Akik krónikus John Wick hiányban szenvednek, azoknak befutott a Nobody (Senki), amiben a Better Call Saul sztárja ver laposra mindenkit, aki az útjába kerül.

Hutch Mansell (Bob Odenkirk) élete a nagybetűs Dögunalom. Minden nap ugyanazt csinálja: felkel, kiviszi a kukát, reggelizik, munkába megy (busszal), majd irány haza. És másnap ugyanez elölről, aztán újra és újra. A férfi közben teljesen elhidegült a feleségétől és már csak emlékként gondol azokra a napokra, amikor még boldog házaséletet éltek. Aztán egy nap valami felkavarja az állóvizet. Két botcsinálta rabló tör be a Mansell-házba, és bár Hutch és a fia rajtuk ütnek, az apa elengedi a két tagot. Ez az első pillanat, mikor Hutch-ban elkezd feltörni a régi, elnyomott, "kérdés nélkül szétverek mindenkit a p*csába" énje, de itt még kordában tudja tartani - később egy buszon randalírozó társaságnál már nem. Pechére az egyik péppé vert suhanc egy nagyhatalmú orosz maffiózó testvére, aki innentől vérbosszút esküszik. Hutch pedig végre azt teheti, amihez igazán ért: eszközökben nem válogatva, látványos módon legyilkol bárkit, aki az útjába áll és veszélyezteti a családja biztonságát.

Mikor a végére értem a múltkor bemutatott első résznek, konkrétan letettem a hajamat. Nem csupán a frászt hozta rám sok helyen a játék, de az Ideglelés körüli mitológiában is segített jobban elmélyedni, amihez már a film előtt létezett egy igényesen összerakott ál-weboldal, telis-tele (fals) információkkal. A múltkor kimaradt az is - pontosabban csak megemlítettem -, hogy ezt a trilógiát én az EVM!, azaz az Ezt Vedd Meg! sorozat részeként húztam be. Ez a hazai kiadású sorozat a legtöbb esetben azért törekedett a minőségre, és a játékokhoz mindig mellékeltek magyar borítót, egy kis leírást, valamint sokszor extraként letölthető magyarosítást, ami nagyban megkönnyítette a sztorik megértését.

Természetesen Rustin Parr után jöhetett a Coffin Rock. Nos, számomra ez volt a sorozat leggyengébb láncszeme. Ebben egy katonát alakítunk, valamikor az 1880-as években, de azt meg nem mondom már, hogy az északi vagy a déli oldalon áll-e - ez nem is fontos. Mindenesetre halálos lövést kap és el is vérezne, ha nem talál rá egy fiatal kislány (Robin Weaver), aki hazacipeli az otthonába a félholt férfit és ott nagymamája segítségével sikeresen meggyógyítja. A katona nem emlékszik semmire, ezért a nagyi a Lazarus nevet adja neki. Később a fiatal lány, aki a megmentőnk volt, eltűnik. A nagyi szerint az erdő vitte el - oké mama, többet ma már ne igyon! Lazarus pedig elindul megkeresni a kislányt, amihez ismét be kell lépnünk vele a korábban már megismert, rémségekkel teli elátkozott erdőbe.

A félelmetes hangulat azért itt is abszolút rendben van

Sok újdonságot nem is lehet írni erről a részről, hisz tulajdonképpen ugyanolyan mint az első, csak ebben már egy ellenkező nemű szereplőt alakítunk és többször vannak álomszerű víziók, mint az első részben. Több idősíkot is behoz a játék, úgyhogy a sztori eléggé meg lett csavarva egy-két ponton, de ez szerintem csak a javára válik. Ennek ellenére én már először is nagyon untam ezt a játékot, ugyanis semmi újdonsággal nem tudott szolgálni számomra. Nem azt mondom, hogy nem érte meg az árát, de közel sem ért fel az első rész igen magas színvonalához. De ezt tudjuk be a másik fejlesztőcsapatnak, ugyanis mindhárom részt más-más gárda készítette - ezt pont a később a Rune, majd Prey játékokkal befutó Human Head Studios. Semmilyen emlékezetes eseményre nem emlékszem ebből a részből, talán csak arra, amikor Lazarus egy temetőben a saját nevét véli felfedezni egy sírtáblán - ott egy kicsit azért kirázott a hideg. Több lett az akció, a lövöldözés, és háttérbe szorult a horror. Az erdő atmoszférája persze továbbra is iszonyú hangulatos, de nem lehet csak magára a környezetre alapozni valamit. Mindezek mellett nekem végig az az érzésem volt, hogy fogták az előző részt és ráhúztak néhány új textúrát, kicseréltek ezt-azt, majd mehetett is a boltok polcaira.

A The Blair Witch Project (Ideglelés) film a maga idejében (1999 végén) egyedülálló és valóban iszonyatosan félelmetes volt, az ál-dokumentum (found footage) stílusával pedig nagyon sok emberrel elhitette hogy amit a filmen láttak, az valóban megtörtént. A film folytatása 2000-ben egyértelműsítette, hogy az egész csak fikció volt (ennek ellenére sokan utaztak el a filmben található erdőbe a boszorkányt megkeresni és sajnos tényleg voltak olyanok, akik végérvényesen eltűntek mindörökre), de az ''addig üsd a vasat amíg meleg'' -alapon rögvest három videojáték is érkezett a témához kapcsolódóan.

A minimalista borító kifejezetten igényes lett

A 2000-es évek elején járunk. Olyan videojátékok tartanak lázban, mint a GTA III, vagy a Mafia, amikor egy osztálytársam a kezembe nyomja az Ideglelés DVD-változatát. Még aznap késő délután megnézem, és utána napokig (talán hetekig) csak nagyon nehezen tudok elaludni. Óriási hatást gyakorolt rám a film és a mai napig igazi klasszikusként tekintek rá. Tiniként persze nem tudtam ellenállni az 576-ban 1990 forintért kínált (EVM!-kiadás!) három Blair Witch játéknak sem. Egy kis nyafogás után sikerült meggyőznöm a szüleimet, hogy ha jó leszek akkor havonta megkaphatok egyet, szépen sorban. Azt viszont gondolni sem mertem volna, hogy az első rész ennyire durva, beteg, gyomorforgató és elvont lesz.

Hazavittem, kibontottam, az útmutatót félrehajítottam. CD be a meghajtóba, installálás. Közben végig különféle ijesztő képek futottak a töltőképernyőn, gondoltam is, hogy ebből csakis valami jó sülhet majd ki! A kötelező directx telepítés után (ami akkoriban majdnem mindennapos volt) végre rátenyerelhettem a játék ikonjára és a képernyő elsötétült. A felugráló logók után a főmenüben találtam magam ami elég puritán lett, ugyanakkor tekintélyt parancsoló is egyben. Előre vetítette, hogy a játékban nem a minél jobb grafikára mentek rá a készítők, hanem a hangulatra. Élelmes gyerek vagyok, a játékhoz tartozó magyarosítást már napokkal előbb leszedtem a hivatalos honlapról és még a telepítés után gyorsan fel is tettem, úgyhogy a történet megértésével nem volt különösebb problémám.