Az Editors a post-punk újkori eljövetelének egyik éllovasa volt, az amerikai Interpol mondhatni kistestvére. Bemutatkozó lemezük - a 2005-ös The Back Room - alázattal nyúlt vissza egészen a Joy Division-ig, ám szerintem már túlságosan is letisztult volt. Aztán biztonsági játékot folytattak pár évig és a következő lemez is ugyanezt az indie-rockos hangzást hozta, kissé elmélyültebb szövegekkel. Az igazi változás 2009-ben következett be, mikor is az Editors a sarokba hajította a gitárokat és a hűvös szintetizátorhangzás felé fordultak, hangzásvilágban az olyan nagy öregeket megidézve mint a Depeche Mode de bizonyos taktusaiban még John Carpenter neve is eszünkbe juthat, amit a súlyos, lassan hömpölygő szintetizátorokat hallgatjuk. 2009 egyértelműen az elektronika éve volt. Nagyon sok zenekar húzódott közelebb az elektronikus hangzáshoz (lásd mondjuk: Franz Ferdinand - Tonight), az Editors viszont tulajdonképpen nemcsak közelebb húzódott hozzá, hanem konkrétan a sarokba vágták a gitárokat és a szintetizátorok jéghideg hangzása felé fordultak. Az albumot Flood producelte aki már elég nagy névnek számít a szakmában, dolgozott többek között a Depeche Mode, a U2, Nick Cave, a Goldfrapp, a The Killers, a Nine Inch Nails, avagy a Placebo lemezein is. A A Life As A Ghost személyes kedvencem. Jéghideg kezdés, erőteljes dob, baljós szinti, Smith jellegzetes éneke (a refrénben káromkodásokkal fűszerezve) és megfelelően hosszú lezárás.

A Ladytron egy nagyon különleges zenekar. Ember legyen a talpán aki meg tudja fejteni dalszövegeiket, miközben megbízhatóan erős szintet hoznak minden egyes új lemezükkel. Korábban a Nine Inch Nails és a Depeche Mode előzenekaraként is funkcionáltak de én jobb szeretek úgy tekinteni rájuk mint az electroclash műfajból kinőtt, electropop kvartettre. Az 1999-ben, Liverpoolban alakult kvartett (két lány, és két fiú) a 2001-es 604 című szintipop albumával robbant be a műfajba, és vált rögtön az egyik legelismertebb zenekarrá az akkoriban felkapott electroclash irányzat képviselői között. Nagy érdemük, hogy a műfaj lecsengése után is képesek voltak a felszínen maradni, egy évvel a debüt után egy még jobb, még sokoldalúbb lemezzel rukkoltak elő majd 2005-ben a Witching Hour meghozta a világszintű áttörést. A hírnevük, és az elismertségük teljesen jogos, hiszen nagyon kevés zenekar képes előállítani azt a fajta megérintő, melegséget magában hordozó, mégis táncolható hangzást, amit a Ladytron. Ráadásul a fülbemászó elektropop slágerek mellett mernek kevésbé kommersz tételeket is előállítani, a bolgár nyelven előadott dalaik például abszolút betaláltak underground színtereken is.

Zombis horrorfilmekkel már tele a padlás, lassan talán le is szakad. Minden évben kapunk egy nagy kanállal (de inkább lapáttal) ebből a műfajból, természetesen a kiapadhatatlan zombis sorozatok mellé. Most már annyi zombi mászkál a képernyőkön, hogy lassan kezdem tényleg elhinni, hogy megtelt a Pokol és ezek feljöttek közénk. Van már klasszikus, csoszogó, agyra éhes zombi, van sprintelő, fertőzött zombi, a Resident Evil játékokban láttam már gépfegyverrel lövöldöző zombit is, úgyhogy nem mondhatnám, hogy nem elég színes a paletta. Még emlékszem, mikor elmentünk haverokkal a Z Világháborúra. Már annyira tömve volt a mozi, hogy csak az első sorban kaptunk helyet - máig nem tudom, kinek a hülye ötlete volt beülni arra a förmedvényre. A kamera meg végig össze-vissza rángott, mint a második Bourne filmben. Majdnem nézhetetlen volt onnan a film, és utólag újranézve, sajnos nem csak a kamerázás miatt. Pocsék lett a Z Világháború, pedig könyvben az utóbbi idők legjobb zombis alkotása. Kár, hogy a Walking Dead óta a csapból is zombik folynak.

Az élőhalott Gombóc Artúr elégedetten nyaldosná szája szélét a felhozatal láttán, én pedig minden évben várok valami újat, valami nem megszokottat a műfajon belül. Tavaly két film is tudott újat mutatni. Az egyik a Kiéhezettek volt, mely leginkább a The Last Of Us-hoz hasonlóan kezelte a zombiapokalipszist. A másik pedig a Train to Busan, egy dél-koreai horror, mely valami egészen elképesztően jól nyúlt a témához. Az egész krízishelyzetet egy száguldó vonatra helyezi, személyes drámákkal, szerethető - és persze gyűlölhető - karakterekkel, megfelelő feszültséggel, tonnányi élőhalottal és rengeteg hektoliternyi vérrel és erőszakkal. A zsáner szerelmeseinek természetesen kihagyhatatlan alkotás, de a dél-koreai filmek kedvelői is bátran tegyenek vele egy próbát mert az ország legsikeresebb filmje volt 2016-ban és nem ok nélkül. Az utóbbi idők legjobb zombis akcióhorrorja.

Én megnéztem ezt a borzalmat. Néhány helyen azt olvastam, hogy ez a legkeményebb found footage film, amit úgysem bírsz végignézni. Ez igaz, csakhogy egyáltalán nem a brutalitása miatt - egyszerűen mert szar. Olyan szinten próbálták a láthatóan amatőr készítők "valósra" venni a stílust, hogy ilyen botrányosan rossz minőségű, zajos, életlen VHS-felvételeket legutoljára a szüleim '80-as években készült lagzi-felvételein láttam. A kamerás keze össze-vissza rángatózik, mintha nem is a kezeivel, hanem két bottal próbálná egyenesben tartani azt a szerencsétlen felvevőeszközt, mely már rég kiszolgálta idejét. Ál-snuff filmmel van egyébként dolgunk. Aki nem tudná, a snuff film az, ami mások szórakoztatására készített, igazi jeleneteket tartalmazó videó egy ember kínzásáról, haláláról. Sokáig én is csak legendának tartottam létezésüket, aztán mióta megtudtam, hogy mik mennek a dark weben a red room szobákban, be kellett látnom, hogy snuff filmek bizony léteznek. Sztori az itt bizony nincs. Két jóbarát összehaverkodik egy harmadik férfival, és úgy döntenek, magukkal viszik egy kis vérengzésre. Szerelmes párokat kapnak el, majd a lehető legváltozatosabb módon kínozzák őket. Bár az is lehet, hogy ez az első film sztorija, kurvára nem emlékszem már.

Elvileg ez a második rész, a Mordum a legdurvább. Hát...mondjuk ebben van valami. A kínzások és gyilkosságok valóban kegyetlenül brutálisak, a gagyi minőségű felvételeknek hála pedig néha tényleg valódinak tűnnek. Sajnos maguk a szereplők rohadt irritálóak, folyamatosan üvöltöznek, káromkodnak, egymást basztatják. Olyan szinten retardált az egész bagázs, mintha valami beltenyészet eredményei lennének. A filmben végig csak kínzásokat és gyilkosságokat láthatunk, a téma nem terelődik el túlságosan. Valami konfliktus volt még a gyilkosok között, de nem nagyon tudtam figyelni mert épp akkor hívott Gábor haverom, hogy menjünk be a városba. De talán mintha arról lett volna szó, hogy ki dugott kivel. Dunsztom sincs már. Az August Underground Mordum egy rakás szar film. Nagyon rossz, nagyon amatőr, és kifejezetten idegesítő. Ellenben témája és a benne látható brutalitás miatt mégis muszáj voltam írni róla, de tényleg csak félig berúgva érdemes nekiállni.

Legkeményebb jelenet: Fürdőkád, halott kislány