Kiadás éve: 2018

Már megjelent a Little Nightmares utolsó, lezáró DLC-je, mely a The Depths és a The Hideaway után az alapjáték végén is látható rezidenciára visz el bennünket. A Secrets of the Maw ezzel kerek egésszé válik, több kiegészítő ehhez a játékhoz már nem lesz, arra viszont már most nagyon kíváncsi lennék, hogy a svéd fejletsztőcsapat milyen új játékot tervez a jövőben. Hiszen a Little Nightmares az utóbbi idők egyik legérdekesebb, legstílusosabb új indie alkotása lett, amely egyszerre hozta az ijesztgetésre kiélezett sétálószimulátorok (lásd: Layers of Fear, The Park, stb.) és Tim Burton animációs filmjeinek hangulatát.

A The Hideaway végén egy lift tetejére pottyantunk, amely elindult felfelé és mikor megláttuk, ki van benne, már borítékolható volt az utolsó DLC helyszínválasztása. Bizony, az ijesztó gésa volt az, akinek otthonában kell ezúttal mászkálnunk és feladványokat megoldanunk, hogy pontot tehessünk végre a történet végére. A The Residence egy hatalmas tisztelség a régi Resident Evil játékok előtt, és nem csak azért, mert maga a környezet is kísértetiesen hasonlít a Spencer Mansionhoz, hanem mert végre kapunk logikai feladványokat - és ezek tök jók. Rajtuk keresztül mutatkozik meg, hogy mennyire jól állnak a Little Nightmares-nek ezek a kis agydolgoztató pillanatok és hogy mennyire kár, hogy ezeket eddig mellőzték.

Sziasztok!

Mivel tavasszal megannyi remek videojáték landol majd (én már a Far Cry 5-re edzem ujjaimat és kötélidegzetemet), érdemes átnézni, hogy addig is mivel üssük el az időt. Én alapvetően a horrorjátékokért meg a sétálószimulátorokért vagyok nagyon oda, így ezekből csemegéztem néhányat. Ezúttal igyekeztem a jelenlegi kínálatra szorítkozni, retró témába most nem mentem bele, mert akkor egy 100-as lista is kevés lett volna. Szóval főként modern horrorjátékokat szedtem egy csokorba, amiket érdemes lehet kipróbálnia azoknak, akik szeretnének izzadó tenyérrel a képernyőre tapadva rettegni.

Na, lássuk, miből élünk:

10. Resident Evil VII

A Capcom sikeresen élesztette újra az egyre kopottabb Resident Evil szériát, alapjaiban visszatérve a horror zsánerhez. Erre már hatalmas szükség volt, ugyanis a rajongók valahol a Resident Evil 5 afrikai akciólövöldéje környékén végleg letettek arról, hogy készülhet még olyan rész a Capcom boszorkánykonyhájában, amely az első két rész nyomasztó horror-hangulatát adja vissza. A Resident Evil VII azonban jött, látott és győzött. VR-támogatása mellett szörnyen félelmetes a játék első felében a Baker-család házában - és annak környékén - mászkálni, a levegő szinte belénk szorul, amikor belépni készülünk egy új ajtón. A játék nem keveset merít a Texasi láncfűrészes mészárlás (1974) című filmből, egyetlen hibája talán csak az, hogy a végére visszatér az akcióorientáltabb játékmenethez, és amíg az első pár órában alig nyúlunk pisztolyunk után, a végére már gépfegyerrel apríthatjuk az ellenfeleket.

9. Outlast Trinity

Ebben a kiadásban az a legjobb, hogy az összes eddigi Outlast játékot tartalmazza, azaz egy lemezen megkaphatjuk az első részt, annak kiegészítőjét (Whistleblower) és a nemrég megjelent Outlast 2-t is. Az első rész (és a kieg.) egy elszigetelt elmegyógyintézetbe kalauzol, ahol hamar kiderül, hogy a benn tartózkodó betegek nem kijönni akarnak, inkább csak szisztematikusan végezni egymással, aztán a végére már a természetfeletti is befigyel, csak hogy feltegyék a pontot az i-re. Az Outlast 2 ellenben egy véres vallási szekta mindennapjaiba enged bepillantást, főhősünkkel meg kell találnunk az elrabolt barátnőnket, miközben elvakult kultisták loholnak a nyakunkban. A 2. rész jóval merészebb, mint a korábbiak (pedig ott is volt már minden, ujjlevágástól kezdve kasztráláson át a hullagyalázásig), éppen ezért kizárólag 18 év felettieknek tudom csak ajánlani, közülük is inkább azoknak, akiknek erős a gyomruk.

A The Vanishing of Ethan Carter egy baromi hangulatos sétálószimulátor, minimális interakcióval és egy izgalmas horror-szakasszal egybekötve. Főszereplőnk Paul Prospero magándetektív, aki a 12 éves Ethan Carter eltűnésének ügyében érkezik Red Creek Valley-ba, Wisconsin államban. A meglehetősen ködös eltűnés mögött úgy néz ki Ethan hozzátartozói állnak, akik valami különös megszállottságról és egy bizonyos Alvóról (Sleeper) hebegtek, mielőtt mindannyian ki nem lehelték volna a lelküket - egymás keze által. Bizony, a család kvázi kiirtotta egymást és mindez Ethan-hez vezethető vissza. A játékban Prospero végigjárja egyes rokonok elhalálozási helyszíneit és a különféle tárgyi bizonyítékokból összerakja a képet, hogy mi is történt ott a közelmúltban. Ezen kívül néha Ethan más emlékei is életre kelnek, így utunk során találkozhatunk például egy asztronautával, hatalmas Cthulhu -szerű lénnyel és még egy erdei boszorkány is szól majd hozzánk, ha az erdő sűrűjébe vetjük magunkat. Ezek persze opcionálisak, azaz nem kötelező megkeresni őket, de szerintem jópofák és kiegészítik a történetet. Bár a The Vanishing of Ethan Carter igazi ereje a látványban rejlik, és nem a karakterekre gondolok (egy-kettő borzasztóan kidolgozatlan!) hanem a környezetre. Ennyire élethű összképet régen láttam már, talán csak az Everybody's Gone to the Rapture mérhető hozzá. Igazi élmény az őszi tájban mászkálni, melynek sűrű erdejében átszűrődik a halovány napfény a lombok között, a hídon pedig percekig bámészkodtam, annyira magával ragadott a kilátás. De a sziklaperemre épített ház se volt semmi! Lőttem is pár képet a kaland során, ezeket most Ti is megcsodálhatjátok:

(Kattintás után további képek!)