Hogy mi vezetett Donald Trump győzelméhez? Nagyon egyszerű. Sokan akik Trump mellett állnak, csupán azzal érvelnek hogy "azé' mert nem Clinton!", de az igazság ennél bonyolultabb. Trump győzelmének Barack Obama töketlenkedése ágyazott meg. Annak idején a "Yes, we can!" és a "Change!" szavak felrázták egész Amerikát. A beígért változásokból azonban semmi sem valósult meg. Obama kapásból egy Nobel-békedíjjal indította kormányzását, mely előre meghatározta a Közel-Keleten bevetett stratégiát. Az Iraki-háborút nem befejezte, hanem félbeszakította, és ennek eredménye lett az ISIS, mely azóta Európát fenyegeti. Hillary Clinton pedig bevallottan Obama kormányzását vitte volna tovább. Erre már az amerikaiak azt mondták: "Elég volt, ebből nem kérünk többet!" Trump-ot én személy szerint inkább celebnek tartom jelenleg mintsem elnöknek, de majd elválik, hogy mit hoz ki ebből a sokszorosan csalódott nemzetből.

Abból az Amerikából, mely nagyon sokszor választott már rossz elnököt. Harry S. Truman (1945-1953) például nem is értem miért nem ült ott Nürnbergben az atombomba ledobásáért? William Henry Harrison (1841) előszeretettel gyilkolta az indiánokat és csalta el a földjeiket, Richard Nixon (1969-1974) szimplán egy gengszter volt, Ronald Reagan (1981-1989) a Watergate-botrány miatt ugyebár mindenkinek ismeretes, Bill Clinton (1993-2001) pedig a Monica Lewinsky ügy kapcsán belehazudott egész Amerika arcába. Andrew Jackson (1829-1837) egy pszichopata, tömegmészáros indiángyilkos volt, érdekes, hogy még a mai húszdollároson is ott virít a képe. Ez beszédes, hisz ez a pénz pörög az indián-kaszinókban is, ez pedig jól jellemzi Amerika szembenézését a múlttal. A legrosszabb elnök azonban Amerika eddigi történelmében nem is lehetne más, mint George W. Bush (2001-2009) aki szimplán egy báb volt, kit a háttérből irányított az a Dick Cheney, akinek már régen a Hágai Nemzetközi Bíróságon kéne ülnie. Mondvacsinált érvekkel - tömegpusztító- és atomfegyverek Huszein birtokában - indították útjára az Iraki-háborút, mely valódi célja ma már mindenki előtt ismeretes: nyersanyag-készletek megszerzése. A fegyverkezési versenyben a különféle olajvállalatok keményen benyújtották a számlát Bush előtt, emiatt pedig a nemzeti lobogó mögé bújtatott hadjárat rablóháborúvá avanzsálódott, miközben életet adott olyan terrorista-sejteknek, melyek megteremtették az ISIS alapjait.

És itt tartunk most. Hiba lenne azzal érvelni, hogy "Na és mi közünk nekünk Amerikához?" Elvileg semmi, gyakorlatilag viszont az ottani kormányzás globális méreteket ölthet, és ha nem vigyázunk, rajtunk is csattanhat az a bizonyos ostor. A töketlenkedés ideje már lejárt. A terrorizmus fenyegetőbb mint valaha, de amíg Amerikában a sarki gyorsbüfében, fegyverrel az oldalukon, cowboy-kalapban lesik a híreket két hot-dog között, addig a hírekben látott események itt történnek, Európában.

Előző rész

Vigyázz, spoileres!

Wakefield és Kaufmann tovább kutatják Devitt nyomát, az előző epizódban megszerzett információk hatására pedig felkeresik Kaufmann régi mentorát, a tenger melletti Wickport faluban. Immáron forró nyomon jár a páros, Wakefield doktort irányítva pedig egyre mélyebbre és mélyebbre merülhetünk az ópiumbűzös titkos csoportulások és ősidők óta lappangó rejtélyek ingoványos mocsarába. A sztori szokás szerint remek. Én mindig félve ülök le egy-egy rész elé, gondolván, hogy valahol kicsúszik a spanyol fejlesztők kezei közül az irányítás és megbicsaklik a sztori, de nem - itt szó sincs ilyesmiről. A "My Dearest Visitor" tovább fűzi az eddig is felettébb csavaros történeti szálat, miközben megint olyan helyekre kalauzol el bennünket, ahová csak a legjobb horror-regények lapjain át juthatunk. Az epizód eleve télen játszódik. A kietlen, fagyos táj és a hószállingózás nagyon sokat ad hozzá a hangulathoz. Apróság, de nekem nagyon tetszett, hogy még arra is ügyeltek, hogy a hó ropogjon hősünk léptei alatt. Kaufmann mentorának háza újabb hátborzongató helyszín, titkos ajtókkal, bizarr szoborparkkal és megannyi rejtéllyel.

A téli táj felettébb hangulatos!

Akad benne egy jókora szoba, tele könyvekkel és a közepén egy kandallóval. Itt találhatunk egy kinyitható földgömböt, tudjátok, olyan amilyen minden valamirevaló kalandor szobájában alapkellék. Össze kell rendeznünk egy utazást megörökített naplóbejegyzés alapján, hogy a professzor merre járt. Na, ezzel az egy logikai feladvánnyal mondjuk megszenvedtem. Már az elején eléggé félreértelmeztem, és végig rossz nyomon haladva próbáltam megoldani, aminek csak az lett az eredménye, hogy még jobban belezavarodtam. Pihentettem is a játékot egy napig, majd másnap újult erővel és tisztább fejjel megint nekiveselkedtem - immár sikeresen továbbjutva. Bejárhatjuk a házat pincétől a padlásig, miközben rengeteg titokról lehull a lepel. Később pedig ellátogathatunk a kis Wickport faluba, ahol a helyi krimóban igencsak érdekes fejleményekre jöhetünk rá, egy egykori hajóskapitány meséiből. Innen utunk egy nem messze fekvő, öreg temetőbe visz. Itt találkozhatunk egy titokzatos idegennel aki a szikla széléről elmélyedten tanulmányozza a tengert. Ha szóba elegyedünk vele, kiderül, hogy áll egy öreg, misztikus ház a távolban. Elhagyatottnak látszik, de régi tragédiák és sötét titkok gyötrik máladozó falait.

Az ősi barlang ősi titkokat rejteget

Hol találkozhattunk hasonlóval? Hmm... Azt hiszem ennél a résznél nem csak nekem ugrott be Lovecraft "A különös, magas ház a ködben" novellája. Természetesen ellátogatunk majd eme rejtélyes házhoz, ahol az utolsó puzzle-t is megfejtve megnyílik a mélybe vezető titkos járat. Odalenn a csontig hatoló borzalom vár ránk, egy iszonytató barlangi labirintus képében. Egy megtépázott feljegyzést követve ugyan be tudjuk lőni a viszonylagos pontos irányt, azonban jó sokat fogunk bolyongani idelenn. És ezek után a The Last Door elkalauzol minket a rémálmok legsötétebb veremébe, egy ősidők óta a barlang mélyén álló templomba, ahol végre rábukkanhatunk az Ajtóra. Wakefield lámpásának oltalmazó fényében megbabonázva csodálja a kőépítményt, majd mikor elhatározza, hogy erről minél előbb értesíti Kaufmann-t és elindul visszafelé, hirtelen furcsa hangokat hall maga mögül. Lámpását a sötétség felé fordítva pedig megmutatkozik maga a Rettenet, a túlvilágról származó elképzelhetetlenül torz kreatúra, mely egyenest Wakefield felé ront. És itt véget is ér az epizód. Orbitális nagy cliffhanger a vége, szinte egyből arra ösztökéli az embert, hogy azonnal essen is neki a következő epizódnak. Én pedig így is cselekedtem, a folytatást hamarosan olvashatjátok.

Történet: 10/10

Grafika: 7/10

Hang/Zene: 9/10

Összességében: 9/10

Szóval az a baj a mai sorozatokkal, hogy a legtöbb épkézláb, jó sztorival megáldott, rengeteg impozáns ötletet tartalmazó sorozat fű alatt érkezik. Persze mindig ott vannak a nagy öregek, mint mondjuk a Trónok harca vagy a Walking Dead, melyek nézők millióit csábítják el állandóan, de sosem szabad megfeledkezni az olyan rejtett gyöngyszemekről sem, mint amilyen a Black Mirror is. Már lefutott a 3. évad - melyet immár a Netflix ad ki - és azt kell mondjam, zseniális kis sorozatról beszélhetünk. Sokáig vonakodtam elkezdeni mert egyrészt azt se tudtam pontosan mi ez, alig írtak róla pár hazai blogon. Másrészt szinte egy ismerősömnél sem láttam, hogy nézte volna - bezzeg a Walking Dead-et mindegyik nézi. Aztán egy este nagyon unatkoztam és arra gondoltam, miért ne? Adok egy esélyt a Black Mirrornak, hátha... Az 1. évad összesen 3 részt tartalmaz, melyből pont a legelső rész a legrosszabb. Túlzásba tolt fricskát láthatunk benne, mely egyáltalán nem működik. Itt jegyezném meg, hogy a Black Mirror minden egyes epizódja más-más történetet mesél el - mint egy antológia -, közös kapcsolódási pontok a részek között csak utalások formájában lelhetők fel.

A legelső rész tehát csalódás, ez tény. De aztán jön a "Fifteen Million Merits" és a Black Mirror kimutatja foga fehérjét. Minden egyes epizód nagyon finoman használja a technikai tudás, technikai haladás és az elképzelhető jövő témakörét. Persze ettől még ez nem egy sci-fi sorozat. A "Fifteen Million Merits" ugyanis 10/10-es epizód. Leginkább ez rugaszkodik el a valóságtól és egy olyan alternatív jövőbe helyezi a cselekményt, ahol az emberek azért gyűlnek össze egy teremben hogy mindenki a saját szobabiciklijén tekerve pontokat szerezzen, melyekből aztán vásárolhat magának ételt, italt, TV-műsort vagy épp csinosítgathatja virtuális avatárját. De a sztori itt még nem áll meg, bejön a képbe egy, az X-faktorhoz hasonló tehetségkutató műsor ahová 15 millió "merit" a belépési díj, és a főszereplő srác mindezt szerelmének kívánja ajándékozni. Persze semmiféle happy end nincs, helyette nagyon vaskos társadalomkritika példázza, hogy a Black Mirror bizony egy merész sorozat. A harmadik rész - nevezetesen a "The Entire History of You" - pedig azt a témát járja körbe, hogy mi lenne ha minden ember vissza tudná tekerni és akár kivetíteni emlékeit. Bizony mocskos dolgokra is bukkanhatna.

Kész, ennyi volt. Végeztem az American Horror Story sorozattal. Amit az új évadban - My Roanoke Nightmare - hoztak, az pofátlanul súlytalan. És mielőtt bárki azzal vádolna, hogy csak a levegőbe beszélek, el kell mondjam, hogy én 2010 óta hatalmas rajongója voltam a sorozatnak és az 1. illetve 2. évadot mind a mai napig imádom. Azok tisztán zseniálisak, ott még annyi remek ötlet futotta akár csak egyetlen részre is, hogy öröm volt nézni. Ryan Murphy és Brad Falchuk olyasmit teremtett a TV képernyőkre, amihez hasonló azóta sem látott napvilágot. Az 1. évad - Murder House - egyszerűen új szintre emelte a horror-sorozatokat, Tate és Violet románcát pedig azóta is ontja magából a Tumblr. A 2. évad - Asylum, személyes kedvencem - leginkább a maró feketehumorával és teljesen abszurd, néha megkapóan váratlan húzásaival (pl. The Name Song) lopta be magát a nézők szívébe, közben pedig az 1. évadhoz hasonlóan valódi gyilkosokról illetve személyiségekről, és megtörtént bűntényekről vett inspirációt. Én is írtam erről a két évadról anno, méghozzá ITT. Aztán jött a Coven, és megindult egyfajta lejtmenet. Hiába tért vissza két nagy kedvencem, Taissa Farmiga és Evan Peters, az évad egyszerűen nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A boszorkányos stílus hiába hangzott eleinte jól, sajnos az összkép teljes unalomba és zagyvaságba fulladt. Szerencsétlen Evan Peters talán azóta is bánja azt a "zombi" szerepet. Nekem a Coven annyiban tetszett, hogy Misty Day (Lily Rabe) természetközeli "szabad" vallásával behoztak egy kis wicca vallás ízt a sorozatba, ami nekem egyébként is eléggé szimpatikus - ennek örültem. Aztán valahogy az egész szétesett, pl. a boszivadászokat is hogy lerendezték.

A "költözzünk vidáman kísértetházba" pár mintapéldái

A cirkuszos 4. évad - Freak Show - bár nem a széria legjobbja, szerintem abszolút korrekt évad lett. Nem mellesleg gyönyörűen búcsúztatta Jessica Lange színésznőt, kinek visszatérését azóta is várjuk. Aztán jött a Hotel. Az a Hotel, amit már végig se akartam nézni. Amennyire remekül indult (Lady Gaga belépője miközben szól a She Wants Revenge "Tear You Apart" c. száma, időtállóan kiemelkedő pillanata a sorozatnak), amennyire pofátlanul stílusosan emelték be a '80-as évek szintitpopját és vegyítették a kísértetjárta hotel népével, és amennyire remek háttérsztorit hoztak mellé a Peters alakította James March karakterével, sajnos annyira nagy pofáraesés lett a vége. Túl hosszúnak éreztem az 5. évadot, már-már idegesítően egyhelyben toporgóssá vált a végére és számomra annyira érdektelenné vált, hogy az utolsó részt jóval az évad lecsengése után tekintettem csak meg - akkor is inkább csak szükségszerűségből. Így a Hotel erőssége nekem csupán a kiváló zenei aláfestésben nyilvánult meg, azt mind a mai napig hallgatom még. Utána megindultak a találgatások, hogy vajon miről fog szólni a készülő 6. évad? Temérdek teória és lehetséges helyszín ötlete került fel a netre, a rajongók szinte tűkön ülve várták az első információkat. A teaser videókra nem lehetett hagyatkozni, azok a Texasi láncfűrészestől a Kukorica gyermekein át egészen a Rosemary gyermekéig mindenféle inspirációt felvillantottak. Aztán jött a hivatalos info, hogy a 6. évad az eltűnt Roanoke kolóniáról fog szólni. Hurrá, hurrá! - gondoltam magamban és lelki szemeim előtt egy, a Salemhez hasonló sorozat képe kezdett kirajzolódni, persze mérföldekkel jobb minőségben mint a WGN America boszis sorozata. Aztán basszátok meg, jött a feketeleves ami úgy ömlött rám, mint egy dézsa moslék.