Helyenként spoilereket tartalmaz!

"Heeeeeeere we areeee / Born to be kings / We're the princes of the universeeeeee..." Ha ezek a sorok neked is mondanak valamit, akkor valószínűleg Te is nézted annak idején a Hegylakót (filmet vagy sorozatot egyaránt) avagy csak szimplán nagy Queen rajongó vagy. De ha Te is nézted fiatalabb korodban a Hegylakó c. sorozatot, amely 1992-től egészen 1998-ig futott, akkor olvasd tovább ezt a cikket mert tetszeni fog. A sorozatban a főhős neve Duncan MacLeod, akinek születési éve 1592, a születési helye pedig a Skót-felföld. Még jelenleg is él. Az élete küzdelmes, amely már 500 éve tart. Sok idő elteltével többször volt szerelmes, és érdekelte mások szabadsága. Ellenkezett a csábítással, és védelmezte az olyan embereket, akik ezt kiérdemelték. Rajta kívül még több hasonló ember él a Földön, akik jók is, meg rosszak is egyúttal. Több évszázad elteltével már számtalan halhatatlan társával párbajozott. A vesztes elveszíti életét (és fejét), a győztes pedig ellenfele erejét elnyeri. Dióhéjban ennyi a Hegylakó sztorija, mely természetesen a nagy sikerű mozifilmből nőtt ki. Az első film Christopher Lamberttel és Sean Conneryvel hatalmas siker volt, még nekem is bejött gyerekkoromban - pedig kifejezetten véres filmről van szó. Hiszen a halhatatlanok akár több ezer éve élnek közöttünk és ha találkoznak egy másikkal, akkor kardjaikkal megküzdenek. A végén a győztes pedig lecsapja ellenfele fejét, ezzel elszívja halhatatlanságának erejét. Engem kiakasztott mikor az első filmben Christopher Lambert (Connor MacLeod) a mélygarázsban megküzdött egy másik halhatatlannal, majd a küzdelem végén hopp, lecsapta a fejét hirtelen gyorsasággal. És ott még mutatták is. Később a sorozatban ezek a műveletek már erősen cenzúrázottan kerültek bemutatásra, de a filmben nem spóroltak a vérrel és brutalitással. Itt jegyezném meg hogy a filmet az a rendező csinálta aki később a Resident Evil filmek 3. részét (tudjátok, a sivatagos Las Vegasban játszódót). Az öreg Sean Connery is baromi jót tett az első Hegylakó filmnek, melynek legjobb jelenetei a múltban  - és a gyönyörű Skót-felföldön - játszódóak voltak.

A Hegylakó 2 volt az a film számomra amelyet sosem tudtam végignézni mert VHS-re vettem volna fel a TV-ből és valami buzi meccs miatt csúszott a film, én meg mivel időzítővel állítottam be a felvételt lefekvés előtt, másnap szitkozódtam rendesen hogy a vége lemaradt (mert előbb állt le a felvétel, ugye). Egyébként ez a rész is Christopher Lamberttel és Sean Conneryvel készült, csak immár a jövőben. Volt benne egy rész mikor beszorulnak egy szobába és fentről lassan megindul lefelé egy hatalmas ventilátor. Na, ott járt le nálam a felvétel. Évekig nem tudtam meg, kijutnak-e a szobából. Végül Tomi barátom elárulta a film végét, de valamiért nem éreztem szükségét annak hogy meg is nézzem. A Hegylakó 3-mat is a TV-ből vettem fel réges-régen. Egy fokkal már jobb volt, az őskorból (?) kiolvasztott gonosz halhatatlan jó ötlet volt de az egész filmből csak annyi maradt meg hogy ez a már említett barbár elmegy kurvázni és azt mondja neki a prosti: "ha nincs gumi, nincs dugi". Poén volt. A 4. részben már összemosták a filmet a sorozattal, de erről majd később. Szóval a TV-sorozat. Ha jól emlékszem, az RTL Klub adta, valamikor a késő délutáni műsorsávban. Nem volt egy rossz sorozat egyébként. A főszerepet ebben Duncan MacLeod (Adrian Paul) a MacLeod klánból fennmaradt leszármazott kapta, aki Párizsban élt egy lakóhajón és minden egyes részben megküzdött egy-egy életére törő gonosz halhatatlannal. Emlékszem hogy az 1. évad 1. része úgy kezdődött hogy maga Connor MacLeod, azaz Christopher Lambert is tiszteletét tette - ő kereste fel testvérét, Duncant. A sorozatban jelentősen kibővítették a Hegylakó-univerzumot, megismerkedhettünk a Figyelők nevezetű titkos társasággal - és vezetőjükkel, a mozgássérült Joe-val - akiknek feladata a halhatatlanok nyomon követése volt. És feltűnt Methos is, az 5000 éves (!) halhatatlan akit én a mentolos cukorka után folyton csak Mentosnak hívtam, az egyszerűség kedvéért.

Az indie (független) játékok manapság reneszánszukat élik. Amennyire kevés pénzből készülnek, annyira nagy lelkesedéssel és odaadással készítik őket nekünk, játékosoknak. A poén az egészben, hogy néha csupán 2-3 ember visz véghez olyan remek alkotásokat, melyekre évek múltán is szívesen emlékezünk vissza. Számomra a legelső ilyen játék a Limbo volt, melyet egyetlen ember készített, és mégis hatalmas sikereket ért el (több helyütt még az akkori év játékai közé is beválogatták). A The Last Door nevezetű kis point 'n' click játék akár böngészőből is játszható, de ez ne riasszon el senkit. A grafikája ezzel a 8 bites kép világgal ugyan nem túl szép, de legalább könnyedén futtatható még 100 éves PC-ken is, és bizony igencsak kellemes kikapcsolódást nyújthat bárki számára, aki áldoz rá az idejéből, hogy belekóstoljon ebbe a kísértetetekkel, tébolyultakkal, bizarr gyilkosságokkal, eretnek szektákkal, múltba vesző sötét rejtélyekkel és vérfagyasztó, nyomasztó, hátborzongató hangulattal megáldott indie alkotásba. Az alábbiakban az 1. évadot szeretném bemutatni Nektek - aprólékosan, részletekre kiterjedően.

Chapter 1 – The Letter

A viktoriánus kori Angliában járunk, azon belül is egy elhagyatott falusi vidéken, egy ódon kúriában. Rögtön a játék elején mindössze annyi a dolgunk, hogy egy bizonyos Anthony Beechworth nevezetű, jómódú úriemberrel (aki egyébként a hatalmas kúriának az ura) szimplán öngyilkosságot kövessünk el. Pontosabban: felkössük magunkat a padláson. És így indul a játék. Ötletes, nemde? A későbbiekben Beechworth ifjúkori barátját, Jeremiah DeWitt uraságot fogjuk irányítani, aki egyes-egyedül érkezik meg a hatalmas, hátborzongató kúriához egy esős napon. Odabenn nemhogy régi barátját, de a személyzetet sem találja. Mindenkinek hűlt helye. Ez már önmagában is elég furcsa, ám az igazi rejtélyek csak eztán következnek. Kalandunk kezdetén ki kell derítenünk, hogy mi miért történt, és válaszokat kell találnunk. Válaszokat, amelyek talán jobb lett volna, hogyha sosem kerülnek napvilágra és örökké eltemetve maradnak.

A The Letter egyáltalán nem lett nehéz. Klasszikus point 'n' click kalandjátékhoz méltón a fő feladatunk a különféle tárgyak felszedegetése, esetenként kombinálása, majd ezek megfelelő helyen való használata. A játék szerencsére logikus mederben halad, azaz nincs meg benne a már a Monkey Island idején is idegölő ''de klassz ez a létra, zsebre is vágom nyomban!''-féle eltúlzás. Ha találunk egy régi bakelitet, és korábban elhaladtunk már egy gramofon mellett, akkor egyértelmű, hogy a lemezt hol kell használni. Nem játékos karakterek, azaz NPC-k nincsenek ebben a fejezetben. Ez mondjuk nem is baj, hiszen így még inkább eluralkodik a játékoson a félelem, hogy egyes-egyedül bóklászik a hatalmas házban, ahol egyre furcsább és furcsább események történnek körülötte.

Az iraki háború az, amely engem a leginkább lekötött és a mai napig szívesen olvasok és tanulok róla, noha lassan már szinte minden aspektusából kívülről fújom az egészet. Fontos hogy az ottani helyzetről ne csak hollywood-i filmekből tájékozódjatok, tessék dokumentumfilmeket is keresni a témában hiszen tényszerűségükkel azok legalább nem háborús propaganda filmek (pontosabban: nem mind). Ajánlott néznivaló a The War Tapes, a Restrepo, és persze a nagy port kavart Fahrenheit 9/11 is. A legtöbb dokumentumfilm valóban az iraki háború vérmocskos arcát mutatja be, különösebb pátosz és felesleges amerikai giccs nélkül. Persze kivételek akadnak. Filmes szempontból sajnos már nem ennyire jó az arány, az iraki háborús filmek nagy része háborús propaganda. Nézzünk meg néhányat ezek közül. Kezdjük az ismertebbekkel. Az egyik leghíresebb iraki háborús film a The Hurt Locker (A bombák földjén). Kathryn Bigelow Oscar-díjas filmje egy Irakban szolgáló bombaspecialista (Jeremy Renner) szemével láttatja az ottani borzalmakat, a mindennapos, rutinfeladatnak tűnő megpróbáltatásokat melyek keményen próbára teszik még a sokat látott bakákat is. Bigelow filmje azért lett ennyire ismert és elismert mert rávilágít arra hogy mennyire értelmetlen is a háború melyet az USA 2003-ban szabadított rá a Közel-Keletre, a média pedig a világra.

A The Hurt Locker nem propagál, csak bemutatja az ottani valóságot, egyszerű katonák szemszögéből. A fényképezés parádés, az operatőr ide-oda rángatja a kamerát, ezzel átadva a híradós riportokban látott összecsapások nyers és őszinte hangulatát. Az Oscar-díj talán barokkos túlzás volt egy ilyen filmért, ám legalább megfelelően nagy visszhangot kapott emiatt. Ellenben Bigelow későbbi filmje, a Zero Dark Thirty szerintem már egyenesen pocsék. Nemrég Clint Eastwood is megpróbálkozott valami hasonlóval, az American Sniper (Amerikai mesterlövész) ha pár évvel korábban jelenik meg, egy mocskos nagy propagandafilm lett volna. Azonban 3 évvel a háború befejezése után már egészen más szájízt hagy a nézőben. Nem mondom azt hogy jó film, mert nem az. Unalmas és vontatott, a játékbabás jeleneten pedig a mai napig röhögnek az emberek. A Lone Survivor (A Túlélő) már sokkal jobban sikerült alkotás. Ugyan a végére erősen giccsbe fordul, ám ami előtte történik (egy négyfős, SEAL-kommandós osztagra rászabadul egy falunyi tálib terrorista) az egészen remek. Megtörtént esetet dolgoz fel a film, a végét leszámítva korrekt módon. Ajánlom mindenkinek. A Green Zone (Zöld Zóna) nekem a Bourne-filmeken edződött Paul Greengrass / Matt Damon páros miatt bejött, látványos kis akciófilm volt de semmi több. Nem egy tipikus popcorn-mozi, korrekt alkotás, de sajnos nem mert kényesebb kérdéseket feszegetni és ingoványos talajra lépni. Az In the Valley of Elah (Elah völgyében) ugyan csak távolról érinti az iraki háborút, egy hazatért és rejtélyes módon meggyilkolt fiatal katona apjának (Tommy Lee Jones) történetét meséli el, aki próbálja kideríteni az igazságot fia haláláról. Rettenetesen rossz film, mikor a végén fordítva húzzák fel az amerikai zászlót és közben egy baromi nyálas dal szól, ki is kapcsoltam. Számomra a Brothers (Testvérek) is ilyen film volt, bár már jó néhány fokkal drámaibb. Nem a csatatéren lezajlott harcokra, hanem a visszatért, leszerelt katonák lelki válságára világít rá, akik megéltek több tucatnyi borzalmat "odaát" és visszatérve családjaikhoz, el kell számolniuk lelkiismeretükkel.

De komolyan. Ebben a sorozatban mindenki fázik. És a nagy kérdés nem az hogy a főszereplőt alakító Sean Bean ezúttal meghal-e (azt azért ne feledjétek hogy ő túlélte Silent Hill-t ami viszont nem kis teljesítmény!), hanem hogy mint központi karakter, mennyire jól állja meg a helyét. Nos...szerintem hozza a kötelezőt. De erről majd később. A The Frankenstein Chronicles egy kis költségvetésű angol bűnügyi sorozat, melyben John Marlott felügyelő (Bean) kalandjait követhetjük nyomon 6 epizódon keresztül. A londoni folyami rendőrség kötelékében szolgáló, a Napóleon elleni háborút is megjárt kiégett harci veterán Marlott már megjárta a Poklot. A szifilisz miatt el kellett temetnie feleségét és újszülött kisfiát, ő pedig hitét vesztve küzd a gyilkos kórral. Egy nap rábukkannak egy kislány holttestére a közeli folyóban. Az eset nem is kapna túl nagy figyelmet, ha a leányzó testét valaki nem nyolc különböző fiatal lány részeiből varrta volna össze. Marlott kapja meg az ügyet. A Bow Streetre költözése után azonnal neki is lát megtalálni a gyilkost, miközben alászáll London korrupt, rideg, bűntől, gyilkosságoktól és sártól mocskos (al)világába.

A The Frankenstein Chronicles olyan mintha a Penny Dreadful közönségbarátabb változata lenne. A korrajz és a hangulat itt is teljesen jól átjön, a díszletek kissé fapadosak de legalább messze nem annyira illúziórombolóak mint a Salem esetében. Sean Bean nem egy Oscar-díjas színész, néhány kiemelkedő pillanattól eltekintve (főleg az évad végén) itt is csak a kötelezőt hozza de azt legalább tisztességesen. A többi szereplő még ennyire sem kiemelkedő. Elszalasztott lehetőségnem értem ezt mert Marlott és Nightingale közrendőr (Richie Campbell) között érezhető valamiféle kémia, de ezt nem bontják ki. Kár érte, mert lehetett volna egy The Knick -féle párost alkotni kettejükből. Bár itt a rasszizmust szinte egyáltalán nem emelik be, holott mégiscsak 1827-ben járunk. Ettől eltekintve az atmoszféra szuper, aki kedveli a viktoriánus Angliában játszódó filmeket és sorozatokat, az itt sem talál majd kivetnivalót. Annyira korhű az egész hogy még a kőkemény akcentusokra is odafigyeltek, muszáj voltam magyar feliratot levadászni a netről a sorozathoz mert sok esetben nem is értettem miről hadovál az adott szereplő, annyira régimódi cockney akcentusos volt az egész.