Bevallom kicsit nonszensznek érzem ezt a mai boldogságkeresés dolgot. Régen, amikor az emberek szegénységben éltek (ókor, középkor főleg), éheztek, gyakori járványok, háborúk voltak, akkor valahogy mégsem beszéltek ennyit ezekről a dolgokról, a költők ugyan írtak szerelemes verseket, de nem volt könyvtárnyi irodalma a boldogságkeresés pszichológiájának, meg az önmegvalósításnak. Ha régen képesek voltak rá az emberek, hogy boldogok legyenek, akkor ma a jobb életszínvonallal meg a háborúk hiányával (most inkább a nyugati világra gondolok, máshol sok fegyveres konfliktus van mai napig) aztán végképp boldognak kéne lennünk. Miért van az, hogy a viszonylagos jólétünk ellenére mégsem vagyunk boldogok?
Mi a boldogság? Sokakban felmerül ez a kérdés, hogy miközben élik az életüket, vajon tényleg boldogok-e? Vajon tényleg azt csinálom, amit szeretek, vagy csak a társadalmi elvárásokat követem? Nagyon jó önleírást tudok készíteni a fészbuk magamról rovatba, miközben nem tudok válaszolni arra a kérdésre, hogy mitől vagyok boldog.
Mi is az önismeret? Megkérdezik, ki vagyok és leírom magam pár szóval, pl. rocker vagyok, technós vagyok, liberális, konzervatív, keresztény stb. Ilyen egyszerű lenne? Egyszerűnek tűnik, de szerintem ezek nem többek mint sablonok. Valaki elmondja neked, hogy mi az a rocker, konzervatív stb., és te megnézed, hogy rád illik-e ez a sablon. Ha nem illik rád, nem foglalkozol vele, de ha rád illik, akkor becsatlakozol a csoportba. De mi van akkor, ha nem igaz rád 100%-osan ez a csoport megnevezés (hívő keresztény vagy, de úgy gondolod, hogy az abortuszra szükség van)? Akkor keletkezik benned valami kisebb ellentmondás. Ugyanakkor az ellentmondás nem jó, mert a személyiséged hosszútávon arra törkszik, hogy minél kevesebb ellentmondás legyen benned (amik egyébként belső feszültséget, ún. kognitív disszonanciát okozhatnak). Vagy például mi van akkor, ha rasszistának tartod magad, de van egy cigány barátod? Akkor most ő a barátod vagy egy alsóbbrendű lény?
Magyarul nekem pont az a bajom, hogy sok ember talál magának egy skatulyát, amibe beleteszi magát, és még ragaszkodik is hozzá. Lassan már nem is szabadon cselekszel, hanem csak azt teszed, amit a skatulyád megenged neked. Én konzervatív vagyok, ezért így meg így, én liberális vagyok ezért így meg így gondolkodok/cselekszek. Szerintem az önismeret pont ott kezdődik, hogy eltávolodsz ezektől a fogalmaktól, és elkezdesz azon gondolkodni, hogy mitől leszel valójában boldog, és mire vágysz. De ez csak csendben megy. Ehhez le kell ülni és filozófálni. Nem annyit mint az ókori görögök, de nem is oly keveset mint az éjjel-nappal partizó, magukat szétdrogozó hülyegyerekek. Én úgy gondolom, hogy csak az önismereten keresztül juthatunk el a lelki békénk megtalálásáig, amihez nem kell a társadalmi sablonokat és külső kényszereket követni, hanem merni kell nonkonformistának lenni, és fesztelenül önmagunkat adni.
Nézzük egy másik oldalról a témát; a vallás és a spiritualitás. a boldogság számomra inkább lelki egyensúlyt, lelki békét jelent, ami valahol mélyén a vallásokban is megfogalmazódik. Biztos sokan hallottatok már a csakrákról, amik energia központokat jelentenek az emberi testben. Dióhéjban az a véleményem, hogy ha nem is igaz teljesen, de szerintem van alapja ennek a "csakra-elméletnek". A keleti filozófusok szerint 7 energia csomó (csakra) található az emberi testben a gerinc mentén, és ezeknek a megfelelő energia szintje (se a túl- se az alul mükődésük nem jó) összefüggésben van a lelki harmóniával, ezért ezen csakrák ellazítására és felfokozására többféle technikát (jóga, masszázs és más testgyakorlatok) fejlesztettek ki. Alapja van, mert az ún. csakrák megfelelnek a nyugati medicinákban is ismert beidegzéseknek, hogy például a szexcsakra az ténylegesen a nemi szervek beidegzéséért felel, és a többi csakra is megfelel a nevében lévő funkciónak (amiben az a nagy ördöngösség, hogy a keleti ember idegsebészet nélkül jött rá).
Csakrák lentről felfelé (az egyszerűbb energiáktól a bonyolultabbakig): gyökércsakra - túlélés, szexcsakra - szexualitás, napfonatcsakra - hatalom, szívcsakra - szeretett, torokcsakra - kommunikáció a saját lelkünkkel és a külvilággal, harmadik szem csakra - megérzés, intuició, koronacsakra - spiritualitás, kapcsolat az univerzummal.
Röviden összefoglalva szerintem a boldogság összefügg az önismerettel, és vannak bizonyos lelki szükségletek, amiknek teljesülniük kell (hasonlóan a csakrákhoz). Én a magam részéről sok gondolkodás után így írom le a témát, bár ha az egyén boldogságáról van szó, akkor rengetegféle megközelítés létezik, a hétköznapi felfogástól a filozófiain keresztül a politikai (melyik lenne az eszményi társadalom) nézőpontig bezárólag. Senkit nem akarok megbántani, de szerintem az önismereti és boldogságkereső könyveknek nem sok értelmük van, egy ilyen nehezen megközelíthető témáról borsos áron nem túlságosan lényegretörően értekeznek. Én egyszer elmentem egy önismeret előadásra, de nem kaptam választ a leglényegibb kérdésekre... Bár lehetséges, hogy nem is lehet ezeket a kérdéseket egységesen megválaszolni, mivel mindenki csak a saját boldogságát tudja definiálni, és megteremteni. A sok ezer éves történelmünk során még nem hoztunk létre olyan társadalmi rendszert, amiben elértük volna a világboldogságot.
írta: SoltBrain
