Idén már tiszteletét teszi végre az a horrorfilm, melyet nem kevesebb mint fél éve tűkön ülve várok. Ez pedig nem más mint a The Witch, melyet tavaly a Sundance fesztiválon hatalmas lelkesedéssel rajongtak körbe. Tavaly nálam az It Follows és a The Visit vitte a prímet horrorok terén, a Crimson Peak pedig ugyan nem volt rossz látványban, de sablonos története miatt kissé háttérbe szorult (ettől még nem rossz film, csak voltak nála jobbak - és nem épp a mozikban). Az érdekesség a The Witch esetében egyébként az, hogy habár horrorról van szó, nem lesz benne egyetlen ijesztő jelenet sem. Ehelyett inkább a végletekig fokozott nyomasztásra és az emberi lélek legsötétebb bugyrainak bemutatására szorítkozik.

Boszorkányos horrorból nem sok készült még eddig. Mármint olyanok, melyek említésre is méltóak lennének. A legemlékezetesebb talán mindenkinek a The Blair Witch Project lehet. Ezt a filmet én is imádtam fiatalabb koromban (persze még most is szívesen nézem újra). Először ha jól emlékszem könyvtárból sikerült kihoznom VHS-en. Még annak ellenére is magával ragadott a film, hogy a magyar szinkron iszonyúan idegesítő lett (főleg a főszereplő csaj, Heather hangja) és nyilvánvalóvá tette hogy ez csak egy film - de akkor is féltem tőle. Szerintem ebben nagyon nagy szerepet játszott a found footage (ál-dokumentum) stílus, amit akkoriban én még egyáltalán nem ismertem. Ja, és persze a film vége is odavágott. De nagyon rendesen. Nem mellesleg kijött 3 db PC-s videojáték is a témában, melyek a blair-i boszorkány előzménytörténetét taglalták. Ezekkel nagyon sokat játszottam, még Ezt Vedd Meg kiadásban jutottam hozzájuk, kemény 1990 forintért darabját. Ezekről a játékokról amúgy írtam ITT, lessétek meg. Szeretném még megemlíteni az 1977-es Suspiria (Sóhajok) c. Dario Argento filmet, mely szintén témába vág. De ott van még az 1922-es Häxan: Witchcraft Through the Ages is. Sorozatok tekintetében pedig az American Horror Story 3. évada (Coven) foglalkozott mélyebben a boszorkányok életével. A botrányosan rossz Salem c. sorozatot inkább meg sem említem. Ezek mellé sorakozik fel a The Witch, mely inkább lesz misztikus dráma, mintsem horror.