A 2015-ös Assassin's Creed: Syndicate számomra az utóbbi idők egyik legjobb Assassin's Creed epizódja volt, méltán sorakozott fel polcomon a szintén remek Rogue mellé. A viktoriánus korabeli Londont tökéletesen alkották meg, a hajnali ködben mászkálni a macskaköves mellékutcákon vagy éjszaka csüngeni a Big Ben tetejéről még digitálisan is óriási élményt jelentett nekem. Whitechapel kerületét járva azonban egyetlen dolgot nagyon hiányoltam a játékból: Hasfelmetsző Jack rémtetteit. Pontosabban inkább magát, Hasfelmetsző Jack-et. Pedig adta volna magát. Az Ubisoft persze kitért rá több interjúban is hogy az alapjáték idősíkjába nem igazán passzolt volna Jack, azonban egy később kiadott DLC már nem jelenthetett akadályt arra vonatkozóan hogy kihasználják a témában rejlő lehetőségeket.

Bő két évtizeddel járunk a Syndicate eseményei után. Evie Frye 1888-ban tér vissza Londonba, testvérét, Jacobot keresvén aki rejtélyes módon köddé vált, miközben a rémséges Hasfelmetsző Jack nyomában járt. Evie egy percig sem habozik, és azonnal nekilát felgöngyölíteni az ügyet. Összesen tíz fő küldetésen keresztül járhatunk a kegyetlen gyilkos nyomában, eközben gyilkossági helyszíneket kell vizsgálnunk - melyek közül néhány a valós eseményeket veszi alapul - és eltennünk láb alól néhány főbb ellenfelet, a csatlósaikkal együtt. Helyileg Whitechapelben bóklászunk a legtöbbet de később rendelkezésünkre áll még London belvárosa is, a többi került le lett zárva. Mondjuk tennivalónk bőven akad így is, ezúttal sem maradtak el a gyűjtögetnivalók és a mellékküldetések. A témaválasztásnak köszönhetően ezekben elsősorban bajba jutott örömlányok segítségére siethetünk, megszabadítván őket bántalmazóiktól. Egész jópofa mellékküldik ezek.

Kisebb-nagyobb változtatások a helyszínekben is megfigyelhetőek. Ezúttal például szállingózik a hó, ami kifejezetten sokat ad hozzá a komor, nyomasztó hangulathoz. A fő küldetések közben pedig eljuthatunk a kísérteties Cotswolds-kastélyba, illetve felkeressük a Temze mocsaras torkolatvidékét is, a végső összecsapásra pedig hol máshol is kerülhetne sor, mint a Lambeth Elmegyógyintézetben, mely már az alapjátékban is az egyik legjobb helyszínnek számított. Maga a sztori szerencsére tartogat pár meglepetést, nem fullad unalomba. Játékmenetbeli újdonság még hogy bizonyos - sajnos igen kevés - esetekben magát Hasfelmetsző Jack-et is irányíthatjuk akivel igazi elmebeteg sorozatgyilkosként végigkaszabolhatunk a küldetéseken. Bekerült egyfajta félelem-rendszer is, mely segítségével halálra rémíthetjük a legtöbb ellenfelet. De készíthetünk például hallucinogén porokat vagy félelembombákat , melyek sokszor kihúznak a slamasztikából.

A hangulat igazán komor és horrorisztikus. Ez nekem eléggé hiányzott az alapjátékból, hát itt most hatványozottan megkaptam. Nagyon messze áll a Jack the Ripper DLC a lehúzástól, hiszen kellőképpen tartalmas szórakozást nyújt mindazok számára akiknek tetszett a Syndicate - abban is főként a nyomozgatós részek -, és szeretnének még néhány órára elveszni a világában. Az Ubisoft szerencsére itt is tartotta azt a magas szintet amit a Syndicate hozott és egy teljesen korrekt kiegészítőt dobtak össze, mely abszolút méltó az alapjátékhoz.

Értékelés: 9/10

Gyerekkorom óta nagy rajongója vagyok a horror műfajának. Az első horror amit láttam, Stanley Kubrick Ragyogása volt, még hangalámondásos verzióban, videokazettán. Voltak jelenetek amikor konkrétan a fotel mögé bújtam félelmemben. Na jó, mondjuk a fürdőszobás jelenet tényleg képes kicsapni a biztosítékot még egy felnőttnél is, nemhogy egy gyereknél. Aztán sorra elkezdtem keresni Stephen King könyveit és filmjeit és így, szépen lassan teljesen magába szippantott a horror műfaja. 1999 tájékán (akkor voltam 10 éves) jött ki Tim Burton mindmáig talán legjobb élőszereplős gótikus horrorfilmje, az Álmosvölgy legendája. Akkoriban még PC-magazinokon is találhatóak voltak filmelőzetesek és emlékszem, hogy volt egy "Sleepy Hollow trailer" amitől majd' magam alá csináltam mikor először megnéztem. De már akkor tudtam, hogy nekem ez a film KELL. Moziban persze nem nézhettem meg (akkoriban még szigorúan vették a korhatár-besorolást) de rá pár hónapra kijött videókazettán. Első voltam a helyi könyvtárban aki anyám révén kikölcsönözte és egy késő őszi, hideg, esős délutánon otthon végre megnézhettem. Hát, majd' összeszartam a Dragon Ball-os gatyóm, skacok! Valami iszonyat módon félelmetes volt a film gyerekfejjel.

Konkrétan rettegtem jónéhány jelenetnél. Mégis annyira egyedi volt a látvány - Burton meseszerű gótikus horror stílusa azóta is nagy favoritom, miatta szerettem meg a műfajt és kezdetem el alkotni benne - és annyira tetszett az egész atmoszféra, hogy örökre szívembe zártam a filmet. Arról pedig már nem is beszélve, hogy az akkori két kedvencem - Johnny Depp és Christina Ricci - játszották benne a főbb szerepeket, de a mellékszereplők között is olyanokat találhatunk mint Christopher Walken, Miranda Richardson vagy Michael Gambon. Ennek a filmnek olyan masszív hangulata van, hogy képes rögtön magával rántani a nézőt és a stáblistáig nem ereszteni. Azóta már beszereztem DVD-n is és büszke is vagyok rá nagyon. Burton azóta látványos mélyrepülésbe kezdett és rosszabbnál-rosszabb filmeket tett le az asztalra, az utolsó rá oly jellemző talán a Halott menyasszony és a Frankenweenie volt, úgyhogy - az Ollókezű Edward és a Karácsonyi lidércnyomás mellett - érdemes nagyra becsülni eme alkotását hiszen egy kreativitása csúcsán járó rendezőt, egy remek szereplőgárdát és egy fekete humorral jócskán átitatott, borzongató filmélményt kínál nekünk az Álmosvölgy legendája, mely közben tuti nem veszítjük el a fejünket.

Legjobb jelenet: Én a felettébb abszurd boncoláson mindig jót nevettem

Milyen lesz a jövő? Ezt a kérdést már biztosan sokan feltettük magunknak. Megannyi film kereste már rá a választ. Talán jelen korban még jócskán barokkos túlzásnak hathatnak az olyan elképzelések, melyek szerint mi majd repülő autókkal és emberszabású androidokkal fogunk együtt élni nem is oly sokára, a felhők fölé épített futurisztikus városokban. Ez is könnyen megtörténhet, bár szerintem inkább csak gazdag képzelőerők játéka. A valóság szerény véleményem szerint sokkal de sokkal lehangolóbb lesz. Talán túlnépesedik a Föld, talán végképp elszennyeződik. Már most is annyi természeti katasztrófa szabdalja, hogy necces lenne szép új világrendet elképzelni jövőkép gyanánt. Szerintem inkább amolyan ''leamortizálódó'' folyamat fog végbemenni. Fázisonkénti pusztulás, melynek végén az egész bolygó lakhatatlanná válik majd. Gyilkos sugárzás, mérgező gázok, a víz alatt eltűnő városok és egymást halomra gyilkoló emberek, kiket a mindent átható gyűlölet vezérel.

Ha körülnéztek a világban, nem vagyunk már messze ettől.

Persze erre még várnunk kell néhány évet. Érdekes módon eddig a legreálisabb, leginkább elképzelhetőbb verziót a spanyol Alfonso Cuarón hozta el, méghozzá a 2006-os Ember gyermeke című poszt-apokaliptikus sci-fi thrillerével. Ez a film olyan mintha összemosnánk a Half-Life 2 világát - főleg a City 17-ben játszódó részeket - mondjuk a The Last of Us városi történéseivel. A spanyol rendező 2013-ban rengeteg elismerést begyűjtött a Gravitáció apropóján, nagyon remélem, hogy a sikere több embert is arra sarkallt, hogy megtekintse ezt a korábbi alkotását mert bizony egy maga műfaján belül egyedülálló filmmel van dolgunk.

Új előzetes jött ki a God of War IV. részéhez, melyen végre játékmenet közben is láthatjuk amint Kratos szétcsap az ellenfelek között. Ezúttal az északi-mitológia lesz középpontba állítva - az előzetesben meg is jegyzik főhősünknek hogy messzire keveredett otthonról - és néhány másodpercre mintha Thor bazinagy kalapácsát is lehetne látni, szóval én már előre edzem az ujjaimat hogy mikor lehet megküzdeni vele, a végén a kalapácsával laposra zúzván a buksiját. A God of War széria egyébként nekem kifejezetten az egyik favoritom de kedvenc epizódot nem tudnék említeni, hiszem mindegyikkel - még a PSP-s részekkel is - remekül elvoltam annak idején. A III. részben volt egy szakasz amikor egy folyton irányt változtató, jókora doboz -szerű zárt helységben kellett küzdeni de úgy hogy folyamatosan jött az ellen, a padló meg random tüskéket tolt ki magából. Na, ennél a résznél volt egy trófea, miszerint végig kell csinálni úgy, hogy nem érünk lábbal a talajhoz egészen a szakasz végéig - és megcsináltam, skacok. Annyira belemerültem a játékba - persze a többi részbe is - hogy ez már alig-alig jelentett kihívást akkor. Imádtam és a mai napig imádom a GoW játékokat, így nem kérdés hogy nagyon várom már én is a IV. részt melyben Kratost elkíséri utolsó nagy kalandján a fia is, kiből nekünk magunknak kell majd igazi, vérbeli spártai harcost faragnunk. A megjelenés sajnos úgy néz ki eltolódott 2018 elejére, de annyi baj legyen! Lesz mivel játszanunk addig bőséggel, én a magam részéről legalábbis tuti az Assassin's Creed: Origins-t fogom még épp kimaxolni, amikor befut Kratos papa a skandináv mitológiában tett ámokfutása.