Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Ils / Them

2017. május 22. - -Britpopper-

Az Ils tipikusan olyan film amelynek alaptémáját azóta már temérdek más rendező lenyúlta és próbálta több de inkább kevesebb sikerrel a saját képére formálni. Említhetném akár a The Strangers, avagy a Eden Lake filmeket is (mindkettő igen jól sikerült alkotás) de tény, hogy az Ils indította el ezt a fajta zsánert 2006-ban. Máris megmagyarázom mire gondolok: adott egy erdős terület, valahol Romániában. Nagyban utazik anyuka meg az enyhén ribanc kinézetű tinilánya hazafelé, megengedett sebesség mellett, éjszaka. Kezdődő vitatkozásuknak az szab gátat, hogy anyuka meglát egy alakot az úton, hirtelen félrerántja a kormányt és a kocsi lesodródik az útról, majd egy fának csapódik. Azért annyira nem nagy a baj, senki sem sérült meg komolyabban és talán még az éjszakát sem kell ott tölteniük, hiszen akár még a kocsi is beindítható állapotba hozható ha egy kicsit a motorháztető alá néznek. Anyuka ki is száll, a lánya meg benn indítózik roppant nagy elánnal.

vlcsnap-00004.jpg

Ez teljesen jól is megy egészen addig a pontig, amikor egyszer csak anyuka már nem kommunikál a lánya felé és miután utóbbi is kiszáll, meglepődve veszi észre, hogy a muter köddé vált. Ekkor már kezd eluralkodni rajta a pánik, gyorsan be is száll a kocsiba. Jégeső érkezik. Hangosan kopognak a jégdarabok a tetőn. Valami madár is kerreg egyre hangosabban. Aztán valaki lecsap a lányra a kocsi hátuljából. Eközben egy autó halad el nagy sebességgel mellettük és mire fénye beleveszik az esőfüggönybe, már azt láthatjuk, hogy a pánikoló tini is eltűnt. Ugrás. Egy tanárnőt (Clémentine) mutatnak amint az osztályának adja fel éppen a leckét. Mindenki mosolyog, szeretik őt a gyerekek és ő is szereti a gyerekeket. Mindenki tök cuki. Holott még csak három hónapja tanít az iskolában, előtte Franciaországban élt. Tanítás után hazafelé tart, közben pereg a főcím. Otthon már várja őt a férje, Lucas aki amolyan író szerűség. Ők ketten egy erdő közepén lévő, hatalmas, ódon házban éldegélnek szerelmesen. Az idilli állapotot egy éjszaka pár ismeretlen tag zavarja meg akik betörnek a házba és koránt sem békés szándékkal érkeztek.

them1.jpg

A lépések és nyikorgások zajaira természetesen szereplőink is felébrednek és mivel ez a film messze áll egy amcsi hülyeségtől, inkább a túlélést választják mintsem a frontális támadást. Szobáról-szobára osonnak, próbálják elkerülni a betörőket. Nincs hősködés. Azonban feszültség van, méghozzá nem is kevés. Jelzem, három évvel járunk a Collector előtt és a macska-egér játszma a házban már itt is kurva erős. A random felcsendülő kereplés hátborzongató, kifejezetten ajánlom fülhallgatóval nézni a filmet. A végjáték szájbabaszósan erős, gyomorba maróan kegyetlen. Amint kiderül, hogy kik is "ők", az ember az arcába kap egy iszonyatosan csontig hatoló társadalomkritikát. Itt sem szabad jó befejezést várni mert az nincs. Az utolsó jelenet pedig felér egy gyomorszájon rúgással. Méltatlanul mellőzött remekmű.

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr5312437387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása