SPOILERES!

Mikor az elmúlt hetekben a The Blair Witch Project kapcsán gyűjtögettem információkat különféle weboldalakról, belefutottam a Lovely Molly c. 2011-es horrorba, melyet Eduardo Sánchez rendezett - ő ugyebár a kivesézett found footage alkotás egyik rendezője. Nem igazán hozott lázba, de megmaradt bennem, hogy egyszer talán neki kéne ülni. Aztán a napokban kaptam egy listát kifejezetten durva, lélekgyilkos filmekről, és ott virított rajta a Lovely Molly. Nosza, gondoltam, akkor annyira rossz mégsem lehet. Tudom...túl naiv vagyok. Lássuk a sztorit. A történet a frissen házasodott Molly Reynolds-ról szól, aki párjával együtt beköltözik Molly családjának korábbi házába, amely mára már egy meglehetősen elhagyatott ingatlan, de hőseink úgy döntenek itt kezdik el hátralévő életüket. Igen ám, de Molly-t a beköltözés után gyerekkori rémálmai, emlékképei kezdik nyomasztani, aminek következtében az újdonsült asszonyka egyre inkább lesüllyed és már-már nem tudja megkülönböztetni a valóságot a képzelettől, mely végül véres tragédiába torkollik.

Nos, ennek a filmnek az eleje egyszerűen borzalmas - sajnos erre nincs szebb szó. Már majdnem azon voltam, hogy kikapcsolom a picsába. A színészek szörnyűek, és annyira nincs meg köztük a kémia, hogy az már fáj. Molly hamar elkezd különféle dolgokat látni és hallani. Igazából az csak szép lassan derül ki előttünk, hogy kiről is van szó, ám az már az elején is lejön, hogy közeli hozzátartozó lehetett aki most gonosz entitás módjára terrorizálja a nőt. És nem csak terrorizálja, konkrétan meg is erőszakolja. Halál komolyan. Megerőszakolja Molly-t egy szellem. Én az első ilyen jelenetnél mondtam, hogy "najó, takarodj..." de aztán mégis végigment a film, és a végére már úgy voltam vele, hogy hatalmas hiba lett volna lekapcsolni.

Mert a Lovely Molly nem egy rossz film. De nagyon lassan indul be. Molly idővel teljesen begolyózik, felajánlkozik a helyi lelkésznek, és titokban a szomszéd családot kamerázza. Simán azt lehetne hinni, hogy ez a film egy újabb zs-kategóriás szar. Aztán Molly férje egy este lemegy a nappaliba ahol Molly az asztalnál bagózik és az apjával beszélget - aki már rég halott. Bemutatja férjének, aki persze nem látja a szellemet - ahogy mi nézők sem - és onnantól fogva irányt vált a film. A Lovely Molly ott vesz egy gyönyörű fordulatot, és átcsap kíméletlen drámába. Kiderül, hogy a szellem Molly rég elhunyt apja, aki gyerekkorukban rendszeresen megerőszakolta a lányt - úgy tűnik még holtában sem tud leállni. Szerencsére a pozitív végkifejlet teljes mértékben mellőzve lett. Molly elcsábítja, majd megöli a helyi lelkészt. Aztán kis idő elteltével a saját férjét is - méghozzá egy fejbe állított csavarhúzóval. Véres és kegyetlen, de muszáj volt szemléltetni, hogy Molly mivé deformálódott a visszaköltözés miatt. És aztán megkapjuk a film leghatásosabb jelenetét: az anyaszült meztelen Molly kilép a hátsó ajtón át az éjszakába, ahol a sűrű feketeségből egyszer csak előtűnik egy félig ember, félig állat démon sziluettje. Ugyan nincs megmagyarázva (pedig milyen jó lett volna!), de ez a démon Orobas, a Pokol hercege. A hideg kirázott a megjelenésétől.

Zseniális jelenet. Már csak ezért is megérte megnéznem ezt a filmet. Pedig az elején még tényleg azt hittem, hogy egy gyenge, logikátlan baromság lesz. Aztán a végére olyan szépen összeállt minden, hogy öröm volt nézni. A film legvégét persze direkt nem lövöm le, ugyanis akinek felkeltette az érdeklődést, az nyugodtan tegyen vele egy próbát. Ha az első fél órát - 40 percet kibírjátok, onnantól meghálálja a figyelmet. Nem egy hú de nagy szám ez a film, de nem kaphatunk havonta egy-egy James Wan horrort, na. Egyszernézős, (h)ideglelős estére betervezett alkotásnak bőven elmegy.

Értékelés: 6/10

"Ha nem tudod, hová mész, oda bármilyen úton eljuthatsz."

Az Assassin's Creed Rogue után erősen gondolkodtam, hogy melyik régi kedvenc játékomat válasszam bemutatásképp, végül egy olyan TPS mellett döntöttem, melyet talán kevesen ismernek, de mindenképp egy remek - és végtelenül elvont - játékról van szó. Kezdjük rögtön ott, hogy az American McGee -féle újragondolt, első Alice játék még 2000-ben jelent meg, az akkori technika legjavának számító Quake III-motor feljavított verziójával, és bár a kritika szinte mindenhol dicsérte, a pénztáraknál bizony elég csúnyán elhasalt. Hogy miért, azt mindenki megtudhatja, aki az Alice: Madness Returns deluxe kiadását veszi meg, melyhez hozzácsapták az első Alice-t is - természetesen grafikailag rendesen felhúzva. A válasz pedig: azért, mert az első Alice egy roppant elvont játék lett, szürrealistása és elmebeteg látványvilága még egy felnőtt ember számára is kicsaphatja ama bizonyos biztosítékot. És 2000-ben inkább a Diablo II, a Deus Ex, a Hitman Codename 47, vagy más, akkoriban nagy névnek számító játékokat nyüstöltek a népek, mintsem American McGee drogos, kifordított, beteg verzióját Lewis Carroll világhírű meséjéből. Jómagam demo formájában próbáltam ki még anno - GameStar kék demo CD rulez! -, és nekem sem jött be annyira. Pedig volt benne potenciál, csak hát a játékos társadalom akkor még nem érett meg arra, hogy ilyesfajta agyszüleményekkel bombázzák őket. Aztán telt-múlt az idő és elérkezett 2011. Vele pedig az Alice egyenesági folytatása, a Madness Returns. Volt szerencsém PS3 konzolon végigtolni néhányszor, és a mai napig titkos favoritom ez a game. A grafika engem elsőre magával ragadott. FullHD TV-n helyenként valami csodaszép látványt képes nyújtani, annyi szent. Itt viszont gyorsan hozzá is tenném, hogy helyenként pedig olyan textúrákat dob be a játék, amik mintha a PS1 érából maradtak volna hátra. Érthetetlen számomra, hogy erre miért nem figyeltek jobban a Sanghajban székelő Spicy Horse fejlesztői.

A történet szerint Alice már nem a gyogyóban él, hanem pszichológiai kezelésekre jár egy magánrendelőbe. Sajnos ezek a kezelések enyhén szólva is visszafelé sülnek el, és Alice elméjében a felszínre törnek olyan emlékek, amelyek akaratlanul is visszarántják a lányt a tébolyba - innen a cím, ugyebár. A Rudledge elmegyógyintézetben töltött tíz esztendő során Alice teljes gyógyulása úgy tűnik soha nem lesz teljes, szülei tűzvészben vesztették életüket, ami pont elég volt ahhoz, hogy az árvasorsra jutott leányzó önmagát hibáztassa a tragédiáért. S az amúgy is labilis elme képtelen elszakadni saját vízióitól, habár látszólag dilidokija mindent megtesz azért, hogy Alice elveszett elmékéit a felszínre hozza és szembenézzen velük. Csupán a szerencsének mondható, hogy a leányzó nem egy koszos bordélyházba végezte. Ezalatt az idő alatt a valóság is átalakult, tétova gonosz gondolatok cikáznak a lány fejében, s ezzel Csodaország létezése is veszélybe kerül. Alice vissza kell tehát, hogy térjen. A kifordított Csodaország pedig tágra nyitott kapukkal várja. A játékban akadnak olyan részek is, amikor nem fantáziavilágban járunk, hanem a valóságban: a korabeli London macskaköves utcáin. Engem ezek a helyszínek kísértetiesen emlékeztettek a Sweeney Todd, a Fleet Street démoni borbélya, avagy a Pokolból című filmekre: kosz, mocsok, bűnözés, cédák, nincstelenek, koldusok, vér és különféle testnedvek mindenfelé. Cudar egy világ volt az, gyerekek. A viktoriánus korabeli London visszataszító, komor és szürke képe felettébb megnyerő. Göcsörtös formákkal, sűrű füstöket eregető kéményekkel, vészjósló gótikus formákkal leginkább Tim Burton munkássága juthat eszünkbe róla.

Azt már tudjuk, hogy hamarosan itt a The Blair Witch Project folytatása, ám itt az eredetiről még csak felszínesen írtam. Most ezt pótolnám. Szóval ez az  a film, amely még néhány mellett igen nagy hatással volt rám tinikoromban. Azt már többször említettem, hogy az első horrorfilmes élményem a Kubrick -féle Ragyogás volt. E mellé sorakozott még fel félig-meddig a Péntek 13 első része, melyet csak kb. 10 percig mertem nézni. Volt apámnak egy olyan gyűjteménye horrorfilmekből a VHS-ek között, melyekhez tilos volt hozzányúlni. Persze egy idő után elkezdtem csemegézni ezekből. Aztán valahol az Álmosvölgy legendája idején lettem elkötelezett horror-rajongó. 1999-et írtunk ekkor, és rá egy évre már kikölcsönözhetővé vált VHS-en a The Blair Witch Project a helyi könyvtárból. Több se kellett nekem, siettem is haza vele. Azt hiszem, fogalmam sem volt róla, hogy mi is vár rám pontosan. Dunsztom se volt róla, mi az a found footage film. De már a kazetta hátulján lévő rövid leírás is azonnal felkeltette az érdeklődésem, és nagy elánnal rohantam haza megnézni.

Az ismeretlent az erdő rejti

Konkrétan végigrettegtem a filmet. A sztori dióhéjban annyi - aki még nem ismerné -, hogy három filmfőiskolás dokumentumfilmet készít a blair-i boszorkány legendájáról. Elindulnak az erdőbe, felderítendő a boszorkány állítólagos lakhelyét. Ők maguk sose kerülnek elő többet, csak a kazettáik. Magyar szinkronnal néztem a filmet, de még ezzel együtt is egész hihetőnek tűnt az egész sztori. Mivel otthon nem volt még állandó internet-kapcsolat, suli után anyám munkahelyére jártam be Floppy-lemezekkel és arra mentettem le javarészt angol cikkeket és képeket a blair-i boszorkány mitológiájáról. Tényleg nagyon hihetően kreálták meg az egészet. Tetszettek az ál-weboldalak, melyekről akkor nem is feltételeztem volna, hogy kamu mind. Egyszerűen remek munkát végeztek a készítők a háttértörténet megalkotásánál. Egyébként is, szerintem eleve úgy volt, hogy elsőként a mítoszt teremtették meg, és arra húzták rá a filmet. Mindez az internet elterjedésének kapujában különösképp nagyot ütöt. Különféle ál-weboldalakat böngészhettünk ugyanis át ha kicsit mélyebben beleástuk magunkat a mítoszba, és mindegyik annyira valóságosnak hatott (fekete-fehér képekkel, rendőrségi jegyzőkönyvekkel, egyebekkel), hogy legalább egyszer mindenki agyán átfutott akkoriban, hogy mi van ha mindez tényleg igaz. Mármint ha a film talán nem is, de a háttérsztori? Oké, persze az is fiktív, most már mindenki tudja, de a 2000-es évek elején ez még teljesen másképp volt. Jóval naivabbak voltak akkoriban az emberek - főként az USA-ban. Ma már lehetetlen lenne eladni egy ilyen sztorit, de annak idején ez működött, és sokan be is szopták. Én is. Annyira, hogy még a gyalázatos 2. részt is kikölcsönöztem.

Az ál-weboldalak rengeteg érdekességet tartogatnak

Suli után rohantam be anyámhoz, hogy utánaolvassak, vajon tényleg létezik-e blair-i boszorkány meg a szellemekkel telezsúfolt, hatalmas erdő. Néhány hétig teljesen lekötött a téma. Nem is beszélve a PC-re kijött három The Blair Witch Project játékról, amelyek mind-mind remek szórakozást nyújtottak és egyébként írtam is róluk bővebben egy külön cikkben ITT. Engem a téma teljesen magába szippantott, imádtam foglalkozni vele. A film pedig a borzalmas magyar szinkron ellenére is lekötött, pedig Heather magyar hangjától a mai napig borsódzik a hátam. A kezdetben összetartó kis csoport szétesik, az eleinte csak az idő miatt aggódó diákok halálos rémületben menekülnek a végére. Maga a gonosz, a förtelmes boszorkány egyetlen pillanatra sem látszik. Sőt, a három szereplőn kívül semmi más élő sem jelenik meg a filmben, kivéve a film eleji interjúalanyokat, még egy állattal sem találkoznak később. És ez a láthatatlan boszorkány, amely kultúrkörünkben inkább a gyerekmesék vasorrú bábája lenne, itt a középkorra jellemző igazi gonosz, az ördög szolgája, az emberek elemésztője lesz. Hogy nem láthatjuk, csak még félelmetesebbé teszi.

Mikor vasárnap reggel elkezdtem sorra nézegetni az idei Comic Con-os trailereket, egyből megakadt a szemem az egyiken. Kitaláljátok melyik volt az? Naná, hogy a Blair Witch, amely eredetileg The Woods címmel futott, de az utolsó pillanatban lerántották róla a leplet, és kiderült, hogy az 1999-es első The Blair Witch Project hivatalos folytatásáról van szó. Kellett egy teljes perc mire magamhoz tértem. Imádom ugyanis az eredetit, fiatalkorom egyik meghatározó filmélménye volt. Azt hiszem talán könyvtárból hozattam ki először. Úgy 2000-2001 tájékán, mikor már kijött VHS-en. Később persze a TV is leadta, de ahhoz elég sok idő kellett. Én speciel mikor először láttam, konkrétan végigrettegtem az egészet. Annyira magával ragadott, hogy nem voltam rest a pocsék 2. részt is kihozni könyvtárból - pedig az tényleg borzalmas. A mai napig úgy tekintek az Ideglelésre, mint egy olyan alapfilm számomra, melynek ott a helye a gyűjteményemben a Donnie Darko és a Watchmen mellett. Azt sajnálom csak hogy viszonylag későn szereztem be. Mikor ez a cikk kimegy, azokban a percekben adják fel nekem postára a DVD-t. Pár napja érdeklődtem egy Media Marktban hogy akad-e még náluk ilyesmi, de azt mondta a pasas hogy már régen nem. Neten is nézelődtem, legtöbb helyről már berendelni sem lehet. Mondhatjuk, hogy eljárt az idő a film felett, de azt hiszem hogy aki hozzám hasonlóan horror- és found footage rajongó, annak kötelező vétel az Ideglelés. Főként úgy, hogy az ára most már egy 32 cm-es pizza ára alatt mozog, kvázi mindenhol ahol még fellelhető.

Fontos kiemelni hogy mikor ez a film mozikba került az internet sem volt még annyira befutott dolog mint manapság (2000-es évek elejéről beszélünk ugye) és ennek ellenére az Ideglelés nagyon masszív netes gerilla-kampányt kapott. Ál-weboldalakon magyarázták hogy az eset valóban megtörtént és a felvétel - maga a film - valós. Mindez 14-15 éves fejjel nálam is abszolút betalált. Bőszen olvasgattam anyám munkahelyén (csak ott volt net akkoriban) a filmhez kapcsolódó kamu cikkeket, a Koporsó szikláról, Elly Kedwardról vagy épp a gyerekgyilkos Rustin Parr-ról. És a három videojátékot is végigtoltam, biztos ami biztos. Sok évvel később aztán újranéztem a filmet. A magyar szinkronról 15 perc után átkapcsoltam eredeti angolra. Borzalmas, főleg a nő szinkronja. Ennek ellenére a mai napig azt mondom hogy az Ideglelés alapfilm. Talán nem ez indította be újra a found footage filmgyártást (ezt megtette helyette 2007-ben a Paranormal Activity) de mint horror, igen is ott a helye a klasszikusok között. Az elemi félelmekre megy rá, és nagyon jól teszi hogy nem mutatja meg a gonoszt. Hitchcock óta tudjuk hogy az a legfélelmetesebb amit nem látunk, amit nem tolnak egyenest az arcunkba. És ez az Ideglelésnél nagyon jól működik. A vége pedig akkora WTF?! momentum, hogy ahhoz hasonlót a mai napig ritkán látni klasszikus értelemben vett horrorfilmnél.