Kiadás éve: 2008

Kiadó: The Null Corporation

Műfaj: Industrial rock

Ezt hallgasd meg: Discipline

2008 kifejezetten fontos év volt számomra. Akkoriban kezdtem egyre jobban rákattanni a zenekészítésre, és különféle felületeken már a bloggerkedéssel is foglalatoskodtam. Fórumokat jártam be, kommentelgettem, az internet adta lehetőségek pedig egyre jobban kitágították tudásomat. A Nine Inch Nails zenéjével is akkoriban kezdtem el megismerkedni. A 2007-es Year Zero volt az, amellyel megszerettem a zenekart (az albumról írni fogok majd, megígértem). Aztán meg is rendeltem az USA-ból a With Teeth, a Year Zero és a Y34RZ3R0R3M1X3D albumokat. Rajongóként természetes hogy nyomon követtem Trent Reznor és zenekara munkásságát, fel voltam iratkozva hírlevelükre is, így mindig értesültem a legfrissebb információkról velük kapcsolatban. Nagyon megörültem mikor 2008-ban - egy évvel az általam imádott Year Zero után - már be is jelentették az új NIN albumot, mely a The Slip nevet kapta. Örömömet csak fokozta hogy a Radiohead "In Rainbows" lemeze után Reznor is ingyenesen elérhetővé tette az albumot, sőt, egyes torrent-oldalakra ő maga töltötte fel. Képzelhetitek mennyire megörültem ennek a hírnek, kvázi örömtáncot jártam a szobámban. Aztán eljött az az idő (egész pontosan 2008 május 5-én) is hogy a The Slip letölthetővé vált a zenekar honlapján (csak egy email-címet kellett megadni). Letöltöttem és végighallgattam. Az album évekig nem mászott le a lejátszómról.

Tény, hogy a legtöbb magyar film egész egyszerűen pocsék. Persze ha nagyítóval keresünk köztük, akkor találhatunk igazi gyöngyszemeket, mint például a Moszkva tér, avagy a Kontroll. Ezek mind a mai napig megállják a helyüket. De 2000 után elindult egy olyan színvonalbeli mélyrepülés a magyar filmek között, melyből azóta sem sikerült maradéktalanul kilábalni. Sajnos az évről-évre érkező bugyuta, "romantikus vígjátéknak" csúfolt okádék mozik rendre visszataszítják a magyar film műfaját abba a posványba, amelybe a már említett 2000-es évek elején került. Ugyanakkor most már eljutottunk odáig hogy évente kijön valami igazi meglepetésmozi is amely magyar mivolta ellenére igenis színvonalas és érdemes foglalkozni vele. Tavaly ráadásul nem is csak egy ilyen film született. Ott volt a közönségdíjas Fehér Isten, az Utóélet, a Szabadesés, és a - talán legelterjedtebb - VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan amely azon magyar film, melyre már nagyon régóta vártunk.

A történetet dióhéjban direkt kimásoltam nektek, mert remekül összefoglalja a lényeget: "Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan Budapestben, ami semmiképpen sem az, amit a dizájnos útikönyvek, vagy esetleg a hazai filmek látképei festenek a városról. Az itteni életet súlyos ellentmondások színezik. Még komplikáltabb a helyzet, amikor nem emlékszel, hogy szüleid egyhavi fizetését miként verted el egy átmulatott éjszaka során egy lisszaboni repjegyre. Itt tart most Áron 29. évében. Átlagos srácként számtalan kortárs komplexus birtokosa; frissen végzett az egyetemen, barátnője elhagyta, a szülei tartják el, amíg munkát keres, ráadásul miközben az elmúló szerelmen agonizál, valami külső, bizarr tényező mindig felülírja elképzeléseit és megszakítja intim pillanatainak eltervezett linearitását. Áron csak akkor jön rá arra, hogy a káoszban és a kiszámíthatatlanságban mégis tart valahová, amikor elmegy innen. Oda jut, ahová mindenki más: a rendbe, fegyelembe, a szívfájdalom elmúlásába, a 2 centivel a föld fölött járásba. De egy budapesti ezt nem bírja, kell a súly a lelkének, mert ez tartja a földön. Áron végül megtanulja ezt, Lisszabonból hazatérve még utoljára tesz egy próbát arra, hogy létezést produkáljon ebbe a világba, a saját életébe, a maga tempójába, a belátással kiegészülő lázadozásba." A folytatásban kifejtem a véleményem a filmről.

Azt bizonyára tudjátok már hogy mennyire nagy favoritom a spanyol készítők által epizodikus formában megjelenő gótikus horror stílusú point 'n click kalandjáték, a The Last Door. Az 1. fejezet teljesen magával ragadott, beszippantott a játék félelmetes világába. A 2. fejezet még tovább szőtte az egyébként is kacifántos sztorit, most pedig itt a 3. fejezet amely a The Four Witnesses címet kapta. Elöljáróban annyit elárulhatok hogy a színvonal továbbra is nívós, Poe és Lovecraft inspirációs hatása pedig talán minden eddiginél jobban tetten érhető. Kicsit előreszaladok most, de muszáj megemlítenem hogy eme epizódban ellátogatunk majd egy csatornarendszerbe is ahol találunk egy levelet, melyben az áll hogy az írót patkányok üldözik és ott loholnak a nyomában, hallja őket lépten-nyomon. Ez egyértelmű utalás Lovecraft "Patkányok a falban" novellájára. De ugyanígy Poe is rendre megidéződik, elég ha csak az elhagyatott kúriában történő eseményekre gondolunk. Szerencsére a The Last Door még mindig mesterien használja a horror védjegyeit, látszik hogy a készítők bővelkednek még ötletekben - kreativitásban nincs hiány.

Ez a jelenet egy az egyben az Árvaházat idézte meg

A történet onnan veszi fel a fonalat ahol az előző fejezet abbamaradt. Jeremiah magához tér a koporsóban, melyben élve eltemették a bentlakásos iskola udvarán. Miután kiszabadulunk, egy nagyon furcsa meglepetés ér bennünket: a távoli London egyik nyomornegyedében találjuk magunkat, hajléktalan emberek és bűzös mocsok közepette. Miután felocsúdtunk megdöbbenésünkből, nekiláthatunk megtalálni egyrészt a kiutat, másrészt indokolt kérdéseinkre a válaszokat. Hogy a frászba kerültünk Londonba? Miért van a zsebünkben egy előadásra szóló színházjegy? Ki az az alak aki lépten-nyomon követ bennünket, de ha utána akarunk menni, meglép? Újfent megannyi megválaszolandó kérdés merül fel a játék során, a kép pedig csak részben tisztul ki a végére, hiszen jópár rész hátravan még (arról nem is beszélve hogy folyamatosan készítik az új fejezeteket). Szóval London mocskos, ködös utcáit bejárva kezdődik újabb kalandunk. Amely nekem egy picit rövidebbnek és jóval könnyebbnek is hatott mint az előző epizód.

Hála az égnek, de komolyan, hála az égnek hogy a munkahelyemen már hónapok óta az MR2 Petőfi szól mert azt hiszem meg is őrülnék ha naphosszat a Music FM vagy Class FM -féle hulladékokat kellene hallgatnom. És bár korábban már kifejtettem a véleményem minderről, a napokban találtam egy cikket amely apropóján megint úgy éreztem hogy tollat (illetve billentyűt) kell ragadnom és véleményt alkotnom mert elszomorító hogy mi a helyzet az országos rádióhallgatással itthon:

Durva, mi? Toronymagasan vezet a Class FM. AZ a rádió amelyben reggelente ott ül 3 majom és annyi mindent beszélnek össze-vissza hogy az embernek délre elhal minimum 1000 agysejtje. AZ a rádió amely tavaly az emlékezetes gólyatáboros balhé okán nagyon csúnyán leszerepelt, mégsem szüntették meg. AZ a rádió amelybe keddenként olyan "sztárvendéget" hívnak be beszélgetni mint Kasza Tibi aki egy primitív, egoista, arrogáns barom és műsorvezetőként is úgy bánik az alkalmazottaival, sőt, a saját vendégeivel is mint a csicskásokkal. AZ a rádió amely képtelen kitörni a 90-es évek mocskából és a délutáni kívánságműsorukban a mai napig olyan dalokat játszanak amelyek már a 2000-es évek elején is cikinek számítottak. AZ a rádió ahol poén-értéke van annak ha a műsorvezetők egymás szexuális életét tárgyalják ki. AZ a rádió amelyről képtelenség elhinni hogy még mélyebbre tud süllyedni az igénytelenség mocskában, mégis időről-időre rácáfolnak erre. Mindezek fényében kifejezetten örömteli hogy a 2. helyen a Kossuth Rádió, a 3. helyen pedig az általam is favorizált Petőfi Rádió áll. Viszont azt sajnálom az a tavalyi dolgok után a Class FM még mindig ennyire nagyon hallgatott rádió. Miért? A reggelente boncolgatott témák unalmasak és sokszor teljesen félreértelmezettek (lásd: Nostradamus magyar vonatkozású jóslatai, melyet Balázsék szépen be is nyeltek) avagy a műsorvezetők dilettáns személyiségei végett néha túlfeszül a húr és olyan esetek születnek mint a már említett gólyatáboros ügy mely után tényleg az lett volna a legkorrektebb a rádiótól ha kirúgja a Morning Show egész gárdáját. De nem, még mindig a felszínen vannak. És ez szomorú. Mert mondjuk ha a műsor meg is maradt volna, akkor is bőven le lehetett volna cserélni a műsorvezetőket. Van elég "celeb" a magyar köztudatban akik feleannyiért is vezetnék a műsort, mint Balázsék. De úgy látszik Magyarországon még mindig előbbre való hogy a szőnyeg alá söprünk dolgokat és mintha mi se történt volna, folytatódik tovább az élet. Jómagam maradok a Petőfi Rádiónál. Meglehet hogy ott is lemegy napjában ugyanaz a dal kétszer-háromszor, de ott annyira széles a skála és oly változatos a felhozatal hogy ez cseppet sem zavaró. De hogy ez a nyamvadt Class FM ekkora fölénnyel vezessen...hát, ez tényleg durva.

Magyarország megint bizonyított.