(Kiragadott életkép a mindennapokból)

Úgy esett hogy egyik reggel busszal indultam át legjobb barátomhoz. A végállomáson szépen fel is szálltam (az első ajtón ahogyan kell, bérletet jól láthatóan felmutatva) és vártam az indulásra. Percre pontosan 9:50-kor el is indultunk. Gyönyörűen haladtunk kb. 5 megállót mire egyszer csak a busz lehúzódik az út szélére és megáll. Eltelt 1-2 perc mire valaki érdeklődni kezdett hogy mi történt. Erre kiszól a sofőr (aki egyébként nő volt) hogy nem működnek se a lámpái, se az index, így ő képtelen tovább vezetni, meg kell várni a cserebuszt. Szuper... Mivel egyébként is mellettünk volt nem messze egy buszgarázs, viszonylag "hamar" (14-15 perc) küldtek egy pótjáratot. Arra aztán szépen mindenki átszállt, természetesen zsörtölődve mert már így is késésben voltunk. A sofőrnő közben kedélyesen elcsevegett mindenkivel.

Oké, tovább indultunk. Rögtön 2 megálló múlva, az egyik sarkon fémes csattanás. Hátulról belénk jött egy mikrobusz. Erre lepattantak vagy hárman, elkezdtek tanakodni mi legyen hisz sietni kéne... Végül 1-2 perc múlva mentünk tovább, nem volt olyan nagy a kár. Onnantól fogva hasítottunk mint az ágyúgolyó. Ideges lehetett a sofőrnő is mert a bemondón folyamatosan kommunikálta - gúnyos hangvétellel - hogy aki le akar szállni az ne az első ajtónál tegye mert az a felszállóké, etc.,etc. 70-el száguldottunk végig olyan utakon amelyek az előző évszázad óta felújítatlanul állnak. Mondanom sem kell, ezt többen nehezményezték (volt aki ízesen előre is kiabált hogy "A kurva anyádat már!" de hangját elnyomta a busz süvítő robogása). Jómagam az ülésbe passzírozva azért imádkoztam hogy el ne üssünk valakit mert már tényleg csak ez hiányzott volna az Elátkozott BKV busz históriájából. Kínkeservesen hosszú percek következtek, de végül szerencsésen és épségben megérkeztem a kiszemelt megállóhoz, és remegő térdekkel végre elhagyhattam az Ördög járművét, mely vélhetően a kénköves Pokolba ment tovább.

Újra van Celeb vagyok, ments ki innen! realityvalóságshowműsor (?) az RTL-en mert valakinek eszébe jutott, hogy ideje lenne behozni a második etapot. Dunsztom sincs mikor volt ennek az első eresztése de biztosan volt (rémlik nekem egy dzsungelben maszturbáló Szőke kapitány, hmm...). Erről a műsorról annyit érdemes tudni, hogy összeszednek egy csapatnyi megélhetési celebek és elviszik őket külföldre – jelen esetben Afrikába – hogy ott aztán túléljenek. Nem, ez továbbra sem a Survivor magyar vonatkozása. Ez újabb teljesen felesleges, bugyuta műsor amely szépen a képernyők elé vonzza esténként azokat akiknek még mindig a Barátok közt jelenti a magyar televíziózás non plus ultráját.

"– Új szoknyám van. Most nyúztam meg érte egy gepárdot"

Az a gond ezzel a műsorral, hogy teljesen felesleges. Már eleve a celebeket is rosszul válogatták össze, hiszen ki a frász kíváncsi még a Bódi Sylvire vagy arra a VV Évára aki még akkoriban volt "sztár" mikor a VV szériát reboot alá vetették. Kit érdekel ma már Bea asszony? Apropó, Bea asszony. Durva, hogy ő és Győzike is kamerák elé mernek még állni a sikkasztásos botrányuk után. De ilyen téren nem kell messzire mennünk hiszen az új Celeb vagyok... műsorban helyet kapott az a VV Aurélió is aki legalább akkora suttyó paraszt mint VV "kubai macsó" Cristofel volt pár éve (azóta remélem az is Kubában szedi a gyapotot), és IQ-betyár sorstársához hasonlóan ő sem riad vissza a nők elleni erőszaktól. Szóval merész, nagyon merész az RTL hogy ilyen alakokat be mert tenni a műsorba de mindezt még meg is fejelik Sebestyén Balázzsal és Vadon Janival, a Class FM "Morning Show" műsorának két házigazdájával akik talán máskor, más helyzetben pont illenének is ebbe a gány műsorba de a közmédiában elhíresült ELTE TÓK gólyatáboros nemi erőszak botrány után magyarázza már el nekem valaki, hogy mégis hogy van pofájuk kamerák elé állni!? Mert az egy dolog, hogy a pénz nagy úr de akinek nincs teljesen átmosva az agya az pontosan tudja, hogy mind Balázs, mind Jani, iszonyatosan durva csorbát ejtettek a saját hírnevükön az ominózus reggeli rádiós műsorban történt "poénkodással" és emiatt a minimum az lenne, hogy távol maradnak a médiától amíg el nem csitulnak a dolgok. De nem, itt van mind a kettő és ráadásul ők a műsorvezetők. Ez pedig az ízléstelenség netovábbja.

A tavalyi év egyik – megérdemelten – legjobb és legsikeresebb horror filmje a James Wan (Fűrész, Insidious 1-2) által rendezett Démonok között (The Conjuring) volt. Nem volt sem véres, sem látványos, szimplán csak borzasztóan félelmetes. Klasszikus módszerekkel érte el hogy a frász törjön ki a nézőn, és nem kellett ehhez milliós CGI-trükkök garmadája sem. Jómagam ITT írtam már a filmről, sőt, a 2013-as év legjobbjának is megválasztottam (sajnos nagyon ritka hogy egy külföldön sikeres horror eljuthat hazánkba is). Bizonyára sokan láttátok már. Ha ez a film szóba kerül akkor én rendere kiemelem azt hogy számomra azért is jött be annyira mert rengeteg olyan elem volt benne amelyek ismerősek lehetnek azok számára akik olvastak már kísértetjárásokról, démoni entitások és paranormális jelenségek megnyilvánulásairól. Ilyen például az undorítóan büdös, rothadt hús szaga avagy a hirtelen hőmérséklet csökkenés egy-egy adott helyiségben. Aki valaha is utánaolvasott már ilyen eseményeknek, az tudja miről van szó. A Démonok között ilyen módon is sokat merít a valóságból (persze csak ha valaki hisz az ilyesmiben) ám ahogyan a film elején is felhívják rá a figyelmünket: igaz történet alapján készült.

A Warren házaspár

Ed és Lorraine Warren 1952-ben kezdték meg paranormális tevékenységek kivizsgálásával foglalatoskodó munkásságukat. Több évtizeden át tevékenykedtek és mindez idő alatt több mint 4000 kísértetjárást vizsgáltak ki. Ed Warren már gyerekkorában is tapasztalt paranormális aktivitásokat családja – meglehetősen ódon – házában. Ezek legtöbbször kimerültek abban hogy lépéseket, neszezéseket hallott üresnek vélt szobákból és mikor ijedten visszamenekült szobájába és bebújt a takarója alá akkor olykor-olykor mintha nehézkes lélegzést is kihallani vélt volna a rettenetesen hideg hőmérsékletűvé váló szobája sötétjéből. Édesapja viszont módfelett földhöz ragadt ember volt, aki rendre meggyőzte fiát arról hogy mindenre van racionális magyarázat (persze, biztos csak a huzat és az élénk képzelet játéka…). Ed 16 éves korában ismerte meg az ugyancsak 16 éves Lorraine-t akivel azonnal egymásba szerettek. Házasságuk után eleinte abból éltek hogy Ed festményeit árulták. Ez meglehetősen jó üzletnek bizonyult hiszen remek pénz kaptak minden egyes eladott festmény után. Ez idő tájt született meg kislányuk is. Ed aztán a gyerekkori élményei hatására egyre inkább elkezdett foglalkozni a különféle szellemhistóriákkal és feleségével gyakran kerestek fel olyan helyeket ahol valamilyen kísértetjárást tapasztaltak a helyiek. Hamar kiderült hogy Lorainne amolyan ”látó” azaz médiumi képességekkel bír. Ed viszont nem, ezért ő inkább tudományos eszközökkel dolgozott. Egy-egy eset kivizsgálásakor különféle műszereket vitt a helyiségbe, interjúkat készített a paranormális tevékenységeket tapasztalókkal, professzorokkal és lelkészekkel konzultált és gyakran hívott meg több médiumot is. Borzasztó sok ügyet vizsgáltak és oldottak meg így. Több ezer szellemfotót készítettek és dokumentáltak megannyi paranormális tevékenységet. A filmben is látható, általuk létrehozott Okkult Múzeum csak úgy roskadozik az évek során begyűjtött elátkozott tárgyaktól. Ott található az Annabelle baba is amely azonban a valóságban kicsit sem olyan félelmetes mint a filmben. Legkomolyabb ügyük azonban kétségtelenül az, amelyre a film is épült. A Perron-család kálváriája.

Úgy vettem észre, hogy a horror műfaja irodalmi berkekben sokaknál Stephen King-nél kezdődik. Ezzel nincs semmi gond, én magam is előszeretettel forgattam a könyveit annak idején (és a Ragyogás mellett a Hasznos holmik a legnagyobb favoritom a Mestertől) de muszáj belátni, hogy a horror műfaja jóval régebbi időkre vezethető vissza. És míg a jelenkor nagy nevei, mint például az angol Clive Barker (Hellraiser, Kampókéz) magát King-et jelölik meg példaképükként, addig King előszeretettel utalgat Edgar Allan Poe vagy éppenséggel jelen cikkem főszereplője, Howard Phillips Lovecraft munkásságára és őket tartja fő inspirálóknak, kik nagyon sokban hatottak rá. Furcsa, de egyféle párhuzamot véltem felfedezni az itt felsorolt négy író között. Pontosabban két csoportra osztottam őket. Az egyikben ott van Poe és Barker akiknél kiszámíthatatlanok, csavarosak és néha egészen zavarosak a művek. Aztán a másik oldalon ott van King és Lovecraft akiknél pedig épp az ellenkezője igaz. Történeteik nagyon sok azonos elemet tartalmaznak, csak rendre más-más tálalásban. King például előszeretettel nyúl a kiégett, új regényén dolgozó de alkotni képtelen író karakteréhez amellyel legtöbb művében is találkozhatunk (a leghíresebb ilyen egyértelműen a Ragyogás de említhettem volna éppenséggel a Tortúrát is). Lovecraft esetében pedig szinte állandóan egy olyan főhős áll a középpontban akit saját önön kíváncsisága hajt az ismeretlen megismerése felé, és bár eleinte még nagyon is szkeptikus, idővel elkezd hinni és papírra is veti élményeit. Lovecraft imádott egyes szám, első személyben elmesélni történeteket. Legjobb művei is ebben a formátumban születtek. Ha egy laikus csak egyetlen művet olvas tőle akkor könnyedén tarthatja "szürreális ponyvának" de az igazság továbbra is odaát van. Lovecraft mítoszt teremtett. Novelláról-novellára mindig egyre több részletet árult el az eonokkal az emberiség előtt élt Nagy Öregekről, az ősi istenekről akik kénytelenek voltak elhagyni a Földet de néhányuk hátramaradt. A mítosz szerint ezek az ősi szörnyistenségek vissza akarnak térni hozzánk és csak a megfelelő pillanatra várnak amelyhez néha a csillagok megfelelő együttállása, avagy egy dimenziókapu szükséges. Lovecraft főhősei a legtöbb művében pont ezekkel a helyzetekkel szembesülnek. Vagy ők akadályozzák meg az újbóli eljövetelt vagy saját hibáik okán majdnem ők maguk idézik elő. Az ismeretlentől való félelem és a számtalan rejtély a legtöbb művében kulcsfontosságú szerepet kap. Ahogyan a Nagy Öregek (és az őket imádó szekták, kultuszok) is akik nem rossz szándékúak, inkább csak közönnyel viseltetnek az emberiség iránt. Eme ősi istenségek közé tartozik többek között Dagon, Azathoth, Yog-Sothoth, Shoggoth, Nyarlathotep avagy az azóta már ikonikussá vált Cthulhu aki az óceánok mélyén alussza végtelen álmát.


Az egész életében gyenge és gyakran betegeskedő (végül rákban hunyt el) Lovecraft hatása a modern irodalomban legalább annyira tetten érhető, mint a filmművészetben és a zenében. Az általa teremtett Necronomicon (avagy a Halott Nevek Könyve) számos filmben szerepelt (lásd: Evil Dead – Gonosz halott), a rejtélyektől hemzsegő Arkham városa pedig azoknak csenghet ismerősen akik jól ismerik a Batman képregényeket/videojátékokat. Apropó, videojátékok! Egyértelmű hatásokat fedezhetünk fel például az Amnesia, a The Last Door és a The Vanishing of Ethan Carter játékokban de készült "hivatalos" adaptáció is, mégpedig Call of Cthulhu – Dark Corners of the Earth címmel amelyet én ugyan elkezdtem anno de még nem fejeztem be (viszont be fogom, nyugalom). Számomra Lovecraft irományai mindig is azért voltak olyan lehengerlően izgalmasak és érdekesek mert a gótikus horror kifinomult eszköztárát használta fel és mindemellett képes volt olyan háttértörténelmet teremteni lázas fantazmagóriáinak amelyek mind a mai napig a köztudatban élnek. Legjobb műveit tartalmazó novelláskötet a rajongók és kritikusok által legjobbnak vélt irományait tartalmazza és meg kell hogy mondjam, igencsak jól sikerült válogatást kapunk a pénzünkért. Eleve a legfontosabb, megkerülhetetlen novellák mind benne vannak a gyűjteményben. Itt van például mindjárt a legelején a "Cthulhu hívása" amely Lovecraft méltán leghíresebb novellája. De megtalálhatjátok még többek közt az "Árnyék Innsmouth fölött", az "Őrület hegyei", a "Rémület Dunwichben" vagy éppenséggel a "Patkányok a falban" műveket is. Ma már köztudott tény, hogy Lovecraft nemcsak a horror, de a sci-fi műfajában is úttörőnek számított. Néhány műve felér egy-egy LSD-trip -szerű csillagközi utazással. Az "Eryx falai között", a "Szín az űrből" (ennek hatása az Alien-filmekkel rokonítható) vagy a "Kívülálló" mind-mind ezt a vonalat erősítik, sokkal inkább előtérbe tolva a fantázia és képzelgés párosat mintsem a földhözragadtabb, személyesebb hangvételű cselekményeket. Mint említettem, Lovecraft főhőseit saját önön kíváncsiságuk hajtja az ismeretlen megismerése felé, és bár eleinte még nagyon is szkeptikusak, idővel elkezdenek hinni és papírra is vetik élményeit. Mi, olvasók, pedig velük együtt ismerjük meg a titkok mögött lappangó, rémületes igazságot és azt a fajta iszonyatot amelyet csak Lovecraft volt képes ennyire hitelesen szavakkal lefesteni. Nehéz lenne kiemelnem, hogy melyik mű is a kedvencem a sok közül. Az biztos, hogy bár a szereplők minden történetben mások és mások, a nagy egészet tekintve a háttérben húzódó történetszál (azaz az ősi istenségek mítosza) azonos és apránként, novelláról-novellára áll össze. Emígy pedig azoknak ajánlanám elsősorban ezt a novellásgyűjteményt akik szeretnek borzongani egy-egy jól sikerült nyomasztó, félelemmel és feszültséggel horror-történeten és szeretik ha ezek a történetek rendkívüli aprólékossággal vannak megalkotva és dúskálnak az érdekfeszítő háttértörténetekben.

Esős őszi délutánokhoz és viharos éjszakákhoz egyaránt javallott könyv.

U.i.: Lovecraft hatására írtam pár éve Az ajtó című novellám.

U.i. 2: A Black Aether magazinban megjelent "A labirintus" novellám is az ő tiszteletére íródott.