A cím megtévesztő lehet ugyanis bár én már nem járok suliba és ez az egész őszi szünet dolog rám nem vonatkozik, a barátnőmre ellenben nagyon is. És hát szeretnénk közösen kihasználni ezt a kis időt amikor nem kell másnapra készülni, tanulni, magolni és végre több időnk juthat egymásra. Épp ezért igyekszem összehozni néhány cikket arra az időre amíg átmenetileg biztosan nem fogok a net közelébe merészkedni. Rendkívül gyorsan egy kis helyzetjelentés felőlem/rólam: a GTA V teszt csúszni fog ugyanis nincs most ingerem nekem arra hogy játsszak a játékkal. Egyrészt mert bár már 2 haveromnak is megvan PS3-ra (ergo bármikor kölcsön tudnám kérni), nemrég beszereztem a Heavy Rain nevezetű PS3-exklúzív klasszikust és eme remekmű jelenleg minden egyes játékra fordított percemet leköti. Aki nem ismerné, annak gyorsan elárulnám hogy a Heavy Rain az anno a Fahrenheit nevezetű alkotást és újabban a Beyond: Two Souls ékkőként ragyogó világát is élettel megtöltő Quantic Dream elnevezésű francia fejlesztőgárda 2010-es "videojátéka". Azért a macskakaparás mert mint az említett 2 másik cím, úgy a Heavy Rain sem ízig-vérig videojáték. Sokkal inkább illik rá az "interaktív dráma" kifejezés. Olyan az egész mint egy film, csak éppen tele van tömve Quick Time Event (azaz QTE) jelenetekkel, ami azt jelenti hogy az adott időben a képernyőn felvillanó adott gombot kell lenyomni gyorsan. Szóval meglehetősen jó reflexek éppenséggel nem ártanak a cucchoz nade úgyis írok majd róla bővebben is ha már kimaxoltam (ami nem lesz egyszerű ugyanis elég sok befejezése van és igazából csak a játékoson múlik hogy melyiket választja). Oké, emellett új zenékről is tervezek írni hamarost mert már igencsak ideje lenne ennek is. Új Arctic Monkeys például biztosan lesz majd.

Nem tudom korábban írtam-e már: netem már van (jóval gyorsabb is mint az előző) de saját laptopom még nincs. Ergo most egyelőre kénytelen vagyok öcsém ósdi laptopjáról írni bár a semminél ez is lényegesen több. Mozizni továbbra is örömmel járunk el, sorozatokból most bejött nálam a képbe az Agymenők és az American Horror Story: Coven, a könyvek terén pedig nemrég olvastam ki Puzsér Róbert egyik könyvét (Szélsőközép) és jelenleg épp új olvasnivaló után kutatok kitartóan. Igen, lényegében csak ezekről szerettem volna írni most. Jobb ez mint ha valami vlogon tenném meg ugyanezt, nemde? Bár sokan írtátok már hogy kíváncsiak lennétek rám meg ilyesmi, úgyhogy amint időm engedi, kicsit személyesebbé teszem a Facebook oldalam ahogyan már korábban is említettem és a saját YouTube-csatorna sem várat már olyan sokat magára. Így dióhéjban ennyit szerettem volna. A legfontosabb viszont számomra egyértelműen az hogy ameddig tart az őszi szünet addig azt a kevéske kis időt végig a barátnőmmel tölthessem mert egyrészt ez így normális, másrészt pedig régóta vártunk már mindketten egy olyan időszakot amikor végre mellőzni lehet mind a sulit, mind a melót és kiszakadhatunk végre egy kicsit a hétköznapi életből, kettőnkre koncentrálván. Most végre adatott erre lehetőségünk úgyhogy tényleg ne lepődjetek meg ha jópár napig nem jelentkezem avagy nem válaszolok egy-egy levélre (pedig a leveleket mindig igyekszem időben megválaszolni), vagy ilyesmi. Tudjátok...magánélet meg miegymás. De semmi baj hiszen beidőzítettem előre néhány cikket, remélem azok majd kárpótolnak benneteket addig amíg vissza nem térek teljes mellbedobással. Jó pihit addig is! ;)

Régóta adós vagyok már ezzel a kritikával mert ugyebár anno elkezdtem epizódonként kivesézni a Bates Motel egyes részeit, azonban jött a Hannibal és nálam olyannyira vitte a prímet hogy hanyagolni is kezdtem miatta a Norman Bates fiatalkoráról szóló szériát. Azóta a sorozat már hazánkba is eljutott. Amondó vagyok hogy eléggé korrekt szinkront kapott. De erre majd kitérnék egy kicsit később. Nem lesz valami hosszú eme kritika ugyanis épp nemrég estem haza, kimerült és fáradt vagyok, nomeg estére valami horror filmet is beiktattam úgyhogy arra is tartalékolnom még egy kis energiát. Nade lássuk csak, milyen is volt a Bates Motel 1. évada! Gyorsan hozzátenném hogy anyámmal együtt néztem végig ugyanis ez egy kifejezetten olyan sorozat volt amely még őt sem kergette ki a szobából és nemhogy megtűrte és nézte, néha egyenesen kérte hogy csak még egy részt hadd nézzünk meg belőle. Nem ismeritek anyámat, ő leginkább a Helyszínelők és a Két pasi meg egy kicsi szériákat preferálja, épp ezért volt számomra is borzasztó érdekes hogy a Bates Motel lekötötte. Volt olyan este hogy megnéztünk egymás után három epizódot is. Kifejezetten poén volt hogy pont ezt a szériát nézem anyámmal amelyben ugye pont az anya + fia kapcsolatot boncolgatják előszeretettel. Úgyhogy volt olyan nap is amikor beöltöztem ing + pulóver kombóba mint a sorozatban Norman és folyton mamának szólítottam szegény anyámat (aki látta az évadot, az érteni fogja). Lement tehát az 1. évad és azon filóztam hazafelé jövet a buszon hogy mely fontos momentumokat kellene kiemelnem mindenképp belőle. Az összképet elnézve nyugodtan kijelenthetem hogy ez egy nagyon jó sorozat. A mindössze 10 részes 1. évad bőven tartalmaz zseniális jeleneteket, kreatív és ötletes megoldásokat mind forgatókönyv, mind rendezés tekintetében. A sztorival gondolom a többség már tisztában van de azért röviden vázolnám: Apja tragikus halála után az ifjú Norman Bates (Freddie Highmore) és az anyja, Norma Bates (Vera Farmiga) új városba költöznek ahol is tulajdonukba veszik az egykor szebb napokat is megélt helyi motelt amelyet meg is nyitnak hamarost. Igen ám de a városka szörnyen sötét titkokat rejteget és erre tulajdonképpen már az első 2-3 epizód alkalmával fény is derül.

Mivel a klasszikus remekmű Psycho kvázi előzményéről van szó, elengedhetetlen volt a Norman és az anyja kapcsolatát boncolgató drámai szál kiélezése. Ez szerintem eléggé jól sikerült de az biztos hogy kellett hozzá két nagyszerű színész is. Mind az anyakomplexusos, beilleszkedni nehezen képes és hirtelen dührohamokra hajlamos Norman, mind a borzasztóan frusztrált és sokszor kétségbeesett Norma karaktere remekül lett megírva, az őket megformáló Freddie Highmore és Vera Farmiga pedig egytől egyig zseniálisan játszanak és kitűnően működik közöttük a kemikália. Az egyébként brit Freddie Highmore tökéletesen hozza a kezdeti stádiumban lévő idegbeteg őrültet, néha olyan megmozdulásai voltak hogy engem is kirázott a hideg a tévé előtt. Az anyját alakító Vera Farmiga pedig mindig is remek színésznő volt, legutóbb egyébként a The Conjuring (Démonok között) című horrorban láthattátok. Nade a többi szereplő is hozza az elvárt szintet, egyszerűen csak ők nem annyira színesek és érdekesek hogy érdemes lenne bővebben írni róluk, a két "főszereplő" meg amúgy is lejátszik mindenkit úgy instant. A képi világ meglehetősen nyomasztó helyenként, főként maga a motel mellett álló ház (tudjátok, amelyiknek ablakában a Psycho-ban mindig ott ült Norman anyjának sziluettje) van remekül kidolgozva. Régimódi de egyben nagyon ízléses. Igaz ez egyébként cakk-pakk a díszletekre hiszen én például az 1. rész elején meg nem tudtam volna mondani hogy a jelenben játszódik a cselekmény, annyira retró hatása volt mindennek. A zenék jók (bár inkább átlagosak...), a magyar szinkron pedig – mint említettem – nekem bejött, bár Norma szerepére valaki mást kértem volna fel, nem azt a csajt aki a Született feleségekben is szinkronizált. Annyira nem illik a hangja a karakterhez véleményem szerint, bár ezt vehetitek puszta kukacoskodásnak is. Summa summarum a Bates Motel bőven az "érdemes megnézni" kategória felett áll. Néha eléggé elvont, néha szívfacsaróan drámai, néha humoros de mindenek előtt: végig képes lekötni a nézőt. Nem fullad unalomba. Egyedül csak az évad végét tudnám felhozni apró negatívumként mert bőven sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle a 8. részt követően, ehhez képest kissé sután varrják el a szálakat. De sebaj, ettől függetlenül is egy erősen javallott széria amelybe érdemes belekóstolnia egyrészt minden horror-rajongónak, másrészt mindenki másnak is aki épp nézhető sorozatra vadászik és még nem talált eddig értékelhető alternatívát. Jövőre pedig lelkesen várom a 2. évadot!

Értékelés: 10/8

Az Ősz a legkedvencebb évszakom. Imádom hogy ilyen szép színes és hangulatos. Ráadásul mostanában még hűvös sincs. Kellemes késő nyári meleg köszönt ránk nap nap után és én ennek végtelenül örülök. Kifejezetten kiránduló-időszak ez a mostani. Szoktunk is jönni-menni mostanság ide-oda. Néha teljesen céltalanul bolyongunk a városban, avagy a város szélén. Erdőket járunk be, új helyeket fedezünk fel. Nagyon szeretem ilyenkor a természetet járni. Minap a Margit-szigetre látogattunk ki (egyik kedvenc placcom a belvárosban) és ott töltöttünk néhány kellemes órácskát. Én jó szokásomhoz híven hosszú percekig bámultam a sárga és vörös színben pompázó hatalmas fákat. Igen, van egy ilyen tulajdonságom hogy képes vagyok elámulni a természet szépségein olykor-olykor. Egyébként is álmodozó típus vagyok. Élvezem az életet. Az októberem még amúgy is laza. A november már jóval húzósabb lesz. Munka munka hátán és mindez megállás nélkül a Tavasz végéig. De így van jól, így működik a gépezet olajozottan. Muszáj vagyok most nem keveset félretenni mert jövőre Angliába szeretnénk menni. Ahhoz pedig pénz kell. Méghozzá elég sok. Egy álmom valósulna meg ha összejönne. De ez egy hosszútávú terv. Akad néhány rövidtávú is. Például szeretném egy kicsit rendbe tenni a szobámat mert eléggé egyhangú és nem is fér el benne sok minden. Poszterekkel, képekkel és egy új szekrénysorral akarom "megdizájnolni" még idén. Zenéket is kéne már vennem mert ideje bővítenem a gyűjteményem. Mozizni is gyakrabban kéne eljárnom a haverokkal, nem mindig csak piálni. És az sem lenne épp utolsó dolog ha írnék még néhány novellát mert többen is említették már hogy szívesen olvasnának végre valamit tőlem novella formájában is, hiszen régebben eléggé rá voltam állva erre a tematikára (is). Majd meglátom mit tehetek, kedvem éppen lenne hozzá csak hát nem tudom hogy alkalmam és egyáltalán alkalmas felületem (értsd: laptop) mikor lesz. De rajta vagyok. Addig vázlat-füzetbe jegyzetelek ahogyan 2010 óta mindig is tettem. Már amikor épp itthon vagyok egyáltalán. Jobb szeretem kihasználni ezt a jóidőt és kimozdulni, amikor csak lehet. Persze semmiképp sem egyedül.

Hosszú idő óta végre úgy érzem hogy elégedett vagyok önmagammal. Régebben szörnyen kritikus voltam saját magammal szemben. Alapból maximalista vagyok de ez addig fajult nálam egy időben hogy szinte már utáltam saját magam ha valamiről úgy éreztem hogy "ezt csinálhattam volna sokkal jobban is". Sokszor ostoroztam magam. Aztán eltelt az idei Nyár és minden megváltozott. Minden a helyére került, úgy is mondhatnám. Nem akarom már megváltani a világot, mint szándékoztam azt 2-3 évvel ezelőtt. Az elérhetetlen álmokat felváltották az elérhető álmok. A kilátástalan vallás-keresést a buddhizmus és annak tanításai és életmódja. A blogos fenyegető- és szerelmes-leveleket a hosszabb és komolyabb levélváltások. A régi "szarok a világra" mentalitást a mindennapos munka és a társadalomba való beilleszkedés, míg a netes románcokat az érett kapcsolatok (azaz pontosabban Egy...de mint az Egy Gyűrű, úgy ez is mindenek felett áll). Tudjátok, lehet hogy öregszem. Eme változások miatt fogom majd frissíteni a profilomat is olyanná hogy például lesznek fenn valós képek rólam, fotók az életemből és az életemről, meg minden egyéb ehhez kapcsolódó dolog hiszen nincsen már kiktől és miktől tartanom. Azok az idők már elmúltak. Most már csak a blogok vannak, a tervbe vett YouTube-csatorna, nameg az "életfilóim" amiket nem vagyok rest megosztani veletek. És ennyi. Örülök ha van aki hozzám hasonlóan gondolkodik, osztja a nézeteimet és egyetért velem. Ez egy bloggernek a legnagyobb ajándék. Persze aztán ki tudja...lehet egy nap majd hatalmas rocksztár leszek magam is, végülis nem kell itthon ahhoz spéci iskolát elvégezni hogy zenélhessen az ember (lásd: X-faktor és a hasonszőrű tehetségkutatók fellépőit...). De most még bőven elégedett vagyok mindazzal ami megadatott nekem. Többre nem is vágyhatnék. Van melóm, lakásom, barátnőm, jó egészségem, meglehetősen kiforrott zenei ízlésem és stílusom és végtelen fantáziám amelynek segítségével érvényesülhetek az írás területén is. Azt hiszem ezeken felül minden más már a luxus-kategóriába esne. Ősz van. A legkedvencebb évszakom. Színes és illatos minden. A gyönyörű lombkoronákkal díszelgő fák látványán mélázva szokott ilyenkor végigfutni az agyamon hogy mégiscsak egy szép világban élünk.

Év: 2013

Rendező: James Wan (Fűrész, Halálos hallgatás, Halálos ítélet, Insidious)

Szereplők: Patrick Wilson, Vera Farmiga, Mackenzie Foy, Ron Livingston

Nagyon vártam már ezt a filmet. A Fűrész – annak ellenére hogy elismerem a műfajra tett hatását – nálam a mai napig nem 100%-os horror film. Sokkal inkább tartom egy véres, de egyben agyas thriller-nek. A rendező, James Wan, azonban megalapozta vele a helyét az ismert és elismert horror film rendezők között. Azóta viszont változott a horror műfaja. A Paranormal Activity behozta a főként az ismeretlentől való félelem vonalát (hiszen mindannyian tudjuk hogy attól félünk a leginkább, amit nem látunk...) és egyre több olyan horror film készült amelyek sokkal inkább a hatásos ijesztgetésekre koncentráltak, mintsem a véres jelenetekre. A hazánkban kevésbé ismert, de külföldön elég nagy népszerűségnek örvendő Insidious is ezen a nyomvonalon haladt. Egyébként az Insidious egy pazar film. Ha megnézitek, láthatjátok hogy vérprofi mind a rendezés, mind a fényképezés, mind a képi világ és a zene párosa. Tökéletes ijesztgetős horror film amelynek tulajdonképpen csak a kissé túlságosan is elnyújtott végjátékába lehetne belekötni de nem teszem mert az már csupán színtiszta kukacoskodás lenne. Mikor megtudtam hogy James Wan új horroron munkálkodik, szinte egyből csak arra tudtam gondolni hogy bárcsak az Insidious műfajához hasonló filmmel lepné meg a nagyérdeműt. Aztán az első képek és végül az előzetes megnyugtatott: a The Conjuring abszolút az lett amire vágytam. Egy ízig-vérig ijesztgetős horror, szinte nulla mennyiségű vérrel és olyan hatásos jelenetekkel amelyektől az egyszeri néző leteszi a haját ültében. Az azonban kissé megrémített mikor bejelentették hogy a The Conjuring érkezik hazánkba is (eléggé elbaltázott magyar címmel). Nem mintha ez nem lett volna örvendetes dolog (hiszen a Sinister is eljutott hozzánk), csak épp féltem hogy majd a hazai, jobbára Transformers és Halálos iramban -függő nézőknek nem veszi be a gyomra ezt az igényes, egyedi horrort. Teóriám végül igaznak is bizonyult. De erről majd később. Hol is kezdjem? Azt hiszem a legjobb lesz az elején.

Hirtelen alakult úgy hogy beültünk a moziba. Bár előtte már hetekkel tervezgettük hogy majd megyünk, valami mindig közbe jött. Aztán végül csak oda lyukadtunk ki hogy szó szót követett és végül hatan ott sorakoztunk a mozi bejárata előtt és vártunk a bebocsátásra. Szeretném leszögezni hogy a film remek. Ha esetleg még nem láttad volna, de érdekel (persze hogy érdekel, különben miért olvasnád most ez a cikket?) akkor feltétlenül menj vagy menjetek el rá mert abszolút megéri a mozijegy árát. Ha azonban csak letölteni szeretnéd és otthon este, fülessel megtekinteni, akkor se hezitálj sokat. Tényleg kiváló film. A sztori egyébként valós eseményeken alapszik. 1971-ben a Perron család különös eseményeknek lett tanúja saját otthonában. Az eleinte még csak kopogó-szellem jelenlétére utaló jelek egyre durvábbá avanzsálódak, végül a rettegő család a két híres szellemvadász, Ed és Lorraine Warren segítségét kérte. A Perron család esete azonban még az ő számukra is nagy falatnak bizonyult. Kár is lenne többet lelőni a sztoriból hiszen akit nagyon érdekel az amúgy is utánakereshet a neten hiszen mint említettem már, a történet valós eseményeken alapul. A The Conjuring ereje igazából abban rejlik hogy az alapjáraton klisés jeleneteket iszonyúan hatásosan és ijesztően tálalja. A korrajz tökéletes, a 70-es évek feeling szépen átjön, a zenék és a képi világ remekül passzolnak egymáshoz és ahhoz az egyedi atmoszférához amellyel a The Conjuring operál. A hangulat az első perctől fogva megragadja a nézőt és állandó feszültségben tartja. Már rögtön az első képkocka is olyan amitől a fél mozi felsikoltott. És itt térnék ki arra hogy miért nem tartottam én jó ötletnek egy ilyen horror behozását a hazai mozikba. Mint említettem: elsősorban a közönség miatt. Többen akadtak most is akik megpróbálták azzal kompenzálni a félelmüket hogy nagyokat röhögtek. Mint például mögöttünk az a 12 éves kis takony akinek be nem állt a szája egészen addig amíg a mellettünk ülő csaj rá nem szólt hogy fogja be a pofáját. Onnantól végig kussolt. De ha az egész mozi harsányan röhögött volna végig, akkor is imádtam volna ezt a filmet. Alapból szeretem a főként az ijesztgetésekre koncentráló alkotásokat és a The Conjuring maximálisan ilyen. Lassan épít fel egy-egy jelenetet de amikor a feszültséget már nem lehet tovább húzni akkor bedob egy olyan jumpscare-t hogy a néző menten kiugrik a székéből. Említhetném például azt a jelenetet amikor az egyik kislány a szobában éjszaka felébred arra hogy szerinte van ott valaki. Felkelti testvérét is aki azonban nem hisz neki. Pedig a kislány váltig állítja hogy áll valaki az ajtó mögött a sötétben és őt nézi. A néző pedig a másik lánnyal együtt kezd el parázni hogy aztán a végén...nade nem is spoilerezem el, majd meglátjátok. Sok jelenetet egyébként sajnos az előzetes már lelőtt de higgyétek el hogy ezek mind-mind annyira jól be vannak építve a cselekménybe hogy hiába tudjuk hogy mikor fognak következni, akkor is meg fogunk ijedni rajtuk. A The Conjuring tehát egy remek horror lett. Azt hiszem nálam eddig az év horrorja (bár még egy Insidious: Chapter 2 hátravan). Tökéletes egyveleg és minden pillanatában érződik rajta a profizmus.

Nézzétek meg mindenképp! ;)

Értékelés: 10/9