"Itt van az ősz, itt van újra" - írta Petőfi, és való igaz, beköszöntött a zordabb időjárás és ezzel együtt a nyárvégi uborkaszezon, legalábbis ami a videojátékokat illeti. Túl sok személyes irományt nem igazán láthattatok tőlem mostanság, aminek két nagyon egyszerű oka van: egyrészt rengeteget dolgozom, másrészt éppen költözés előtt állok. Bizony, koronavírus ide vagy oda, én sajnos bármiféle megállás, vagy home office nélkül tolom egész évben, aminek megvannak az előnyei, de a hátrányai is. Szeptemberben még korai lenne kijelentenem, hogy mely játékok lettek nálam az abszolút favoritok ebben az évben - ne felejtsük el, hogy érkezik még a Cyberpunk 2077, a Watch Dogs Legion és az Assassin's Creed Valhalla is! -, viszont azt fontos megjegyeznem, hogy a sokszor hatalmas hype által övezett címek (pl. The Last of Us Part II) mellett már eddig is befutott jópár kisebb, vagy kevésbé ismert - sokszor indie - alkotás, amikre érdemes lehet időt áldozni. Ezekből mazsoláztam néhányat:

5. Maid of Sker (PC/XONE/PS4)

Ha horrorjáték, akkor nálam a mai napig az Amnesia: The Dark Descent az etalon, melynek hírnevét nagyon ügyesen öregbítették tovább az olyan remek címek, mint például az Outlast 1-2, vagy az Alien Isolation. Komplett műfaj épült azon horrorjátékokra, ahol az ellenfelek ellen nincs semmiféle fegyvered, és lopakodással, illetve meneküléssel kell kijutnod a halál torkából. A Maid of Sker is pont ebben a ligában indult, és bár nem kapott túl nagy figyelmet, semmiképp sem szabad szó nélkül elmenni mellette. Már csak azért sem, mert a jópofa sztorit (kedvesünk után nyomozunk egy kísérteties házban, ahol természetesen nem vagyunk egyedül) igényes magyar fordítással tárja elénk a játék. A hangok igazán fontosak benne, nehezebb fokozaton még a lépteink zajára, vagy a fellökhető tárgyakra is oda kell figyelnünk, mert ha a vak, ám kifinomult hallásukkal közlekedő ellenfelek észrevesznek bennünket, akkor rögvest mellettünk teremnek és hamar kiosztanak pár ízes stricimaflást.

Teljes teszt: Maid of Sker

Nagyon szeretem a kísértetházas horrorjátékokat. Szerencsére az utóbbi időben többhöz is volt szerencsém ebből a zsánerből, elég csak a Silver Chains, vagy a Westmark Manor hatásos ijesztgetéseire gondolni. Steam-en régóta divatja van az ilyesféle jobb/rosszabb indie próbálkozásoknak, és ezek közé a The Conjuring House is beállt, melyet később átneveztek The Dark Occult-ra. Vajon tud még újat mutatni egy horrorjáték ebben a lerágott csont műfajban, vagy rögtön az elején elhasal?

Az Atkinson-ház tipikus kísértetjárta kúria: dohos falai között porlepte bútorok és ferdén lógó festmények sorakoznak, melyek csak sejtetik a ház több száz évre visszanyúló, véres történetét. Rejtélyes eltűnések, bizarr gyilkosságok, és egy különös szekta jelenléte is szinesíti a palettát, mi pedig természetesen itt kezdjük meg a nyomozást a házigazda szokatlan halálának ügyében. Jópofa nyitány, hogy kezdő karakterünkkel (Robert) csupán néhány percig élünk, hiszen hamar utolér minket a végzet egy vérszomjas szellemnő képében. Innentől fogva Robert jóbarátját alakítjuk, aki épp szerencsétlenül járt ismerőse keresésére érkezik a házhoz, természetesen az éjszaka közepén, naná, hogy egy jókora viharban. Épeszű ember még napvilágnál is messzire kerülné az Atkinson-birtokot, de nem úgy főhősünk: mire kettőt pislogunk, már benn is vagyunk az épületben, és nekikezdhetünk a felfedezésének.

A játékmenet nagyon sokban hasonlít a Silver Chains-re, leegyszerűsítve annyival, hogy puzzle-feladványokat nem igazán kapunk. Helyettük szimplán csak be kell járnunk a házat, és a különféle állatövi-jegyekkel felvértezett ajtókhoz megtalálnunk a megfelelő kulcsot. Dolgunkat nehezíti, hogy térképünk alapból nincs (össze kell gyűjtenünk a darabkáit, de még ekkor sem túl hasznos), valamint, hogy maga az Atkinson-ház hatalmas. Nagyon könnyen el lehet tévedni benne, elég csak egy folyosó végén rossz irányba fordolnunk, és máris teljesen összezavarodunk. Persze ha csak össze-vissza kéne mászkálnunk, akkor nem lenne több a cucc egy újabb sétálószimulátornál, csakhogy itt is megjelenik egy gonosz szellemnő, aki előszeretettel vegzál bennünket random időközönként és helyszíneken.

Életünket a közösségi média uralja. Reggel amint felkelünk, ellenállhatatlan vágyat érzünk arra, hogy megnézzük, mik az aktuális hírek, mit osztottak meg ismerőseink, barátaink és kedvenc sztárjaink. Nem telik el úgy nap, hogy ne pörgetnénk a Facebook-ot, az Instát, vagy a YouTube-ot (kisgyerekek ide sorolhatják a TikTok-ot is). Napi átlag 86 percet töltünk csak a Facebook-on, és ez még csak a jéghegy csúcsa.

Kurt Kunkle (Joe Keery - Stranger Things, Free Guy) életét nem csupán uralja a közösségi média, hanem teljesen irányítása alá vonta azt. Kurt szülei elváltak, majd a fiú 2009 körül belekezdett videós karrierjébe. Hamar youtuber lett belőle, létrehozta saját csatornáját @KurtsWorld96 néven, de a nézettsége nem igazán szárnyalt az egekben. Irigykedve nézte haverját, aki flexelős és prank videókkal ezerszer nézettebb lett, és ez adott neki egy ötletet: mi lenne, ha azzal szerezne nézettséget, hogy embereket rabol el és gyilkol meg? Az ötlet briliánsnak hangzott Kurt fejében, már csak a megvalósítással kellett bíbelődnie. Mivel egy, az Uberhez megszólalásig hasonló, P2P utazásmegosztó és személyszállító szolgáltatásnál, a Spreenél kapott munkát, adta magát, hogy a kocsijával rabolja el azokat, akik fuvart rendelnek. De ez még önmagában semmi! Kurt arról álmodozik, hogy a legnézettebb streamer lesz a világon, ezért az egész kocsit bekamerázza, hogy élőben tudja közvetíteni ámokfutását.