Mikor megtudtam, hogy érkezik a The Conjuring (magyarul az elég béna Démonok között címet kapta) folytatása, kissé megijedtem. Az 1. rész ugyan nekem hatalmas kedvencem, de az Annabelle -féle förmedvény elhitette velem, hogy ez a film is csak a minél több pénz összeszedésére lesz jó, mint annak idején a Paranormal Activity. Aztán kiderült, hogy James Wan visszatér, és én megnyugodtam. Ez az az ember, aki vérprofi ha horrorról van szó. Nálam már az Insidious 1-2 bebizonyította, hogy Wan korunk egyik legjobb horrorfilmes rendezője, aki akkor érzi magát igazán elemében, hogy kiugraszthatja az embert a gatyájából. Nagyon sokan próbálják őt másolni, többnyire kevés sikerrel. Az Enfield poltergeist esete a mai napig a legfelkapottabb poltergeist-jelenség, melyet a történelem során rögzítettek. Tökéletes alapanyagként szolgált ehhez a filmhez. És nagyon szépen illesztették össze a valós eseményeket a kötelezően "színes" kitalált történésekkel. Nem értem azokat, akik a sztori miatt kritizálják a filmet. Valós eseményeket ugyanis nem lehet átírni. Hozzájuk toldani olyasmit, amitől viszont korrekt horrorrá avanzsálódik a film, annál inkább. És itt pont jó arányban szerepelnek az ijesztgetések. A feszültség végig kitart, a szereplők jól játszanak, a képi világ és a zene pedig továbbra is remek. Több nem is kell egy jól működő horrorhoz. Hideg téli estékre épp ideális, az apácás spin-off is várós.

Én személy szerint mindig is féltem a bohócoktól. És nem elsősorban Stephen King: "Az" című könyve vagy a belőle készült filmadaptáció miatt, egyszerűen csak gyerekfejjel túl rémisztőnek találtam őket, amint mézes-mázos stílusban színes léggömböket meg cukorkát kínálgatnak az embernek és ki tudja mi húzódik meg nyájas vigyoraik mögött. Sokáig a könyveket el sem olvastam. Miért is tettem volna, mikor számomra sokkal érdekfeszítőbb King-könyvek is ott porosodtak a kis XVI. kerületi könyvtár "horror-sci-fi" részlegén és én inkább a Kedvencek temetőjére vagy a Ragyogásra voksoltam, mint erre a bohócos, két kötetes akármire. Aztán később - jóval később - csak bepótoltam, dacára annak, hogy az első kötet nyolcszáz, a második pedig majdnem hatszáz oldalas. Tetszett, de nem estem hanyatt tőle.

Viszont felkaptam a fejem, mikor megtudtam, hogy újabb adaptáció készül a könyvből. A '90-es, kétrészes filmet jobb ha meg sem említem, szerintem egyenesen borzalmas, de vannak akik klasszikusként kezelik. És erre most, 2017-ben itt az új Az és a kritikusok egyszerűen odáig vannak érte. Én kb. nulla elvárással ültem be a filmre, gondoltam lesz amilyen lesz, egy megtekintést biztosan megér. Aztán a stáblista alatt úgy álltam fel széles mosoly közepette a kukorica és kóla áztatta moziszékből, hogy megvan az év eddigi legjobb horrorfilmje.

Az első The Human Centipede (Az emberi százlábú) film nekem nem tetszett. Baromi lassan indult be, aztán telis-tele volt hatalmas nagy logikai bukfencekkel. Onnantól, hogy a két zsaru kiérkezett az őrült német doki házához, szinte a fejemet fogtam a rengeteg balfaszkodás miatt, amiket véghezvittek. Nem, az első The Human Centipede nem jó film. Ahogyan a harmadik rész sem. A legjobb egyértelműen a The Human Centipede 2, és korántsem a szadizmusa és kegyetlen mivolta miatt. Itt végre van egy értkelhető főszereplő, Martin. Unalmas napjait egy parkolóház alagsorában tölti, ahol biztonsági őrként dolgozik és még mindig a szüleinél, pontosabban az anyjánál él. Pszichésen kicsit zavarodott, hiszen amint az a filmből kiderül, gyerekkorában megerőszakolta a saját apja, akinek a börtönbe meneteléért anyja őt hibáztatja. Martin egy elbaszott, retardált figura aki az egész film alatt egy árva szót sem szól. Rajong viszont az első The Human Centipede filmért, napjában többször is megnézi, maszturbál rá, Dr. Heiter pedig a kibaszott példaképe. 

Közben szorgosan gyűjtögeti az áldozatokat a parkolóházban, majd egy elhagyatott raktárépületbe szállítva őket (ezt mondjuk nem tudom hogy nem vette észre senki?) nekikezd a film alapjául szolgáló kísérletnek, hogy majd ő maga állítsa össze a tökéletes emberi százlábút. A torture porn jelleg adott és megfelelően működik is. Iszonyatosan véres és szadista amit Martin az áldozatokkal tesz, hogy műve elkészülhessen. Ő nem sebész - mint filmbéli példaképe, Dr. Heiter -, ezért jobb híján tűzőgéppel, ragasztószalaggal és rozsdás vágóeszközökkel esik neki az operációnak, érzéstelenítésre pedig mindössze egy kalapácsot használ. A film ezen szegmense burjánzik az erőszakban, mikor Martin még meg is dugja kész művét, na, az már nekem is sok volt. De a The Human Centipede 2 igazi báját nem a torture porn jellegénél kell keresni. Martin "családi" élete az, amitől számomra igazán emlékezetes maradt ez a film. Eleve fekete-fehér képi világban játszódik, amitől az egész roppant nyomasztó. Martin egy szót nem szól, csak hallgatja anyja szidalmazásait a vacsoránál vagy a szobájában. Kispolgári élet, szerény körülmények, sötét múlt és még sötétebb jelen - ezek jellemzik mindennapjait. Aztán mikor Martin megöli az anyját, majd a szétvert fejű hullát - amiből még mindig spriccel a vér - beülteti a konyhaasztalhoz és nyugodtan falatozik tovább, na, ott beköszön egy kis David Lynch hangulat. Nagy szó ez egy alapjában véve szar filmnél.

Legkeményebb jelenet: Az operáció

Lefogadom, hogy alig ismeri valaki ezt a fülöp-szigeteki alkotást. Rendezője az egyik legtehetségesebb ázsiai filmes, Brillante Mendoza. Annak idején kisebb botrány alakult ki Cannes-ban a filmet illetően, ha megnézi az ember, rájöhet miért. Ha bírod az olyan filmeket, amelyek az alvilág és a bűn legmélyebb, legsötétebb bugyraiba kalauzolnak el, akkor a Kinatay (magyarul: Mészárlás) neked való. Peping (Coco Martin) újonc rendőr akinek van egy szerető hitvese és egy kisfia, nameg rendes lakásuk a nyomor közepén. Peping nem is akar sokkal többet. Akad ám neki egy kétes üzletekkel is foglalkozó haverja, aki rábeszéli egy rutinmelóra, amivel kereshet egy kis mellékest. Semmi extra, csak be kell szállni a furgonba a többiek mellé és pár óra alatt megvannak. Peping belemegy, és hamarosan már ott találja magát a rosszarcúak és főnökük mellett kuporogva a hátsó ülésen. Felvesznek egy közeli sztriptízbárban dolgozó prostit aki a főnök tudta nélkül drogot árult titokban, ez pedig megbocsáthatatlan bűnnek számít ezekben a körökben. Hosszú, nagyon hosszú kocsikázás veszi kezdetét egy baromi messze fekvő, vidéki házhoz, melynek pincéjében aztán elszabadulnak az indulatok. Itt nincs kegyelem, itt a legborzalmasabb dolgok történnek meg.

Legkeményebb jelenet: A gyilkosság