A szex minden egyes kapcsolatban nagyon fontos tényező. Igen ám, de akad nagyon sok eset mikor a szenvedély egyáltalán nem dominál. Csupán a testi vágyak kielégítése, az örömszerzés és a kielégülés nyom valamit a latba. Ezt a témakört járja be Steve McQueen (Éhség, 12 év rabszolgaság) sokszorosan díjnyertes, 2011-es filmje, a Shame - A szégyentelen is. Főszereplője Brandon (Michael Fassbender zseniális a szerepben), a szexmániás irodai alkalmazott aki még kávészünetekben is a wc-n maszturbál és nem rest halál nyugodtan szemezni idegen nőkkel a metrón hazafelé. Szexuális éhsége kimeríthetetlen, a neten a legbizarrabb pornókra keres rá és egyszerűen nem ismeri fel, hogy ő bizony beteg. Mert ez az egész egy betegség. Olyan mint az alkohol- vagy játékszenvedély. Netán a drog. Brandon számára a szex a drog. Ezt az ''idilli'' állapotot töri meg húga, Sissy (Carey Mulligan), aki egy nap váratlanul beállít hozzá azzal a kéréssel, hogy hadd lakhasson ott pár napig. A kettejük közti ellentétek szépen lassan kerülnek felszínre. Brandon eleinte sokat tűr, aztán egy idő után már nem képes megbirkózni Sissy csapongó életmódjával és hóbortjaival. Emellett pedig saját élete is kezd darabjaira hullani. Nem találja helyét, nem tudja pontosan mit akar, a húga egyre inkább ráébreszti arra, hogy egy nagy nulla az életben, aki képtelen állandó kapcsolatot kialakítani. Már a szex sem motiválja többé. A film pedig megállíthatatlanul robog a keserű végkifejlet felé.

Nagy vonalakban ez lenne a sztori. Mindehhez vegyétek még hozzá a zseniális rendezést, a steril képi világot, a szomorú zenét és a színészek nagyszerű játékát. Alapjáraton Michael Fassbender elviszi az egész filmet a hátán, de üdítő volt látni Carey Mulligan-t is végre valami komolyabb drámai szerepben - bár nekem ő már az Egy lányról c. filmben is nagyon tetszett. Fura, de a film alatt nekem többször is beugrott az American Psycho. Brandon előszeretettel éli azt az életmódot amit anno Patrick is, azaz hogy a felszínen egy gazdag jampi, a felszín alatt azonban mocskos kis titkok egész garmadáját őrzi. Persze lehet, hogy mindezt csak én képzeltem bele a filmbe. Ennek ellenére a Shame - A szégyentelen nagyon is fontos film. A teljes szexuális és érzelmi kiégésről ad hiteles képet. Mikor egy ember számára a szex már nem érzelmeken alapul, nincs meg benne a szenvedély, csupán olyan jelentőséggel bír mint egy szál cigaretta elszívása a nap valamely szabad percében. Indokolt a 18+-os besorolás hiszen akadnak benne eléggé arcpirító részek (gondolok itt például Brandon édeshármasára a vége felé) de maga a tematika is pont olyan, amit a legjobban csak az fog átérezni aki már maga is megtapasztalta. Fontos téma. Fontos film.

Legjobb jelenet: Brandon és kolléganője randevúja

Ez a film minden idők egyik legbrutálisabb filmje. Félre ne értsetek, cseppet sem erőszakos, véres, vagy trancsírozós. Inkább sokkoló. ''Egy történet a szerelemről'' - ez áll a borítón. És valóban, a film tényleg a szerelemről szól. De nem áll meg a beteljesülésnél. Szépen végigveszi az egész folyamatot, a keserű végig. Egy fiatal pár élettörténetét követhetjük nyomon, a megismerkedésüktől kezdve, a házasságon és gyerekvállaláson át egészen a letaglózó végkifejletig. Merthogy happy end az itt nincs. Ez nem egy giccses, nyálas hollywood-i romantikus komédia, amiben a pár a végén megannyi viszontagság után újra egymás mellett köt ki, hatalmas csók és kéz a kézben elsétálnak a vöröslő naplementébe. Itt teljesen más irányba halad a film.

Innentől spoiler!

A Blue Valentine végén - közös gyerek ide vagy oda - a szülők bizony kíméletlenül szétmennek. Szakítanak, elválnak, teljesen mindegy hogyan nevezzük nevén a dolgokat. Szimplán kilépnek egymás életéből. Előtte pedig mi, nézők, végignézhetjük amint az elején még a szerelemtől fűtött kapcsolatuk szépen lassan darabjaira hullik. Amint a szeretkezésekből kiveszik a szenvedély, amint mindennapossá válnak a veszekedések (melyek napról-napra egyre durvábbak lesznek) és amint közös jövőjük álomképe szertefoszlik. Ledöbbentem, egyszerűen ledöbbentem amikor a film végén Dean egyszerűen elsétál és otthagyja a síró Cindy-t és a kislányukat. Vissza se tér többé. Annyira őszinte és kíméletlen az egész jelenetsor, hogy bőven felér egy gyomorba rúgással. Pár szóban a színészekről. A Cindy-t alakító Michelle Williams egyszerre gyönyörű és törékeny, a most már kultstátuszban brillírozó Ryan Gosling pedig élete egyik legjobb, legtermészetesebb  alakítását nyújtja a filmben.

Szeretném még kiemelni a vágást mert régen láttam már olyan filmet amelyben ilyen fontos szerep jutott a vágásnak. Az időbeli ugrásoknak ugyanis hatalmas szerep jutott benne. Egyszerre láthatjuk Dean és Cindy fénykorát, amikor még teljes szívből, őszintén szerették egymást és néhány vágással később már azt láthatjuk amint épp torkuk szakadtából üvöltöznek egymással. Zseniális - és számomra klasszikus - az a jelenetsor amikor a remek vágás segítségével egyszerre láthatjuk az esküvőjüket és az utolsó, legdurvább veszekedésüket. Olyan átkozott erős a kontraszt a kettő között, hogy örökre beleég az agyunkba. Kinek ajánlanám ezt a filmet? Nem is tudom, friss szerelmespároknak semmiképp. Olyanoknak akik átéltek már ezt-azt, mindenképp. Egyedülálló fiúknak és lányoknak is. Hiszen mindenkinek érdemes tisztában lennie azzal, hogy mivé is deformálódik a szerelem amikor már kihuny az a bizonyos láng.

Legjobb jelenet: A vége, mert húsba maróan őszinte

A found footage berkekben kultikus horrornak tekinthető első Paranormal Activity film folytatására két évet kellett várni. Én amondó vagyok, hogy nem volt hülye ötlet folytatni a címet. Szerintem a Fűrész filmeknél is az volt a legjobb, hogy ügyesen szőtték tovább a sztorit és majdnem mindegyik rész végére sikerült összehozni egy-egy épkézláb csavart. A brutalitás engem sosem érdekelt, ha a harmadik rész után egyetlen véres jelenetet sem kapunk, én akkor is jól szórakoztam volna a Fűrész filmeken. Megvolt a történetben a potenciál. Ez a fajta potenciál pedig a Paranormal Activity filmek központi történeti szálában is megvan. Lehet nyújtani, csűrni-csavarni de azzal, hogy folyamatosan adagolnak hozzá részleteket, magyaráznak meg felmerülő kérdéseket és festenek lassacskán összeálló képet a múltbéli eseményekről és a kísértet - vagy démon - eredetéről, úgy kedvelteti meg magát egyre jobban a széria. Az első rész azért kaszált mert tényleg lehetett félni alatta. A második résznek - az elvárt félelemkeltésen túl - már a sztoriban is fel kellett mutatnia néhány újdonságot. Ezt azért összességében jól oldották meg a forgatókönyvírók.

A történet Katie nővérének, Kristinek a családi házában játszódik. Ami különösen fontos az az, hogy időrendben visszafelé haladunk. Tehát Micah és Katie jelen esetben még nem észleltek különféle paranormális tevékenységeket otthonukban - a két szereplő egy rövid ideig szerepel is a filmben. A ház bekamerázásának az oka itt most az, hogy valaki - vagy valami - jó nagy rendetlenséget okoz egyes szobákban, ezért a családfő felszereltet pár biztonsági kamerát. Ezek után pedig napról-napra durvulnak a jelenségek, az ajtócsapkodás és a kisbaba kiemelése a járókából (!) szinte alap. És valahogy minden szál Kristihez vezet. Bizonyos szinten sokkal félelmetesebb lett a Paranormal Activity 2 mint az elődje volt. Az egyik ilyen jelenetkor konkrétan majd kiestem az ágyból, annyira megijedtem - merthogy pont éjjel néztem a filmet. Arra a bizonyos konyhás jelenetre gondolok. De a film rendesen el lett látva jumpscare-részekkel. És többségében működnek is. Sok szempontból másolja az első részt, az utolsó 10 perc különösképp, de mindenképpen megéri megtekinteni, már csak a sztori továbbgondolása végett is. Nem egy rossz film. A többihez képest meg pláne.

A Far Cry sorozat érdekes módon még engem is megvett kilóra, pedig én aztán nem vagyok egy nagy FPS rajongó. Az első részt még leértékelve kaptam meg egyszer nagyon régen, és épp az akkori új gépemet akartam letesztelni vele, hogy mennyire jól prezentálja a szemkápráztató grafikát. Mindez olyan 2006-2007 környékén történt. Elvoltam vele, de a végét már baromira untam. Aztán a Far Cry 2 úgy ahogy volt kimaradt, majd a harmadik résszel tértem vissza a sorozathoz, melyet nagy szerettem. Tetszett a Far Cry 4 is, de már koránt sem nyűgözött le annyira mint a harmadik rész rosszarcokkal teli szigete a buja dzsungelekkel és a gyönyörű tengerparttal. A Primal ellenben ismét iszonyúan magával ragadott. Jelen sorok írásakor is pörgetem még, a trófeák megszerzése végett. És vicces, de nem tudok ráunni. Egyszerűen jól lett benne megalkotva a sandbox jelleg - ez már az Assassin's Creed: Syndicate vonatkozó részénél is remekül működött - illetve azért az se semmi hogy az őskorban lehet nyomulni mondjuk egy kardfogú tigris hátán nyilazva. Aztán ugye szépen lassan szivárogtak a pletykák a készülő ötödik részről, melyről elég sokáig az a hír járta hogy western témát fog feldolgozni. Lelki szemeim előtt már szinte láttam, amint szélsebesen száguldunk lovunk hátán az épp elhaladó vonat után loholva és Winchester puskánkból szórjuk az ólmot az ellenséges cowboyokra. Hát ebből végül nem lett semmi. A Far Cry 5 ugyanis a jelenben játszódik majd, teljesen modern környezetben.

Annyira a jelenben hogy Amerikán belül Montana állam Hope elnevezésű megyéjében. Ide érkezünk meg új megbízottként és ránk vár a feladat hogy ellenállást szervezve megtörjük a helyi elmebeteg, Joseph Seed rémuralmát, aki a Project at the Eden’s Gate nevű fanatikus vallási szektájával tartja rabigában a lakosokat. Újdonság hogy a Far Cry játékok történelmében először mi magunk generálhatunk saját karaktert, szerepjátékos szokásokhoz hasonlóan. Lehetőségünk lesz végre női karaktert is létrehozni. Mindezek után pedig Hope megye megnyílik előttünk, szabadon bejárhatjuk és fejlődhetünk, craftolhatunk, szervezhetjük a titkos ellenállást. A közlekedéshez használhatunk motorokat, autókat, ATV-ket, kamionokat és repülőgépeket is, sőt, ha hinni lehet az Ubisoftnak akkor még légi csaták is lesznek! Fegyverekből megint kisebb arzenál áll majd rendelkezésünkre, de ezúttal használhatunk felvehető közelharci fegyvereket is, mint például a baseball ütő, a pajszer vagy a kalapács. A grafika egyelőre kifejezetten szép - bár ebben az előző részeknek sem kellett szégyenkezniük - de lényegesebb hogy mennyi játékmenetbeli újdonságot hoz majd nekünk a Far Cry 5, illetve hogy kapunk-e megint emlékezetes szereplőket. Egyelőre én bízom benne hogy kicsit jobban rágyúrnak a karakterekre (trailer alapján erre minden esély megvan) mert az utolsó igazán emlékezetes protagonista nekem Far Cry játékban még Jason Brody volt. Igaz, ott a másik oldal is rendesen ki lett dolgozva. Vaas például igazán őrült szereplő lett. Pagan Min viszont szerintem már messze nem, Troy Baker zseniális szinkronja ide vagy oda.

Eléggé várós tehát a Far Cry 5, nálam biztos az előrendelés is.

A játék 2018. február 27-én érkezik PC, PS4 és Xbox One platformokra