A Ghost Stories eredetileg egy színdarab volt, onnan került át a képernyőre. Angol horrorfilmről lévén szó valami egészen ijesztő végeredményt vártam, és az az érdekes, hogy az antológia-filmként is felfogható Ghost Stories ezt hozta is. Nem egy Insidious, vagy Démonok között para-faktor tekintetében, de akad benne pár igen hátborzongató jelenet.

A film főszereplője egy Phillip Goodman nevű pasas, aki sarlatánokat és különféle tévés-, illetve paranormális csalókat leplez le. Biztos benne, hogy szellemek, kísértetek, démonok és egyéb túlvilági lények nem léteznek. Hite viszont meginogni látszik, mikor meghívást kap egy számára elismert - és régóta halottnak hitt - kutatótól, aki a kezébe nyom három ügyet, melyekről azt állítja: ezek majd megváltoztatják Goodman hozzáállását a témához. Cáfolja meg őket, ha tudja! - mondja neki, és útjára engedi a szkeptikus férfit. Goodman felkeresi a három ügy "áldozatát" és egyenként megismerhetjük lidércnyomásos történeteiket.

Szerény véleményem szerint az első a leghatásosabb. Ebben Tony Matthews (Paul Whitehouse) éjjeliőr épp egy ódon, lepusztult elmegyógyintézetben teljesít szolgálatot, naná, hogy késő este. Ahogy az ilyenkor várható, egyre furcsább dolgok kezdenek történni körülötte: elmegy az áram, lépteket, kopogásokat hall, a rádió meg random bekapcsol. Hamar el is indul hát kivizsgálni a zajok forrását, melyek egy alagsori folyosóra vezetnek, ahol egy lelakatolt ajtó mögött olyasmivel találja szembe magát, amitől még évek múltán sem képes megszabadulni. Itt szeretném elmondani, hogy ez a rész lazán hozza a James Wan -féle horrorok hangulatát, a gyermekkísértet rekedt hangján elhangzó "dada!" pedig simán a frászt hozhatja az edzett horrorrajongókra is. Nagyon creepy.

H3llo, itT, a DedSec!

KöSzi, h0gy el0lvAsod eZt a t3szTet.

IP-cím3d aLapJán aMúgY máR rÉG l3ny0m0zTunk! (◕‿◕✿)

Számomra az első WATCH_DOGS egy kiemelkedő Ubisoft játék volt. Persze én is tisztában vagyok az olyan dolgokkal vele kapcsolatban, mint a sokat emlegetett downgrade, vagy az előzetesen promózott sajátosságok hiánya, de szerintem aki képes túltenni magát ezeken, és hagyja, hogy beszippantsa a játék, az remekül elszórakozhat vele. Én személy szerint imádtam a megsárgult levelekkel borított, őszi Chicagóban csapatni, és mellé még a sztori is tetszett - noha valóban nem volt képes a B-filmes keretek fölé nőni. De nekem átjött.

A WATCH_DOGS viszont nem aratott osztatlan sikert, amit elsősorban a GTA V hatalmas népszerűségének, és a saját maga korlátainak köszönhetett. Szembeállítva a Rockstar Games újkori klasszikusával, bizony az Ubisoft játéka jócskán elmarad a versenyben. Hiába imádtam a sötét, borongós, esős és koránt sem szívderítő hangulatát, a játékosok többségének mindezt nem vette be a gyomra. Aiden Pearce bosszúhadjárata bukott a kasszáknál, és egyáltalán nem volt biztos, hogy érkezik folytatás. De az Ubisoft nem engedte el a lehetőséget, és két évvel később már be is futott a WATCH_DOGS 2

Ami elsőre rögvest szembetűnik, az a megváltozott hangvétel. Sokkal könnyedebb, sokkal inkább mainstream, mint elődje, így pedig jobban hajaz a GTA V-re, avagy a Saints Row játékokra. Nincs már esős Chicago, helyette a napfényben fürdő San Francisco lesz a játszóterünk. A komor Aiden helyett főszereplőnek megkapjuk a fiatal hekker Marcus-t, aki kevésbé árnyalt karakter, mint Aiden volt, de éppen fiatalsága miatt a többség jobban tud vele azonosulni. A WATCH_DOGS 2 nagyon mai, nagyon modern szeretne lenni: lépten-nyomon belefutunk olyan dolgokba, amik az elmúlt éveket jellemezték. Van itt drón, elektromos autó, a Facebook-nak beillő Invite, spéci okostelefonok, rengeteg applikáció, 3D-nyomtatással készült cuccok, a Google-t kiparodizáló Nudle, de még a szcientológia is kap egy fricskát a New Dawn nevezetű szervezettel. Itt már sokkal részletesebben öltöztethetjük karakterünket a ruhaboltokban (már nem csak komplett szettek vannak) és még a ruházatok is mind-mind reflektálnak a mai divatra. Ebből a szempontból a játék ráver a GTA V-re.

Nagyon hipszter a WATCH_DOGS 2, tele van zsúfolva rengeteg, a valóságban is létező látnivalóval, ahol kedvünkre fotózkodhatunk (a selfie persze lételem ebben a világban) és ha épp egy nevezetes helyen tesszük mindezt, akkor a képpel még követőket is szerezhetünk (újabb fricska, ezúttal az Instagramnak). De a követők száma fokozatosan gyűlik a küldetések után is, míg szépen lassan eljutunk a mindent átszövő Blume céghez. Persze nem egyedül űzzük az ipart, hanem a DedSec hekker-csoport tagjaként. Itt felfedezni véltem némi Mr. Robot áthallást, kiegészítve a közösségi-hálóval. Küldetéseink során megint előtérbe kerül a hekkelés, amit ügyesen egészítettek ki a fejlesztők. Sokkal jobban ki tudjuk használni a környezet adta tulajdonságokat, főleg ha felfejlesztjük Marcus hekkelési képességeit. Például simán ki tudunk pucolni egy komplett ellenséges helyet pusztán annyival, hogy egy-egy tagra körözést adunk ki (másodpercek alatt ott terem a rendőrség), vagy ami még jobb: ráhívunk pár sicario-t. Ezek a mexikói bérgyilkosok aztán pillanatok alatt okoznak véres tűzharcot, ha pedig a rendőrség is kiszáll a helyszínre, akkor igazából nincs is más dolgunk, mint fedezékbe húzódva végignézni, amint kiírtják egymást. Nem vicc, párszor magam is megcsináltam, hogy egyébként jól őrzött helyszíneket ezzel a módszerrel ürítettem ki csutkára, a végén pedig bármiféle zavaró tényező nélkül végezhettem a dolgomat tovább.

A Netflix nem finomkodik. Akár sorozatról van szó, akár saját gyártású filmről, bizony igen ritkán szabnak határt az explicit tartalomnak. Ha pedig felröppen a hír, hogy a Netflix égisze alatt érkezik egy új horrorfilm, máris jobban kezdem el várni, mert tudom, hogy megfelelően véres vagy megrázó lesz. Klassz volt legutóbb a The Ritual, mely ugyan nem váltotta meg a "kirándulós-horrorfilmek" műfaját, de tisztességes próbálkozásnak lehetett elkönyvelni. Aztán most újabban itt a Calibre, ami a horrort eleve csak felületesen használja, ez a film sokkal inkább egy lélektani dráma / thriller, de ez nem feltétlenül probléma, ha jól van összerakva.

Vaughn (Jack Lowden - Dunkirk) és Marcus (Martin McCann - The Pacific) régi haverok, akik elutaznak egy jó messzi, a nagyvárosi élettől távoli skót faluba, hogy közös kikapcsolódásként a közeli erdőben vadászhassanak kedvükre. A vidéki program remekül indul, a helyi kocsmában új barátokra is szert tesznek, sőt, be is csajoznak. Pontosabban csak Marcus, Vaughn-t várja haza az asszony, meg a hamarosan születendő gyermeke. De ettől függetlenül ő is jól szórakozik, fogy a sör, vidáman telik az éjszaka. A két férfi másnap el is megy a falu melletti, hatalmas erdőbe, hogy végre utazásuk céljának is eleget tegyenek, azaz vadásszanak. Némi bóklászás után rá is találnak a megfelelő vadra, a gyanútlan őz épp előttük legelészik. Marcus átadja a terepet barátjának, hogy az végre lőhessen egyet életében először. Csakhogy a lövés célt téveszt, és Vaughn az őz helyett egy kisfiút talál el, aki azonnal életét veszti. A tragédiát csak tetézi, hogy előkerül a fiú apja is, aki a fájdalomtól nem képes józanul gondolkodni, és a puskát a gyilkosra emeli. Őt ekkor Marcus lövi agyon. Immár mindkét férfi gyilkossá avanzsálódott, de amíg Vaughn vissza akar menni minél előbb a faluba, hogy elmondhassa a történteket, addig Marcus meg van győződve róla, hogy ezzel a saját halálos ítéletüket írnák alá. "Gondolj a feleségedre, gondolj a születendő gyerekedre!" - mondogatja kétségbeesett barátjának. Vaughn végül kötélnek áll, és vonakodva bár, de segít eltűntetni a két hullát. Akiket persze a falubeliek rövidesen elkezdenek keresni, a két férfi pedig hiába próbálja titokban tartani a történteket, az igazság előbb-utóbb a felszínre tör.

Nem túl egyedi történettel operál a Calibre, de legalább félig-meddig tisztességes módon teszi. Nem öncélúan véres, inkább a lelki vívódásokra megy rá. Messze nem az év filmje, de esti kikapcsolódásnak tökéletes, persze nem szabad sokat várni tőle. A színészek korrektek (főleg Jack Lowden alakít erőset), a látvány rideg és sötét, egyedül talán a film vége lett rendesen elbaltázva, egészen más - sokkal bevállalósabb - befejezést illet volna kanyarítani egy ennyire komor történethez, de sebaj, egy 5/10 -et simán megér, főleg, hogy messze jobban elvoltam vele, mint az agyonsztárolt Expedícióval.

Szeretem a sétálószimulátorokat, úgyhogy csak idő kérdése volt, hogy lecsapjak erre a gyöngyszemre is. A fejlesztők korábbi játéka, a teljes egészében fekete-fehérben játszódó The Unfinished Swan ugyan szintén megvan, de sosem nyerte el a tetszésemet, ezért kicsit óvatosan közelítettem Edith Finch kalandjához.

A 17 éves Edith nem kevés idő után tér vissza családja régi házába, népes rokonságából már csak ő él egyedül. A meseszép birtokra érkezvén felszínre törnek benne a régi emlékek, mi pedig megismerhetjük a norvég család tagjainak személyes tragédiáit. A Finch családon átok ülhet, hiszen tagjainak nagyrésze idő előtt halálozott el, nem is akárhogyan.

Nekem nagyon tetszett, hogy végigjárhatjuk a teljes házat, pincétől a padlásig. Ráadásul az egész annyira szépen lett megalkotva, hogy már-már tényleg fotorealisztikus a látvány. Hosszú perceket eltöltöttem a házban és csodáltam a hihetetlen részletességgel bíró szobákat. Utoljára az Everybody's Gone to the Rapture ragadott magával ennyire, ott is úgy voltam az egésszel, hogy alig győztem nyomkodni a képlopást játék közben.