A V/H/S filmek korábban nem kavartak túl nagy port, de mivel antológiáról van szó, és mindegyik részbe fért 4-5 kisfilm, könnyen fogyaszthatóak voltak a horrorkedvelőknek. Az új részt az amerikai Shudder streaming szolgáltató vette meg, aminek én kifejezetten örültem, mert elég bevállalós tartalmakat is kiadnak (lásd: Violation) és bíztam benne, hogy most sem lesz ez másképp. Hát, nem is lett. A V/H/S/94 elszabadítja a tébolyt, de néha olyan mértékben, hogy az már brutális. A gore csúcsra van járatva majdnem az összes bekerült kisfilmben (amit a The Night Comes for Us és a Headshot indonéz rendezője, Timo Tjahjanto itt megalkotott, az az elb*szott groteszk magasiskolája). Mivel elvileg '94-ben járunk, ezért a legtöbb felvételre került valamiféle szűrő is, ami szemcséssé, zavarossá teszi a képet, csak hogy még jobban érvényesülhessen a retró hatás. Ez egyébként a díszletekben és a ruhákban is visszaköszön, többnyire tényleg amatőr kisfilmek érzetét átadva, ami elég sokat emel a hangulaton.

Direkt nem szeretném ellőni, hogy miről szólnak ezek a kisfilmek, mert sokkal jobb, ha a meglepetés erejével hatnak. Annyit azért elárulok, hogy nekem a kedvencem a második, Simon Barrett (You're Next, Blair Witch) által rendezett epizód lett, amiben egy nőnek virrasztania kell egy borzalmas balesetben elhunyt idegen mellett egész éjjel. Természetesen szakad kinn az eső, tombol a vihar és a koporsóból mintha furcsa zajok szűrődnének. Ez a rész nem csak a para-faktort maxolja ki, hanem egy annyira hátborzongató lezárást is kap, hogy még én is beleborzongtam. Egyébként a többi kisfilm is érdekes, ötletes koncepciót követ, és a rejtett vágások, valamint a speciális effektek is nagyon rendben vannak. Szerencsére a CGI nagyon minimális, inkább a maszkmesterek munkáját illeti dicséret, akik láthatóan a már említett Timo Tjahjanto által rendezett résznél voltak elemükben a leginkább. Horror-fanoknak mindenképp ajánlom, abszolút ízletes csemege, rengeteg vérrel, belsőséggel és nagyon groteszk, néha megmosolyogtató jelenetekkel.

Kifejezetten vártam már ezt a filmet, mert szerintem (oké, nem csak szerintem) James McAvoy generációjának egyik legtehetségesebb férfi színésze. A My Son különlegessége, hogy McAvoy semmiféle forgatókönyvet, vagy rendezői utasítást nem kapott, az egész film alatt végig improvizál és ez önmagában is nagyon különleges élmény. A történet egyébként egy apáról (McAvoy) szól, akinek eltűnik a kisfia, ezért volt feleségével (Claire Foy) együtt nekiállnak a keresésnek, ám hamar kiderül, hogy itt kicsit többről van szó, mint egy szimpla eltűnésről. Spoilermentesen akkor a sztoriról ennyit, nézzük magát a filmet. Igen, James McAvoy zseniális benne, de badarság is lett volna mást várni tőle. Minden egyes rezdülésében érezni a profizmust, ez az ember még álmából felkeltve is képes bármilyen szerepet azonnal eljátszani úgy, hogy ki sem mászik az ágyából. Lényegében az összes többi szereplő csak asszisztál hozzá. Viszont maga a film nem túl jó. Legalábbis nekem egy szó jutott eszembe a stáblista alatt: gyáva. Igen, ez a film egyszerűen gyáva. Nem mer komolyabb témákba belemenni, hiszen egy kisfiú az, aki eltűnt. Nem mászik el "You Were Never Really Here" irányba, nem hatol az ember lelkéig, nem tépi azt darabokra. És pontosan ezen bukik el. Ez a film konkrétan Oscar-díjat hozhatott volna James McAvoy-nak, ha bevállalósabb, keményebb, egyúttal drámaibb hangvételt kap. Így csak egy baromi erős alakítást láthatunk tőle, és a felismerést, hogy egymaga elvitte a hátán az egész, kora esti Dr. Csont és Helyszínelők alomból előmászott történettel megáldott filmet. De legalább felhívta a figyelmem az eredeti, 2017-es francia alkotásra, melynek Mon garçon a címe.

Nehezen találom a szavakat. A film úgy lett hírdetve, hogy James Wan nagy visszatérése a horror műfajához, ehhez képest már az első 10 percben azt hittem, hogy valamiféle paródiát nézek. Tényleg, konkrétan vártam, hogy a titkos laboratóriumban történő jelenet végén kiderüljön, hogy valaki csak egy gagyi, zs-kategóriás horrort néz éppen, és kezdődhet a tényleges film. De nem, ez végig ilyen maradt. Madison (Annabelle Wallis) terhes. Többször elvetélt már, a pasija pedig egy igazi tróger. Egy nap felindulásból rendesen a falhoz is löki szegény Madison-t, aki ettől fejsérülést szenved. Innentől fogva egy különös árny-alakot lát mindenhol, és néha konkrétan mások szobájában találja magát, ahol végig kell néznie, ahogy ez az alak meggyilkol embereket. Mivel a pasija is az áldozatok közé kerül, a rendőrség is rászáll a nőre, de szerencsére segítségére siet a testvére, hogy együtt nyomozzák ki, vajon ki lehet ez a kegyetlen gyilkos és mi köze van ehhez Madisonnak.