Oren Peli hatalmas bevételt produkáló klasszikusa amely 2007-ben tarolt a mozikban. A film legnagyobb érdeme nem is a történet, inkább a hangulat. Azért ejtsünk pár szót az előbbiről is: a fiatal pár egyszerre csak azon kapja magát, hogy a házukban különös, megmagyarázhatatlan dolgok történnek. És itt most nem arról van szó, hogy valaki visszatette a mosatlan edényeket a szekrénybe, hanem hogy furcsábbnál furcsább események játszódnak le közvetlen környezetükben de még inkább Katie közelében. Micah, a pasija, persze nagyon kíváncsi és mindenképpen meg szeretne örökíteni pár paranormális tevékenységet, ezért szépen bekamerázza a házat és szerez még egy hordozható kézikamerát is, nehogy lemaradjon valami fontos jelenég dokumentálásáról. A maguktól leeső tárgyak és hirtelen becsapódó ajtók eleinte még békés kísértet - van egyáltalán ilyen? - jelenlétét sejtetik a falak között, azonban később kiderül, hogy egy visszatérő démonról van szó aki szegény Katie-t már gyerekkorában sem hagyta békén és hiába költöztek új házba, oda is követte.

A fiatalok kirendelnek egy szakembert is, hogy vizsgálja meg a szobákat, esetleg vegye fel a kapcsolatot az elhunyttal de az öreg már akkor maga alá fosik, amikor belép a házba - szóval ez a vonal kudarcba is fullad. Ezután a szerelmeseknek maguknak kell felvenniük a küzdelmet a démonnal amelyet nagyban segítene ha egyáltalán látnák is, nem csak hallanák ahogyan átfut a szobákon, betöri a képeket, vagy bútorokat tologat, esetleg kirángatja valamelyikőjüket az ágyból. Bizony, a rémség itt alaktalan de Hitchcock óta tudjuk, hogy attól félhetünk igazán amit nem látunk. Erre még rátesz egy lapáttal, hogy aki valóban hisz az ilyen paranormális dolgokban, a szellemekben, a visszajáró kísértetekben, az kétszer annyira fog félni a film alatt mint más. Oren Peli nagyon belenyúlt valamibe, ezt az azóta megjelent több folytatás is bizonyítja és persze azt is hozzá kell tennem, hogy a rendező összehozott egy egészen tisztességes sorozatot (The River) szintén found footage stílusban, amit viszont rajtam kívül úgysem nézett senki - az AXN adta egyébként. A Paranormal Activity igazi klasszikus amit minden horror rajongónak látnia kell. Este, sötétben fogyasztandó.

Nem mostanában láttam ezt a filmet sem de mégis megérdemli az előkelő figyelmet ugyanis nem csak szerintem a francia horror egyik legjelesebb, legtöbbet említett alkotásáról van szó. Jócskán több ez a film is mint horror. Pascal Laugier nagyon megragadott valamit és ez remekül működik a Mártírok során. A rendező ezzel az alkotásával csak még elismertebb és híresebb lett, soron következő filmjét (The Tall Man) is ajánlom mindenkinek bár az már amerikai közegben (egy álmos kisvárosban) játszódik. A Mártírok iszonyatosan brutális. Nem is csoda, hogy X-rated besorolást kapott, ezért ha jól emlékszem itthon be sem mutatták. Alapból úgy kezdődik, hogy egy meggyötört, összevert, több sebből vérző lány (Lucie) sántítva szalad kifelé valami gyárépületből. Megszökött. A rendőrség helyszínelése megrázó tényeket tár fel, láncok, emberi ürülék és mocsok a gyárépület helyiségeiben. Enyhe Motel utánérzés, ám itt mégis sokkal emberközelibbek a látottak.

Egyáltalán nem vártam sokat ettől a filmtől. Kicsit féltem is tőle mert Xavier Gens rendező Hitman – a bérgyilkos alkotása enyhén szólva is szánalmas volt. Szerencsére a pasas 2007-ben jelentkezett még egy másik filmmel is amely feledteti az amcsi piac irányába tett próbálkozását. Meglepődtem, hogy ez a film milyen remek is lett valójában. A párizsi zavargások idején járunk (a főcím iszonyatosan jól eltalált lett amint ezekből a képsorokból vágnak be párat), adott egy csapat fiatal suhanc akik nagy zsét akasztottak és próbálnak meglépni vele. A társaság sajnos két részre szakad mert egyiküket kórházba kell szállítani, annyira súlyos lőtt sérülést szenvedett. Yasmine (a főszereplő csaj) pasijáról van konkrétan szó ergo Yasmine és az exe elindulnak a kórházba, míg a két másik tag vízágyúk, rohamrendőrök és káosz (mintha csak Budapest lenne 2006-ban, baszki!) gyűrűjében kiviharzik a városból kocsival, egyenesen egy határ mentén lévő, eldugott kis motelt keresve ahol bevárhatják a többieket. A végső cél egyébként a szépséges Hollandia lenne, de hát mi, edzett horror rajongók már tudjuk, hogy oda úgysem fognak megérkezni soha.

A Return to Castle Wolfenstein 2001. novemberében jelent meg. Már meg nem mondom, hogy miként került hozzám a játék de emlékszem, hogy öcsém teljesen odavolt érte. Aztán én is végigtoltam néhány küldetést és szinte azonnal megvett kilóra. Az okkultizmus témája miatt imádtam annyira. Okkultizmus, természetfeletti, nácik és II. világháború: minden adott egy tökéletes, Indiana Jones -szerű kalandhoz. Aztán rá egy évre jött a MOHAA de számomra - amellett hogy azért is rajongtam - valahogy a RTCW emlékezetesebb maradt. Főleg a kriptás pálya. Attól a frász kivert. Főleg hogy ugyanabban az évben jött ki a Clive Barker's Undying is, melyet a mai napig a kedvenc videojátékaim között tartok számon. Nagyon megörültem mikor rátaláltam FerroGamer végigjátszására, melyet a MOHAA után újfent teljes egészében vett fel. Hideg élelem tehát erősen ajánlott eme kiváló videó mellé is: