Másfél év és közel 150 óra kellett ahhoz, hogy az Assassin's Creed Odyssey végére érjek. Nem azért, mert ennyire hosszú a játék, csupán a magam tempójában haladva ennyi időt emésztett fel, mire befejeztem Alexios és Kassandra közös kalandját, és hozzáláthattam végre a kiegészítőknek. Éppen ezért jelen cikk nem is egy hagyományos értelemben vett teszt, hanem sokkal inkább egy élménybeszámoló, melyben igyekszem hasznos tippeket is adni mindazoknak, akik megakadtak a játékban mondjuk a pénz-, vagy nyersanyag farmolással és megoldást keresnek.

A spártaiak és athéniak között zajló Peloponnészoszi háború idején járunk, Kr. e. 431-ben (400 évvel az Origins eseményei előtt). I. Leónidasz király leszármazottját alakítjuk, és magunknak kell megválasztanunk, hogy az illető a bátor és erős Alexios, vagy pedig a szintén bátor, de nőiessége miatt inkább az orgyilkos szakmát előnyben részesítő Kassandra lesz-e az általunk irányított "misthios", azaz zsoldos. Persze mindkettejüket szabadon alakíthatjuk, és a kioldható skillekkel könnyedén megválaszthatjuk harci stílusunkat. A sztori során feltűnik a Kozmosz Kultusza, egy titkos csoportosulás, akik a háttérből irányítják a világot és gonosz terveiknek nekünk kell gátat szabnunk. Sajnos rossz útra tévedt testvérünk is a Kultusz tagja, ezért elsődleges célunk, hogy őt visszaállítsuk a mi oldalunkra. Közben persze szépen szövődik a történet fonala: hol a spártaiaknak, hol az athéniaknak segítünk, nem beszélve a kismillió mellékküldetésről és egyéb tennivalókról, amik mind-mind jócskán kitolják a játékidőt.

A kísértetházas horror az egyik kedvenc műfajom, már csak azért is, mert ezeknél a filmeknél általában magának a háznak, vagy a benne korábban élőknek (és elhunytaknak) sokkal nagyobb szerepe van, mint a random odatévedő entitásoknak, esetleg mániákus gyilkosoknak. Talán emiatt is mind a mai napig a legnagyobb kedvencem a The Woman in Black (A fekete ruhás nő), melyben a Daniel Radcliffe alakította Arthur Kipps kénytelen szembenézni a Marsh-ház falai között kísértő borzalmakkal. Azóta ha bárhol meglátom a "haunted house" címkét ráragasztva egy horrorfilmre, automatikusan ráterelődik a figyelmem. Pontosan így történt ez a Girl on the Third Floor esetében is, ahol a középpontban már megint egy különös ház áll, ahol korábban szörnyű dolgok történtek.

A Goodnight Mommy lazán ott van a modern horrorfilmek legfontosabbjai között. Talán pont emiatt vártam annyira a rendezőpáros (Veronika Franz és Severin Fiala) legújabb közös filmjét, mely már a rendkívül hangulatos előzetese alapján is egyfajta The Shining és Hereditary keveréknek tűnt. Persze számítottam rá, hogy a The Lodge is inkább lesz pszichológiai horror, mintsem gore vérfürdő, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire mélyen alászáll az emberi psziché legsötétebb bugyraiba.

A film az utóbbi idők egyik legerősebb kezdésével indul. Adott egy széthullot, ám látszatra azóta megerősödött (csonka)család, ahol az apa (Richard Armitage, aki újabban a Castlevaniában a főhős Trevor Belmont szinkronhangja) már külön él, és az anya (Alicia Silverstone, aki elég látványosan megöregedett a Batman & Robin óta) neveli a két gyereket. Aiden (Jaeden Lieberher - AZ 1-2) és Mia (Lia McHugh) egész jól dolgozzák fel szüleik válását, azonban anyjuk egyáltalán nem tudott megbirkózni a feladattal és ez végül az öngyilkosságba hajszolja, egy rendkívül sokkoló jelenetben. Az apa ezek után igyekszik menteni a menthetőt, és megpróbálja összehozni gyerekeit újdonsült párjával, Grace-el (Riley Keough), azonban ez katasztrofálisan sül el. Sem Aiden, sem Mia nem hajlandóak elfogadni a nőt, és pont őt teszik felelőssé édesanyjuk haláláért, sőt, ennek tetejébe még az is kiderül róla, hogy egy olyan szektavezérnek az egyedüli életben maradt lánya, aki annak idején tömeges öngyilkosságot követett el az összes agymosott követőjével egyetemben. Mindezt megkoronázandó, az apa kitalálja, hogy töltsék együtt a karácsonyt távol a hófödte hegyekben egy kabinban, hátha majd ott összebarátkoznak a gyerekek Grace-el. Remek ötlet, fater!

Valamelyik gamer magazinban jött velem szembe annak idején először a Ghost Master, és emlékszem, hogy szinte azonnal magával ragadott, főként a témája és a megvalósítása okán. Horrorfilmes helyszínek? Megszerezhető és irányítható szellemek? Mindezt pedig jópofa, humoros tálalásban? Ez nekem KELL és kész!

Tizenévesként (13 voltam a játék megjelenésekor) faltam a horrort. Nem csupán a horrorfilmeket imádtam, de rengeteg könyvet is olvastam a témában, Lovecrafttól kezdve Stephen Kingen át egészen a Libabőr könyvsorozatig, aminek jópár része még ma is ott figyel a polcomon. Naná, hogy előszeretettel vadásztam videojátékokban is bármire, ami érintette a horror műfaját. Így jutott el hozzám többek között a 2000-es évek elején a Blair Witch Project trilógia, a Clive Barker's Undying, a Silent Hill 2, a The Thing, vagy mondjuk a Fatal Frame. Aztán valahonnét meglett a Ghost Master, amiben néhány pályát le is nyomtam, de valahol olyan szinten megakadtam, hogy soha többet nem játszottam vele. Miért? Mert a Ghost Master bizony akkoriban sem volt egy könnyű játék, és ez mit sem változott azóta sem. Az A.I. butácska, a karakterek képesek beakadni a falakba és bizony a feladatok sem mindig egyértelműek. De ne rohanjunk ennyire előre! Mi is ez a játék tulajdonképpen?