Skacok, azt hiszem nem én vagyok az egyetlen akinek hatalmas kedvence volt annak idején a Medal of Honor: Allied Assault című remek kis lövölde. 2002 környékén - mikor PC-s korszakom a platformerekből szintet lépett a korszerűbb játékok felé - én teljesen odavoltam érte és a Ryan közlegény megmentése filmmel és Elit alakulat sorozattal kiegészülve hatványozottan nagy kalandot jelentett elmerülni a II. világháború bizonyos csatáiban a monitor mögött ülve. FerroGamer csatornája - melyre csak nemrég bukkantam rá - tartogat remek videókat szép számmal de amelyre azonnal felkaptam a fejem az "A nagy MOHAA végigjátszás" videója melyet rögvest el is indítottam és hála a munkahelyi netkapcsolatnak a háttérben pár nap alatt végére is értem. Mert hát hosszú, több mint öt órás. De aki hozzám hasonlóan imádta a MoH: AA-t - vagy ahogy régen hívtuk: a Mohát - annak igazi nosztalgikus élménymenet lesz ez a remekbe szabott videó, melyet ide is kiteszek:

Az Ils tipikusan olyan film amelynek alaptémáját azóta már temérdek más rendező lenyúlta és próbálta több de inkább kevesebb sikerrel a saját képére formálni. Említhetném akár a The Strangers, avagy a Eden Lake filmeket is (mindkettő igen jól sikerült alkotás) de tény, hogy az Ils indította el ezt a fajta zsánert 2006-ban. Máris megmagyarázom mire gondolok: adott egy erdős terület, valahol Romániában. Nagyban utazik anyuka meg az enyhén ribanc kinézetű tinilánya hazafelé, megengedett sebesség mellett, éjszaka. Kezdődő vitatkozásuknak az szab gátat, hogy anyuka meglát egy alakot az úton, hirtelen félrerántja a kormányt és a kocsi lesodródik az útról, majd egy fának csapódik. Azért annyira nem nagy a baj, senki sem sérült meg komolyabban és talán még az éjszakát sem kell ott tölteniük, hiszen akár még a kocsi is beindítható állapotba hozható ha egy kicsit a motorháztető alá néznek. Anyuka ki is száll, a lánya meg benn indítózik roppant nagy elánnal.

Ez teljesen jól is megy egészen addig a pontig, amikor egyszer csak anyuka már nem kommunikál a lánya felé és miután utóbbi is kiszáll, meglepődve veszi észre, hogy a muter köddé vált. Ekkor már kezd eluralkodni rajta a pánik, gyorsan be is száll a kocsiba. Jégeső érkezik. Hangosan kopognak a jégdarabok a tetőn. Valami madár is kerreg egyre hangosabban. Aztán valaki lecsap a lányra a kocsi hátuljából. Eközben egy autó halad el nagy sebességgel mellettük és mire fénye beleveszik az esőfüggönybe, már azt láthatjuk, hogy a pánikoló tini is eltűnt. Ugrás. Egy tanárnőt (Clémentine) mutatnak amint az osztályának adja fel éppen a leckét. Mindenki mosolyog, szeretik őt a gyerekek és ő is szereti a gyerekeket. Mindenki tök cuki. Holott még csak három hónapja tanít az iskolában, előtte Franciaországban élt. Tanítás után hazafelé tart, közben pereg a főcím. Otthon már várja őt a férje, Lucas aki amolyan író szerűség. Ők ketten egy erdő közepén lévő, hatalmas, ódon házban éldegélnek szerelmesen. Az idilli állapotot egy éjszaka pár ismeretlen tag zavarja meg akik betörnek a házba és koránt sem békés szándékkal érkeztek.

A lépések és nyikorgások zajaira természetesen szereplőink is felébrednek és mivel ez a film messze áll egy amcsi hülyeségtől, inkább a túlélést választják mintsem a frontális támadást. Szobáról-szobára osonnak, próbálják elkerülni a betörőket. Nincs hősködés. Azonban feszültség van, méghozzá nem is kevés. Jelzem, három évvel járunk a Collector előtt és a macska-egér játszma a házban már itt is kurva erős. A random felcsendülő kereplés hátborzongató, kifejezetten ajánlom fülhallgatóval nézni a filmet. A végjáték szájbabaszósan erős, gyomorba maróan kegyetlen. Amint kiderül, hogy kik is "ők", az ember az arcába kap egy iszonyatosan csontig hatoló társadalomkritikát. Itt sem szabad jó befejezést várni mert az nincs. Az utolsó jelenet pedig felér egy gyomorszájon rúgással. Méltatlanul mellőzött remekmű.

Az ázsiai horrorfilmek sajátos velejárója a talpig érő, hosszú fekete hajjal rémisztgető szellemalak. Ázsián túlra ezt először 2002-ben hozta el Gore Verbinski rendező, a Kör című horrorfilmmel. Ez az alkotás annyira parásra sikeredett, hogy félelemkeltésben azóta is alig-alig akadt párja. Kezdjük talán ott, hogy az alapanyag adott volt. A kör - ha valaki esetleg nem tudná - ugyanis egy remake. Az 1998-as japán Ringu (リング) feldolgozása. Az ázsiaiak egyébként piszkosul jól értenek a paráztatáshoz, ez tény Elég csak megnézni a Shutter (magyarul azt hiszem Árnykép néven futott), avagy a Szem 1. és 2. részét. Természetesen az eredetieket, nem az amcsi feldolgozásokat. Ez utóbbiak 99%-ban mindig nagyon rosszul sikerülnek. Ám ott van az az 1% amikor mégis működik a recept. Nos, a Kör is beletartozik ebbe az 1%-ba. Már maga a sztori is adott volt a sikerhez: képzeljétek el, mit éreznétek, ha megnéznétek egy felkavaró képekkel teli videókazettát, majd megcsörren a telefonotok, és egy túlvilági hang közli veletek, hogy hét nap múlva meghaltok. Én bizony befosnék illedelmesen.

Hírek szerint pontosan a fenti forgatókönyv történik egy amerikai kisvárosban, ahol - úgy mondják - kézről kézre jár egy rejtélyes kazetta, és aki csak látta, mind meghalt utána. Rachel Keller (Naomi Watts) egy oknyomozó újság riportere, és mindaddig kétkedve fogadja a sztorit, míg négy tinédzser titokzatos körülmények között meg nem hal. Rachel-t ekkor már nem hagyja nyugodni az eset, leginkább azért, mert az egyik áldozat az unokahúga volt. Megszerzi a kazettát és megnézi. Megszólal a telefon, és ettől kezdve nála is elkezdődik a hátborzongató események sorozata. Kénytelen segítséget kérni barátjától, Noah-tól, mert időközben kisfia élete is veszélybe kerül, és csak hét napjuk maradt, hogy megoldják a rejtélyt. Nos, ez a film engem sokkolt annak idején! Annyira magával rántott, hogy félelmemben majd' lerágtam mind a tíz körmömet az ujjaimról. A hangulat, az atmoszféra, a képi világ és a zene együttese olyan elegyet alkotnak amely eléri a nézőnél azt, hogy még akkor is izguljon amikor épp viszonylag "nyugodt" jelenet zajlik - mondjuk egy beszélgetés, vagy ilyesmi.

Kezdeném azzal hogy a magam részéről hatalmas Alien rajongó vagyok. Imádom mind a mai napig a '79-es első részt és valamennyire még a másodikat is, dacára annak hogy az már a kőkemény horror helyett jóval inkább az akció-horror irányába kanyarodott el. A harmadik rész már kevésbé tetszett, a negyedik pedig egyáltalán nem. Az Alien vs Predator filmekről mint mellékágról pedig elég talán annyit hogy 2004 környékén - mikor az első kijött - tinifejjel még odavoltam érte de aztán később rájöttem hogy igen nagy hulladék. Az AvP 2-ről már nem is szólva, ami meg egyenesen emberiség elleni bűntett. Aztán 2012-ben jött a Prometheus és itt most időzzünk el egy kicsit. Nekem a Prometheus bejött. Mondjuk én kapásból nem úgy ültem be rá a moziban - természetesen 3D-ben - hogy az előzetes marketing alapján akkor egy új Alien filmet fogok kapni. Nem, Ridley Scott előre lenyilatkozta hogy a Prometheus az Alien előzményfilmje lesz és a xenomorfok kialakulását kutatja.

Mindez az Alien mitológia szempontjából igen is fontos lépés volt. Hiszen már az első film is megannyi kérdést vetett fel: mit keresett az a hajó az LV-426-on? Miért volt tele tojásokkal? Stb. A Prometheus legnagyobb érdeme hogy megkezdte az eredettörténet bemutatását melyet jelen kritika tárgya, az Alien: Covenant csak részben folytat. Persze felmerül a kérdés hogy ha szerepel a címben az "Alien" akkor tekinthető-e ez a film egyfajta Prometheus 2-nek, avagy inkább tényleg az alienek és a horror felé kanyarodik vissza? Sajnos utóbbi valósult meg. A Prometheus kapcsán rengetegen kikérték maguknak hogy hát mi ez a teremtéstörténet maszlag és hol vannak a savas nyálat csöpögtető, sötétből előugró xenók? Ridley Scott pedig meghajlott ezen kérdések előtt és elhozta nekünk őket újra, teljes pompájukban.

2104-ben járunk, tíz évvel a Prometheus eseményei után. A Covenant terraformáló hajó tizenöt fős legénységével, kétezer mélyalvásban lévő telepesével és több tucatnyi embrióval lassan halad célállomása, az Origae-6 felé a végeláthatatlan űrben, mikor egy szerencsétlen katasztrófa miatt hirtelen fel kell ébreszteni a teljes legénységet. A hajót ért károk ellátása közben azonban befognak egy ismeretlen, zavaros adást mely valahonnét a közelből érkezik. Eredetét visszafejtve rátalálnak egy paradicsominak tűnő új bolygóra, mely tökéletesen alkalmas lehet számukra az új életét kialakítására. El is indulnak felé és nem is sejtik, miféle borzalmak várnak ott rájuk. Nem árulok el nagy titkot azzal ha elmondom hogy a titokzatos jel forrása Elizabeth Shaw, a Prometheus egyetlen emberi túlélője. Aki viszont már régóta halott. Helyette viszont megtalálják Davidet, a Prometheusból megismert androidot. A YouTube-ra feltett kisfilmben láthattuk amint Shaw összefoltozta őt, majd elértek egy hatalmas város fölé. Shaw mélyalvásba merült, David pedig továbbra sem hagyott fel a Teremtők utáni kutatással. A Covenant legénysége hamar szembesül az ideálisnak tűnő bolygó halálos veszedelmeivel és csakhamar az életükért kell küzdeniük.