Az argentin Aterrados elején megismerünk egy házaspárt, akik közül a feleség hangokat hall a konyhában, méghozzá a mosogató lefolyójából. Pár percre rá az éjszaka közepén felkel és kimegy a fürdőbe, majd a férje hangos dübörgésre ébred. Eleinte a szomszédra gyanakszik, át is szalad hozzá, nyomja a csengőt veszettül, de nagyon úgy néz ki, hogy a drága szomszéd vagy nincs otthon, vagy nem akar vele beszélni. A férj nagy dérrel-dúrral hazatér, azonban a dübörgés csak tovább folytatódik. Ekkor már feltűnik neki, hogy mintha a fürdőszobából érkeznének a hangok. Mikor benyit, borzalmas látvány fogadja: a halott feleségét valami földöntúli erő a levegőben ide-oda dobálja és csapkodja a falnak. A férj természetesen sokkot kap, amennyire erejéből még telik, megpróbál segíteni az asszonyon, de már késő.

A Bone Tomahawk az egyik kedvenc filmem az utóbbi pár évből, mert szerintem zseniális módon házasította össze a horrort a westernnel, és bár itt-ott volt egy kis Sziklák szeme mellékíze, összességében egy rendkívül erős alkotás lett, mely pont azzal vált egyedivé, hogy mert a műfajokkal játszadozni. A Brawl In Cell Block 99 is tetszett, öröm volt látni, hogy Vince Vaughn a sok langyi romantikus vígjáték után végre elkezdett komolyabb filmekben is játszani. Gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a jelen tárgyalt Dragged Across Concrete is kapcsolódik az említett két filmhez. Az író/rendező ezúttal is S. Craig Zahler, akinek neve most már garancia arra, hogy random egészen durva brutalitásba képes váltani a filmjeiben, emlékezzünk csak vissza a Bone Tomahawk élvekoncolására, vagy a Brawl In Cell Block 99 összetaposott fejére. Új filmjéről nem sokat tudtam, az előzetes valamiféle keményebb B-kategóriás zsaru-sztorit lengetett be az újabban ismét magára talált Mel Gibsonnal, szóval bármiféle elvárás nélkül ültem neki végignézni a több mint két és fél órás (!) alkotást.

Brett (Gibson) és Anthony (Vaughn) kemény zsaruk. Ha valamit meg akarnak szerezni, akkor bármilyen áron hajlandóak rá. A probléma csak akkor jön el, mikor az egyik mocskosabb akciójuk közepette valaki filmre veszi őket, majd a felvett anyagot átadja a sajtónak. A két rendőrt hat hétre felfüggesztik, pihenhetnének végre, de egyiküknek sem túl rózsás a helyzet otthon. Brett rossz környéken lakik, lányát az iskolából hazafelé jövet fekete srácok zaklatják, felesége pedig félig nyomorék. Nincs valami sok pénzük, de mindannyiuk egyetlen és legnagyobb vágya, hogy elköltözhessenek jobb helyre. Anthony ezzel szemben sokkal jobb körülmények között, gazdagságban él párjával, akinek a kezét szeretné megkérni, de legbelül pontosan tudja, hogy a nő visszautasítaná. Brett ugyanakkor a kiégett zsaru mintapéldája: magasról leszarja már azt is, amikor az éjszaka közepén a szomszédos házba két álarcos alakot lát bemászni a kerítésen feszítővassal kezükben. A töke tele van azzal, hogy egykori társa (Don Johnson) sokkal többre jutott és most ő a főnöke. Utálja a zátonyra futott életét, ezért elhatározza, hogy pénzt szerez, méghozzá nem épp legális módszerekkel. Egykori informátora (Udo Kier) segítségével tudomást szerez egy profi bűnöző, bizonyos Vogelmann (Thomas Kretschmann) tartózkodási helyéről, és Anthony-val egyezséget kötnek, hogy megfigyelik a pasast, hátha tudnak akasztani valamennyi illegálisan szerzett pénzt tőle.

Rájöttem, hogy a Netflix iszonyú parasztvakító előzeteseket képes tető alá hozni, még a kvázi minőségében gagyibb, nagyot bukó filmjeiknek is. Rendesen felültetnek a hype-vonatra, aztán jobb esetben valami egészen korrekt és vállalható lesz a végeredmény, rosszabban meg a fejünket fogjuk, mert annyira cinkes. Jó példa erre a Death Note, aminek egy olyan látványos előzetest vágtak össze anno, hogy hirtelen még afölött is szemet tudtam hunyni, hogy masszív változtatásokkal adaptálják - vagy inkább teszik az amerikai nézőközönség számára fogyaszthatóbbá - egyik kedvenc mangámat / animémet. A Death Note bukott, én sem voltam róla jó véleménnyel, hagyjuk is inkább a feledés jótékony homályába veszni. A Triple Frontier több szempontból is felkeltette a figyelmemet: közös filmben Oscar Isaac, Ben Affleck, Charlie Hunnam, Garrett Hedlund és Pedro Pascal? Ráadásul az egész egy félresikerült rablás, majd az azt követő menekülés története a párás dél-amerikai dzsungelben? Hát, ide vele, de azonnal! Az előzetes persze igen szépen elhúzta megint a mézesmadzagot, aztán landolt a film is, amit már annyira vártam, hogy a szomszédnak is katonai kifejezésekkel köszöntem.

Előadó: Ladytron

Megjelenés dátuma: 2019. február 1.

Kiadó: !K7

Műfaj: Dark pop / Electroclash

A liverpooli Ladytron pont az az elektronikus zenében utazó banda, akik lemezről-lemezre képesek tartani a szintet. Az underground színtérre betörő electroclash műfaj meghatározó alapköveit tették le annak idején a 604 és Light & Magic albumokkal, majd 2005-ben hatalmasat robbant a Witching Hour, mely rögvest az élmezőnybe repítette őket. Olyan neves zenészeknek készítettek remixeket, mint például Dave Gahan, az Erasure, a Goldfrapp, az Apoptygma Berzerk, a Placebo, Blondie, a Gang of Four, Christina Aguilera, a később őket előzenekarnak felkérő Nine Inch Nails, vagy épp a Bloc Party. A szekér igen rendesen beindult, amit a 2008-as Velocifero csak megkoronázott néhány instant slágerrel. A Ladytron mindig is a zenei megoldásaik és a különleges, kibogozhatatlan dalszövegeik miatt váltak egyeduralkodóvá a műfajban, amihez rengeteget tett hozzá az a néhány bolgár nyelven előadott dal, amiket Mira Aroyo, a zenekar bolgár énekesnője hozott. Bár fontos kiemelni, hogy a Ladytron másik fele Helen Marnie, a skót származású második énekesnő, sőt, mondjuk úgy inkább, hogy ő a frontlány. Helen énekli a dalok többségét, bár az én személyes favoritom éppen Mira - de ezt majd később kifejtem, miért. A 2011-es Gravity The Seducer lemez oda-vissza az örök kedvencem tőlük, rengeteg szép emléket idéz vissza, és nem mellesleg egy tökéletes szintipop produktum. Egy remix válogatás és egy Best Of után a Ladytron hét teljes évre eltűnt, majd 2018 márciusában érkeztek az első életjelek az Animals című beharangozó dallal. Ezután pedig jött a nagy bejelentés, amire nagyon sokan vártunk: készül az új Ladytron LP, ami ugyan kicsit megcsúszott, de 2019 februárjára végre megjelent. Ráadásul self titled lett, ami igen meglepő címválasztás egy 1999 létező kvartettől.