Előzményfilmet készíteni nem épp könnyű. Maximálisan tisztában kell lenni a teljes történettel, sőt, annak minden egyes apró részletével. Meg kell felelni az előzmény(ek) által felállított elvárásoknak. Ezek mellett pedig kreálni kell egy épkézláb történetet, mely alapul kell szolgáljon a korábbi - és jócskán felkapott - film(ek) sztorijához. A legelső Insidious 2010-ben igazán frissnek és egyedinek hatott. James Wan rendező (Fűrész, Démonok között, Halálos iramban 7) remek arányérzékkel teremtette meg a nyomasztó, feszültségteljes atmoszférát, mely mellőzte a vérbő CGI-orgiát és inkább a klasszikus ijesztgetésekre ment rá. Szerintem az Insidious mind a mai napig egy remek kísértethorror, mely sokat tett hozzá hogy manapság már minden hónapban a mozikban landoljon egy-egy jumpscare-ijesztgetésekre kiélezett - jobbára elég gyenge - horrorfilm. 2013-ban jött ki az Insidious 2. része (kritikám ITT) amely nekem iszonyúan tetszett, épphogy csak egy hajszál választotta el attól hogy a Démonok között helyett ezt válasszam meg 2013 legjobb horrorjának (és mindkettőt Wan rendezte, mily érdekes). A megkezdett - és igencsak jól megírt - történetet nagyon jól folytatták tovább, behoztak új mellékszálakat, az ijesztgetésektől pedig majd' kiugrottam az ágyból otthon (általában horrort este, ágyban, Sony-fejhallgatóval nézek). Aztán tavaly kiderült hogy lesz 3. rész, méghozzá egy előzményfilm.

Kíváncsi voltam hogy mit hoz ki Leigh Whannell (akinek ez az első rendezése) a filmből, ráadásul James Wan nélkül (aki mint tudvalevő, befejezte a horrorfilmek készítését). Ők ketten már a Fűrész idején is nagyon összhangban voltak egymással, az Insidious filmek pedig szerintem a csúcspontjai kettejük munkásságának (ráadásul Whannell mindhárom részben szerepel is, mint hobbi-szellemvadász). Aztán most itt a Chapter 3, melyben már nem a Lambert-család viszontagságait követhetjük nyomon, hanem egy tinilány, Quinn megpróbáltatásait a szellemvilággal szemben. Szegény csaj éli a tinik teljesen átlagos hétköznapi életét, egészen addig amíg egy este el nem ba...csapja egy autó a városban. Quinn mindkét lába eltörik, kénytelen fekvőbetegként lábadozni otthon. Édesapja és testvére segítik őt mindenben, ám arra még ők sem számítanak hogy Quinn-t hamarosan gonosz szellemek kezdik el zaklatni. Mindennek a kiváltó oka pedig ott leledzik hogy Quinn előzőleg megpróbálta felvenni a kapcsolatot halott édesanyjával, csakhogy - mint azt az előző részekből megismert médium, Elise tudatja vele - ha egy halottat megszólít, akkor azt a többi is hallja. Mondjuk itt jegyezném meg hogy eléggé bagoly mondja... szaga van Elise mondókájának, hiszen papol ott erről a szellemvilág veszélyei dologról, közben meg otthon ő is a nemrég elhunyt férjével próbál kommunikálni. De erről ennyit. Quinn a Further ("Távol") rabjává válik és a család két hobbi-szellemvadász és Elise segítségét kéri hogy hozzák vissza onnan a lányt, mielőtt még túl késő lenne.

Azt hiszem hozzám hasonlóan nagyon sokaknak volt egy meghatározó filmes élmény annak idején az Ideglelés. Annyi biztos hogy az ál-dokumentum (found footage) filmek egyik megkerülhetetlen mérföldköve, és mind a mai napig megállja a helyét (csak a magyar szinkront kerüljétek messzire!). Készítettem hozzá egy videóbemutatót is, jó szórakozást hozzá! :)

Csak engem irritál hogy mennyi galamb van? Komolyan mondom, ha a Kormány tényleg meg akarná figyelni az embereket akkor biztosan a galambokba rejtett minikamerákkal tenné ezt, mert ezekből a szárnyas szörnyetegekből jóformán már annyi van hogy az ember lépten-nyomon beléjük botlik. Vígan eltotyognak előlünk, rohadtul nem is zavartatják magukat. Régebben sokat jártam a Délibe. Oda már akkor bevették magukat és össze-vissza repkedtek a jegypénztárak felett, néha fejmagasságban. Aztán azóta felszereltek oda különféle mű-madarakat amik elvileg el kéne hogy ijesszék a galambokat, de mivel már nem járok oda, fogalmam sincs működik-e ez a trükk. Múltkor viszont épp a Jászaihoz közel mentünk egy kajáldába szokásos gyros-tálat ebédelni, erre nagy meglepődve láttuk hogy egy pöffeszkedő galamb épp kijön a helyről. Talán a rokonait kereste... Azt hiszem akkoriban kezdtem el megutálni a galambokat mikor először voltam a Margit-szigeti kis állatkertben. Nagyon szép gólyák, kacsák meg hasonló madárkák vannak ott de az összképbe belerondít az a temérdek büdös galamb akik parazita módjára ellepik a helyet és eleszik a többi madár kajáját. Belvárosban dettó ez van. Nézzétek meg a nagyobb, forgalmasabb helyeket. Blaha, Deák, Móricz, Nyugati...tökmindegy melyiket vesszük górcső alá, galambokat mindnél találunk. Mikor bejött ez a szuperjó idő, elmentünk párommal a Feneketlen-tóhoz pihenni. Nagyon aranyos kis kacsák vannak ott. És persze megjelentek a kurva galambok... Mert ugye lehet venni ennivalót a kacsáknak, de amint az ember odadobja nekik, rögtön rácuppan még +2 galamb is akik tényleg a semmiből bukkannak fel (jól meg is dobáltam őket kaviccsal, húha milyen kemény vagyok). Utálom őket, na. Élősködő tetvek. Ilyen szempontból pont olyanok mint a cigányok, csak a galamb nem akar kirabolni éjjel. Bár aztán ki tudja...?

Érdemes megfigyelni hogy mennyire megváltoztak a mostani horrorfilmek a régiekhez képest. Ugyebár régen mi volt? Exploitation és gore minden mennyiségben, majd a 2000-es évek felé haladván beköszöntek a leginkább csak a paráztatásra kiélezett alkotások, melyek épp napjainkban élik reneszánszukat (nézzétek csak meg, havonta érkezik a mozikba egy-egy jumpscare.túltengésben tobzódó horror) és mindezek mellett elkezdetek mellékágon kifejlődni az okos horrorfilmek. Azon jeles alkotások, melyek előtérbe hozzák a drámát is és nagyon ügyesen keverik, mossák össze a klasszikus horrorral. Számomra az első ilyen film a Más világ (The Others) volt de említhetnék például a Hatodik érzéket, az Árvaházat, Júlia szemeit, a Faun labirintusát (érdemes megfigyelni hogy a spanyolok mennyire jól nyúlnak ehhez a stílushoz) és az újabb alkotások közül itt van nekünk kapásból a tavalyi The Babadook, avagy idén - eddig - az It Follows és most a Spring. Remélem ez a tendencia továbbra sem szakad meg, én kifejezetten örülök az ilyen "műfajkeverék" filmeknek. Nézzük meg mit ad nekünk a Spring.

Nem könnyű megemészteni ezt a filmet. No, nem azért mert annyira brutális vagy lélekgyilkos lenne... Egyszerűen csak szinte képtelenség besorolni egyetlen kategóriába is. Lehet ez romantikus film, krimi, vagy éppen átváltozós-horror (ilyen stílus van egyáltalán?) de maradjunk inkább annyiban hogy mindből merít egy kicsit. Sokat markol, keveset fog - ez a kijelentés a Spring esetében hatványozottan igaz. Félreértés ne essék, a Spring egyáltalán nem rossz film, csak hát kemény diónak bizonyulhat mindazok számára akik vegytiszta horrort várnak tőle. Ugyanakkor akiknek a Starry Eyes bejött tavaly, azok bátran essenek neki ennek az alkotásnak is. Lássuk a történetet. A főszereplőnk Evan, akinek az édesanyja már a film legelején meghal. Munkáját és régi életét hátrahagyva elindul hát Olaszországba. Egy kis utazgatás után kiköt egy festőien szépséges kis faluban, ahol aztán megismerkedik egy Louise nevezetű hölggyel, kivel különös szerelmi viszony alakul ki kettejük között. A különöst pedig tessék komolyan venni!

Hogy miért?