A 19. században az orvostudomány még másképp vélekedett az elmebetegségről. A "gyógyításra" alkalmazott módszerek legtöbbször szélsőségesek, morálisan abszolút megkérdőjelezhetőek voltak, egy-egy erre szakosodott intézmény falain belül pedig nem voltak ritkák a halálos kimenetelű beavatkozások. Az elmebeteg emberre elismert orvosok mondták ki a diagnózist: "Többé már nem önmaga!" A borderline személyiségzavaros, skizofrén, avagy szélsőséges esetben valóban teljesen tébolyodott páciens így lett idegen (alien) saját maga számára, az őket tanulmányozó szakembereket pedig alienist-nek, azaz idegen-specialistának nevezték. Caleb Carr regényéből a TNT forgatott sorozatot.

Az első rész pedig egész meggyőzőre sikeredett. Annyit azért érdemes tudni Carr regényéről, hogy a '90-es években igen nagy sikert aratott, a korrajz és a korabeli kriminalisztika ábrázolása remek módon lett keverve benne egy gyomorforgató sorozatgyilkossággal, illetve, hogy főhőse félig magyar származású. Dr. Laszlo Kreizler (a sorozatban Daniel Brühl alakítja) elismert pszichológus, aki a századvégi New Yorkban praktizál. Hamarosan azonban élete legborzalmasabb nyomozásában találja magát, mikor a rendőrség felfedez egy híd tetején lévő holttestet. Ebben még nem lenne semmi érdekes, azonban a halott egy lányruhákba öltöztetett kisfiú, mi több: egy bevándorolt gyerekprostituált. Megkínozták és bestiális módon megcsonkították, üres szemgödrei feketén tátonganak a hideg hóesésben. Kreizler régi barátját, az újságíró-illusztrátor John Moore-t (Luke Evans) kéri fel, hogy segítsen neki az ügyben. Kettejük nyomozása azonban meglehetősen nehézkes módon zajlik, hiszen nem hivatalos szervek, ezért nem férhetnek hozzá a rendőrség által nyilvántartott jegyzőkönyvekhez és dokumentumokhoz. Kreizler a gyermek holttestéről készült illusztrációkat böngészve rájön, hogy néhány évvel korábban már találkozott egy hasonló esettel. Akkor egy testvérpár tűnt el nyomtalanul, majd később egy víztározóban találták meg a holttesteiket. Az esetről szóló akták nagyon fontosak lennének a nyomozás folytatásához, ezért a két férfi Sarah Howardhoz (Dakota Fanning), a new york-i rendőrség egyetlen női alkalmazottjához fordul segítségért, hogy szerezze meg nekik az iratokat.

Kiadás éve: 2007

Gótikus horror képregényben? Ugyan már! - legyinthet a megrögzött horrorfanatikus, azonban Emily Carroll többszörösen díjnyertes mesterművét kár lenne kihagynia még annak is, aki belezős horrorfilmeken nőtt fel. A brit Caroll 2010-ben robbant be a köztudatba, mikor megjelent első webes képregénye, a His Face All Red, és a Poe és Lovecraft szellemi örökségét kristálytükörként óvó rajongótábor egy emberként borult le előtte. Nem érdemes tagadni, Carroll valóban remekül ért a hangulatkeltéshez, rövid - ám roppant megkapó hatással bíró - grafikus novellái pedig a két említett szerző mellett előszeretetettel táplálkoznak a Grimm-testvérek meséiből, persze azok nyers, vérfagyasztó módján.

Tartalomjegyzék

A 2014-ben megjelent Through the Woods tulajdonképpen egy gyűjtemény, melyben helyet kapott Carroll néhány nagyszerű műve, igényes, szép kiadásban. A történetek nincsenek túlbonyolítva, ahogy a karakterek sem. A félelemkeltés viszont - noha képregényről van szó - mesterien működik. Remek példa erre rögtön az első történet, az Our Neighbor’s House. Három lánytestvérről szól, kiknek apja elmegy otthonról és a lelkükre köti, hogy várják meg. Azonban ha mégsem ér haza pár napon belül, akkor csomagoljanak össze és vegyék az irányt a nem is annyira közeli szomszédos ház (innen a cím) felé. A lányok türelmesen várnak, azonban az apa csak nem tér vissza. Ekkor az egyik lány elmondja, hogy az éjszaka látott egy különös, kalapos férfit a háznál ólálkodni. Másnapra a lány eltűnik, a két másik pedig magára marad. A történt végét nem áll szándékomban elárulni, de legyen elég annyi, hogy engem konkrétan kirázott a hideg az utolsó képeket látva és szüneteltettem az olvasást.

Az Uncharted játékok mára megkerülhetetlen mérföldkövei a videojátékok történelmének. Habár az első, 2007-ben napvilágot látott epizód jócskán küzdött gyermekbetegségekkel (jet-ski szakasz, például), a 2009-es folytatás már mindent a helyére rakott és megteremtette az újkori akció-kalandjátékok etalonját. Az Uncharted nagyon egyszerű receptet követ: fogj egy létező, rejtélyek övezte mítoszt, egy szerethető főszereplőt, öntsd nyakon humorral és tálald mozifilmeket megszégyenítő minőségben. Nathan Drake pedig lazán besétált a legemlékezetesebb videojátékos karakterek panteonjába, persze teljesen megérdemelten.

Az Uncharted 2 tehát történelmet írt, ódákat zengtek róla a kritikusok és mind a mai napig rengeteg rajongó a valaha készült legjobb résznek tartja. Nem is csoda hát, hogy az Uncharted 3 már nem tudott akkorát durranni, noha bizonyos pillanataiban - például a repülőgépről kizuhanás, majd sivatagban landolás avagy a francia kastély felfedezése - a széria magasan legemlékezetesebb momentumait szállította. Az immár újgenerációs konzolokra kiadott Uncharted 4 pedig keretbe foglalta az egészet, és meseszép látványvilág mellett hozta el nekünk Nathan utolsó nagy kalandját. A The Lost Legacy már nem Drakeről szól, ő jelenleg is a tengerparti házukban nosztalgiázik a régi emlékeken Elena, és kislányuk társaságában. Főszereplőink ezúttal Chloe Frazer és Nadine Ross lesznek, előbbi a 2. és 3., míg utóbbi a 4. részből lehet ismerős. A sztori sem túl komplikált, Chloe a polgárháború szélére sodródott Indiában jár egy ősi kincs, Ganésa agyarának nyomában. Hamar összetalálkozik Nadine-el, hogy aztán együtt folytathassák tovább kalandjukat. Balszerencséjükre egy helyi önkényes hadúr, Asav is az agyarra pályázik, ezért vele és embereivel is fel kell vennie a harcot a két hölgyeménynek.