Na, fiúk-lányok, toplista már elég régen volt. Úgyhogy épp itt az ideje egy újnak. Idén rengeteg remek filmmel el leszünk látva, és a legjobb az egészben hogy olyan horrorfilmek is érkeznek hozzánk amelyek nemzetközi fesztiválokon is jól szerepeltek. Szóval a szokásos, általam csak "popcorn-horrornak" hívott mozis hülyeségek mellett igenis lesznek olyan vérbeli horrorfilmek idén amelyekre abszolút érdemes lesz odafigyelni. Ezekből válogattam nektek néhányat.

10. It Follows

Annyi jót hallani erről a filmről. Tavaly is szabályosan körülrajongták a nevesebb fesztiválokon (köztük Cannes-ban is). A sztori mondjuk elég furán hangzik. Adott egy szexuális úton terjedő "vírus" amelyet ha elkap valaki, akkor egy rejtélyes, csak az ő számára látható alak kezdi követni aki felveheti bárkinek az arcát. És csak úgy lehet továbbadni - mint valamiféle átkot - ha az illető lefekszik valakivel. Jó, tudom hogy a sztori elég nagy baromságnak tűnik de ha hinni lehet a kritikáknak akkor egy The Babadook avagy Starry Eyes -kaliberű, a nagy öregek előtt alázattal tisztelgő, inkább a feszültségre mintsem a gore-ra kihegyezett horrort kapunk. Ez pedig általában jól szokott elsülni. Általában. Mert láttunk már negatív példákat is erre. De az alapkoncepció legyen akármilyen banálisnak hangzó is, legalább merész és egyedi. Szóval nagy hiba lenne nem figyelni erre az alkotásra. És az is jelent valamit hogy sokan már most kultfilmként tartják számon. Én egyelőre nem dobálóznék ily nagy szavakkal, azonban az érdeklődésem felkeltette. Nem is kicsit.

Mennyire várom: 80%

9. Regression

Kifejezetten ígéretes misztikus filmnek tűnik Alejandro Amenábar (Más világ) új filmje, melyben Ethan Hawke karaktere egy állítólag apja által korábban megerőszakolt lány (Emma Watson) ügyében nyomoz és csakhamar véres sátánkultusz nyomaira bukkan. Én amondó vagyok hogy egy a thriller/horror alapfelállás nyakon öntve jókora adag drámával, simán az idei év egyik legsötétebb filmjévé teheti a Regression-t. Amenábar jól ért a feszültségkeltéshez, ezt már a 2001-es Más világ esetében is bebizonyította (amit a mai napig nem értek hogy adhatott le a Film+ délutáni műsorsávban), Ethan Hawke a Sinister és a The Purge óta bármikor bevethető az ilyen misztikus atmoszférával megáldott alkotásokban, Emma Watson pedig...nos, Emmára most már bőven ráférne egy hiteles szerep mert amíg Daniel Radcliffe sziporkázik a jobbnál-jobb szerepeiben, addig ő nem kap épp megfelelőeket. Én nem mondom hogy rossz színésznő lenne hiszen ezt bőven korai lenne még megítélni, de az biztos hogy egy lélektani drámában (ráadásul ilyen súlyos hangvételű szereppel) most bizonyíthat végre. A Regression nem lesz az év horrorja (sőt, inkább pszichothrillerként várom igazán) de kellőképpen misztikus filmre készülhetünk.

Mennyire várom: 70%

A cikk még folytatódik, kattints:

Pofám leszakad. Pár napja kaptam egy e-mailt hogy a YouTube eltávloította az eddig legnézettebb (kb. 12 000 megtekintésnél járt) dalszöveg fordításomat, jogi problémák miatt. Na, ez mondjuk kifejezetten furcsa volt hiszen direkte kiemelem minden feltöltött videómnál hogy honnét származik a hanganyag és hogy én csupán a magyar fordítást készítettem el, a dal maga nem az enyém (bár nemsokára töltök majd fel saját szerzeményeket is). Egyébként a feltöltött videó Hozier "Take Me To Church" dalának magyar fordítása volt. VOLT. Azért a YouTube elmehet a picsába, de tényleg. Ja, és persze megkaptam a figyelmeztetést is hogy még egy ilyen és törlik a fiókomat, bla, bla, bla. Anyjukat. Most augusztusig le vagyok korlátozva ami annyit tesz hogy nem származhat bevételem a videók után (nem mintha ezzel szerettem volna zsebpénzt keresni) és mondjuk nem tölthetek fel 15 percnél hosszabb videókat (bár eddig sem tettem). Szóval tulajdonképpen ez a "korlátozás" részemről nem sok vizet zavar, csak azt sajnálom hogy a videót eltávolították hiszen 2 hónapos fentléte alatt majdnem összehozta a 15 000-es nézettséget. A kifogásolást egyébként valami amcsi jogvédő cég tette, gondolom a dal jogos tulajdonosai. Ez nekem csak még egy indok hogy jobban utáljam az amcsikat. A YouTube-ról pedig csak annyit hogy rohadt igazságtalannak tartom hogy mit meg nem mernek lépni a felhasználókkal szemben. Hisz küldhettek volna mondjuk egy figyelmeztető e-mailt is hogy távolítsam el a videót mert jogokat sért. De nem. Ők jobbnak látták törölni, merthát ők a YouTube és ki vagyok én hogy kifogásolni merjem isteni mivoltukat!? Na, mindegy. A lényeg az hogy Hozier "Take Me To Church" dalának magyar fordítását ezentúl ne keressétek a csatornán mert nincs már ott. Ettől függetlenül ugyanúgy fogok feltenni fordításokat mint eddig. A YouTube meg elmehet a... Na, nem bosszankodom. Finom és nőies véleményem inkább:

Oké, szóval az van hogy pár nappal ezelőtt megtaláltam egy réges-rég elveszettnek hitt pendrive-om, rajta rengeteg mindennel. Többek közt zenékkel, képekkel és – ami a legfontosabb – szöveges fájlokkal. 2010, 2011 és 2012 évek majd' minden hónapjából találtam jópár annak idején fontosnak tarott, ma már csak nosztalgiázásra okot adó fájlt. A legjobb az egészben hogy majdnem az összes kezdeti irományom meglett. Hisz a legtöbben tudhatják hogy jómagam az Agyiszint blog felületén kezdtem meg blogos pályafutásom, még valamikor 2009 végén. Akkoriban ugyebár nagyon futottak a rajos, emós, tecktonikos (?) meg ilyesféle posztok (melyhez a Kuruc.info nem kevés hátszelet biztosított) szóval az Agyiszint is hamar igen népszerű lett. Pedig lényegében semmi értelmes nem akadt még akkoriban rajta, csak minden nap új posztokban pár véglény. Mire én odakerültem (eleinte csak mint szimpla olvasó/kommentelő), már Főúr is javában szerkesztő és admin volt. Hozzá voltak köthetőek a hosszabb, magvasabb mondanivalóval megáldott cikkek. Később én beleuntam abba hogy mindig csak 1-1 képes posztokat kreálunk és nekiláttam bővebb mondanivalóval, több – sokszor maróan gúnyos – szöveggel kibélelni a posztjaim. Ez hamar igen közkedveltté vált, úgyhogy elkezdtem merőben más témákról is írni. Egymást követték a társadalomkritikus, a médiát savazó és a zeneajánlós, avagy olvasói levelekre válaszolgatós cikkek. Mikor már saját novellákat is kitettem a blogra, páran elkezdték húzni a szájukat miszerint ezek "nem oda valók". Nyilván volt ebben igazság de sokan mégis szerették a hosszabb olvasmányokat, már csak azért is mert minket leginkább az értelmesebbje olvasott. Akik egyképes posztokat akartak azok a Napiszart látogatták. A novellákból novella-pályázat lett, majd végül egy külön blog: a Titkos Ellenállás, mely – bár jócskán átalakítva – mind a mai napig létezik ITT. De térjünk vissza az Agyiszinthez.

Én sosem tartottam magam netcelebnek (más kérdés hogy sokan eleve így álltak hozzám). Olyasféle témákat boncolgattam, melyek a mindennapok során szembejöhettek bárkivel. Identitászavaros tinik, agresszív rajok, gány TV-műsorok. Azért olvastak annyian minket mert arról írtunk ami ténylegesen zajlott az országban. Társadalmi problémákról. Látták az emberek a Napiszaron is hogy amiket a kiposztolt véglények csinálnak az nem helyes, de mi ennek hangot is adtunk. Főúr, Sid, Rettegett Iván, Tűzoltópalack, Peroxiszóma és persze jómagam is rendre olyan általános társadalmi problémákat vettünk elő amelyek mellett nem lehetett szó nélkül elmenni és mi nem is mentünk.

Az új laptopomhoz alapból járt a Spotify, viszont sosem foglalkoztatott annyira hogy kipróbáljam. Nem is igazán tudom miért nem, talán nem láttam benne elég fantáziát. Azonban néhány napja csak rászántam magam hogy tegyek egy próbát ezzel a programmal amelyet mindenki annyira ajnároz (legalábbis a legtöbben). Most megosztom veletek a tapasztalataimat de előrebocsátom hogy tőlem a Spotify kapni fog hideget-meleget.

A Spotify minden létező platformra elérhető már

Kezdjük a legelején. Nagyon tetszett hogy nem szükséges külön profilt létrehoznunk, ha fenn vagyunk a Facebookon akkor be tudunk lépni onnan is (sajnos össze is kapcsolhatjuk a Facebookkal, de erről majd később...). A kezelőfelület könnyen átlátható. Mint minden egyéb program, úgy a Spotify is kissé másképp fest Windows 8.1 operációs rendszeren mint másutt. Nekem ez mondjuk bejött, én alapból jól kijövök a Win 8.1 csempe -szerű kinézetével (amivel épphogy sokan nem tudtak megbarátkozni) és így az a Spotify kezelőfelülete is kifejezetten tetszett amelyet a laptopomhoz adtak. A böngészés gyors, könnyedén rátalálhatunk kedvenc előadóinkra. Profiljaikon láthatjuk a legnépszerűbb dalaikat és sorba az albumaikat. Klassz dolog hogy ezeket mind elmenthetjük magunknak, majd később két kattintással máris hallgathatjuk a kiválasztott kedvenc albumot (méghozzá elég jó minőségben). Rengeteg B-oldalas dal, EP és remix is megtalálható a rendszerben ami külön jó pont. Elcsemegéztem órákon keresztül a választékon, jópár olyan dalt találtam meg amelyeket már régóta kerestem. Létrehozhatunk saját lejátszási listát is amely egy csokorba gyűjti a hozzáadott dalainkat, így bármikor kedvünkre hallgathatjuk épp aktuális kedvenceinket.