Biztosan olvastatok már néhány kritikát a filmről. És a legtöbb nem túl pozitív értékelésekkel dobálta meg - jogosan. Az egészség ellenszere ugyanis nem lett egy jó film. De messze nem annyira vállalhatatlanul pocsék, mint ahogy sokan írják.

Lockhart (Dane DeHaan, aki kiköpött fiatalkori Leonardo DiCaprio) egy nagy multinál dolgozik. A lelkes alkalmazottat különleges feladattal bízza meg a cég: haza kell hoznia a svájci Alpokban pihenő kollégáját. A srác felkeresi a szanatóriumot, ami már első pillantásra sem az a hely, ahol az ember szívesen elidőz, ha besokallt a melótól. Az ott lakók valamilyen homályos ok miatt mégsem szabadulhatnak innen. A keresett kollégának nyoma veszett, és ez még csak a legkisebb meglepetés, amivel Lockhartnak szembesülnie kell. Ennyi dióhéjban a történet.

Innentől spoileresen folytatom.

A legtöbb kritika a Viharszigethez hasonlítja a filmet. Ez szerintem nem állja meg a helyét, a film csak bizonyos aspektusaiban emlékeztet rá. Sokkal inkább illene a Stonehearst Asylum című, 2014-es thrillerhez hasonlítani. Kísértetiesen hajaz ugyanis egymásra a két film, még a befejezéseik is majdnem teljesen azonosak. Csak hát a Stonehearst Asylum egy jóval kevésbé ismert alkotás, ugyebár. Aztán olvastam például olyan "kritikát" is, ahol a wannabe filmkritikus bakiként említi meg azon részt, mikor Lockhart kiszedi a saját fogát a tükör előtt, majd később a fogfúrásos jelenetnél a szerző szerint a fog helye már a másik oldalon található. Nyilvánvalóan nem találkozott még tükörképpel a való életben. Illetve ugyanebben a cikkben szintén bakiként lett feltüntetve mikor a film elején a visszafelé úton Lockhart felborul a kocsival - mikor elütnek egy CGI-szarvast - és átzuhan a susnyáson, majd a következő snittben már az út mellett láthatjuk felborulva az autót. Bakiként lett kiemelve hogy miért nem a susnyásban van a roncs? Nos, talán azért mert egy hegyről lefelé vezető, szerpentines út egyértelműen nem egyenes. Össze-vissza kanyarog, így simán megeshet hogy a kocsi az útról lesodródva, a susnyáson keresztülzuhanva az alatta elterülő út mellett kötött ki, mire megállt. Teljesen logikus, eleve a szanatórium egy hegy tetejére épült. Szóval nem értem az ilyen véleményeket.

Jó háborús filmet igen nehéz készíteni. Amerikának meg ez egyébként is egy kényes téma, főleg ha Vietnam vagy az Iraki háború kerül a középpontba. Utóbbi nekem személyes kedvencem, kb. az összes értelmes filmet láttam már a témában - a pocsékokat direkt kihagytam. Mert hát a francot se érdekli a sok agyatlan, b-kategóriás akciófilm, amikben kigyúrt zsoldosok halomra lövik a terroristákat. A leghitelesebb ebben a témában talán az HBO minisorozata, a Generation Kill (csak azért sem írom le a borzalmas magyar címét) volt, ez 7 részen keresztül mutatta be az amerikai Első Felderítő Zászlóalj a Bagdadig vonuló offenzívát. Közben elég keményen beszól az akkori amerikai politikának, pálcát tör a Bush-kormány felett - nem finomkodtak a készítők. Az HBO társadalomkritikában mindig is erős volt.

Szintén 2008-ban érkezett egy Oscar-díjat kapott iraki háborús film is, a Hurt Locker (Bombák földjén). Ez a film egy amerikai bombaspecialista mindennapjait mutatja be az iraki háború alatt, és talán a mai napig a legismertebb film a témában - ebben az Oscar erősen közrejátszott. Igen ismert még a 2014-es American Sniper, melyet Clint Eastwood rendezett. Bár ez a film szerintem erősen mellément. Fontos film még a 2007-es Redacted, Brian De Palma egy kevéssé ismert - found footage stílusban készült - háborús filmje, mely leginkább kegyetlensége miatt marad meg az ember emlékezetében. Megerőszakolás és lefejezés is látható benne, a legszörnyűbb viszont az benne, hogy valós események alapján készült. És ha már valós események alapján készült filmek, érdemes a szintén 2007-es Battle For Haditha-t is megtekinteni.

Dokumentumfilmek közül pedig ajánlom a The War Tapes címűt. Érdekesek továbbá azok a filmek is, melyek nem a katonák ottani mindennapjaira koncentrálnak, hanem például a drónos megfigyelésekre. Tavaly láttam egy ebből készült remek filmet, mely az Eye in the Sky volt. Ez egy nagyon feszült thriller, melynek központi témája, hogy néhány terrorista épp egy olyan épületben gyűlik össze, ami mellett civilek - köztük egy gyerek - található. Kilőhetik-e így a célpontokat rakétával vagy sem? Igazán izgalmas film, érdemes megtekinteni. És akkor idén májusban jön a The Wall.

A főszerepekben John Cena, és az egyre érdekesebb szerepeket vállaló Aaron Taylor-Johnson lesznek láthatók. Az egyhelyszínes thriller hősei amerikai katonák, akiket iraki színtéren csapdába csalnak. egy mesterlövész veszi célba őket - Taylor-Johnson karakterének sikerül elrejtőznie egy omladozó fal mögé. Menedékéből, saját életét is féltve próbál segíteni nyílt színen ragadt társának. A produkció főkonfliktusában halálos játszma bontakozik ki főszereplőink és az arctalan támadó között.

Ez a koncepció zseniális.

Emlékeztek még a Hurt Locker azon jelenetére, melyben a Ralph Fiennes vezette osztag mesterlövészpuskával próbálja kilőni a távolból a két ellenséges lövészt? Na, itt is valami hasonló lesz a felállás, leszámítva hogy sima, mezei katonákról van szó, nem pedig képzett mesterlövészekről. Az egyiket ráadásul meg is lövik. És az előzetes alapján a helyzeti előny egyértelműen az ellenséges lövésznél van.

Skacok, azt gondolom tudjátok már sokan, hogy az írás mellett zenélek is. Nem verem nagy dobra, de imádok a különféle zeneszerkesztőkkel szöszölni. Persze mindezek mellett írni is nagyon szeretek - már javában készül az új novellám - és hát a rajzolást is erőltetnem kéne, mert ezt is hanyagolom már egy ideje. De most maradjunk kizárólag a zenéknél. Hoztam magammal néhányat:

Kedvenc filmem a Donnie Darko, és belőle az egyik kedvenc jelenetemhez készítettem egy kis home made zenés összeállítást, melyet elsőként töltöttem fel a csatornámra. Ez volt a legelső ilyen próbálkozásom.

Ebbe belevágtam részleteket Ady Endre,  "Párisban járt az Ősz" című verséből - Kállai Ferenc adja elő -. Illusztrációként pedig elővettem néhány képet az egyik legnagyobb kedvenc festőm, az orosz-izraeli festőművész Leonid Afremov munkásságából.

Na, ez egy vízválasztó track volt. Hiszen ez alapjaiban véve egy electro-pop szerzemény, így jóval többen hallgatták meg a könnyedebb befogadhatósága miatt. Az ihlet pedig onnét jött hogy újra el akartam kezdeni végignézni a Skins című zseniális angol sorozatot. Anno a 6. évadnál abbahagytam. Mai napig az 1. generáció a legjobb, Tony, Sid, Cassie, Michelle, Chris, stb. Szuper sorozat volt, imádtam.

Pár hónapnyi kihagyás után készítettem ezt a dalt. Ezúttal nagy kedvencem, a '80-as évekbeli szintipop műfaj ihletett meg - és persze a Blade Runner, azaz a Szárnyas fejvadász című sci-fi alkotás híres magyar vonatkozású jelenete.

A '80-as évek szintipopja mindig is nagy hatással volt rám. Eleve a Depeche Mode zenéjén nőttem fel, és bár később igencsak más műfajok felé is fordultam, a szintipop szeretete nem múlt el belőlem. Jól jellemzi mindezt ez a dal is, melynek felénél hallható egy "bridge" (átkötés), ezáltal pedig ez lett a leghosszabb szerzemény, amit eddig csináltam. Nagyon megszerettette velem a virtuális szintetizátorokat.

Íme, egy kakukktojás. Meglehetősen nyugis, ambient-szerű dal, melyet még az elmúlt Karácsonyra készítettem. Dunwich városa ismerős lehet a H. P. Lovecraft rajongóknak, de a dalban nem kell kozmikus rémségeket, tekergőző csápokat meg hasonló rémségeket várni. Ez egy igazi karácsonyi track lett.

Na, és akkor az ultimate legjobb mind közül. Ezzel dolgoztam a legtöbbet, és ez hallható is benne. A glitch hop egy igen különleges műfaj, hasonlít a chiptune-hoz de mégis sokkal nyersebb. Nagyon szeretem ezt a dalt, amelyben Julcsi meglehetősen szabadszájú, Jutkát meg majdnem elcsapta a szuperkocsi.

Bizony, továbbra is fenntartom azon véleményem, hogy manapság a legjobb horrorfilmek az indie színtérről érkeznek hozzánk. A mozikban persze nézhettek jumpscare-központú, végtelenül gagyi agymenéseket újabb démonokkal és bugyuta szereplőkkel, de ezek másra nem jók, mint hogy egymásra öntsétek a pattogatott kukoricát egy-egy hangos ijesztgetős jelenet alkalmával. Aki ennél többre vágyik egy horror esetében, annak mélyebbre kell ásnia. Tavaly rengeteg ilyen remek filmet kaptunk: Vaksötét (oké, ez volt mozikban is), Hush, Train to Busan, I Am A Hero, Under the Shadow, The Autopsy of Jane Doe, The Wailing, The Eyes of My Mother és még sorolhatnám napestig. Mondjuk ami nagyon betalált nálam tavaly, az a The VVitch: A New-England Folktale volt. Ezt a filmet meg is választottam 2016 legjobbjának - nem csak horror műfajban. Idén pedig úgy néz ki az It Comes at Night aratja le a babérokat.

A történetről eddig nem sok mindent tudni, annyi biztos hogy miközben a világban valamiféle természetellenes borzalom dúl, két családot egy vidéki menedékben felemészt a paranoia és az őrület. Az eddigi információ morzsák szerint egy elszigetelten élő család lesz tehát az It Comes at Night középpontjában, akiknél váratlan, közel sem békés vendégek tesznek látogatást. Az előzetesben feltűnik Joel Edgerton, akit én már a 2011-es Dolog remake óta nagyon kedvelek, de igen nagyot alakított az Ajándék c. thrillerben is. A filmet a 2015-ös Krisha rendezője, Trey Edwar Shults dirigálja, míg a forgatókönyvet is ő maga jegyzi. Bizakodásra adhat okot még, hogy a filmet ugyanaz az A24 nevű független filmstúdió hozza el, akiknek a The VVitch-et is köszönhetjük, illetve akik épp a The VVitch után váltak az utóbbi években a független amerikai filmkészítés bajnokává.

Várós tehát az It Comes at Night? Abszolút.