Előzmények:
A halott kedves visszatér:
Odakint mennydörgés hallatszott, és villámok cikáztak az égen. Kitört a vihar. A szél is feltámadt – olyan erővel süvített, hogy meghajlottak a kint álló fák. A gépezet pedig csak szüntelenül zakatolt tovább, egyre hangosabban – a Tudós jött-ment, injekciókat adagolt a csövekbe, számsorokat olvasott le, és írt fel egy lapra. "Igen, igen…eddig remek!" – bólogatott, és motyogta sokkal inkább magának, mint a Grófnak, aki türelmetlenül járt fel s alá. Szíve egyre hevesebben vert, érezte hogy történni fog valami – a nő közelébe ment, és annak beesett arcát tanulmányozta, hátha lát rajta valami változást, rezdülést. Hirtelen hatalmasat dörgött az ég, kivágódott a bejárati ajtó, szél söpört végig az egész házon, és az egész pincét elborította a sötétség – leállt a gépezet is, elhalkult, a fém szíjak pedig maguktól kioldódtak, és utána síri csend borult a két férfira. Megdermedtek. Csak az odakint tomboló vihart hallották. "Valószínűleg becsapott egy villám…ez lehet az oka" – törte meg a csendet a Gróf. "Maradjon itt, én majd megnézem!" – jelentette ki, és elindult felfelé a lépcsőn. "Jo-Jo-Jólvan…" – rebegte a Tudós. "De-de aztán ne késlekedjen sokáig! Semmit sem lá-látok idelenn áram nélkül!" – kiabálta neki remegő hangon. Nem kapott választ. Hallotta odafönn a léptek zaját, de odalenn úrrá lett rajta a félelem, hiszen egyedül volt egy halottal, teljes sötétségben. Botorkált egy darabig, míg rátalált az asztalon heverő, a hirtelen huzattól eloltódott gyertyák egyikére. Gyufát halászott elő köpenye zsebéből, és meggyújtotta vele a gyertyát.
Halovány fény lengte be a pincét, és minden a helyén volt: a holttest ugyanúgy feküdt ott, mint mikor a kísérletet megkezdték, csak éppen a leglényegesebb, a gépezet nem működött. Léptek dobogása hallatszott odafentről, a Gróf sietett, próbálta minél előbb megoldani a problémát. A Tudós közelebb lépett az asszonyhoz: "Nem is gondoltam volna, hogy ilyen csodálatosan szép teremtés vagy…!" – kezével végig simította a nő csontos, élettelen arcát. "Talán van még egy kis időnk, amíg a férjed vissza nem ér, igaz? Talán szerezhetnél nekem pár kellemes percet addig is…" - suttogta, majd lejjebb engedte az ágyat. "Te sem fogsz ellenkezni, ugye? Nem hát…persze, hogy nem! Eddig egyik sem ellenkezett!" – vén kezeivel a nő bomló testét fogdosta. "Gyors leszek, ígérem" – lihegte, és a test fölé hajolt. A nő kezét a kigombolt nadrágjához szorította. "Érzed ezt?" – majd megpróbálta megcsókolni az élettelen testet. Ekkor az asszony hirtelen magához tért – felnyitotta üveges szemeit, és a Tudós jól látta, hogy azok a szemek éjfeketék, mintha sötét üveggolyók lennének, és jól látta azt is, hogy élet soha többé nem fog ebbe a szempárba költözni. Örökké halott marad már. Élőhalott. Nagyon megrémült – ráncos homlokán kövér izzadságcseppek futottak végig. Megpróbált gyorsan lemászni a nőről, de az hirtelen megragadta a nyakát. A Tudós fuldoklott, és levegő után kapkodott. A nő felült az ágyon, majd felkelt – úgy tartotta maga előtt a Tudóst, mintha csak egy nagyobb darab rongyot fogna. Játszi könnyedséggel a magasba emelte, és mosollyal az arcán nézte annak szenvedését. A kigombolt nadrágra pillantott, majd oldalra biccentette fejét, mintha azt kérdezné: Mit akartál volna velem csinálni? A Tudós megpróbált értelmes szavakat kinyögni: "Sa-Sa-Sajná…"- mondandóját már nem tudta befejezni, mert az asszony egy mozdulattal összeroppantotta a gégéjét, majd a sötét sarokba hajította. A Tudós holtan zuhant ott a földre, mint valami marionett-bábu - szájából sötétvörös vér szivárgott. Ekkor újra beindult a gépezet, fényei kigyulladtak – a Gróf pedig nemsokára ott állt a pince aljában, és megdöbbenve figyelte a nőt. Ismerős volt már neki ez a szituáció – egyszer már átélték pontosan ugyanezt.
