Ma elkanyarodunk az angol gitárzene egyik fontos állomása felé, amely műfáját tekintve nem más, mint a britpop. A 90-es években élte fénykorát, manapság pedig még mindig nagyon sok zenekar nyúl hozzá inspirációként. Meghatározó stílusról van tehát szó. Összeszedtem szám szerint 5 darab emlékezetes videoklipet ebből az időszakból. Lehet csemegézni.

Egy kis info: A britpop Nagy-Britanniából, azon belül is Angliából ered. Célja az amerikai zeneipar visszaszorítása volt és az az elleni tiltakozás. A stílus leginkább az akkori felkapott grunge-ot kritizálta (Nirvana, Pearl Jam, Soundgarden stb.). Ehhez kapcsolódik egy Noel Gallagher mondás: "Egy grungeos felmegy a színpadra és agyonszúrja magát... rajongani fognak érte, mi meg, akik ismerjük a dezodort, nem találunk megértő fülekre". Ez az idézet még ha nem is teljesen és reálisan, de felvázolja a britpop és grunge közötti különbséget. Míg a grunge zúzós és szétcsúszott káosz volt, addig a britpop összeszedett, a britek ízléséhez igazított zenei irányvonal volt. Az alapját a The Beatles zenéje adta.

5. Supergrass - Alright

A srácok zenéjével a 2005-ös Road To Rouen lemez kapcsán ismerkedtem meg. Emlékszem, nagyon mérges voltam amikor a lemezboltból hazaérkezvén azon kaptam magam, hogy az egész album mindössze néhány számból áll amihez még tisztességes booklet sem járt. Volt rajta egy-két akkoriban nagyon futó sláger de összességében pont olyan volt mint a mai divatos tinizenekarok albumai amelyek tartalmaznak néhány rádióbarát slágert, a többi meg pusztán töltelékszám. Több ezer ilyen lemezt lehetne felhozni példaként, sajnos a Supergrass 2005-ös albuma is ezek közé tartozik holott a fiúk sokkal többre voltak hivatottak. Jelentős szerepet vállaltak a britpop műfaj alakításában, eszenciáját pedig a később lemezeikbe is belecsempészték. Egy korai dalt hoztam most tőlük, ha a Supergrass nevet meglátom valahol, nekem mindig ez a szám ugrik be:

4. Pulp - Common People

A Pulp és a Different Class albumuk - akár tetszik, akár nem - a britpop éra egyik legmeghatározóbb zenekara és lemeze. Jarvis Cocker nevét mindenképpen illik ismernie nemcsak a britpop, de egyáltalán az alternatív rockzene rajongóinak is. A 2002-ben feloszlott, majd 2010-ben újra összeállt bagázs már elég sokat letett az asztalra de úgy látszik sosem mennek már nyugdíjba. És ezt nagyon is jól teszik, hiszen a Pulp neve mindig is garanciát jelentett a minőségre. Számomra az 1998-as This Is Hardcore albumuk a favorit tőlük, melynek emlékezetes borítója nem kis botrányt kavart annak idején világszerte. Még nem ismered? Google a barátod.

3. The Verve - Bittersweet Symphony

Richard Ashcroft is próbálkozott már szólóban a The Verve széthullása után, és volt egy újra összeállás is a zenekarral még valamikor 2008 tájékán (a The Love Is Noise dal például innen lehet ismerős egyeseknek...) de azt a sikert, amelyet a britpop késői korában magukénak tudhattak, már nem tudták megismételni soha többé. Ha jól tudom, azóta már megint feloszlottak. Tulajdonképpen ez nem is annyira meglepő, a kemikáliák a zenekarban egész egyszerűen nem működtek. A Bittersweet Symphony talán a legismertebb daluk (bár nekem a The Drugs Don't Work mindig is jobban tetszett), azt viszont kevesen tudják, hogy annak idején eme számuk miatt még plágiummal is megvádolták a zenekart. Sebaj, a dal akkor is ütött és azóta már tucatnyi helyen hallhattuk. Például idióta reklámok aláfestőzenéjeként is. A klip maga pedig örök klasszikus:

2. Oasis - Wonderwall

A britpop nagy csatáját annak idején az Oasis és a Blur vívta. Míg előbbiek sokkal inkább a munkásosztály "telibeszarjuk a világot" érzését közvetítette vad rock and roll-al, addig a Blur mindig is inkább a visszafogottabb, sznob stílust képviselte. Az 1991-ben alakult Oasis letett számos emlékezetes dalt és albumot az asztalra, azonban ha majd egy szép napon visszaemlékezünk rájuk, akkor nem mehetünk el szó nélkül a banda belső berkeiben történt balhék mellett sem. Liam Gallagher és (a később csatlakozott) Noel Gallagher testvérpár sosem jöttek ki egymással túl jól, ez pedig számos alkalommal rányomta a bélyegét az éppen turnézó, avagy stúdióban tevékenykedő zenekarra. Meg kell még említenem viszont, hogy a 2008-as Dig Out Your Soul még engem is meglepett. Hihetetlenül jó lett ama lemez, rengeteg eltalált dal található rajta. Nem sokkal később a zenekar feloszlott. Azóta szólóban tevékenykednek tovább de persze a mai napig nem felejtik el néha egymást savazni egy-egy interjúban. Ilyen ez a testvéri szeretet.

1. Blur - Song 2

Kitalálhattátok már, hogy mely zenekar fog állni az első helyen. Aki kicsit is tisztában van a zenével, főleg a rock zenével, az biztosan nem lepődött meg. A Blur a britpop legfényesebben ragyogó csillaga, munkásságuk olyan letagadhatatlan stílusjegyeket tartalmaz amelyek egyértelművé teszik, hogy ha bárhol felsejlik a britpop kifejezés akkor ott a Blur szót kell hogy kapjon. Damon Albarn a mai napig sorra hozza a jobbnál jobb produktumokat, teszi mindezt úgy, hogy a Blur 2003 óta parkolópályán van (bár néhány új dal már felkerült a netre, és a közeljövőben várható egy új lemez is...). Albarn azóta olyan zenekarok frontembere lett mint a Gorillaz, vagy a The Good, The Bad And The Queen. Szólóalbuma tavaly jött ki. A Blur másik gócpontja, Graham Coxon is igen aktív mostanában. Tőle is nemrég érkezett egy szólólemez. De mit is jelentett a Blur annak idején? A 90-es évek elején még csak áhítoztak a siker után. Akkoriban úgyis mindenki le volt foglalva a grunge műfaj és a Nirvana térhódításával. Alkoholtól bűzlő punkok és alterosok lebzseltek az utcákon, a Smells Like Teen Spirit pedig ha a csapból nem is de a rádiók legtöbbjéből szépen folydogált be az otthonokba. Aztán eljött 1994 és a Blur kijött a Parklife albummal. Eme lemezről írtam már ITT, felesleges szócséplésbe pedig nem szeretnék kezdeni. Legyen elég annyi, hogy az album újra divatba hozta a brit gitárzenét és magát a brit életérzést. A modorosságot, a sznobságot, a délutáni teát és a focit. Albarn és bandája olyan mesterművet alkotott amelyre azóta sem voltak képesek. A fiatalkori bolondozást vegyítették mélyenszántó gondolatokkal és érzésekkel, a végeredmény pedig a Parklife és az utána következő The Great Escape albumokon érhető tetten leginkább. Ezt nem is kell tovább ragozni, egyértelmű, hogy a nagy britpop csatát a Blur nyerte meg annak idején. Ennek ékes bizonyítékai, hogy Albarn mind a mai napig aktív dalszerző/producer, Coxon egyre csak fejlődik és hogy több tucatnyi zenekar vette őket alapul mikor zenélni kezdett. És persze ott van még ama tény is, hogy újra jelen vannak és nemcsak koncerteznek, de hamarosan lemezt is kiadnak. Ez pedig nem semmi teljesítmény.

A minap úgy esett, hogy pont ügyet kellett intéznem. Már fejben lejátszottam az egészet, a sorba állástól kezdve egészen addig amíg végre az én sorszámom következik, amikor hirtelen azon kaptam magam, hogy bizony még a busz sem érkezett be amivel oda tudnék menni a helyszínre. Fuck it. Közben meg erőteljesen 12:00 felé közelített már az idő ami ebben a hatalmas hőségben szerintem lazán lehetett vagy 36-37 fok. Erőteljesen izzadó egyének kezdték ellepni a megállót szépen lassan, amikor - derült égből villámcsapásként - egyszer csak feltűnt végre a várva várt busz. Azon nyomban fel is szálltam, még megfelelő helyet is találtam magamnak amelyet nem ért annyira az erős napfény. Előre örültem, hogy mivel új típusú buszról volt szó, várható, hogy hamarosan bekapcsol majd a klíma is. Hát nem ez történt. A busz már elindulni sem tudott a megállóból, sikeresen lefulladt a hőség miatt. Csoportos leszállás. Kis anyázás a BKV irányába majd újbóli várakozás a következő járatra. Mielőtt megérkezett, még figyelmes lettem pár elejtett mondatra amelyek megmaradtak emlékezetemben:

- Anyu, nagyon meleg van!

- Nem bírom ezt a hőséget!

- Bazdmeg, inkább menjünk másik busszal gyorsan!

Ezek amúgy holt átlagos beszélgetés-töredékek idén. Tavaly nem volt ennyire meleg. Tény, hogy még októberben is kora nyári meleg volt (jót mosolyogtam mikor december 31-én zéró hó mellett, napsütésben sétáltunk Budán...) és bizony a tél is jócskán elkésett de ekkora kánikula akkor még nem volt. Most pedig már az van, hogy sorra dőlnek meg a meleg-rekordok, a nagyobb csomópontokban vizet osztogatnak, a nyugdíjasok random elájulnak az utcán, a Nap meg annyira perzselő, hogy ha 11:00 és 15:00 között rövidtávú sétát tervezel mondjuk a haverodhoz aki a közelben lakik, akkor megérkezvén hirtelen azon kapod magad, hogy leégett a tarkód. Pedig valamit valamiért. Az ember mindig is előre tört minden téren. Megállíthatatlanul fejlődik az orvostudomány, az űrkutatás, a technikai vívmányok is hétről-hétre elkápráztatják a népeket. Gépek zakatolnak, gyárkémények pöfékelnek. Mindezt miért? Szükséglet kielégítése céljából. A profit is egyike ennek, hiszen szükség van a pénzre is, hogy az ember meg tudjon élni. De mik gurulnak le a futószalagról? Különféle produktumok, amelyek az egyén kiszolgálására jöttek létre. Ha körbetekintesz a szobádban, akkor egy csomó olyan dolgot láthatsz amelyek gyártási folyamataiba szerintem azelőtt még bele sem gondoltál. Mindent a vevőért - ez egy igen jelentőségteljes szempont manapság. Ha a vevőnek igénye van mondjuk a cseresznye ízesítésű új Coca Cola szénsavas üdítőitalra akkor megkapja. És nem érdekes hány erdőt/mezőt kell ledózerolni a gyár kiépítése, vagyis szebben fogalmazva: a cél elérése érdekében. Szóval nem szabad csodálkoznunk azon, hogy országszerte 40 fokos kánikula uralkodik, vagy hogy a hóra majd várnunk kell jövő márciusig. Az éghajlat el lett baszva, de pont az ember formálta ilyenné saját céljainak kielégítése érdekében. Globális felmelegedés, olvadó jégsapkák, kihaló állat és növénypopuláció, stb. Talán egy új kor hajnala ez. Mindenesetre én már azon sem lepődnék meg ha hamarosan beköszöntene az új jégkorszak. És nem, nem az idióta animációs filmre gondoltam.

Tegnap volt augusztus 20-a. Nemzeti ünnep, stb. Gondolom tömegek mozogtak a Duna-parton, a tűzijáték kezdetét várva. Ami - ha jól emlékszem - pont 21:00 órakor el is kezdődött. Elégedett arcok szegezték tekintetüket az égboltra. Én viszont nem láttam az egészből semmit sem. Nem azért mert nem volt rá lehetőségem (ott voltam a közelben), hanem azért mert nem érdekelt. Sok mindennel vagyok így. Filmekkel is. Zenékkel is. Újabban nagyon hódít a dubstep. Skrillex ügyesen alakította a műfajt a nép igényeihez, nem is csoda, hogy több millió rajongója van. De ez Magyarországon inkább csak a háttérben marad, itt még mindig a lejárt szavatosságú (bocs) Megasztáros és X-faktoros előadók aratnak, az olyan identitászavaros gyógyegerekkel karöltve mint az Anti Fitness Club (emlékszem, hogy mikor először elkezdtem hosszasan savazni pár előadót anno akkor ők voltak az elsők a listán...), vagy a már egy fokkal jobb de összességében még mindig pofátlan Depeche Mode -koppintás Compact Disco. Ha már hazai elektronikus rock akkor inkább a The Carbonfools. Szóval akármennyire is sci-fi, itt bizonyos időközönként egyszerűen megáll az idő. Szar ügy, hogy például a két legnagyobb tévécsatorna (az RTL és a TV2) premierként állítanak be még manapság is olyan filmeket, amelyek már minimum 4-5 évesek. A sorozatoknál pedig még rosszabb a helyzet. Oké, nézhetitek akár a Marslakókat vagy a Hacktion-t is az M1-en de akkor már hívjátok át a szomszédot is tévével együtt, hogy a nézettségi adatok legalább az 1%-ot elérjék. De ott vannak még a Tengerészeti helyszínelők is, vagy Dr. House. Biztos jó sorozatok (egy részt sem láttam egyikből sem...) de Amerikában ezek már lejárt lemeznek számítanak. Biztos akadnak köztetek páran akik már nagyon várják a Family Guy új évadjának (szám szerint a 10.-nek) hazai premierjét is. Ám ha nem ódzkodsz a felirat olvasásától akkor nyugodtan leszedheted bármikor angolul mondjuk a Pirate Bay torrent oldalról. Május óta fenn van. Eszembe jutott a Transformers. Beszéltem pár arccal akik ódákat zengtek az eddigi három részről, hogy milyen frankó mind. Az első részt én félig tudtam nézni, utána kikapcsoltam mert szerintem egy emeletes nagy baromság. Kitalálhatod, a másik két részt meg egyszerűen nem láttam. Engem nem érdekelnek a trendek. Nem azért ülök be egy filmre mert azt mondták, hogy jó és okvetlenül látnom kellene. Sőt, tulajdonképpen ezekre az agyzsibbasztó marhaságokra már be sem ülök. Mostanában elég erőteljesen eltolódtam a művészfilmek irányába. Ezekre vagyok kíváncsi, nem a parasztvakító 3D-élményre. Biztos lesznek majd a jövőben is olyan mozicsodák mint mondjuk egy Transformers 4 de aki majd azzal jön nekem, hogy "Fú de komoly volt benne az a rész amikor a nagy robot..." akkor majd időben le fogom állítani, hogy "Öreg...nem láttam". Egyszerűen nem vonz és punktum.

Előszó: ezzel az olvasmánnyal most be kell érnetek pár napig mert én elhúztam nyaralni és onnan kizárt, hogy írni tudnék/akarnék. De már megvan a következő toplistám is, még ha csak elméletben is. Addig viszont itt van ez a mostani, jó szórakozást hozzá!

A found footage műfaj mostanában éli reneszánszát, dacára annak, hogy sokan már temetik a műfajt. Azt a műfajt amelynek egyik megteremtője a mára már kulthorrornak számító Cannibal Holocaust (amit én egyetlen egyszer sem láttam de biztos klasszikus ha már annyi helyen áradoznak róla...). Az alaptörténet ott az volt, hogy néhány turista eltéved a dzsungelben, majd szép komótosan lemészárolják őket az emberevő kannibálok. Sok botrányt kiváltott anno a film és ez főleg a dokumentarista stílusának volt köszönhető, amely végett jónéhány ember elhitte amit a vásznon látott. Persze az egésznek a fele sem volt igaz, de tudjuk jól, hogy minden a tálaláson múlik (emlékezzünk csak a Világok harca rádiójátékra...). Utána elég sokáig parlagon hevert a téma, majd az 1999-es The Blair Witch Projekt (itthon Ideglelés címmel futott) rázta fel újra a műfajt. Akkor már az egész kézikamerás stílus nem volt újdonság ugyan, de mégis sikerült újfent rászedni pár naiv nézőt. Persze ekkor már nagy szerepet kapott az internet is (a filmhez temérdek ál-honlap készült). Eztán 2007-ig nem igazán kaptunk nagyobb volumenű eresztéseket ilyen téren de akkor jött, látott és győzött a Paranormal Activity, minek után újra magára talált a found footage műfaj is. Listámban pár emlékezetes filmre térnék ki, amelyek ezen műfaj, ezen stílus képviselői között vannak. Kezdjünk is neki!

10. Paranormal Activity:

Avagy az Újjáélesztő. Így is lehetne nevezni Oren Peli klasszikusát amely 2007-ben tarolt a mozikban. A film legnagyobb érdeme nem is a történet, inkább a hangulat. Azért ejtsünk pár szót az előbbiről is: a fiatal pár egyszerre csak azon kapja magát, hogy a házukban különös, megmagyarázhatatlan dolgok történnek. És itt most nem arról van szó, hogy valaki visszatette a mosatlan edényeket a szekrénybe, hanem hogy furcsábbnál furcsább események játszódnak le közvetlen környezetükben de még inkább Katie közelében. Micah, a pasija, persze nagyon kíváncsi és mindenképpen meg szeretne örökíteni pár paranormális tevékenységet, ezért szépen bekamerázza a házat és szerez még egy hordozható kézikamerát is, nehogy lemaradjon valamiről. A maguktól leeső tárgyak és hirtelen becsapódó ajtók eleinte még békés kísértet jelenlétét sejtetik a falak között/mögött azonban később kiderül, hogy egy visszatérő démonról van szó aki szegény Katie-t már gyerekkorában sem hagyta békén és hiába költöztek új házba, oda is követte.

A fiatalok kirendelnek egy szakembert is, hogy vizsgálja meg a szobákat, esetleg vegye fel a kapcsolatot az elhunyttal de az öreg már akkor maga alá csinál, amikor belép a házba szóval ez a vonal kudarcba is fullad. Ezután a szerelmeseknek maguknak kell felvenniük a küzdelmet a démonnal amelyet nagyban segítene ha egyáltalán látnák is, nem csak hallanák ahogyan átfut a szobákon, betöri a képeket, vagy bútorokat tologat, esetleg kirángatja valamelyikőjüket az ágyból. Bizony, a rémség itt alaktalan de Hitchcock óta tudjuk, hogy attól félhetünk igazán amit nem látunk. Erre még rátesz egy lapáttal, hogy aki valóban hisz az ilyen paranormális dolgokban, a szellemekben, a visszajáró kísértetekben, az kétszer annyira fog félni a film alatt mint más. Oren Peli nagyon belenyúlt valamibe, ezt az azóta megjelent két folytatás is bizonyítja és persze azt is hozzá kell tennem, hogy a rendező összehozott egy egészen tisztességes sorozatot is (The River) szintén found footage stílusban. A Paranormal Activity igazi klasszikus amit minden horror rajongónak látnia kell. Este, sötétben fogyasztandó.