Tasmania, 1996. Nitram (Caleb Landry-Jones) édesanyjával (Judy Davis) és édesapjával (Anthony LaPaglia) él egy külvárosi kis lakásban. Barátai nincsenek, szellemileg jelentősen visszamaradott (az orvosok skizofréniát is megállapítottak nála), és dühkezelési problémákkal is küzd. Frusztrációját az izolált környezet csak növeli, piromániásként tűzijátékokkal szórakozik naphosszat. Egy nap aztán megismerkedik egy visszahúzódó örökösnővel, Helennel (Essie Davis), akivel nagyon jó barátok lesznek. Mikor kapcsolatuk tragikus véget ér, Nitram megindul lefelé a lejtőn. Magánya és dühe egyre csak felemészti, és lassú süllyedésbe kezd egy olyan rémálomba, ami Ausztrália modern történelmének egyik legszörnyűbb tömegmészárlásához vezetett.

Ti West intézett már igazi szerelmeslevelet a '70-es évek horrorfilmjeihez (The House of the Devil), a modernebb, jumpscare-központúbb ijesztgetések felé is elkanyarodott (The Innkeepers), sőt, tett már kirándulást a found footage (The Sacrament) és a western (In a Valley of Violence) műfajokban is. Az utóbbi 10 évet sorozatozással töltötte, ám most visszatért egy ízig-vérig retró slasher horrorral - ez lett az X.

2008-ban Garth Ennis (The Boys, Preacher) és Jacen Burrows (Moon Knight, Providence) elhozták minden idők legbetegebb képregényét a Crossed képében. Az azóta már számtalan spin-offot megélt kötet arról szólt, hogy kitör egyfajta járvány a világon, ami az emberek többségét kegyetlen, szadista vadállattá változtatja, akiknek innentől egyetlen céljuk van: megkínozni, megd*gni és megölni mindenkit, aki eléjük kerül - nem feltétlenül ebben a sorrendben. Rob Jabbaz kanadai filmrendező most a The Sadness képében bár nem hivatalosan, de lényegében megcsinálta a Crossed adaptációját.

1939-ben járunk. Apja halála után Stanton Carlisle (Bradley Cooper) céltalanul lézeng a világban, mikor is elkeveredik egy vándorcirkuszhoz. A társulat vezetője (Willem Dafoe) munkát ajánl neki, és ahogy Stan egyre több időt tölt a mutatványosok között, úgy tanulja el trükkjeiket és jól felépített csalásaikat, amikkel kiszedhetik a pénzt a nézőközönség zsebéből. Minden a szemfényvesztésre van felhúzva, és ezt a cirkusz minden egyes tagja (köztük Toni Collette és a sokadik del Toro filmben visszatérő Ron Perlman) mesterien alkalmazzák. Stan beleszeret az egyik mutatványosba, Molly-ba (Rooney Mara), majd együtt továbbállnak a nagyvárosba, hogy saját számokat előadva gazdagodjanak meg. Két évvel később hatalmas lehetőség kopogtat be hozzájuk: egy tehetős, gazdag öregember (Richard Jenkins) pénzt nem sajnálva szeretne kapcsolatba lépni egy elhunyt személlyel, Stan pedig az illető pszichiáterével (Cate Blanchett) szövetkezve mesteri tervet eszel ki: átverik az öreget, hogy minél több pénzt gomboljanak le róla. Baljós fellegek gyűlnek, a sötét múlt pedig ott kaparászik az ajtóban.