, mely egy remekbe szabott mellék- / kisfilm. Erről ITT írtam bővebben. Zack Snyder azóta sem rendezett ennél jobb filmet.

Legjobb jelenet: Rorschach a sitten