Habár James Wan tavaly kijelentette, hogy márpedig nem fog több horrrofilmet rendezni, úgy néz ki hamar megváltozott a véleménye. A The Conjuring (Démonok között) hatalmas sikereket aratott megjelenésekor és egyértelművé tette, hogy még mindig Wan ennek a műfajnak az egyik koronázatlan királya. Én is imádtam a filmet (cikkem róla ITT olvasható), mégpedig azért mert - csak úgy mint a Fekete ruhás nő - a The Conjuring is a klasszikus eszközökkel való ijesztgetésekre épített. Wan ebben nagyon otthon van, elég csak az Insidious 1. és 2. részére gondolni (a 3. már állandó alkotótársa, Leigh Whannell követte el). A még mindig csak 38 éves, malajziai születésű Wan igazán remekel abban, hogy a frászt hozza a nézőkre, de a tavalyi Halálos iramban 7 után azt is bebizonyította, hogy más műfajokban is otthonosan a mozog. Itt jegyezném meg, hogy a dráma sem áll annyira messze tőle, elég csak a 2007-es - és eléggé háttérbe szorult - filmjét, a Death Sentence-t (Halálos ítélet) megnézni. A The Conjuring a Saw (Fűrész) mellett egyértelműen pályájának egyik mérföldköve lett, várható volt tehát, hogy addig ütik majd a vasat amíg meleg. A tavalyi Annabelle csúfos bukta lett (igaz, ahhoz Wannak vajmi kevés köze volt), ám az idén júliusban érkező The Conjuring 2: The Enfield Poltergeist már teljes egészében az ő nevéhez köthető.

A középpontban ezúttal a Hodgson család áll (Peggy Hodgson és 4 gyermeke), akik 1977-ben költöztek be egy házba Enfield kerületében (London legészakibb része). Az eleinte nyugodtnak mondható életük azonban 1977. augusztus 30-án gyökeresen megváltozott. A poltergeist ekkor kezdte el terrorizálni a családot, tárgyakat mozgatott és dobált szét a házban, éjszaka dühös kopogásokat hallatott, ha pedig a szétszórt tárgyakat megpróbálták eredeti helyükre visszatenni, egy láthatatlan erőbe ütköztek, mintha valami direkt folyamatosan ellentétes erőhatást fejtett volna ki. Peggy eleinte a rendőrséghez fordult segítségért, majd miután ez láthatóan nem vált be, a nyilvánosság elé tárta az ügyet. Ezek után riporterek, újságírók és médiumok érkeztek a házba. Ekkor merült fel, hogy talán ki kellene hívni a Society for Psychical Research (SPR) nevű médiumokból és parakutatókból álló csoportot, hátha ők meg tudnák oldani a rejtélyt. Nos, valahol itt kapcsolódhat be majd a filmben az 1. részből megismert parakutató házaspár, Ed és Lorraine Warren. Az előzetesből kitűnik, hogy Wan igen nagy hangsúlyt fektetett a képi világra. A ködös, esős, szürke angliai időjárás és a steril, kékes-szürke fényekben úszó fényképezés kifejezetten nyomasztó atmoszférát teremt majd a filmnek. Remélhetőleg a CGI itt is mellőzve lesz, a trailer alapján pedig mintha jobban ráfeküdtek volna a drámázásra is. Hát...meglátjuk. Én nagyon bizakodom, és örülök neki, hogy Wan végül csak visszatért a horror műfajához, hiszen ebben van otthon igazán. Ráadásul idén érkezik még tőle a Lights Out is, amely annak az egyébként remek 2013-as rövidfilmnek lesz az adaptációja, melyet ITT megnézhettek.

Ha a horror és a point 'n click műfaj találkozik, akkor abból csak jó sülhet ki. Vagy nem? Most hirtelen csak néhány témába vágó játék ugrik be régebbről, például nekem a Gabriel Knight, a Still Life meg a The Black Mirror is eléggé tetszettek (pedig sosem játszottam végig őket), újabbak közül pedig itt van nekünk mondjuk a The Last Door avagy a tavalyi év általam legjobbnak ítélt horror-kalandjátéka, a Fran Bow. Sötétből előbukkanó rémségek és 10 percenkénti jumpscare jelenetek nélkül is lehet kiváló játékot készíteni, erre a fentiek is ékes példák.

A Scratches: The Director's Cut 2006-ban jelent meg, tehát már nem egy mai cucc. Bár ha onnan nézzük hogy a Call of Cthulhu: Dark Corners of the Earth is akkortájt jött ki és hogy az is mennyire jó kis game, akkor talán feltették már a kérdést hogy vajon a Scratches is az-e? Nos...abszolút. Képzeljetek el egy ódon, viktoriánus kori kísértetházat, megannyi felfedeznivaló rejtéllyel és sötét titkokkal, a háttérben egy szörnyű családi tragédiával. Megvan? Oké, akkor ehhez most adjatok hozzá egy jókora adag ősi babonákat taglaló, és borzalmas rituálékról író hátteret. Mindezt toldjátok meg 8-9 órás játékidővel és íme a Scratches, mely kis túlzással simán lehetne a point 'n click Amnesia: The Dark Descent is.

1963-ban a Blackwood birtok lakóira vészjósló napok jönnek. Az elismert mérnököt, James T. Blackwood-ot meggyanúsítják azzal a borzalmas váddal hogy megölte tulajdon feleségét. Egykori szobalányuk ugyanis az ablakából szemtanúja volt amint Blackwood egy viharos éjjelen a kertben eltemeti a halott asszonyt. Gyorsan le is fotózta a történteket, így Blackwood ellen egyértelmű bizonyítékkal állhatott elő. Pár nappal később Blackwood szívinfarktus következtében meghal, a városka lakói szerint viszont öngyilkosságot követhetett el mert már nem bírta a vállára nehezedő óriási terheket. A rendőrség ugyan kivizsgálta az ügyet, de hamarosan le is zárták azt, mivel semmit sem tudtak kideríteni, ugyanis a nő holttestét sosem találták meg. Egy évvel később a Blackwood család jó barátja, az orvos Christpher Milton költözik a házba, mivel ez volt James kívánsága. Azonban ő 1970-ben nyom nélkül eltűnik. Mi - azaz az általunk irányított Michael Arthate - 1976-ban költözünk be a házba, mégpedig azon cél által vezérelve hogy írói válságunkból kilábaljunk végre, és befejezzük regényünket. Csakhogy sötét titkokra bukkanunk. Már a kezdő képsorok is elég baljósak, amint megérkezünk az ódon házhoz, engem egy az egyben olyan érzés kapott el mint az Outlast esetében. Egyrészt ki a frász akarna egy ilyen házban pár óránál többet tartózkodni, másrészt meg hogyhogy az Addams Family még nem vásárolta fel az egész birtokot?

Rólam köztudott hogy rajongok a gótikus horrorért, legyen szó akár könyvről, filmről, avagy zenéről (mert igen, a zenében is megtalálható ez a műfaj). Mikor beleástam magam az eredetébe, rájöttem hogy nálam már egészen korán kialakult eme műfaj iránti vonzalom. Kezdetben ez csak abban nyilvánult meg hogy imádtam a horrort, de nem a trancsírozós (slasher) -félét, hanem az ijesztgetésekre kihegyezett, leginkább a viktoriánus korban játszódó történeteket. Sokáig odavoltam Tim Burton munkásságáért, az 1999-es Álmosvölgy legendája a mai napig az egyik legnagyobb kedvenc filmem. Kár hogy az volt kb. az utolsó igazán jó filmje Burtonnek. Aztán zenében is mindig inkább a "sötétebb" irányzatok felé tendáltam, és itt most nem a soul és r'n'b műfajra gondolok. A dark wave, industrial, witch house és goth stílusok nagyon közel állnak hozzám a mai napig. Mióta megbarátkoztam a Spotify-al (régebben voltak nézeteltéréseink) azóta szinte csak ilyen lejátszási listákat pörgetek. Van rengeteg. Több tucatnyi kiváló dallal.

 A gótikus horror legnagyobb mesterei

Már gyerekkoromban is a Depeche Mode, a Kraftwerk és a The Cure pörögtek nálam leginkább, és ezeken mind a mai napig szívesen nosztalgiázok újra és újrahallgatva őket. De azóta rengeteg más zenekart megkedveltem, és úgy 70% közülük a darkosabb érából került ki (hát nem véletlen hogy a kedvenc zenei albumom, az Editors zenekar In This Light And On This Evening c. mesterműve is egy az egyben olyan mintha a 80-as évek sötét szintipopjából termelődött volna). Az olvasást mindig is sokra tartottam, évekig jártam nem is egy, de mindjárt két XVI. kerületi könyvtárba, mikor még ott laktunk. Sajnos a horror egy könyvtárban akkoriban még Stephen King műveinél stagnált, de kicsit odébb, a sci-fi polcnál találtam magamnak három, ütött-kopott, megsárgult papíros Lovecraft kötetet. Már meg nem mondom hogy melyek voltak, de nem a manapság még mindig aranyárban kínált háromrészes novellásgyűjteménye, hanem kis könyvecskék, nem nagyobbak egy sima kalandregénynél. De az biztos hogy több sztori volt bennük. Lehettem vagy 11-12 éves, mikor először kezembe fogtam egy ilyen könyvet. Azt hiszem a borítója fogott meg, nem is tudtam mit keress ilyesmi a sci-fi részlegen (jó, mondjuk volt ott Alien és Predator is). Hazavittem hát és este nekiálltam olvasni. Emlékszem, teljesen lenyűgözött Lovecraft világa. Imádtam hogy komplett mítoszt épített fel a történeteivel, pedig akkor még fogalmam sem volt hogy ezt ő nem is tudatosan csinálta, halála után gyűjtötték össze műveit és rendszerezték, egyúttal létrehozták Lovecraft ősi istenektől és kimondhatatlan nevű rémségektől hemzsegő univerzumát. Erre most itt nem szeretnék bővebben kitérni, Wooltur már megtette a Creepyshake oldalon (ITT) ahová egyébként én is publikálok néha-néha. Átfogó lett a három részes cikk, olvassátok el! Szóval sokáig Lovecraft volt az etalon nálam. Poe világával akkoriban nem sokat foglalkoztam, valamiért rendre elsiklottam felette.

Vigyázz, spoileres!

Érdemes megnézni hogy hova jutott a Paranormal Activity franchise. Az 1. rész 2007-ben még egész korrekt volt, kevés pénzből készült és a sokszorosát termelte vissza, egyben vérfrissítést adott az ál-dokumentum (found footage) műfajnak. A 2. rész szinte semmi újat nem hozott, leszámítva a tényt hogy ez a franchise akkor is jól fog tejelni, ha néhány jumpscare-jeleneten kívül semmi értelmes nincs mögötte. A 2011-es 3. rész nekem viszont tetszett. Jó volt a retró 80-as évek képi világ és végre ráfeküdtek a történetre is. Számomra élmény volt hogy többet megtudhattam a családokat előszeretettel zaklató démonról (Tobi) és a két lánytestvérről (Katie és Kristi). A film vége ugyan már erősen zagyvaság lett, azonban feleannyira sem mint az instant Kinect-reklámként felfogható 4. rész, amelyben az "ijesztgetések" inkább voltak viccesek, mintsem félelmetesek. Ezek mellett volt még két spin-off rész, előbb 2010-ben a Tokyo Night (korrekt!) majd 2014-ben a The Marked Ones (borzalmas!). A beharangozott 5. rész a hangzatos The Ghost Dimension alcímet kapta, mellesleg pedig megszellőztették hogy ez lesz a széria befejező darabja és mindent szálat elvarrnak majd. Hogy ebből mennyi valósult meg? Huhh...na jó, kezdem az elején.

Nem, ez nem a Poltergeist

A film amúgy egész jól indul. Megismerhetünk egy új családot akik egész véletlenül épp abban a házban élnek, ahol a 3. rész is játszódott (tehát ahol Katie és Kristi éltek korábban). Van apuka, anyuka, egy pinabajszos havercsávó és természetesen az elengedhetetlen kislány, aki simán tud kommunikálni a démonnal. A démon pedig hamarosan tiszteletét is teszi. Azért előtte történnek még érdekes dolgok. Például az apuka a haverjával egy doboz mélyén talál egy régi kamerát (Sinister netán?) és a hozzá tartozó VHS kazikat (V/H/S esetleg?). Ezeket megnézvén nem home made snuff filmek tárulnak szemük elé, hanem a 3. részben is látott felvételek Katie és testvére gyerekkorából. Hamarosan azonban furcsaságok kezdenek történni, és a fater meglépi a szokásos klisét: bekamerázza a házat, ezáltal minden paranormális tevékenységet rögzít. Innentől pedig kezdetüket veszik az izgalmak. Izgalmak...pff. Jó vicc.